Tegnap este posztolt egy ismerős ismerőse egy tipikus szingliségelemző-népességfogyó cikket a Facebookon, a Heti Válasz oldaláról. Nem is maga a cikk, inkább a téma bosszantott fel. Nem vagyok feminista, sem antifeminista, egyszerűen az emberben hiszek, de mindig arcul üt kicsit, amikor a világ legintimebb, legszemélyesebb és legegyedibb kérdésében születnek hideg fejjel elemző – és többnyire pro vagy kontra felhangú propaganda – írások. Márpedig ez manapság igen gyakran megesik.
Két fő propaganda létezik (egyéb vallási, ideológiai és spirituális deviációkkal most nem foglalkozunk): az egyik szerint csak másodrendű állampolgár lehet, aki (lehetőleg a húszas éveiben) nem szül, hiszen teljesen társadalomellenes, közösséggyilkos és önző, de minimum zavarodott, a legenyhébb esetben pedig a felborult modern világrend szenvedő alanya (persze még mindig jobb, mint amikor a középkorban ugyanezért mehetett a máglyára…). A másik oldal – ahogy Duracell kommentjében kidomborította – pedig mindjárt “felelőtlen leányanyaként” kezeli azokat a fiatal nőket, akik egzisztencia és hosszú-hosszú párkapcsolat híján alapítanak családot, netán már “idejekorán” férjhez mennek (valljuk be, kiben nincs egy csendes, rezignált “na ugye”, amikor azt hallja, hogy ismerőse 23 évesen már elvált ember?).
Pedig a dolog ettől sokkal komplexebb és személyre szabottabb. A ki-hány-évesen-akar-nem-akar-gyereket témáról már szóltam, de már maga a “szingliség” (igen, mint furcsa, deviáns népcsoport vagy fertőző betegség, ahogy Szonja írta kommentjében) is önmagán messze túlmutató kérdés. Már ha csak a fő csoportokat is vesszük ezen a két ingoványos talajon, elképesztően széles repertoárt kapunk:
- egyszerűen van olyan ember, aki nem vágyik párkapcsolatra, gyerekre, mert személyiségénél fogva nincs igénye erre. Ott van Fodor Zsóka, a híres örök szingli, aki barátnőzik és egyedül tesz-vesz, soha nem vágyott állandó, fix társra. A pasik között is számos ilyen agg szingli akad: Friderikusz Sándor, Galla Miklós, Fábry Sándor – persze a férfiaknak ezt lényegesen könnyebb felvállalni – sem vágyott soha párkapcsolatra vagy utódra, mert egyszerűen ilyen a karakterük, ilyennek születtek, így alakultak a dolgaik. Így élnek, így boldogok és elégedettek. A tudósok, művészek egy nagy csoportja is ebbe a kategóriába tartozik, meg is kapják érte a társadalom rosszalló susmusát, ami néha egy-egy Nobel vagy Oscar enyhít csak.
- aztán ott vannak azok, akik igazán nagyon és mélyen szeretnének komoly, örök életre szóló párkapcsolatban élni és nagy családot alapítani, de valamilyen ok folytán – legyen az testi, lelki – nem képesek erre. A háttérben húzódó okok ezerfélék lehetnek: promiszkuitás, betegség, zavar, hiányosság, félelem, bizonytalanság, fóbia… ahány ember, annyiféle. Egy részük folyamatosan próbálkozik a “megállapodás” alapvetőnek tűnő, mégis roppant bonyolult életfeladatával, de nem jön össze nekik a dolog, nem – vagy éppen nem egyik napról a másikra – tudnak megváltozni, más bőrbe bújni, levetkőzni a karmájukat és felvállalni egy különös sorsot.
- szintén nagy csoport azon “szinglik” tábora, akik ugyan testileg és lelkileg is alkalmasak a klasszikus értelemben vett “családalapítás” szótári formájára és vágynak is rá, mégsem találnak megfelelő párt, aki hasonló háttérrel rendelkezik. Vajon miért nem? Lehet találgatni, ez a pont talán egybeér az előzővel – tehát talán mégis van valamilyen belső gát a “kiteljesedésre, még ha az egyén nem is érzékeli” – de a lényeg, hogy milliók magányosok és szeretnék feladni a trendinek tűnő “szingliséget”, de nem minden áron (kapcsolatfüggők, távozzatok!).
- a notórius el-nem-köteleződők közül sokan párkapcsolatban élnek és az utódlást is fontolgatják, képesek is mindarra testileg-lelkileg, amivel az új szerep jár, de mondjuk nem tudják feladni keresetüket, fogalmuk sincs, hogyan kezdjék el fiatal életüket gazdag szülők híján, és azt sem tudják, mi mindent kell feladniuk anyagilag és egyéb szempontból.
