Aktuális

Liberális vagy konzervatív vagyok?

Van idő és tér, amikor a "konzervatív" számít szitokszónak, most éppen a "liberálissal" vagyunk így: már ott tartunk, hogy a békés felvonulásokat is tiltaná a rendőrség, a közvélemény pedig elzárkózik mindentől, ami eltér a kicsiny, zárt világukban megszokottaktól. Persze ennek is van oka: nincs egészséges egyensúly, a határok az extremitások irányába tolódtak. Éppen ezért tettem fel magamnak a kérdést: akkor én most voltaképpen liberális vagy konzervatív vagyok-e? Nézzük csak...

forrás: jillkonrath.com

Liberális vagyok, mert azt mondom, bárkinek joga van ott élni, ahol szeretne és tud, és a változatos összetételű, nem homogén közeg pedig jót tesz az ember intellektuális és spirituális fejlődésnek is. A multikulturalitás érték, ha pedig orvoshoz megyek, akkor nem a szakember anyanyelve vagy vallása érdekel, hanem a szaktudása és az embersége.

Konzervatív vagyok, mert szerintem a tartózkodási helyünktől függetlenül fontos, hogy kapcsolatban legyünk a gyökereinkkel és a nemzeti identitásunkkal, mert mindez nagyon sokat elárul arról, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Szomorú az, ahogyan a globalizáció során szalonképtelenné vált az egészséges értelemben vett nemzeti öntudat, és a nacionalizmus eggyé vált a nácizmussal. A történelem megértése, a hagyományok tisztelete és a gazdasági protekcionizmus nem egyenlő a sovinizmussal.


Liberális vagyok, mert szerintem mindig új utakat kell keresnünk, fejlődnünk kell, a változásban van a kulcs. Mindig előre kell nézni.

Konzervatív vagyok, mert a múlt értékeit érdemes megőrizni, tisztelni és emlékezni rájuk.


Liberális vagyok, mert hiszek abban, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy bárkit szerethessen, kortól, nemtől, vallástól, származástól függetlenül, és ezt a szerelmet akár házassággal pecsételje meg, ha úgy látja jónak.

Konzervatív vagyok, mert elfordulok, ha párokat látok nyilvánosan nyalakodni a 6-os villamoson, amint a tömegben igyekeznek orgazmust okozni egymásnak. Az ilyesmi szerintem nem tartozik a nagy nyilvánosságra.


Liberális vagyok, mert hiszem, hogy mindenkinek joga van úgy élni, ahogy szeretne, amíg azzal másokat nem bánt – ezért nem akaszt ki, ha egy famíliában
a, nincs gyerek vagy háromnál több gyerek van;
b, örökbefogadott gyerekek vannak;
c, két anyuka vagy két apuka van;
d, két anyu és egy apu vagy két apu és egy anyu van;
e, a szülők között extrém korkülönbség van, bármelyikük javára.

Konzervatív vagyok, mert úgy gondolom, ha valaki családot alapított, akkor a família az első, és szomorúnak és felháborítanak tartom, amikor babysitterek, dadusok és rokonok nevelik fel két egészséges szülő gyerekét. Szerintem az anyának legalább két, de ha teheti, három évig otthon kell maradni a gyerekkel, és az apának is aktívan részt kell vennie a nevelésben – akkor is, ha a szülők elváltak, és fasírtban vannak egymással. Az egyik barátnőm évekig élt olyan pasival, aki a “kurva-volt-az-exem-ezért-nem-foglalkozom-a-gyerekemmel” elvet követte, és én őszintén szólva sosem értettem, hogy lehet ilyen emberrel közös jövőt tervezni….


Liberális vagyok, mert támogatom az abortuszhoz való jogot, és azt is tudom, hogy ott is sor kerül terhességmegszakításra, ahol ezt a törvény tiltja. Ne döntsünk mások helyett, és ne is legyünk naivak.

