Hímsovinizmus vs feminizmus: vagy inkább egyiket sem kérjük?

A francia kormány különös törvényjavaslatot terjesztett elő a napokban: 2015-től kötelezővé tennék, hogy a legnagyobb cégeknél a vezetőség 50 százaléka nőkből álljon. Per pillanat a helyzet elkeserítő: a nagyfőnökök mindössze 10 százalékának kezdődik kettessel a személyi száma. Vajon helyes dolog a pozitív diszkrimináció? És főként: vajon megoldja durván patriarchális társadalmunk mélyebben húzódó problémáit?

A törvényjavaslaton dolgozó politikusok úgy vélik, egy ilyen törvény sokat tenne az esélyegyenlőségért és tudatosan szorítaná háttérbe a nemi sztereotípiákat. Ráadásul az emberbaráti megfontolások mellett üzleti előnyökkel is járna az új felállás: egy 2007-es francia tanulmány azt bizonyította, hogy a több női vezetővel bíró cégek sikeresebben teljesítettek éves árbevétel tekintetében, mint a főként férfiakból álló csapatok.

Nos, akárhogy is vesszük, a dolog elgondolkodtató. Egyik szemünk sír, a másik meg nevet: egyrészt klassz dolog, hogy egyenlő esélyeket kívánnak teremteni a politikusok nők és férfiak számára, másrészről azonban egyáltalán nem biztos, hogy pusztán az a tény, hogy valaki vaginával rendelkezik, alkalmassá teszi őt a vezetői pozíció betöltésére. Olyan dologért kiemelni és támogatni valakit, amiről nem lehet, önmagában véve ugyanis nem feltétlenül klasszabb, mint amikor ugyanezért háttérbe szorítunk egy embert.

Tehetséges, rátermett jelentkezők persze mindkét nem képviselői között akadnak, de vajon helyes az, ha kvalitások helyett nem alapján válogatunk? Nos, a kérdésre nem a kormány ad választ, hanem az idei orvosi Nobel-díj két női győztese, Elizabeth H. Blackburn és Carol W. Greider: ők azt mondják ugyanis, hogy ugyanannyi nő kezdi el a kutatói pályát, mint férfi, ám a rugalmasság hiánya miatt a gyerekvállalás után gyakran képtelenek előbbre lépni. Vaslogikánk azt mondja, így lehet az élet más területén is, tehát a különféle cégek vezető pozícióinak betöltésénél is hasonló helyzet állhat fenn.

Ha viszont a jelen szetting nem kedvez a női CEO-knak, tudósoknak és alkotóknak, akkor persze felmerül a kérdés, hogy vajon egy törvényjavaslat – önmagában véve – segít-e a helyzeten. Márpedig amíg a munkahelyek nem teremtenek család- és emberbarát feltételeket, a bölcsődék nem fogadják a minimálbér alatt kereső szülők gyerekeit, valamint a kedves apucik természetesnek tartják, hogy asszonypajtás az egész famíliára egyedül mos-főz-takarít, addig bizony jöhet bármilyen törvény(javaslat), a helyzet bizony nem változik a világ egyetlen sarkában sem.