Le a kapcsolatfüggőkkel, könyörgöm!

A kapcsolatfüggő nőktől ments meg uram, kérlek.

Oké, nyilvánvaló sarkításról van szó, hiszen kapcsolatfüggő férfiak is akadnak szép számmal, de valamiért a nők döntő többségére jellemző az a végtelen, páni félelem és totális kétségbeesés, ha huzamosabb ideig nincs kivel megosztani ágyukat és asztalukat.

Azt mondják, most “szinglik”, és állatira büszkék, amiért nekik egyedül is megy, mintha a “szingliség” valami harci csatakiáltás lenne, amit a legbátrabbak önként zászlajukra tűznek. Aztán megbicsaklik a mosoly az arcukon és szimplán elkeseredettek, amiért maguk vannak – poor girls, pedig ők mindent megpróbáltak, de ezek a rohadt pasik “csak azt” akarják, és különben is: lúzer mind.

Én azt gondolom, vannak olyan időszakok – és itt nem feltétlenül hetekről vagy hónapokról van szó – amikor az ember számára igenis fontos, hogy egyedül legyen. Felépítse önmagát és újra tudjon adni – elvégre a kapcsolatnak akkor van értelme, ha a felek építő hatással vannak egymásra. Ha valaki bizonytalan és identitása ingatag lábakon áll, fölesleges abba az illúzióba kapaszkodnia, hogy a párkapcsolat majd önbizalommal tölti fel a krátereket a lelkében. Ideig-óráig biztosan inspirálja majd a szerelem, de hosszútávon csak zűrzavar vár rá és partnerére.

Ahhoz, hogy az ember kilépjén a “szingliségből”, nem elsősorban csábító ruhákra vagy (férfiak esetében) izmos felsőstestre van szükség, hanem arra, hogy lelkileg készen álljunk, megnyissunk egy kaput magunkban a külvilág felé és képesek legyünk adni és kapni egyaránt. Ha mindez adott, a szerelem karnyújtásnyira van – mert észrevesszük a lehetőséget, tudat alatt is vonzzuk azokat, akiknek élete hasonló stádiumba érkezett (és nem épp unatkoznak egyedül, menekülnek valami elöl vagy szimplán a társadalom elvárásainak próbálnak megfelelni kínos igyekezettel).

A legtöbb csaj persze folyton azon parázik, hogy “kifut az időből”. Persze, nyilván szempont a biológia családalapításkor, de mindenképpen el kell jutni arra a pontra, hogy megfelelőek legyenek a körülmények kívül-belül egyaránt. Nincsenek szabályok: azért, mert x évig éltél együtt valakivel, nincs rá garancia, hogy ő lesz gyerekeid apja (anyja), ezzel szemben kiváló holtomiglan-holtodiglan társulások jönnek össze meglepően rövid idő, akár hetek leforgása alatt. Igen, több olyan embert ismerek, aki több borzalmas szakítás és hosszú szenvedés után pillanatok alatt lelt életreszóló társra. Szabályok nincsenek, és garancia sincs semmire. A nyugodt, nyitott hozzáállás és türelem viszont csodát terem. A kapcsolatfüggők ezzel szemben csak saját magukat teszik tönkre és környezetüket pakolják a legmélyebb sírgödörbe folyamatos sirámaikkal.

Le a kapcsolatfüggőkkel, könyörgöm!