Aktuális

Feminizmus és antifeminizmus – elmondom, miben hiszek

Gaia (görögül Γαῖα, más néven Gé) istennő a görög mitológiában

"A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely a nők egyenjogúságáért küzd. A feminista politikai gondolkodás két fő kérdés köré összpontosul: először is elemzi azokat az intézményeket, folyamatokat és gyakorlatot, amelyek révén a nőket alárendelik a férfiaknak; másodszor pedig feltárja, hogy milyen módon lehet ezt az alárendeltséget megszüntetni" - a Wikipédia így határozza meg a feminizmus fogalmát. A nők és a férfiak ennél azért ezerszer sokszínűbben értelmezik a mozgalom lényegét. Kétség nem fér hozzá, hogy szükség van rá, hiszen dédanyáink a legjobb esetben is csak írni-olvasni tanulhattak meg, arra pedig esélyük sem volt, hogy valódi hivatásuk, önálló vagyonuk vagy legalább politikai véleményük legyen. A patriarchális társadalmakban évszázadokon át nem képességeink vagy preferenciáink, hanem nemünk határozta meg elsősorban - számos esetben kizárólag - a közösségben betöltött helyünket, egyéni fejlődésünket. Nyilvánvaló, hogy két-három emberöltő alatt nem változhatnak meg évezredes beidegződések, ráadásul a világ számos területén a népesség több mint fele - igen, a nőnemű lakosság - még mindig elnyomás alatt él. Logikus, hogy minden fejlett társadalomnak az az érdeke, hogy nemre, bőrszínre, vallásra való tekintet nélkül mindenki kivegye a részét a közös munkából, és az embereknek lehetősége legyen eldönteni, hogy miféle munka is ez.

Feminizmusra tehát szükség van, persze csak a szó eredeti értelmében. A gond az, hogy az elmúlt néhány évtizedben számos elkötelezett nővédő jogharcos – és kiábrándult, csalódott nő és férfi – torz jelentést kapcsolt a mozgalom lényegéhez, a közvélemény pedig nem a megfelelő tartalmat társította a feminizmushoz. Ahhoz, hogy a mozgalom visszanyerje eredeti jelentését és jelentőségét, szükség van jó néhány félreértés tisztázására, és az egyéni sértettség és bizonyítási vágy kiszűrésére mind a férfiak, mind a nők részéről.

A nők és a férfiak egyenlőek, de nem egyformák

Különösen a mesterséges álegyenlőséget promotáló kommunizmus tett sokat azért, hogy sokan azt higgyék: a feminizmus lényege az, hogy a nő és a férfi egyforma, a nemi jellegek csak fizikai szinten jelenthetnek különbséget (a kommunizmus egyébként is a materializmusra épült). A kemény “munkával bármi elérhető minden ember számára” ideológiába gyönyörűen illettek a háború után munkába álló, öltönyös-nyakkendős vagy éppen overálos elvtársnők, és a korábbi évtizedekre jellemző klasszikus női szerep a felszínen háttérbe szorult. Persze csak a felszínen: a nagydarab Pista öt sor után még mindig odacsaphatott a törékeny Ancsának, ha hideg vacsora várta otthon. Pusztán a fizikai erőfölény jogán, igen.

Később a 90-es években csúcsosodó politikai korrektség intézménye szinte eltörölte annak esélyét, hogy a különbségekről nyíltan beszéljünk: szitokszóvá vált a zsidó, a fekete, a cigány, a mainstream médiában és a közbeszédben tabuvá vált az emberek közötti különbségek kiemelése. Amikor arról esett szó, hogy az ázsiai embertípus szervezete másként bontja le az alkoholt vagy a fekete bőrűek kisebb százalékban alkalmasak űrhajósnak, sokan összerezzentek, mintha a különbségek puszta említése a rasszizmus és a sovinizmus első számú bástyája lenne. Érthető a túlérzékenység, elvégre épp a huszadik században épült népirtás ahhoz a fajelmélethez, ami a különbségeket nem csupán kimondta, de negatív és pozitív kategóriákba is pakolta az aktuális politikai és hatalmi érdekek mentén.

Azt azonban mind tudományos, mind humanista szemszögből leszögezhetjük, hogy nincs “rosszabb” vagy “jobb” embertípus, csak eltérő megoldások léteznek, előjel nélkül.  A valóságban be kell látnunk, hogy az emberek ugyan sokfélék, mégis logikusan csoportosíthatjuk őket bizonyos tulajdonságok mentén: férfiak nők, fehérek, feketék, félvérek, európaiak, ázsiaiak, keresztények, muszlimok… és még sorolhatnánk, a különféle szubkultúrákat már meg sem említem. Azzal, hogy ezeket a különbségeket elismerjük és kimondjuk, még egyik nem, vallás, rassz sem lesz alárendeltje a másiknak, egyik sem lesz “tökéletes”, míg a másik “tökéletlen”. A nemek, vallások és bőrszínek elnyomása akkor kezdődik, amikor az aktuális hatalom az egyiket “jobbá” vagy “rosszabbá” teszi a másiknál, nem pedig egyszerűen a “más” kategóriába sorolja. Hogyan is lehetne az almát a banánhoz hasonlítani? Egyébként is, ki ezt eszi szívesen, ki azt.