Konzervatív vagyok, mert ízléstelennek és sértőnek tartom a legtöbb abortuszpárti csoport erőszakos és gőgös kampányát, és a hét témába vágó botrányát sem tartom szalonképes húzásnak. Aki abortusz mellett dönt, nyilván nem jókedvéből teszi, hanem komoly okai vannak rá, így ebből viccet csinálni vagy ezt a büszkeség forrásává tenni egyszerűen embertelen és erkölcstelen húzás. Az is konzervatívvá tesz, hogy én a magam részéről kevés kontextust tudok elképzelni, amelynek keretében élnék ezzel a jogommal: talán a betegség és a nemi erőszak lehet ilyen.


Liberális vagyok, mert szerintem mindenki elsősorban ember, egyszeri és megismételhetetlen, és ilyenformán nem predesztinálhatja csupán a neme bizonyos szerepkörökre az élet palettáján: szomorúnak tartom, hogy a nők évszázadokon át még írni-olvasni sem gyakran tanulhattak meg, ezért alig vannak női tudósaink, művészeink és politikusaink. Egyenlő lehetőséget mindenkinek, elvégre a társadalom abból profitál, ha minél többen kiveszik a részüket a közös munkából, képességeiknek megfelelően.

Konzervatív vagyok, mert egyenlőség ide vagy oda, a férfi és a nő nem egyforma, és igenis vannak bizonyos férfi és női energiákhoz köthető minőségek, kvalitások és szerepek, amik a természet egészséges rendjéhez tartoznak. Ezek mind erőt képviselnek, ezekről lemondani tehát gyengeséghez vezet (eléggé itt tart a mi társadalmunk is most). Természetesen van női és férfi erő is,  mindenkiben akad mindkettőből, és ezeket – illetve ezeknek arányát – tiszteletben kell tartani.


Liberális vagyok, mert tetszik az a fajta nevelés és az az oktatási rendszer, ahol minden a pozitív megerősítés irányába mutat, gyakorlatias tudást ad és a gyerekek meglévő képességeit erősíti.  Legyenek tágak a lehetőségek, hogy ki-ki a maga tempójában és módján fejlődhessen, és értékelni tudja az előrelépést.

Konzervatív vagyok, mert azt gondolom, hogy a gyerekeknek nagyon is konkrét határokra van szüksége ahhoz, hogy identitása stabil alapokra kerüljön. Káros dolog a gyereknek mindent megengedni, és bármilyen retorzió nélkül kizárólag észérvekkel hatni rá: igenis van az a szituáció, amikor el kell tőle venni a játékot, és a sarokba kell ültetni fél órára. Igaz, azt mindenképpen meg kell beszélni vele, hogy mindez miért történt. Ugyanígy tiszteletben kell tartani a kognitív fejlődés szenzitív és kritikus periódusait is, ilyenformán tehát nem normális, ha egy egészséges gyerek kilencévesen még nem tud folyékonyan olvasni, mert a tanári gárda azt várja hogy “majd megtanul, ha eljön az ideje”…


A példákat még sorolhatnám, talán meg is fogom tenni később. De vajon akkor én most liberális vagy konzervatív vagyok?

About these ads
About Eszter (1077 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

16 Comments on Liberális vagy konzervatív vagyok?

  1. Nagyon sokáig nem tudtam magam elhelyezni magam ezen a skálán,főleg azért, mert inkább a liberális nézetekhez szoktam húzni, viszont roppant taszítónak találtam azt, ahogy a “hivatásos liberálisok” viselkednek meg kommunikálnak. Ezért aztán nem is tartott sokáig, hogy politikailag a konzervatív oldalon találtam magam.
    Mára meg már teljesen meg is békéltem ezzel a helyzettel, mert miért is ne. És lassan kezdek konzerválódni. :D

    • Mondjuk tény, hogy ez korral járó tünet. :)) Az a baj, hogy tényleg csak végletek vannak szinte mindkét oldalon, mert valahogy nem divat az arany középút…

