Furcsa jelenség ütötte fel a fejét a magyar popsztárok körében: valamilyen különös, meghatározhatatlan oknál fogva szeretik gruftinak álcázni magukat. A dolog nyilván abból a furcsa nyugati marketing-fogásból táplálkozik, aminek következtében a Tokio Hotel nevű suttyórock-csapat is kjúrosan sminkel – Németországban viszont létezik kompetens, piacképes gót szcéna, ugyanez Magyarországról pedig még véletlenül sem mondható el. Akkor hát, mi a fasz van…?
A Megasztáros Tóth Gabi ékes példája ennek az újfajta vizuál-goff-trendnek. A kisasszony mostanában úgy néz ki, mint egy igazi oldschool death rocker batcave-hívő, aki éppen Sisters of Mercy-koncertre készül. Lelki füleiddel szinte már hallod, amint a Sex Gang Children, Rozz Williams vagy az Alien Sex Fiend megfordul a CD-játszójában, tisztán látod, amint a Bauhaus- és a Joy Division-póló alatt felsóhajt a nyolcvanas évek színtiszta újhulláma, amibe esetleg csupán a Cinema Strange pszichedelikus őrülete férkőzhet be friss színfoltként. De nem. Tóth Gabi hiába szép és tehetséges fiatal lány, a valóságban sajnos kétségbeejtően átlagos, nyavalygós mainstream popzenét ad elő, amit slágerorientált szakértői kezek írtak számára a Megasztár gondosan előemésztett szabványai szerint. Persze a kisebb gond, hogy a zene nem eredeti és nem is túl jó, elvégre ízlések és pofonok, bizonyára létezik egy réteg, aki még nem hallotta ugyanezt húsz évvel ezelőtt nagyságrendekkel igényesebb kiadásban. Az igazán furcsa inkább az, hogy Gabi egyfajta identitás-krízisben szenved: gruftinak öltözik, miközben középszerű rágógumizenét énekel és übermainstream, vérciki rockzenét hallgat. Isten látja a lelkem, szimpatikus számomra a lány, és új imidzse kategóriákkal jobb, mint a pincsifej vagy a Beatles-frizura… mégsem értem, mivégre ez a totális stíluskeveredés, elvégre az r’n'b énekesnők se futkároznak cyberlox-szal a fejükön vagy a ganxta rapperek se öltöznek hippizenekarnak.
Lola esete se különbözik sokban Tóth Gabi imidzs-történetétől. Adott egy csodaszép, kedves, rokonszenves kislány, akinek kegyetlenszar, középszerű pop-rock nótákat írt a mögötte álló team, és ő büntetésből – mert mi másról is lehetne szó?? – Plaste+Elaste, Hot Topic és X-TRA-X boltokban költi a gázsiját. “Miért csak játszol, többnek látszol” – énekli a kisasszony, de akár saját magának is címezhetné a nótát, amit mellesleg művészet végighallgatni, annyira fájmasan átlagos és kétségbeejtően középszerű.
Rúzsa Magdi legalább énekelni tud. Sőt. Örülnék én, ha bármit is úgy tudnék, mint ahogy ő énekel. Nem tehet róla, hogy zömében gyilkos rossz, halál unalmas nótákat írnak neki, mintha a körmömet húznák végig a táblán. Ízlés-dolog? Nem tudom, ami friss és jó, az műfaj-független. Magdi tehetsége az, de a középszerű, semmitmondó piac, aminek trónjára ültették, nem sok teret enged a kreativitásnak. Csoda-e, hogy a zömében steril rock-zenéket hallgató Magdi úgy fest, mint aki gyerekkorától jár a WGT-re?
Nem értem a jelenséget. Én nem szeretem például a rockzenét vagy a metált, így aztán nem is járok Tankcsapda-pólóban, szimatszatyorral oldalamon, plusz csuklószorítóban headbangelni is viszonylag ritkán szoktam. Nem azért, mert kifinomult stílusérzékem van, hanem mert egyszerűen nem érzem szükségét annak, hogy olyan külsőségekkel takarózzak, amik távol állnak a lelkivilágomtól, ízlésemtől, elveimtől. Minek? Mi értelme van idegen fényképpel regisztrálni a társkereső oldalakon? Mi értelme másnak látszani, mint amik vagyunk?




