A fundamentalista feministákkal épp az a fő baj, hogy a nőket és a férfiakat egyformának tartják, nem pedig egyenlőeknek. Nézzünk egy példát: az ilyen ember elveti azt a felvetést, hogy a férfiak többsége (figyelem, nem minden egyes férfi!) a logikus gondolkozást preferálja, míg a nők nagy részének döntésében (nem minden nőnél, nem minden helyzetben!) fontos szerepet kap az intuíció. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a férfiből hiányzik az intuíció és a női természetből kispórolták a logikát – sőt, egy igazán jó vezető nyilván mindkét oldalát használja az éremnek, akár egyessel, akár kettessel kezdődik a személyi száma. Azt viszont jelenti, hogy vannak bizonyos fizikai, szellemi és spirituális tulajdonságok, amelyek a férfi és női minőséggel hozhatóak összefüggésbe: ezt tagadni olyan volna, mintha ragaszkodnánk ahhoz, hogy a liliom épp ugyanolyan, mint a rózsa. Nyilván nem véletlen, hogy a női testben is van férfihormon és a férfi szervezetében is található ösztrogén, és a legmacsóbb pasasnak vagy a legnőisebb femme fatale-nak is vannak az ellenkező nemmel könnyedén azonosítható tulajdonságai. Így kerek a világ, a dolgok nem mind feketék vagy fehérek, s a fényviszonyok vagy az egyéni percepció egyébként is mindent színesebbé tesznek.

Az előző bekezdés mentén nyilván felmerül a kérdés, hogy ha léteznek férfi és női minőségek, akkor mi a baj a hagyományos férfi és női szerepekkel. Nos, semmi: az egyenjogúságnak éppen az a lényege, hogy minden egyes embernek joga és lehetősége (!) legyen eldönteni, hogy hogyan, milyen formában szeretné megélni ezeket a minőségeket és szerepeket. Lesz, aki a tudományos pályán, mások kreatív művészként, egyesek nagy befolyással bíró vezetőként, megint mások szerető szülőként, sokan pedig a fentieket ötvözve vagy egészen más utat választva élik majd meg nőiességüket és férfiasságukat. Egy valamiben azonban biztos vagyok, bár ez már az én személyes véleményem: a nőiességet és a férfiasságot jó megélni, megtapasztalni és hálásnak lenni érte, különösen olyan társ oldalán, aki ebben segít kiteljesedni. Sokat tanulhatunk belőle magunkról, magunktól.. és ezáltal a létezés mindenségéről, a mindenség létezéséről.

A feminizmus nem a nőuralomról szól, amelynek során a férfiak szolgálják a hölgyeket

Sokan vannak, akik úgy képzelik, hogy a patriarchális társadalmak évezredes elnyomása után ideje volna visszatérni egy abszolút matriarchátushoz, amelynek során női vezetők irányítják az élet minden területét. Úgy vélik, hogy a nő érzékenyebbek, hűségesebbek, kitartóbbak, őszintébbek, önfeláldozóbbak, türelmesebbek és nyitottabbak a férfiaknál, ezért aztán az ideális vezető ízzig-vérig nőből van, még ha kívülről férfinak is látszik.

Nőuralomra persze volt már példa a történelem során, és persze azt is tudjuk, hogy a nők reprodukciós képessége kiváltságként jelent meg, amelyhez a szorgos “herék” szolgáltatták az akkurátus működést. Bizony, sok nő még ma is örömmel kihasználná a “heréket” (persze másmilyeneket, mint a méhkirálynő), és előjogának tartja, hogy őt bizony eltartsák, körülrajongják, kényeztessék, kíméljék.

Egyszerre abszurd és vicces, hogy sokan épp feministáknak nevezik magukat, miközben mindez a feminizmus eszméi ellen szól. Ja, hogy vannak, akik számára nem az elnyomás a probléma, hanem az, hogy ők az elnyomottak és nem az elnyomók? A valóságban a nőuralomnak éppúgy nincs értelme, mint a férfiuralomnak. A kisebb-nagyobb közösségek, és összességében véve a társadalom és az emberiség akkor tud hosszútávú, felfelé ívelő fejlődést elérni az élet minden területén, ha elnyomás helyett a közös munkára koncentrál, és abszolút uralom helyett a képességekhez, képzettséghez és kitartáshoz köti vezérei megválasztását. Mindennek nyilván alapfeltétele, hogy ne csak egy szűk réteg legyen választható – az ókori Athénben például a szabad, fehér, bizonyos kort betöltött, athéni születésű, önálló vagyonnal rendelkező férfiak rúghattak labdába, ami hosszútávon már mételye volt a demokráciának.

Én személy szerint még a pozitív diszkriminációt sem támogatom: ne kerüljön be a parlamentbe vagy egy komoly cég vezetésébe valaki pusztán azért, mert nő, és így próbálják felállítani a nemek egészséges arányát az adott intézményben. Ez épp olyan, mint amikor évezredeken át valaki csak azért kerülhetett bizonyos pozíciókba, mert férfi, s azért nem, mert nő – egyik attitűd sem jobb a másiknál. Politikusaink és vezetőink rátermett, képzett, tehetséges emberek legyenek, s ne pedig nemük alapján essenek hátrányosabb vagy éppen előnyösebb elbírálás alá – ez akár kezdő passzusa is lehetne egy huszonegyedik századi humanista kiáltványnak.

Hahó, lányok… ideje felszámolni a “minden férfi rohadjon meg” mentalitást!

Léteznek elvakult, fundamentalista feministák, akik pusztán azért fordultak a női nem támogatása felé, mert kiábrándultak a férfiakból. Őket soha nem a már francia forradalom idején elkoptatott, de változatlanul magasztos szabadság-testvériség-egyenlőség eszme fűtötte, hanem inkább a bosszú vagy a rezignáltság, amiért néhány éretlen fickó nem épp korrektül rendezte kettejük kapcsolatát. Magunkba tekintve nyilván tudjuk, hogy emberi kontaktusaink rendszerint tükrei önmagunknak és aktuális helyünknek a világban, éppen ezért nincs olyan dolog, ami csak és kizárólag mások hibájából történik velünk. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a felelősséget könnyebb másokra hárítani.

