Régen posztoltam már survey-t, pedig szoktam néha ilyesmit töltögetni, sőt let’s face the facts: kicsit függő is vagyok..
A legmagányosabb… akkor vagyok, amikor gyönyörű az idő, zsong a város, és nekem nincs kivel kimennem. Mint például most. Mindenki messze, aki számít, a telefonom pedig süket.
A legérthetetlenebb… amikor valaki megkérdezi, hogy vagyok, sír-rí, hogy ezer éve nem látott és nem tud rólam semmit, de persze még véletlenül sem jutna eszébe, hogy elolvassa mindennapjaim krónikáját, mert az tíz percél tovább tart. Persze, a sírás-rívás udvariassági formula, de akkor is fura, miért kell az embereknek így viselkedniük, amikor lehetnének őszinték is egymással.
A legellentmondásosabb… dolgok egyike, amikor ismersz valakit személyesen, ismered a pályát, amit választott, és a kettő mérföldekre áll egymástól. Jó példa erre egy végtelenül antiszociális, előítéletes ex-osztálytárs, aki nem könyvelő vagy erdész lett, hanem pszichológusként funkcionál. Valahol komikus, hiszen már ifjúkorában is a legmenőbb csapathoz dörgölőzött és nem az igazi barátságok érdekelték, felnőttként pedig ő az az ember, akinek minden pillantásában ott a kirekesztés (“de furcsa vagy!”) és a különállás. Nehéz elképzelni, hogy ilyen zárkózott, külsőégekbe kapaszkodó embernek valaki megnyílna valaha is.
A legbosszantóbb… az allergia, minden kétséget kizáróan. Lásd előző bejegyzés. No meg persze az, amikor egy csomó mindent kéne csinálni, de semmihez sincs energiád, erőd, inspirációd vagy kedved.
A legunalmasabb… fehér szobabelső, vagy pasztellszínek in general. Én mindenképpen vöröses-bordós mediterrán színekre vagy fémes-kékes, esetleg lilás indusztriál-fílingre szavazok. Emlékszem, mennyire örültem, mikor hatodikos koromban hallottam, hogy őszre kékre festik az osztálytermünket. Izgatottan léptem be az ajtón, fél órával becsöngetés előtt, mert kíváncsi voltam… csodaszép királykék termet képzeltem el, amint táncolnak az aranysárga napsugarak a falon. Beléptem, és egy világ omlott össze bennem: a falak fehérek voltak, és csak bizonyos fényszögből lehetett felfedezni némi halványkék árnyalatot. Felfoghatatlan, miért szabály, hogy az iskolabelsők csak fehér árnyalatúak lehetnek.
A legszomorúbb… dolog, ha elmúlik as nyár. Gyűlölöm az őszt és a telet, utálom, ha nem flangálhatok lenge öltözékben éjszaka, mikor a hold és a csillagok szinte nappali világosságot adnak. De semmi nem tarthat örökké, fákk, legyünk emók.
A legigazságtalanabb… maga a világ. KIsebb dolgokra levetítve pedig az, ahogyan csak azoknak van esélyük a felszínen maradni, akiket felülről támogatnak.
You Are the Storyteller |
|
You are at your best when you have an audience, and you can carry on a conversation with anyone. You are light hearted and fun – a natural entertainer. It’s a side of you that you can’t really turn off. You thrive on attention (perhaps a little too much), and you love applause. When you allow yourself to be serious, you can be a moving and articulate speaker. Your words have power, and not just the power to make people laugh. |
Fű, hát én is elvonásiban szenvedek, Sárka MS bulletinjei jelentik a boldogságot… what about making halfslams after Bár? Azt sem gyártuottam millió éve s gyanítom, te sem!
Szerző Szonj | szeptember 7, 2008, 9:39 du.