Nem elemezgetek, nem moralizálok és nem akarok állást foglalni. Csak annyit szeretnék, hogy senkit ne ítéljenek meg az emberek meggondolatlanul, felszínesen. Nagyon sokféle út létezik a boldogságra, és nem csak az, amit egyes társadalmak és közösségek adott kontextusban éppen “ideálisnak” vagy követendőnek tartanak…
Nekem az a kedvencem, mikor azt mondják egy 30 valahány éves nőnek, hogy még semmi értelmeset nem csinált az életben, csak mert nem ment férjhez és nem szült gyereket. :D
Egy nagyon kedves barátnőm kb. egy éve világosított fel, hogy manapság már van különbség a “szingli” és az “egyedülálló” között:
A szingli tudatosan nem akar kapcsolatot, élvezi a szabadságot, hogy egyik ágyból a másikba ugrálhat mindenféle kötöttségek nélkül. (lásd. Kate Hundson)
Míg az egyedülálló pontosan az, amit leírtál; jelenleg nincs kapcsolata, de nagyon is szeretne, csak épp nem talál megfelelő partnert hozzá.
Szerző Petrus | január 19, 2010, 10:49 de.No de még ezen a két variáción belül is sok-sok ariáns létezik. :) Amúgy az a baj, h kábé mindenkit szingliznek, aki nem férjes anya 30 évesen. Komikus is… meg idegesítő is.
Szerző Eszter | január 19, 2010, 10:35 du.Ma az RTL klub Fél 2 c. műsormagazinjában éppen erről volt szó. A szakértő elmondta, hogy Budapesten minden harmadik (!) nő szingli/egyedülálló, míg a férfiaknak csupán 10%-a az. A fogyasztói társadalom sajátos mellékterméke, hogy az ember a partnert is úgy válogatja, akár a elektronikai árucikket; most ez a legjobb, de fennáll a lehetősége, hogy kijön egy újabb, modernebb verzió, és akkor majd bánni fogom, hogy most ezt választottam. Magyarul miért elégednék meg a közepes minőséggel, ha tudom hogy van esély megszereznem a jót is. ;-)
A másik dolog hogy a már sokat istenített emancipációnak hála, ma már szinte bármelyik nő lehet annyira sikeres szakmailag, tudásilag, mint egy férfi. Még anyámék idejében egy 30 fős középiskolai osztályból max. 3-4 ember jutott be egyetemre/főiskolára, ezek közül is inkább a férfiak, akik ezáltal magasabb képzettséget és jobb munkát kaptak. Természetes, hogy a nők felnéztek rájuk. És mi van ma? Egy nő megszerzi az első diplomáját, és épp nincs komoly kapcsolata. Eldöntheti, elmegy-e dolgozni, vagy tanul tovább, és bevállal még 1-2 másik diplomát is. Legtöbben az utóbbit választják. Aztán ott áll 38 évesen kétségbeesve, hogy még nincs férje és nincsenek gyerekei. Na de most hogy találjon olyan férfit magának, akinek a nőhöz hasonlóan ott van 4 diploma és legalább ennyi nyelvvizsga a zsebében? Kire nézzen fel?
Ráadásul a statisztikák szerint a fővárost túlnyomó részt az egyedülálló kvalifikált nők, míg a többi várost/települést az egyedülálló kvalifikált férfiak teszik ki. Mivel az ország abszolút Budapest centrikus, (itt van a központ, itt él közel 2 millió ember) nem várható el egy menő budapesti multinál dolgozó nőtől, hogy hagyja ott a melót csak azért, hogy esetleg Veszprémben (ahol az állás lehetőségek száma jóval kevesebb a budapestihez képest) találkozzon azzal a férfivel, akivel majd családot alapít. Ez Amerikában működik hiszen ha LA-ban dolgozol, és kapsz egy kedvezőbb álláslehetőséget, simán átutazol 3-4 ezer km-t hogy New Yorkban dolgozz, és az ugyanolyan nagyvárosban szinte biztos könnyedén találsz magadnak megfelelő partnert.
Szerző Petrus | január 19, 2010, 11:50 du.Amit a Retekklub mond az csak akkor lehet, ha 2,7-szer annyi nő él Budapesten, mint férfi, vagy ha a férfiaknak átlagosan 2,7 partnerük van a fővárosban, esetleg ezek kombinációja. Lemaradtam volna a többnejűség bevezetéséről?
Szerző G- Józsi | január 21, 2010, 1:52 de.Pont most olvastam egy színeszagosban, hogy ma már jobban megéri nősülni,mint 100 évvel ezelőtt, MERT a nők képzettebbek és többet keresnek ugye… Nem húztam fel magam az indokláson, inkább hidegen hagyott… áh, közhelyek!
De valóban, Amerikában egész más a szetting melóilag. OFF: Amúgy az érdek régóta, hogy a karrierportálokon megadott éves fizetés (mindig évest mondanak) nettó vagy bruttó vajon? Nem tudja véletlenül valaki? :)
Szerző Eszter | január 22, 2010, 12:33 de.én úgy tudom, hogy bruttó. De majd utána nézek pontosan. ^^
Szerző Petrus | január 22, 2010, 12:20 du.Szia Vaddi, belinkeltelek a blogomba /Zoé Bárkája/ mert ez a téma nálam témába vág!!!
Szerző szilagyizeva | január 19, 2010, 6:43 du.Oké, majd benézek hozzád is!
Szerző Eszter | január 19, 2010, 10:36 du.Csak egy ennyire bigott, a gyökerekhez foggal körömmel ragaszkodó, visszamaradott társadalomban lehetséges az ilyen szintű beszűkültség. Valamiért a magyar mindent rosszul reagál le, és persze, hogy rossz kezekbe kerül minden kérdés. Részemről engem nem érdekel, ki mit mond, hogyan vélekedik egy ilyen kérdésben. Ha nem kötelezi el magát, az legalább annyira nem foglalkoztat, mint hogy nem jár színházba, nem olvas szépirodalmat. Még azt se mondanám, hogy az Ő baja, mert nem hiszem, hogy baj lenne. A népességcsökkenésnek sem ez az elsődleges oka szerintem. Amúgy a szingliség-ellenzőknek (vagy hogy nevezzem) szerintem az is baj lenne, ha mindenki hivatalos élettársi kapcsolatban élne. Mert ez a házasságról szól és a keresztény családmodellről, valljuk be. Innentől kezdve pedig Én (és elnézést az érintettektől, ez csak az én álláspontom) méginkább semmibe veszem a dolgot.
Ráadásul egyre több társadalmi és lélektani folyamatról derül ki, hogy gének szabályozzák, akkor meg tök mindegy.
Szerző norubi | január 20, 2010, 11:50 de.Áhhh, a szingliségről már annyi annyi jó cikk született, ezt is ezek közé sorolnám, grat.
Személyes vélemény: a maguk módján a közösség engem is lenéz, mert hát ugye már van diploma meg satöbbi, meg egy többé kevésbé jó munkahely (helyi viszonyokhoz mérten jó – nekem bőven határeset, ettől jobbra vágyom és elégedetlen vagyok) és máris 23 évesen kapom a környezetemtől a szemrehányást, hogy hát ugye faluhelyen igenis szokás kérem szépen “katonaság után” (mintha csak valami 200 éves szociális rendszerben élnénk) rövid legénykedést (a szótól kiráz a hideg… mindig előttem van a szalmatetejű ház és a muskátli az ablakban) követően megállapodni, aztán pedig meg sem állni 3 gyerekig…
Ja , csak a receptben sosincs benne a “miből tartom el a családomat” illetve az “egzisztenciálisan nekem tutira erre van szükségem?” összetevők.
A keresztény + családmodell már komponensenként is hányingert vált ki belőlem, így együtt meg anarchikus agybaj. :-D
Szerző Akira | január 20, 2010, 10:46 du.Csatlakozom az előttem szóló(k)hoz!
Szerző Eszter | január 22, 2010, 12:30 de.Én egyáltalán nem értem, miért baj az, ha valaki fiatalon nem kötelezi el magát. 23 éves vagyok, de fogalmam sincs hogy mit szeretnék kezdeni magammal, addig meg nyilván nem fogok beleugrani egy olyan “kötelező” dologba amiből már nem lehet kiszállni, csak mert meguntam.
Fiatalon az ember ismerkedjen, szexeljen, dolgozzon, utazzon, építsen karriert ha arra van affinitása. Családot alapítani bőven ráér akkor, mikor minden szükséges feltétel adott hozzá. Hogy ez huszon- vagy harmincévesen jön el, az mindenkinek a magánügye.
“Nagyon sokféle út létezik a boldogságra, és nem csak az, amit egyes társadalmak és közösségek adott kontextusban éppen “ideálisnak” vagy követendőnek tartanak…” — ez a nap mottója, és sajnálatos, hogy csak elég kevesen gondoljuk így.
Szerző Anka | január 20, 2010, 11:30 du.Két baj van: akik szeretnének párt, azok közül sokan nehezen, vagy egyáltalán nem találnak partnert; akik találnak, azok közül sokan nem érzik jól magukat a kapcsolatukban.
Szerző G- Józsi | január 21, 2010, 2:00 de.Ez így van. De mi lehet a megoldás?
Szerző Petrus | január 21, 2010, 10:41 de.Ha ezt tudnánk, már rég könnyebb lenne minden…;)
Hát, szerintem nagyon nyitott szívvel kell járni, de ez pokoli nehéz, mert az ember sokat csalódik és szenved…
Szerző Eszter | január 22, 2010, 12:29 de.Nem az a lényeg milyen utat választasz,hanem hogy hogyan mész rajta végig.
Szerző Nagy Zsófia | január 14, 2012, 3:24 du.