hát nemtudom… végülis az emo is trend szal lehet hogy amiatt néznek ki igy most. Mondjuk egyedül a Rúzsa Magdiról tudom elképzelni hogy ez neki tényleg bejön stilusilag és nem csak felöltztették. A Gabinak a klipp amit linkeltél az egyértelmüen Rihanna utánzat legalábbis maga a videó, ha megnézed az ö egyik videóját sztem te is rögtön felfedezed az egyezést (nem nem szoktam ilyet nézni csak ha egyszer láttad nehéz törölni :D)
A Lola szerintem alapból gáz, már a létezése is és ö amilyen kis fiatal tuti hogy csak megy a mai trenddel és valaki azt sugta a fülébe hogy a halálfej az cool dolog meg kell venni.
Igaziból azt nem értem hogy az emberek nagytöbbsége miért követi a trendeket és divathullámokat teljesen vakon és tekintet nélkül arra hogy nekik mi tetszik? Hogy lehet hogy az egyik pillanatban a halálfejes öv a szüknacival a legkirályabb viselet a következő héten meg már a Buffalo a neonpink minivel és a szintesemmi toppal? Nekik nem tünik fel hogy ezzel saját magukat dobják kukába? vagy vajon soha nem is volt nekik olyanuk hogy személyiség?
Asszem, még csak nem is az a gond, ha egy szám utánzat. Rihanna pl., hiába r’n'b act, amit fosch liftzenének tartok, de… neki vannak jó számai. Ott az Umbrella – magyarázó néger nélkül – és az a szám, ahol azt énekli, hogy “I don’t wanna do this anymore”. Két jó szám. Tóth Gabinak miért nincs ilyenje? Más kérdés, hogy eleve miért r’n'b énekesnőket utánoz, ha egyrészről rockzenét hallgat, másrészről meg gruftiként öltözködik?
Az az Unfaithful az I don’t wanna do this anymore-ral :)
Amúgy Gabi si,án médiaribanc, Lola simán gáz:)
Úristen, a tévében a High School Musical megy!!! Gyilkosmód gáz!!!! (Ez kicsit off volt, de a GP-n ugyanaz a kör szerette, akik Lola-Tóth Gabi körre izgultak. Érdekes, Lolát mennyivel többen imádták viszont. Fura statisztika. A tinilélek rejtélyei. :)
HSM rulz höh:)
Vicceset találtam, erre katt! :DDD Lola, lol
az a baj, hogy kis hazánkban a mainstreamet követni akaró szubkulttrend nagyon izzadságszagú.
feltételezem a legtöbb hazai énekescsajnak minimum hayley williams most a példakép.
nos, a paramore-ban a szövegeket mind a mai napig ő írja, a srácok meg összehozzák rá a zenét. nem pedig egy potenciális slágergyáros rakja eléjük, hogy na akkor ezt kell zenélnetek, mert most ez a menő.
az egész banda teljes egységében a fontos a rajongóknak is, senki sem élvez kiemelt szerepet a másikkal szemben.
sajnos ez nálunk nem így működik, és ezért nem is nagyon fog erre járni semmi normális banda, mert az embereknek nincs igénye.
én meg ezért is lépek le az országból. :]
mert másban is ilyenek vagyunk. tisztelet a kivételnek.
Hát ez iszonyú, őszintén be kell, hogy valljam. Legközelebb ha feketében lépek ki az ajtón, majd engem is ilyenekhez fognak hasonlítgatni? :S :S
A Megasztárnak egyébként őszinte, nagy tragédiája, hogy hiába szupertehetséges énekes és előadóművész egy fiatal, ettől még nem fog tudni:
a, színvonalas, ütős, újszerű dalokat írni (hallhatjuk, mit hoztak össze azok, akik “saját dalokkal” ékeskednek… fáradt, kopott, izzadségszagú ratyi);
b, önállóan működni (tehát a TV2-Megasztár spektrumon túl létezni, hah, eleve kegyetlen szeződéseik vannak)
c, egy picike, szűk, folyton változó piacon kívül több emberhez eljutni (nemzetközi sikerek).
De azt hiszem, az a, pont a legnagyobb baj.
Magyarországon az a hatalmas probléma, hogy van néhány zeneszerző/dalszövegíró, akik gyártják tucatszámra a langyos, jellegtelen dalocskákat, az a szerencsétlen előadó pedig, aki nem képes magának sajátokat alkotni, ezek közül kénytelen választani (már ha nem csak a maradékot teszik elé). Egyik kedvenc Megasztárosom maga vallotta be nekem, hogy a dalait egyáltalán nem neki írták, csak véletlen műve, hogy a ki tudja mióta egy asztalfiókban porosodó dallamok közül, éppen ezeket kapta meg.
Amúgy nekem semmi bajom se Gabival, se Lolával, a mai langyos magyar popzenei életbe beleillenek, viszont mindkettejüket szívesen elhallgatom. Az öltözködésükről, és a rendkívül trendi image-ükről viszont hasonló a véleményem:) Sajnos jelenleg a csinált “sztárok” korszakát éljük (de mintha ez is csak nálunk lenne igazán hangsúlyos, azért érdemes összehasonlítani egy American Idol-t a Megasztárral:), remélem ez egyszer majd megváltozik. Addigis le az összes stylist-al!:)
az általad emlitett eloadok mogott allo gepezet nem biz semmit a veletlenre. tetotol talpig feloltoztetik oket es vagjak a hajukat. szoval, amilyen stilusban ok megjelennek, az egy felhasznaloknak szolo ál-image. aztan, mikor az ember meghallja a notakat, akkor tenyleg a falat kaparja. nem egy ismerosom van kulonben, aki erdekes, igenyes elektronikus zenevel allt elo es hazalt kiadoknal. azt mondtak nekik: ez mi? ez nem illik itthon bele semmilyen trendbe. menj haza es irj olyan madonnas-kájlis verziot, akkor meglatjuk. tehat a kiadokon es a szponzorokon mulik, hogy mi jut be a koztudatba. sajnos jelenleg az amit latunk-hallunk. azert megasztarban is feltunt par erdekes arc, erdekes dalvalasztassal, el is tuntek jo gyorsan.
Visszajelzés: Egy évesek lettünk « Vergiftet - Eszter’s Offtopic
nézzétek,az egy dolog,h a Tokio Hotel hozta be Magyarországra 2005-ben ezt az agyonsminkelt,extrém dolgot,és a magyar énekesnők ,akik nemvoltak olyan sikeresek,és bekellett vhogy robbanniuk a piacra,lekoppintották..de azért sztem nemkéne bántani őket,mert nem ők tehetnek arról,hogy annyira xarok,hogy csak igy tudnak hírnevet szerezni maguknak.és sztem a TH-t nemkéne bántani,mert a stílusuk nemigazán változott,max a kinézetük,de ugyanazok a sminkelt manusok maradtak.És Gabi meg Lola visszatér előbbutóbb a maga “stílusához”,egyeltalán ha van nekik,ha elmegy ez a punkrock-féleség őrület,Szval nemkellaggódni,és nem leszolni őket,mert sztem tisem vagytok jobbak náluk,főleg,hogy ilyeneket mondtok róluk!Sztem nézzetek a fejetekbe.
Nincs ezzel baj, csak van a dolognak egyfajta komikuma. Amúgy meg Lola tök jó fej (TG már kevésbé, de evvan).
Visszajelzés: Seósejó – friss keresőszó-analízis sok szexszel « Vergiftet – Eszter's Offtopic
Az a vicces, hogy én meg a tökéletes ellenpélda vagyok. Nem sminkelem magam, viszonylag kevés a fekete ruhám, nincs boglya séróm (tök eltudok vegyülni) és mégis hazaérve Siouxsie lemezt teszek fel. Részben a célközönséget tartom felelősnek, mert valahol ezt várják el. Még az ezredforduló környékén is ment a köpködés a szakadt nadrágra, taréjra, ma már lecsengett divatok. A szubkult képviselők meg elpuhultak, valaha még a közülük valókat is megverték, mindenféle mondvacsinált indokkal, ma már mindent leszarnak.
Visszajelzés: Blogszületésnap az elmúlt két év legjeivel « Eszter's Offtopic
Visszajelzés: Végre itt az üdítő keresőszó-analízis | Vergiftet – Eszter's Offtopic