A férfigyűlölő, csalódott, haragos fapina épp olyan, mint az a kirúgott munkás, aki a konkurenciánál kezd dolgozni, ám az előrelépés helyett inkább a bosszú foglalkoztatja: rövidtávon sikeres lehet, hosszútávon soha. Természetesen fordított esetben is ugyanez a helyzet: ugye mindenki ismer vulgáris, macsó szoknyapecéreket vagy bárokban egyedül bosszankodó lúzereket, akiknek zászlaján a “minden nő kurva” szókapcsolat lengedezik? Talán fölösleges leírni, hogy ez az az attitűd, ami aztán az ég adta világon sehová sem vezet, és jóval többet árul el hirdetőjének személyiségtorzulásairól, mint a két nem bármelyikéről.

Nehéz, nagyon nehéz… és talán épp ebbe a hibába beleesni a legkönnyebb. Már csak azért is, mert egy bizonyos kor fölött nincs ember, akit ne hagytak volna el, csaltak volna meg, hagytak volna cserben, csaptak volna be… és az “elkövetőt” nehéz nem férfiként vagy nőként értékelni a “legférfibb” és “legnőibb” szerepében, a párkapcsolatban. Kérdezzétek csak a leszbikusokat és a melegeket, hányszor szidják ők is a nőket vagy a pasikat, mielőtt ráébrednek, hogy… hoppá, konkrétan ők is épp ebbe a kromoszóma-kategóriába tartoznak.

A nőies külsőségek nem gyengítenek vagy erősítenek, hanem önazonossá tehetnek

Szintén az elvakultabb réteg gondolkozik úgy, hogy az igazi feminista soha nem sminkel, nem borotválja a lábát, és szoknyát sem vesz fel. Ha valaki természetéből fakadóan fiúsabb alkat, egészen más a helyzet, nincs ebben semmi rossz: én is igyekeztem egy ideig gót hercegnő stílusban nyomulni, de aztán be kellett látnom, hogy sporty spice vagyok, képtelen volnék egy nap húsz perccel hosszabb ideig foglalkozni a külsőmmel. Nincs mit tenni, idegesít a hosszú köröm, a sok-sok gyűrű, és a látványtól mindig fontosabb számomra a komfort és a tartalom.

Ez egyszerű preferencia kérdése, de léteznek nők, akik szándékosan és direkt ágálnak a klasszikusan nőies, esetleg szexi, vonzó megjelenés ellen, nem csak magukon, de másokon is. Úgy vélik, hogy egy csinos ruhával a nő egyből szextárggyá degradálja magát: a nő azért van, hogy legyen szexi, hirdetik a reklámok, a filmek és a közvélemény, ez ellen kell harcolnia mindenkinek, aki gondolkozik. Megint csak más tészta, ha valaki vallási okokból véli úgy, hogy nőies szépsége kizárólag férjére és családjára tartozik, ám itt most azokról a női mivoltukban akár tudat alatt megsebzett hölgyeményekről van szó, akik a nőies megjelenést – még csak nem is feltétlenül a szexi, hanem akár az ápolt külsőt – egy az egyben, az otthon falain kívül és belül egyaránt elutasítják, akár magukról, akár másokról van szó. Találkoztam már több ilyen nőegyeddel is, nem fikció a jelenség.

Különös, de a feminizmus-antifeminizmus kérdésköre a 20. században leginkább a külsőségek mentén zajlott. A feministát szőrös bokájú, izmos tramplinak, az antifeministát szolid, visszafogott sminkű, széles csípőjű konyhatündérnek ábrázolták, lehetőleg magassarkúban. Egyáltalán, a magassarkú valahogy státuszszimbólummá nőtt – már ki is fejtettem, miért. Aztán jöttek a modern antifeminista kiáltványok, hogy a feministáknak nincs hüvelyi orgazmusuk, és persze a többi gyermekded sületlenség egy raklap személyeskedéssel nyakon öntve.

Sokat írtam már a külsőségekről, a külső és a belső tulajdonságok közötti kapcsolatról: ahogy egyre jobban megértem az összefüggéseket, látom, hogy a ez egy olyan játék, ahol a győzelem a tartalom és a forma összehangolásával jön el. Ha egy ember nőnek született és annak is érzi magát (ne feledjük, a kettő nem mindig jár kéz a kézben egymással), a leginkább úgy lesz önazonos, ha ennek bizonyos nyomait fel is tünteti a megjelenésében. Ez nem jelent feltétlenül élénkrózsaszín csipkét és égig érő tűsarkút mosogatáshoz, de mindenképpen sejtet néhány apróságot, ami számára biztonságot ad. Egy ékszer, egy illat, egy tetkó a csuklón… bármi, ami akár csak önmaga számára is szobrot állt nőiességének. Nem, ez nem a külvilágnak szól… és a legkevésbé sem tartozik a mérhető, pontozható kategóriába.

A nemek – az emberek – egyenjogúságáért folytatott harc nem nemfüggő

Az egyik legostobább, legszűklátókörűbb feltételezés épp az, hogy feminista csak nő lehet. Már az írás elején kifejtettem, hogy miért szükséges egy egészséges társadalom kialakításához, hogy mindenki egyenlő(bb) esélyekkel indulhasson az életben, és később is egyéni képességei, képzettsége és kitartása alapján mérettessen meg – erre kár lenne szót vesztegetni. A nemek egyenlő esélyeiből mindenki profitál, de persze nem csak azért, mert a haladás, a fejlődés több szakemberrel és sokoldalúbb (nőies és férfias elemeket ötvöző) megközelítéssel gyorsabbá válik… hanem azért is, mert a szexista, soviniszta attitűd a férfiakat is érinti.

A szexizmus, és az egyes körökben tagadhatatlanul domináló nemi szerepekkel járó elvárások a férfiakra is károsak, hiszen gondoljunk csak arra, hány embert nyomorított meg a neveltetés szexizmusában gyökerező “boys don’t cry” elmélet, amelynek köszönhetően számos férfi érzelmeinek kifejezésére egyedüli teret az elfojtás és a betegség adhatott. Hányan érezték és érzik rosszul magukat az évezredek során amiatt, hogy környezetük férfias, férfihoz illő magatartásformákba és hivatások gyakorlására kényszerítette őket, pusztán azért, mert péniszük van? Hány férfit mérnek még ma is az alapján, hogy mennyi nővel volt dolga, majd kiáltják ki hűtlen ösztönlénynek, csak mert szervezetében a tesztoszteron dominál? Micsoda óriási nyomás van a férfiakon ma, a huszonegyedik században, amikor az évezredes berögződések változni látszanak, de az új rend még nem alakult ki, s így az identitás alapkövei inognak meg?

“Te feminista vagy?” – hallom a kérdést néha. Általában azt válaszolom, hogy nem, mert nem szeretek semmilyen izmushoz csatlakozni, pláne nem olyanhoz, aminek tucatnyi ága van, köztük olyan elemekkel, amelyekkel kicsit sem értek egyet. Ilyenkor általában rávilágítanak beszélgetőpartnereim, hogy oké, de ettől még gondolkozásom alapjai közé tartozik az nemek egyenlősége, egyenjogúsága, mint abszolút érték – tehát ilyesformán akár feministának is nevezhetném magamat. Igen, minden relatív, játszhatunk a szavakkal, de inkább az, ami mögöttük van: igen, hiszek abban, hogy az emberek egyenlőnek, de nem egyformának születnek.

Az én “feminizmusom” tehát ilyen – és ezzel, remélem, megválaszoltam azokat a kérdéseket, amelyeket többször is nekem szegeztek már. Sőt, tovább lépek: azt gondolom, hogy maga a feminizmus, mint mozgalom is ilyen, és minden felsőbbrendűségre, elnyomásra és egybemosásra irányuló törekvés csupán vadhajtás, amit a sérült emberi egó rejtett az eszme virágágyásába a történelem során.

About these ads
About Eszter (1001cikkek)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

23 Hozzászólások on Feminizmus és antifeminizmus – elmondom, miben hiszek

  1. Jaj, ez a posztod nagyon tetszett. :))

    Én mindig megkapom a férfi ismerősöktől, hogy mekkora feminista vagyok, pusztán azért, mert nem tűröm el, hogy lenézzenek, kihasználjanak, megbántsanak. Félre ne érts, nem tartozom azon bosszúállók táborába, akiket fentebb említettél. Csak én már az elején leszögezem, ha bántanak, én is bántok. Ha belém rúgnak, visszarúgok. Ehhez tartsák magukat.
    Ezt leszámítva igazi vadromantikus leányzó vagyok, aki imád gondoskodni másokról, és szorgalmasan tanulgatja, hogyan lehet igazi konyhatündér. :P

    • Köszi. Nemááááá’, hogy ilyesmi miatt ezzel jönnek!!! Kemény. Pedig teljesen egyértelmű, h nem egészséges lélek az, aki a bántást eltűri. Nem azt mondom, h “vissza kell bántani” :), hanem azt, h le kell lépni…

      ps.: Tök jó újra látni itt…

      • igen, általában ezek után le is szoktak lépni… :D

        Ja, amúgy folyamatosan olvasom a blogod, csak ritkán kommentelek mostanság. De igyekezni fogok, “életjelet adni” magamról. :P

    • Pedig ez nem feminizmus, ezek mára alapvető (!) és kölcsönös (!!) emberi normák.
      Azt viszont tapasztalom, hogy amikor egy férfi odáig jut, hogy feministázni kezd, ott többnyire a vadhajtásokról van szó. Más kérdés, hogy a vadhajtáson kívül más feminizmussal nemigen találkozni, így nem meglepő, hogy sokan szimplán csak a radikálisokat értik a feminizmus alatt (mivel csak velük találkoznak).

  2. Uh, már igazi társadalomkritikai tanulmány hever előttem! Habár feminizmus ide vagy oda, azért kellett ez is és az is, hogy a jelenlegi állapotokhoz elérjünk. Ha soha nincs női mozgalom, vagy nem dől meg a kommunizmus, akkor egy helyben topogott volna a társadalom, de mivel mindkettő jelen volt a múltban, az hozzásegített a jelenlegi állapotokhoz. Hogy mennyire furcsa new age korszak hajnalán matatunk villanykapcsoló után, mi sem szemlélteti jobban annál, hogy az emberek kezdenek elzárkózni a megkülönböztetéstől / vagyis inkább a különbségek iránti pofátlan értékítélettől ami, lássuk be jó és talán elvezet bennünket egy emberközpontúbb gondolkodásmódhoz – persze ez még nagyon hosszú folyamat.
    Igen a nő legyen nő , a férfi meg férfi – könnyű ezt mondani, de nem is értjük a jelentését igazán, ahogy te is írod, mindkettő princípium aránytalanul oszlik el mindenkiben. Jó példa ez arra is, hogy nincsen fenotípus a nőre és férfira / ahogy nincs két egyforma mell, hüvely vagy pénisz sem, így ugyanúgy nincs szabvány Barbie vagy Ken (lelkileg sem), hiába szeretnénk ezt hinni — és pont ezért feszeng rengeteg ember, mert a mindenhonnan ezt tolják a képébe: ilyennek és olyannak kell lenned… Mert fekete nő vagy, temperamentumos, széles csípőjű …stb , már nem is illesz a társadalmi elváráshoz: fehér bőrű, szilikonos szőke aki lightos kólát iszik ?
    *Nagyon szerteágazó téma és nagyon jó volt olvasni róla!!!