  2. hm, tök érdekes az összegzés, mert ez a kérdés bennem is fel szokott merülni. próbáltam már többféleképpen rendszerezni a fejemben a dolgokat, de nem sosem sikerül kijelentenem, h az élet x területén y beállítottságú lennék, max egyes kérdésekben tudok állást foglalni – akárcsak te. szörnyű egyébként ez a szélsőséges címkézés, h aki vmilyen tekintetben liberális, azt mások hajlamosak “legalize it” pólóban, éppen seggbekúrás alatt lévő buziként vizualizálni, a konzervatívokat pedig lámpaoltás után, paplan alatt szexelős szentfazekakként…

  3. Azon elgondolkoztál, Eszter, hogy maga a nemzeti öntudat is nem csak egy belénk indoktrinált valami, aminek kizárólag azért tulajdonítunk nem megérdemelten kiemelt fontosságot, mert mind a letűnt, mind a mostani társadalmaknak érdekük, hogy a polgárok csecsszopó koruktól akár a nemzeti öntudatra apellálva is minél irányíthatóbbak legyenek?

    Amúgy egy vicces példa arról, mennyire nevetségesen nagy jelentőséget tulajdonítunk egy bizonyos nemzethez tartozásunknak:

    X úr az operaelőadáson odasúgja a szomszéd széken ülőnek, hogy egy lépcsőházban lakik a sztártenorral. A reakció természetesen: Üljön már csendben, maga hencegő, neveletlen bunkó!

    Y úr viszont azt súgja oda a szomszéd széken ülőnek, hogy magyar (román, szlovák, hottentotta stb.) vagyok, pont, mint a sztártenor. Na, vajon mi lesz a reakció? Esetleg az, hogy Örülhet, hogy megadatott magának ilyen nagyszerű, tehetséges nemzet tagja lenni?

    No comment, nemde?

    • Azért érdekes amit írsz, mert konzi körökben pont ugyanezzel érvelnek a multikulti ellen: könnyebben írányíthatóak a népek, ha gyökereiktől el vannak szakítva.
      Valójában a nemzeti összetartozás (értsd: én punk vagyok, te gót, ő újpest drukker a másik fradista, amaz ott meg szeret radírgumikat az orrába dugdosni, de mi mind magyarok vagyunk) egy identitást ad, azaz az egyének sokszínüsége felett álló közös nevezőt.

      • Nem is vonom kétségbe, hogy identitást ad. Csak kérdés, hogy tényleg van ennek az identitásnak annyi fedezete, amennyit tulajdonítunk neki? Létezik az a közös nevező, azonkívül, hogy azt hisszük, a közös nyelv feltétlenül és automatikusan a közös kultúra és a hasonló gondolkozás záloga?

        Ez a gyökerektől való elszakadás pedig szerintem akkora közhely, hogy párját ritkítja. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a gyökerekhez ragaszkodás autonómabb egyéniséget fejleszt, mint a gyökerektől való elszakadás.

        • Értem én a felvetést: miért számít a nemzethez való tartozás, amikor “nem tehetünk róla”, és megélni sem lehet belőle? Nos, történelmi szempontból a nemzeti identitás háttérbe szorulása nem csak a globalizáció hozta multikulturalitással tört be, hanem már korábban, a sok területen létrejövő teokrácia – és úgy általában, a középkorban a pápa király fölötti uralma – által megjelent, lásd: “mi mind keresztények/muszlimok vagyunk, és csak utána németek, magyarok, törökök, arabok etc.” Valahol tehát mindig is sejtették, hogy a közös nyelv, közös hagyományok és közös kultúra olyan fegyver lehet az emberek kezében, ami akár háborúkhoz is vezethet extrém esetben, ha senki sem tartja azt kordában. Amikor a pápa volt a legnagyobb, akkor pl. az ő érdeke a közös identitásmassza volt, a keresztesháborúk miatt.

          Ez valóban egy kétélű fegyver: ha TÚL erős a nemzeti identitás, akkor jön a sovinizmus és az übermensch-tudat, a diszkrimináció és a (gazdasági politikai irányú, de nemzeti identitásra alapozottt demagóg dumával vezérelt) hódítás, háborúkkal… ha viszont túl gyenge, akkor hiányzik belőlünk az egészséges önismeret és énkép egyik – persze nem legfontosabb – alapja, ami mind a nemzetet, mind az egyént gyengíti. Miért gyengíti? Az én olvasatomban ugyanazért, amiért az is gyengítheti az embert, ha nincs tisztában a saját családja mozgatórugóival, szokásaival, betegségeivel, világnézetével stb. Nem kell velük egyetérteni, de tudni kell – érdemes – hogy a legtöbb dolog miért van, hogyan jött létre, ami a mi életünket is befolyásolja. Persze a család kisebb és szorosabb egység, mint a nemzet, de egyik mögött sem véletlenszerű kapcsolódás rejlik, ami már egy egészen más téma, és az egyéni önismeret és az egészséges énkép szempontjából nem is releváns.

          ps.: Ami azt illeti, ha egy színházi előadás közben a mellettem ülő azzal fáraszt, hogy a művész úrral egy lépcsőházban lakik/egy nemzet sarja, akkor egyik információ sem hat meg jobban a másiknál… de ha épp nem érdekel az előadás, akkor jól jöhet bármi, elvégre a részletektől függően mindkettőről lehet akár pikáns cikket is írni… :D

          • Eléggé langyos álláspont, hogy sem a túl erős, sem a túl gyenge nemzettudat nem egészséges, ráadásul arra sem ad választ, hogy akkor végül reális-e az a kötelék, ami úgymond összeköti a nemzet tagjait?

            A nyelv kétségkívül igen, de erős fenntartásaim vannak a kultúra és a hagyományok közös voltát illetően. Egyrérszt pl. a magyarságon belül a néprajzi/kulturális szórás hihetetlenül nagy – hogy a legtriviálisabb példával éljek: teljesen más „magyar lélek” fejlődik ki egy székleyföldi faluban a hegyek között, egy alföldi mezővároskában illetve a kozmopolita Budapesten. Másrészt Dalmáciát és Montenegrót (majdnem) ugyanazon földrajzi körülmények között (magas hegyek, tengerpart), majdnem ugyanazon nyelvet beszélő, hasonló szokásokon, gondolkozásmódon, „kultúrgéneken” osztozkodó népek lakják, mégis a szó szoros értelmében véve vérre menően nem tartják magukat ugyanazon nemzet tagjainak (szerbek/horvátok).

            De mondok egy jobbat.
            Te magyarnak születnél megint, ha újrakezdhetnéd az életed? Mert én nem: szabályosan szégyenérzetem van például attól, hogy a magyar népet akármilyen szarral meg lehet etetni, ha a nagy és dicsőséges nemzet ígértetét, a szuverenitás délibábját lebegtetik meg előtte. Az én egyéniségem egy ún. jelentéktelen néphez passzolna jobban, akik „mernek kicsik lenni”, se Nobel-díjas kutatóik, se élsportolóik, se dicsőségesen megnyert háborúik, se középhatalmi aspirációik nincsenek, és mégis leiskolázzák a világot a szerény dolgosságukkal, magas civilizációs mércéjükkel. Pl. Szlovénia, Finnország, Norvégia.

            Tehát, magyar vagyok, és igen, a magam módján ragaszkodom az identitásomhoz, felsőfokon bírom a nyelvét, ismrem az irodalmát, mégsem érzem jól magam a „magyar bőrben”.

            Akkor hogy is van ez?

  4. Tökjó hogy így felvállalod a véleményed. Pro és kontra, így tökéletesen meg lehet Téged ismerni még akkor is, ha valójában sosem találkozunk ;)

  5. Ez nem liberalizmus amit te írsz.Hanem progresszió és konzervativizmus . Amúgy a 2 nem megy 1 szerre.Persze ha az ember nagyon paradoxon és nem akar tudomást venni a dolgokról ez van.

  6. No, ez az, amivel nyilván a progresszív konzervatívok nem értenének egyet. Nem mintha számítana, csak érdekes, h nincs jobb szavunk rá.

  7. Hmm… Gondolkodó ember vagy?

  8. Eszter, szerintem amit itt megfogalmaztál, az a “normális”, vagy legalábbis ennek kéne a normálisnak lennie. Mindig nyitott elmével kell járni a világot. Aki beskatulyázza magát és széles mellbőséggel kinyilvánítja, hogy ő ez vagy az, az szerintem csökönyösségre vall. Aztán ha egy ilyen “konzervatív” vagy “liberális” hirtelen elkezd szimpatizálni az ellentábor egyik ötletével, akkor megmagyarázhatatlan módon morális válságba kerül az illető.
    A probléma persze nem a visszafogott vagy “mérsékelt” liberálisokkal vagy konzervatívokkal van. Ezek az emberek ugyanis nem hangoskodnak, ők nem akarnak mindenkibe drogot oltani vagy elfátyolozni és imára kényszeríteni, ők nem tekintik a másik tábort űzendő ellenségnek. A szélsőségesek persze nem vállalják a legtöbb esetben azt, hogy ők szélsőségesek, saját magukat ők is mérsékeltnek tartják. Ők kiabálnak a leghangosabban, őket lesi minden kamera, ezért az átlagember sokszor velük azonosítja az egész csoportot.
    Magyarországon ez ugyanúgy igaz a konzervatívokra és a liberálisokra is. Ha valaki például egyöntetűen liberálisnak bélyegzi magát, az saját tapasztalatom szerint valami eltorzult szabados szivárványos-nyuszikás hippi rémálmot takar. Ugyanígy aki azt mondja magáról, hogy ő ilyen meg olyan konzervatív, annak kis híján az a véleménye, hogy “az asszonyt a konyhában verni kell míg nemzeti méhéből elő nem bújik az újabb nemzeti gyerek.” Tudom ezzel sok újdonságot vagy okosságot nem mondtam.

    TL;DR:
    Nem véletlenül hangoztatták már az ókori görögök is, hogy “az arany középút a legjobb”!

    • Még annyit fűznék hozzá András kommentjéhez,hogy rossz nézni ahogy az álliberálisok összecsapnak az álkeresztényekkel, és még jól megis élnek belőle.

  9. Nagyon tetszenek a politikáról, világnézetről írt cikkeid, mert abszolút hasonló álláspontot képviselünk. Régebben én sem tudtam eldönteni, hogy liberálisnak vagy konzervatívnak definiáljam magam, de aztán egy idő óta úgy vagyok vele, hogy középutasnak számítom magam, és a különféle ideológiák helyett a józan észre, a nyitottságra és emberségre támaszkodom.

    • Olyan jó ezt hallani!!!!

7 Trackbacks & Pingbacks

  1. Patkány a villanyvezetéken, avagy a cigánykérdés az országban « Eszter's Offtopic
  2. Az antiszemitizmusról, kissé nyersen « Eszter's Offtopic
  3. Családosok vs szinglik – avagy le az előítéletekkel! « Eszter's Offtopic
  4. “Szerkesztetlen” fénylények a fotókon és eszeveszett sötétség a fejekben « Eszter's Offtopic
  5. Kurucharc: a sajtószabadság halála vagy a gyűlöletbeszéd alkonya? | Eszter's Offtopic
  6. Szent István és a rovásírás | Eszter's Offtopic
  7. Megcsalásról, férfi bakikról és női hibákról – reagálok a kommentekre | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 371 követőhöz

%d blogger ezt szereti: