Ember legyen a talpán, aki megérti, miért kell rettenetesen elvont, fura termékeket a piacra dobni, használható user guide és segédszoftverek nélkül. Amikor megvettem az új mp4 lejátszót, naivan azt hittem, egyszerűen csatlakoztatom, és ctrl c+ctrl v-vel bemásolom a fájlokat az eszköz meghajtójára, és voilá. Az előző mp3 lejátszóm így működött, nem kellett hozzá IT-zseninek lenni.
Először is, ez az iRiver E150 nevű holmihoz két flancos kiegészítő is tartozik: saját USB-kábel (az elődje, egy csöpp kis Samsung maga volt az USB stick, így bármikor csatlakoztathattam) és egy telepítő CD, két programmal rajta (amelynek egyike sem működik). Namármost, őszinte leszek: a zene feltöltést úgy ahogy megértettem, bár állatira bonyolult és hosszadalmas, de a videók felrakására az elmúlt másfél hónapban egyszerűen képtelen voltam rájönni. Oké, az is igaz, hogy idáig még csak 3×2 órát szántam rá egyhuzamban, ha türelmesebb lennék, talán már eredményre jutottam volna.
Nézzük a paramétereket: természetesen felfogtam azt, hogy – előzetes elvárásaimmal szemben – bármiféle random .avi, .flv, .mp4, .wmv nem felismerhető iRiver barátunk számára (dacára annak, hogy a dobozán ezek mind ismert és támogatott formátumként szerepelnek), ezért aztán – itt a kulcsszó -át kell konvertálnunk, amink van olyan formátumba, amit ez a kispöcs fel tud ismerni. Fogjuk rá, értem is, hogy miért: kisebb a képernyő, más a felbontás, más a lejátszó konfigurációja, oké.
Oké, mondom magamban, nyilván ezért voltak különféle okosságok azon a telepítő CD-n. Tehát, bekapcsolom és csatlakoztatom az iRiver E150-et, majd megnyitom a telepítő CD-ről bravúros kerülőúton netbookra juttatott iRiver lus 3-at, majd – miután előbbivel árnyékra vetődöm – a nevében ígéretes Movie Convertert. Ügyesen kiválasztom az eszközt (E150, mi más lehetne?), majd kiválasztom a célmappát, ahová az átkonvertált fájl kerül. Ezek után keresek egy random .avit (azért pont .avit, mert más formátumot EL SEM ISMER a drága jó Media Converter, ami külön fasza most, hogy csak .flv-t tudok leszedni az újjá született YouTube-ról), és a Conversion gombra kattintok. A probléma ezen a ponton materializálódik minden esetben:
Error : (0xF3) Conversion failed because codec doesn’t exist.
Képpel ugyanez:
Miután öt-hat különböző fájlt végigpróbálok, átnevezem őket ékezet nélküli címre meg a többi, majd bemásolom a hibaüzenetet legjobb barátunk fülébe.Hamarosan meg is találom a problémával vesződő sorstársak népes seregét, akik közül egyik IT-savvy blogger javasolja a következő cuccok letöltését, ami esetében a megoldást jelentette:
- XviD Codec for decoding
- WMV Codec (included in Media Player 11) for Encoding
Reményekkel telve telepítem mindkét holmit, de a kívánt eredmény elmarad. Nézzünk más opciókat: egy úr az egyik fórumon az Iriverter letöltésére biztatja a népet, neki bejött… nekem nem, semmit sem konvertál még véletlenül se, hiába olvastam el ától cetig a helpet és kerestem tutorialokat az egyébként picsaegyszerű program használatához. Hiába kattintok a konvertálásra, ilyenkor újra és újra a mentés célja ugrik fel, semmi más, a végelgyengülésig.
Na, ez is remek, mondom magamban néhány kevésbé választékos kifejezéssel kísérve, így aztán most már tudatosan olyan programokat keresek, amelyek képesek a drága jó iRiver szája ízére formálni a fájlokat. Le is töltök két-három ilyet, persze egy se működik, bár egy remek kis szolgáltatás potom 39 angol fontért tökéletes megoldást ígér “az iRiver-problémára” (legalább beismeri, hogy van ilyen, nem csak én vagyok segghülye).
Szóval másfél hónapja itt állok egy készülékkel, amit egyáltalán nem tudok használni arra használni, amiért kétszer annyit adtam ki érte, mint egy mp3 lejátszóért, de ráadásul még azt sem tudom – a használati utasítás erről mélyen hallgat – pontosan milyen formátumba kellene konvertálnom a fájlokat, hogy az iRiver felismerje. Márpedig így eleve szűkebb a keresőszók tárháza…
Bővítem a kört: a srácok a Media Marktban, ahol a holmit vettem, szintén nem értik a helyzetet. Vásárláskor elég sokat pöcsöltünk vele, mivel az előző kütyü, amit ott vettem – az Philips volt - TELJESEN működésképtelen volt, így 24 órán belül visszavittem. Érthető, hogy így aztán alaposan végigpróbáltuk az új választásom minden funkcióját, de a videófeltöltés mikéntjére ők sem jöttek rá. Akkor még azt gondoltam: “Na majd ÉN, OTTHON! Nyugodt körülmények között, a használati utasítással kezemben!” Naiv voltam bevallom, de ennek már másfél hónapja…
All in all, amellett, hogy az egész rendszer elvont és bonyolult, egyszerűen Nem értem, nem tudom megérteni, mire jó ez a nyavalyás iRiver Plus 3 és Movie Converter, ha egyszer semmit nem csinál a fájlokkal, fel sem ismeri őket, let alone konvertálás kompatibilis formátumba. Mégis hogyan pakoljak akkor videókat erre a szarra szofisztikált készülékre???


















Az a szerencsém, hogy ilyen kis izzzén sosem akartam videókat nézegetni, így nekem abszolútli elegendő az mp3 lejátszó… most, ha nem lett volna a Filipsz-fail, mondaná, hogy ezért érdemes létező márkát vásárolni, de nekem is halt már meg Samsung épppp a garis idő lejárta után. Mégis, én nagyobb biztonságban érzem magam, ha Sony, Philips, Samsung vcagy ilyesmi van ezekre a kis szarosokra írva (azzal együtt, hogy Macen úgysem tudom majd használni őket, mivel kell a telepítőprogram, ami Macre nincs meg – Samsung, ugye, a Sony meglepett azzal., hogy hajlandó pendrive-ként viselkedni, juppi)
Megoldás? Fogalmam sincs…
Szerző Szonja | május 31, 2010, 9:14 de.Én is sokat bajlódtam vele.
A megoldás Format Factory 2.0.
Innen letölthető:http://ingyenletoltesek.com/search/node/FORMAT%20FACTORY.
Álítsd be iriver hrxx
Szerző Bence | július 6, 2010, 1:35 du.Köszi a tippet, hétvégén neki fogok ülni és kipróbálom!
Szerző Eszter | július 8, 2010, 1:11 de.No ja, hát you never know. Sok Philips cuccom van, azok működnek, Samung csak egy, 3 és fél évig jól bírta az is. Annó az LG volt nekem totál ismeretlen, de aztán bevált az is, pedig blindre vettem. Ez az iriver állítólag nagyon menő meg ismert márka, én pl. ezt se ismertem korábban – de hát mondjuk nincs is sok kütyüm, az tény, csak a legszükségesebbek.
Videó-lejátszásra két okból bukom:
1. mindenképpen akarok szabadtéri, fűben heverős esti filmnézést, és a netbookom ugye 45 percig bírja maximum, a legtöbb film meg 90 perces.
2. Nincs időm filmet nézni, viszont sokat utazom. Pótolhatnám végre elmaradásaimat.
A nagy méret nekem eleve kimaradt, mivel a mozi nem vonz, a kistévéim meg eleve picik és régiek (szemcse, színvilág). Itt legalább jó a képminőség a próbavideó alapján, és nem kicsi, elég méretes ahhoz képest, amire számítottam.
Szerző Eszter | május 31, 2010, 11:18 de.Samsung telefonban nekem a legmegbízhatóbb eleddig, az mp3 húzott fel csak náluk, LG telefonban megőrjített. Remélem, győztesen kerülsz ki a csatából, nehogy iPodot kelljen venned :D
Szerző Szonja | június 1, 2010, 9:52 du.iPod-ot ne vegyen, azzal csak szivni fog.
Szerző moire | június 2, 2010, 6:37 du.Én maga az anti-Apple vagyok, szal nem fogom erre biztatni sosenem
Szerző Szonja | június 2, 2010, 9:31 du.Én meg még soha semmilyen Apple terméket nem próbáltam, úgyhogy pártatlan vagyok az élet ezen nagy kérdésében. :)
Szerző Eszter | június 4, 2010, 8:02 du.No Apple, no cry :)
Szerző Szonja | június 6, 2010, 1:07 du.Hasonlít, nem?
http://erooups.com/img/img3/20100602/erotic/17/sultry_00.jpg
Szerző John E. Kulak | június 4, 2010, 7:15 du.Mire/kire? Bővebb infó, gondolatolvasó én se vok!
Szerző Eszter | június 4, 2010, 8:03 du.Rád
Szerző John E. Kulak | június 5, 2010, 7:00 de.Hát végül is neki is a két füle között van a feje… :DDD Kár, hogy zöld szeme van, nekem meg barna, és az orra, az álla és az alkata is más. :D Viszont mindketten szeretünk hason feküdni, úgy látszik.
Szerző Eszter | június 6, 2010, 1:30 de.