    • Igen, valszeg kellett hozzá az említett “előjáték”, így van! A társadalom ebben a dologban (is :D) még az óvodába jár: Barbie-kban és Kenekben vagy azok eltüzelésében gondolkozunk, pedig minden megoldás lehet valid, ha megfelelőek az indokok mögötte (=elégedett és boldog az ember, és másnak sem árt vagy akar ártani ezzel).

  3. Megint nagyon jó gondolatok! Egészgéges, kiegyensúlyozott, igazságos hozzáállás. Öröm volt olvasni!
    Nagyon remélem, hogy a munkában egyre kevesebb lesz a megkülönböztetés (ez csak egy nő, mit vársz?) és hogy ha oda kerülök valaha, ahova szeretnék, jó döntéseket fogok hozni, ahogyan azt elvárom magamtól.
    Mondják, hogy a nők sokszor érzelmi alapon döntenek, hát nem csak a nők, mert a férfiaknál is létezik a szimpátia, ami meg nem racionális dolog. (általánosítás=hülyeség)
    Sokszor figyeltem meg azt, hogy egy morcos titkárnő férfiakkal sokkal kedvesebb, mint a nőkkel. Bácsika a buszon is tud jobb indulatú, lenni mint a nénike, hehe. Ez egy aranyos diszkrimináció, bár világos az is, hogy ez nem olyan súlyos dolog.
    Határozott, erős akaratú nőként találkoztam már szembe azzal, hogy valaki azt mondta: “te olyan különlegesen vagy nőies, hát nem az a szokásos”. Ezen jót nevettem magamban, értettem a célzást az adott kontextusban :)). Nem akarok feltétlenül megfeleni a többség által támasztott elvárásoknak, persze ennek vállalom a következményeit is.

  4. Nagyon okos poszt, valahogy végig az volt az érzésem olvasás közben, hogy te leírod és szépen összefoglalod, amit én még csak úgy sejtettem valahol… :)
    Ezen kívül, amennyire rá vagyok kattanva most az utazásra, végigfutott az agyamon, hogy a különböző kultúrákban mennyire más szerepei és jogai lehetnek egy nőnek meg férfinak, hogy az egyes társadalmak más-más szintjén állnak annak a felismerési folyamatnak, amiről írtál, és hogy milyen érdekes sztorikat és példákat láttam vagy hallottam erre most a nyáron. Elég messzire vezetne, ha ezt elkezdeném itt kifejteni, mindenesetre nagyon érdekes és elgondolkodtató voltál, megint. :)

    • Azért a példákra kíváncsi lennék, hátha egyszer írsz erről egy posztot… :)

  5. Jó poszt, de a valóság az, hogy a mai világban már egyértelműen a nőknek kedvez minden. A feministák addig folytatták “áldásos” tevékenységüket hogy a mai törvények már gyakorlatilag az élet minden területén a nőnek kedveznek a ffi meg amolyan kiszolgáltatott helyzetben lévő másodrendű állampolgár akinek csak kötelezettségei vannak jogai viszont nincsenek. Elég csak pl a hajléktalanok nemek közötti megoszlását nézni, vagy a válás utáni öngyilkosságok számarányát nézni nemek szerint. Ráadásul egy nő könnyen továbblép, mert csak szépen felöltözik, és már jönnek is az udvarlók, míg egy ffi ha se pénze se macsós nőcsábító stílusa akkor kutyának se kell.

    Mint nagyon jól írod nem minden ffi egyforma bizony közöttünk is vannak gyengébbek érzékenyebbek ügyetlenebbek ugyanúgy mint a nők között is vannak ügyesek talpraesettek. Csak ha egy ffi ügyetlen akkor amolyan “lúzer” a te szóhasználatoddal élve és igencsak ráfarag az életben. Míg nőként ha “lúzer” is vki rengeteg lehetősége van arra hogy normális életet éljen.

    Így 40-es csóróként kopaszodó fejjel a kocsmában úgy hogy életemben nem volt kapcsolatom az ellenkező nemmel gyakran elgondolkozom rajta, hogy ha tegyük fel én úgy születtem volna, hogy a nemi szerveim a testüregemen belül helyezkednek el akkor mennyivel tartalmasabb teljesebb életet élhettem volna. Mondjuk férjhez mentem volna egy normális pasihoz akinek a védőernyője mögött normális körülmények között boldog lehettem volna esetleg gyereket is szültem volna. Viszont ez miatt az aprócska hiba miatt hogy nekem hímtagom nőtt csak egy “lúzer” vagyok. És még azt mondhatom hogy nekem szerencsém volt, mert engem legalább nem használt ki senki. Sok férfitársam itt a kocsmában mesélt róla hogy ők bizony keményebben nyomatták az udvarlást, nősültek váltak aztán van aki a minimálbéres fizetéséből tartásdíjat fizet egy olyan nőnek aki egy gazdagabb pasiért hagyta el, a másikat meg a saját tulajdonú lakásától szabadították meg a válás során. Mindkét esetben a nő kezdeményezte a válást és ő is járt jól.

    Úgyhogy ennyit az egyenlő esélyekről. Mostmár inkább azért kéne lobbizni, hogy a férfiak se legyenek szabad prédák a számító nők számára, és nekik is ugyanúgy legyenek lehetőségeik az életben. Nem pedig újabb nővédő törvényeket kiharcolni, hogy a férfiak még rosszabb helyzetbe kerülhessenek.

    • Köszi a kommentet, fontos új perspektívát képviselsz a diskrzusban, de nem mindennel értek egyet.

      “Ráadásul egy nő könnyen továbblép, mert csak szépen felöltözik, és már jönnek is az udvarlók, míg egy ffi ha se pénze se macsós nőcsábító stílusa akkor kutyának se kell…”

      Minden nézőpont kérdése, mert azt is mondhatnánk ezen az alapon, hogy:

      “Ráadásul egy férfi könnyen továbblép, mert csak előadja, hogy mekkora macsó/milyen kis anyáskodásra szoruló széplélek, és a nők máris ragadnak rá, míg ha egy nőnek nincsenek nagy mellei és feszes segge, akkor a kutyának se kell…”

      Persze, mindkettő a végletek közé sorolható.

      A tartásdíj is olyan, h persze igazságtalan olyan pasitól elkérni, aki alig keres valamit, miközben a nő jól él (saját pénzéből vagy az új lovagja vagyonából, az most mindegy), viszont a másik oldalon ott van legalább annyi (ha nem több) nő, aki kénytelen teljesen egyedül nevelni a csemetéket, mert a drága papa inkább feketén dolgozik és az új szilokonmellű csajára íratja az ingóságait, csakhogy ne kelljen egy petákot is fizetnie a gyerekek után.

      Az igaz, hogy a válás sok esetben a nőnek kedvez, de ez azzal függ össze, hogy a nőnél marad többnyire a gyerek – kivéve, ha nagy a gáz vele – és hát kiskorúakkal nem igazán lehet az utcán élni, ugye. Ettől még nyilván brutális dolog hajléktalannak lenni, akár férfi akár nő az illető (és sajnos az utóbbiból is van elég).

      • “mondhatnánk ezen az alapon, hogy:
        egy férfi könnyen továbblép, mert csak előadja, hogy mekkora macsó/milyen kis anyáskodásra szoruló széplélek, és a nők máris ragadnak rá, míg ha egy nőnek nincsenek nagy mellei és feszes segge, akkor a kutyának se kell…”

        Na jó de mi van ha nem az, és nem is tudja hitelesen előadni hogy az, mert nem olyan stílusú, nem tud udvarolni -ezt ugyanis nem tanítják sehol- meg aztán az udvarlás sok energiába pénzbe kerül és legyünk őszinték a sikeres udvarláshoz bizonyos képességek kellenek amivel nem rendelkezik automatikusan az ember attól hogy férfinak született. Akkor elég szűkek lesznek a lehetőségei mindjárt és előfordul hogy évekig évtizedekig se talál senkit. Nőként ezt te nem látod mert az ilyen férfiak a nők számára láthatatlanok amolyan “lúzerek”. A nő pedig egyszerűen elmegy egy szórakozóhelyre (régebben) manapság meg felregisztrál egy netes társkeresőre és máris akad udvarlója bőven. Nem kell hozzá jó segg meg nagy mellek meg semmi. Teljesen átlagos nőknél is így van. Míg férfiként ezt hiába csinálod attól még nem lesz senkid. Az anyáskodásra szoruló széplélekről meg annyit hogy én pont ilyen voltam fiatal koromban és a kutyának se kellettem, senki nem akart anyáskodni felettem max kiröhögtek, tehát ez egyáltalán nem vonzó a nők számára. Ha anyáskodni akarnak akkor gondolom inkább szülnek egy gyereket és az fölött anyáskodnak de férfi fölött sosem.

        “viszont a másik oldalon ott van legalább annyi (ha nem több) nő, aki kénytelen teljesen egyedül nevelni a csemetéket, mert a drága papa inkább feketén dolgozik és az új szilokonmellű csajára íratja az ingóságait, csakhogy ne kelljen egy petákot is fizetnie a gyerekek után.”

        Persze lehet hogy ilyen is van ebben nincs tapasztalatom, de mondjuk egy közalkalmazott vagy egy komolyabb cégnél (pl Tesco) lévő alkalmazott nem mehet oda a főnökéhez hogy: “Kovács úr maga jó cimbi legyen már szíves ezután engemet feketén alkalmazni hogy ne vonják már azt a sok tartásdíjat tőlem”. Ez maximum egyéni vállalkozóknál van vagy olyan férfiaknál akik olyan helyen dolgoznak ahol van lehetőség “feketézni” (pl építőipar). De ez a férfiak csak kis százaléka tehát egyáltalán nem lehet általánosságban említeni. Bizony a férfiak többségének kizárólag egy látható (hivatalos) jövedelme van és abból bizony levonják a tartásdíjat akkor is ha az illető éhbérért dolgozik mert ilyen a törvény.

        “Az igaz, hogy a válás sok esetben a nőnek kedvez, de ez azzal függ össze, hogy a nőnél marad többnyire a gyerek – kivéve, ha nagy a gáz vele – és hát kiskorúakkal nem igazán lehet az utcán élni, ugye.”

        Nem is mondtam hogy inkább ők éljenek az utcán de ebben az a rossz, hogy a nőt nem köti semmi a férjéhez mert ha válnak ő csak jól járhat, és így könnyen megszabadul tőle akár egy másik férfi kedvéért. Sok olyan nő van akik akár 5 évente férjet cserélnek. A válások kb 3/4-ét nők kezdeményezik. Ez az oka annak is hogy manapság kevés gyerek születik mert ha egy férfi gyereket csinál akkor kiszolgáltatottá válik hiszen a nő akármikor elválhat tőle ha elégedetlen lesz vele és akkor a gyerek az övé lesz a férfi meg csak a csekket kapja.

  6. Attól tartok, hogy ilyen egészséges gondolkodással nem vallhatod magad feministának! Korunk feminizmusától, annak legtöbb ágától annyira távol áll a női és férfi sajátságok és szerepek elfogadása, annyira a szembánállás és a férfiellenesség feminizmusa dúl a nyugati társadalmakban és egyre inkább hazánkban is, hogy attól az általad elmondottak tökéletesen idegenek. Bár így festene a feminizmus, és akkor nekünk férfiaknak sem kellene a feminizmus ellen küzdenünk például a következőhöz hasonló oldalakon: http://www.ferfihang.hu/category/feminizmus-antifeminizmus/

  7. Köszi a cikket! Érdekes és sok igazság is van benne.

  8. Én csak most értem ide, blogtársnő. És az a bajom, bár nem értek hozzá, ez csak sejtés, hogy az olyan kutatásokat, hogy milyenek általában a nők, milyenek általában a férfiak, ideológiák irányítják. És elfelejtjük, különösen, ha közepes nívójú ismeretterjesztő helyekről tájékozódunk, hogy az eredményekben messze többet számít a szocializáció, az alany képességeiben való hit, az önbizalom, az, amit addig gyakorolt, mint a biológia meg a hormonok. Én meg mindig férfinak nézek ki személyiségtesztek, térbeli tájékozódás alapján.

    Lehet, hogy ha a nőket írástudatlanságban tartó országokban a nők agyát, képességeit vizsgálva az jönne ki, hogy a nők eredendően képtelenek megtanulni olvasni?

    További problémám, hogy mire használjuk a kutatási eredményeket. A nők a Vénuszról jöttek stb.: ezzel sok mindent alá lehet ám támasztani. miért poligámok/erőszakosak/figyelmetlenek a férfiak, miért befogadóak/hűségesebbek/paszívabbak a nők. DE VAJON AZOK-E? Vagy ezek megint csak gúzsba kötő elvárások, hogy ne változzon semmi?

    Nem szeretem a félfeminizmust, ezért ajánlom Sándor Klára hajszálpontos vallomását: http://nokert.hu/index.php/feminizmus/a-feminizmus-temai/516-mert-ne-legyek-en-feminista-megbelyegeznek-ugyis

    • Az egyéni különbségek nyilván minden általános alapelvet felülírnak, de tény, hogy egyes elrugaszkodott überfeministák még azt is általánosításnak vennék, hogy a nőknek vaginájuk van, a férfiaknak meg péniszük. :))) Az tény, hogy számos köztudatban élő megállapítás kultúrafüggő, de egy részük inkább a nature-höz köződik, mint a nurture-höz. Nem mind, az tény, és igen, az aktuális társadalmi nézőpont által inspirált kutatások megértésére és korlátainak kiküszöbölésére szánhatnánk több időt.

      • De hogy lett ez az überfeminista szitokszó? Mi ellen védekezünk, amikor elhatárolódunk tőle? Nem lehet, hogy nem értjük, hogy ők miért küzdenek? A falra mászom, amikor nők gúnyolódnak a nőmozgalmon, és akkor megsimogatják majd a bucijukat a férfiak. Egyébként tényleg durva általánosítás, mert sokkal több gyerek születik transzneműnek, mint hinnénk, és ott az orvos dönt. Na, ők az igazi áldozatok. Petefészekkel és herével, herével és vaginával, egyikre sem hasonlító csökevénnyel… ez is nagy tabu.

        Én három gyerek anyjaként, feleségként, rendezett élettel kezdem azt mondani, hogy semmi sem túlzás. Szeretettel hívlak a blogomra.

        Ja és angolos volnék, mégis zavar ez a sok angol. Elidegenít, fölényes. Bocs, nem fontos ez annyira.

        • Ebben a bejegyzésben részletesen leírom, szerintem mi az, ami már túlzás, ha feminizmusról van szó, ezt kár volna tovább ragozni, újat úgyse tudok mondani. Ettől függetlenül én sem szeretem, ha gúnyolódnak a nőmozgalmon, akár férfi, akár nő legyen az. A túlzások, túlkapások viszont rászolgáltak a szarkazmusra: pontosan ez az, ami nevetségessé és hiteltelenné teszi a mozgalmat.

          Transzneműség alatt, gondolom, a kétneműséget érted: amikor egy élőlény fel van ruházva mind a hím, mind a női nemi szervekkel. A transzneműség az, amikor valakinek a biológiai neme tökéletesen egyértelmű és megállapítható, de mentálisan más nemhez tartozónak érzi magát. Mindkettő nagy téma, az fix: ugyanúgy az is, amikor a szülők nempreferencia miatt döntenek az abortusz mellett, vagy a más neműnek várt gyerek egész életében azt érzi, neme miatt nem fogadja el őt a szülő. Ez is kapcsolódik a nemek harcának kérdéséhez, ha nem is szervesen, és igen, ők igazi áldozatok.

          Ó, ne haragudj a két angol kifejezésért: ha pszichológiai szakfogalmakról van szó, ezeket nehéz kikerülni… az Atkinson-könyv hibája, ahol túl sok helyen tartják meg az eredeti kifejezéseket a fordítók az egyszerűség kedvéért, holott létezne rájuk magyar szó is. Viszont pont a nature-nurture dolgot így a legpraktikusabb, leggyorsabb leírni, ami esetemben itt inkább lustaság/kényelmesség, mint fölényeskedés volt.

    • nokert.hu … hajajajajaj

      Na, ez az az oldal, ahol a legótvarabb nősténysovinizmus tombol ezerrel, a férfiak így, a férfiak úgy, nemierőszak, csbe, kutyafüle, csak éppen mindegyiknek pont csupa kivétel férfiismerősei vannak, meg pont véletlenül egyiket sem éri semmi hátrány a munkahelyén. De azért jólesik úgy általánosságban megbélyegezni a férfinemet, a kommentek a legaranyosabbak itt-ott. Tessék a nőkertes frázisokban a ‘férfi’ helyére zsidót, a ‘nő’ helyére németet tenni, és szép náci fajelméletet kapunk…

      Az a probléma, hogy a szerzőnő által említett ál- vagy fél vagy mittudoménmilyen, nevezzük csak őket szimplán feministáknak, rendszerint a ‘feminizmus arról szól hogy a nő is ember’ hangzatú szép szólamokkal kezdenek, aztán alapvetően belénknevelt emberi normákat kezdenek el felhorkadva számonkérni, mintha ezek nem lennének magától értetődőek, sőt pont ezek ellentettjét vetítik ki a férfinemre kollektívan (lásd ribisétás luvnyakiáltvány). Eddig sok vitát láttam magukat feministának valló nőkkel, de sajnos még mindig sárdobálásba kezdtek az érveik fogytával, és a végére óramű pontossággal előjöttek belőlük olyan kiszólások is, amit még Hitler is megirigyelne. Aztán meg csodálkoznak a ‘backlash’-en, de azt is el lehet intézni egy karlegyintéssel, mert hiszen aki megkérdőjelezi őket, az eleve ‘hímsovi’. A hímsovi és a férfi szavakat egyébként szabadon felcserélhető szinonimaként használják. Nice.

      Én elhiszem, hogy létezik normális feminizmus is, de ameddig az ilyen vérgőzös jakobinusok kisajátítják maguknak a fogalmat és csak az ő hangjukat lehet országos szinten hallani, és amíg a többiek csendben elfelejtik kikérni maguknak, hogy velük legyenek összemosva, addig ne tessenek csodálkozni a feminizmus gyászos megítélésén sem.

      No, ennyi, lehet tüzet okádni.

      • Értem, de azt a bejegyzést, amit én linkeltem, és ami a “feminista vagyok-e, vagy az ciki?” problémával foglalkozik, elolvastad? Ahelyett hogy az egész honlapot (és természetesen férfiként) leszólod?

        Nem, számos férfi nem tart alapvetőnek olyan normákat, amelyeket te igen, és ezt a kedvező, védett helyzetében teheti meg ennyire szemrebbenés nélkül. Rengeteg jóindulatú férfival találkoztam, aki el sem tudja képzelni, mit művelnek más férfiak, de meg van sértve, hogy azok ellen a tettek ellen tiltakoznak a nők. Ő nem olyan! És?

        Annyira könnyű fröcsögni, különösen azokkal kapcsolatban, akik nem süppednek bele jólesően a felkínált fotelekbe, hanem felállnak, netán megvizsgálják a rugókat is. Természetesen a feministák között is vannak csoportok és véleménykülönbségek. Én magyar viszonylatban kivétel nélkül eszes, magasan kvalifikált, demokratikus meggyőződésű, minden szépre-jóra fogékony feministákkal találkoztam. Rengeteg érvük is van, de mindenekelőtt olyan információik, amelyekkel nem szívesen néz szembe a főáramú média. Az biztos, hogy ha érvre érv a válasz, ha jelen vagy te is abban a konkrét (vagy a mindenkori) vitában, és nem utólag szólod le az egészet, akkor véleményt formálni is tisztességesebben sikerül. Ott.

  9. Ez a mai kapcsolódó véleményem.
    http://csakazolvassa.wordpress.com/2012/06/12/a-rendszert-gyulolom-interju-a-csakolvassa-blog-szerzojevel/

  10. Eszter, nagyon tetszett ez az írásod is. Jó látni, hogy van ilyen nő is! Sok a rosszindulatú agresszív nő és férfi, és ők alakítják ki ezeket az izmusokat.

10 Trackbacks & Pingbacks

  1. A siketvakok világa, hangok és képek nélkül | Eszter's Offtopic
  2. Agyonvert kiskutya, hiteltelen klisé, pénzért szexelő barátnő és az indián neved – na, ezt NE oszd meg a Facebookon! | Eszter's Offtopic
  3. A férfi az úr a háznál? « Eszter's Offtopic
  4. Liberális vagy konzervatív vagyok? « Eszter's Offtopic
  5. Egy szülinappal még tartozom: 4 évesek lettünk « Eszter's Offtopic
  6. Mikor a férfiak az egyenjogúságról papolnak | Hét másodperc
  7. Agyonvert kiskutya, hiteltelen klisé, pénzért szexelő barátnő és az indián neved – na, ezt NE oszd meg a Facebookon! « Eszter's Offtopic
  8. Miért gáz a megcsalás, ha egyszer a társadalom is támogatja? | Eszter's Offtopic
  9. Megcsalásról, férfi bakikról és női hibákról – reagálok a kommentekre | Eszter's Offtopic
  10. Most akkor így… te egy ilyen szőrös lábú amazon vagy? | Eszter's Offtopic

Hozzászólás

Email cím (nem tesszük közzé)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 326 követőhöz

%d blogger ezt szereti: