Aktuális

Spirituális tévutak

Mindenki hülye, aki mögöttem van!

Az az egyik legutálatosabb dolog az emberi létezésben, hogy csak mi tudunk kérkedni, vagánykodni, büszkélkedni, dicsekedni olyan dolgokkal, amelyekért inkább hálásnak kellene lennünk. Számos olyan terület van a képességek, tehetségek és lehetőségek birodalmában, ami ajándék – nem mondom, hogy “véletlen” ajándék, mert mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, de mindenképpen olyan dolog, amiért köszönettel tartozunk a saját erőnknek, a környezetünknek, a géneknek, a természetnek, a jóistennek, az univerzumnak – ki miben hisz.

Nincs ijesztőbb a magát megvilágosodottnak – és ezért felsőbbrendűnek – gondoló embernél. Ők többnyire, bármilyen hit szerint is éljenek, döngetik a mellüket, hogy már kinőttek a szabályok, törvények és pitiáner hétköznapi rituálék világából, túllátnak az anyagon, megvetik a materiális örömöket, mindig urai helyzetüknek, és ha kell, akár erőszakkal is hajlandóak másokat “megtéríteni”, meggyőzni, “megmenteni”.  Aki nemet mond az útjukra, azt “fejletlen léleknek” titulálják, aki “nem tart még ott, ahol ők”, ezért természetesen nem is értheti őket. A sajátjuktól eltérő világnézeteket alacsonyabb rendűnek tartják, nem a közös pontokat, hanem a különbségeket veszik észre csupán. Pedig a hit világában (ami a legkeményebb materializmust is magában foglalja) nincs hierarchia, ez egészen biztos – épp úgy, ahogy a nyelvek közül sem jobb vagy rosszabb az egyik a másiknál.

Összeszedtem néhány dolgot, ami újra lélek felé forduló modern világunk tévútjai között előkelő helyen áll a sorban:

Az anyag rossz, ha megvilágosodtunk, a lélek dolgai felé kell fordulnunk, hiszen a hétköznapok csak kizökkentenek minket a testtelen meditatív állapotból.

Épp ellenkezőleg: azért élünk, hogy éljünk, értsd: a fizikai szintű megtapasztalásban teszteljük elméleti tudásunkat újra és újra. Erre akkor ébredtem rá, amikor 16 évesen rohantam a buszomhoz az egri buszmegállóban, és közben letaroltam és ellöktem egy idős nénit a nagy tolakodásban. Először bosszantott a dolog (“sok hülye nyugdíjas, ők furakodnak a legjobban, aztán meg csodálkoznak, hogy aki előbb érkezett, nem hagyja magát”), aztán elszégyelltem magam (“magamtól is eszembe juthatott volna, hogy előre engedjem, hiszen most látom csak, milyen dagadt a fáslis lába”), de az út végére rájöttem, hogy pontosan erről szól a létezés: elméletben nagyon jól tudom és mélyen átérzem, hogy egy idős, beteg embernek jár az ülőhely, de a valóságban van egy fáradt, fázó, elgyötört, kialvatlan testem és egy frusztrált, kapkodó pszichém, ami a dupla matek után alig várja, hogy beüljön otthon, Gyöngyösön – végre – a forró vizes fürdőkádba. Éppen ezért az ember célja nem az, hogy meditatív alfaállapotban testen kívül figyelje az életét, hanem az, hogy… éljen, és élesben tegye mérlegre elméleti “tudását”.

Az ego az ember fő ellensége, el kell pusztítanunk, le kell szerelnünk ahhoz, hogy szabadok lehessünk.

Találtam egy érdekes cikket a héten, amit mindenképpen szeretnék megosztani veletek. A legegyszerűbb persze az lenne, ha egyszerűen csak kipakolnám a linket, de egyrészt nem mindenki ért angolul, másrészt felébresztett bennem is néhány gondolatot Alan Lurie rabbi írása. A téma az ego, és a tény, hogy bizonyos spirituális körökben az egónk számít a fő ellenségünknek, amivel számos mester és pap szerint egyetlen dolgunk van csupán: el kell hallgattatunk, le kell győznünk őt. Alan Lurie végre kimondja azt, amit én is őszintén hiszek: az emberi ego, az alantasnak kikiáltott materiális vágyak és ösztönök, a csavaros logikájú elmélkedések és félelmek, aggodalmak terepe valójában azt a célt szolgálja, hogy fizikai formában is működőképesek legyünk. Megvéd minket a sérülésektől, balesetektől, óvatosságra int bennünket, pajzsot tart a test elé, hogy az működhessen, ambíciót és kitartást indukál az előrehaladáshoz. Az ego egy kisgyerek, aki úgy érzi, túl sok feladatot varrtak a nyakába, ezért fél, menekül, bizonyos dolgokat – szeretet, hit, bátorság – pedig még nem ért meg. Éppen ezért nem elpusztítani kell az egót, hanem segíteni, ismerni és békében élni vele.

Ha megvilágosodunk és megtisztulunk, soha többé nem leszünk betegek vagy szomorúak, és minden ember, akinek hiányzik valami az életéből, spirituálisan mögöttünk jár, “kevésbé fejlett lélek”.

A Bibliában számos utalás van arra, miképpen (egyébként Istennek nem tetsző módon) veri a mellét a hívő, maga mögé utasítva a hitetetlent – mintha a hit önmagában véve bárkit is jobb emberré tenne, és mintha tudatos énünkkel, hideg fejjel döntenénk afelől, elfogadjuk-e az Ószövetség és az Újszövetség istenfiguráját. Nemrég belefutottam egy olyan beszélgetésbe, ahol magukat spirituálisan fejlettnek vélő egyének marakodtak, szinte már komédiába illő elemeket csempészve az egyébként igen erőszakos veszekedésbe: “Miféle fejlett lélek vagy te, ha nemrég szélütésed volt, egy megérkezett ember nem vonz be ilyen bajokat, valami nem stimmel veled” – sikítozta az egyik. “Az még azelőtt volt, hogy megvilágosodtam volna, azóta egészséges vagyok, de te milyen alapon dumálsz, amikor a szomszédtól tudom, hogy te meg öt sikertelen meddőségi kezelésen is túl vagy már?!” – és így tovább, mint valami elcseszett filmdrámában. Ha így csevegnek egymással a magukat igen cizellált, fejlett léleknek gondoló jóemberek, akkor mit mondjanak a rosszhírű terroristák, tömeggyilkosok és sátánimádók?! (Nem mintha a két véglet kizárná egymást, elvégre még ma is számos, a gyilkolást emelkedett spirituális alapokra helyező terrorszervezet létezik, és nem egy szent háború folyik). A gondolat egészen elborzasztott, sokkal jobban, mint a tudat, hogy egyes világnézetek eleve bosszúra és egocentrikus viselkedésre vannak kihegyezve.

Az év bizonyos napjai olyan jelentőséggel bírnak, hogy minden más törvényt felülírnak  – vagy éppen ellenkezőleg: minden ünnep hülyeség, ha egyszer eljutunk a legmagasabb spirituális szintre, többé nem lesz szükségünk karácsonyra és Valentin-napra, let alone házassági évforduló.

Volt egy idő, amikor én is ferde szemmel néztem az ünnepet: a karácsony üzleti vállalkozás, a szilveszter kötelező berúgás parancsszóra, az anyánkat ne csak anyák napján szeressük már, hanem egész évben, a Valentin-nap hülye Amerika-majmolás, a házasságlevél csak papír, és a többi. Most sem állítom, hogy ezek a dolgok azóta top prioritássá váltak az életemben, mert nem így van. Azt viszont egyre jobban látom, hogy mivel az emberi elmék között láthatatlan kapcsolat van, igenis jelentősége van annak, ha többen ugyanabban az időben, egymástól függetlenül ünneplőbe öltöztetik a szívüket. Ez egyfelől ad egy erős alaphangulatot, magas rezgést, ha úgy tetszik, másfelől a saját tudatunkra is jó hatással van egy-egy biztos referenciapont, ami a kollektív tudatalattival kapcsolódik. Mindemellett a hagyomány teremt egy hidat a múlt, a jelen és a jövő, valamint az egymástól fizikailag távol álló terek között – aminek szintén spirituális ereje van. Persze nem kell ezért minden kommercializált aktuális divatünnepet drága ajándékokkal megülni, de igenis fontos odafigyelni saját fontos napjaink tudatos belső megélésére, mert ezzel mi magunk is erősebbek leszünk.

A válasz az élet értelmére, a saját küldetésünkre kívülről fog jönni, meg kell találni hát a legkedvezőbb, legmegbízhatóbb forrást.

Nincs abban semmi rossz, ha valaki asztrológiai elemzést csináltat, jóshoz vagy tisztánlátóhoz lohol, kártyát vet, ji-chingezik vagy mandalázik, ingát hozat, feng shuizik, reikizik vagy aurát fényképeztet. Ha valaki úgy érzi, ez segít számára jobb emberré válni, és az adott módszerben és szakemberben is megbízik, ám legyen… mostanában viszont mintha amolyan problémamegoldó csodafegyverként, automata sebváltós megváltóként kezelné sok ember ezeket az ezoterikus praktikákat. Sokan az asztrológustól akarják megtudni, milyenek is ők valójában, mások a jóstól várják a segítséget a döntésben, merre menjenek tovább. Egyszer már írtam arról, mi minden működtetheti ezeket az ezoterikus gyakorlatokat, viszont meg kell értenünk: a saját kérdéseinkre saját magunkban találunk csak választ. Kérhetjük ehhez Isten vagy az Univerzum segítségét, fordulhatunk materiális értelemben vett segítőkhöz (orvoshoz, pszichológushoz) vagy a már említett ezoterikus gyakorlatokhoz, de a végső válaszok bennünk vannak. Adott pillanatban mindig az akkori legjobb tudásunk szerint döntünk, éppen ezért akkor sem történik tragédia, ha éppen hibát követünk el.

Persze akárhogy is legyen, embereket soha nem ítélnék meg a leírtak alapján – attitűdöket viszont igen. És szerintem a felsoroltak mind zsákutcába vezetnek.

About these ads
About Eszter (1088 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

13 Comments on Spirituális tévutak

  1. “A Bibliában számos utalás van arra, miképpen veri a mellét a hívő, maga mögé utasítva a hitetetlent – mintha a hit önmagában véve bárkit is jobb emberré tenne, és mintha tudatos énünkkel, hideg fejjel döntenénk afelől, elfogadjuk-e az Ószövetség és az Újszövetség istenfiguráját. ”

    Ugyanakkor még több utalás van arra hogy aki magát felmagasztalja az megaláztatik. vagy isten előtt semmi dicsekednivalója nincs az embernek. Azt meg nyilván a gyümölcseiről lehet megismerni ki az aki henceg a hitével, meg ki az aki éli is. Erről nem a Biblia tehet.

    • Hát bizony, semmi esetre sem a Biblia hibája, hogy az ember olyan, amilyen. Nem is a Koráné. :)

    • És Jézus praxisában is számtalan olyan eset van, amelyben épp a mellüket verőknek meséli el, hogy nem ők az igazi hívők, meg példabeszédek is szólnak a dologról – de sajna valóban esendő az ember.

    • Talált, süllyed. Árpi, nagyon kellett a kiegészítésed ehhez a dolgozathoz, hogy pontosabb és teljesebb legyen.

  2. Amúgy lájk és megosztom!

    • Én is.

      • Köszönöm mindkettőtöknek! :)

  3. A Valentin napot kár volt együtt említeni az ünnepekkel, mert az TÉNYLEG Amerika majmolása. Most, hogy volt, hiába eszembe se jutott volna magamtól, a médiából ez áradt. Egy vagy két évtizedes divat, mint a női szőrtelenítés is. Remélem, múló mindkettő. A házasság meg hogy jött az ünnepekhez? Aki szerint a házasságban valami papír (“házasságlevél”?) a lényeg, az NE házasodjon!

    • Csak egy apró észrevétel: a szőrtelenítés több ezer éves “divat”. Az egyiptomiaknál konkrét rajzokat találtak, miszerint mézzel és gézzel igyekeztek megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól. Ázsiában számos népcsoportnál csipesszel húzogatták.

      • Persze, tudok róla, előfordult, de az arányok szerintem fordítottak voltak. Ahogy nálunk is a ’90-es évekig a nők többsége nem szőrtelenítette magát, most meg már kiveszőben vannak a természetesen szőrös nők. Természetes alatt azt értem, hogy nem túl szőrösek valamiféle hormonzavar miatt, hanem meghagyják a normális mértékben nőtt szőrt lábukon, kezükön, hónaljukban. Ez testelfogadás kérdése is és hogy ki mennyire önálló gondolkodású, mennyire hagyja magát a többségnek, az épp aktuális trendeknek irányítani. Férfiként számomra nagy jelentősége van annak, hogy hogyan, mennyire őszintén bánik saját testével a nő, sokat elmond a gondolkodásáról.

  4. Maga a február 14. körüli szerelemünnepek a XIV. századik nyúlnak vissza, tájegységenként különböző szokásokkal. Valahol szomorú, hogy ezek közül szinte kizárólag az amerikai Valentin-nap maradt meg, és az is az abszolút üzleties vonulatával. Ünnep alatt eredetileg szent nap értendő (nem kizárólag vallási értelemben szent), csak ez az idők során kissé elcsúszott a külsőségek és a hivatalos dolgok irányába. Maga a papír tehát mellékes, de az ünnep rítusa értékes lehet.

  5. Ahogy olvasgatom az oldaladat, egyre jobban úgy érzem, hogy nekem egy olyan nő kéne, mint te :). Nincs véletlenül pár, a húszas évei elején járó, hasonló gondolkozásmódú barátnőd :D?

  6. Haha, ez kedves. :) És miért az említett korcsoportot nézted ki magadnak? A későtizesek vagy a huszonkettő fölöttiek már nem férnek bele? :))

8 Trackbacks & Pingbacks

  1. Gondolattolvajok – már megint posztot loptak tőlem | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. Tényleg: miért akar mindenki pszichológus lenni? | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  3. Buli van: harmadik születésnapját ünnepli a blog | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  4. Charlotte maceszgombóca – avagy mi történik, ha idegen kultúrából és vallásból érkezik a párod? | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  5. A parlagfű, a szeretet és a lagzi | Eszter's Offtopic
  6. Végre írtam a vonzás törvényéről, és ahogyan (nem) működik | Eszter's Offtopic
  7. Hitközösségek a nagyvilágban: hogyan ne légy szektás barom? « Eszter's Offtopic
  8. 7 dolog, amit messzire kerülnék spirituális utam során « Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 380 követőhöz

%d blogger ezt szereti: