Aktuális

Nem tudod, kit ítélsz

Különös, hogy az ember mennyire hajlamos saját dogmái rabjává válni.  Én sem vagyok ez alól kivétel, de egyre tudatosabban igyekszem dolgozni azon, hogy megszabaduljak az előítéleteimtől. Az alábbi történet főszereplőjének, Karolának* ez nem sikerült – igaz, talán meg sem próbálta. Egyelőre.

Egy volt kollégámon keresztül hallottam Karola történetéről: középkorú újságíróhölgy, felnőtt gyerekekkel, fizethetetlen frankhitellel, állás nélkül. Nem egyedi eset, különösen a recesszió óta szaporodtak el a “karolák”. A kolléga korábban neves szaklapoknál dolgozott precízen és kreatívan, de aztán lecserélték pár lelkes, tehetséges huszonéves gyakornokra, akik ingyen és bérmentve, a szakmai tapasztalatért cserébe is elvégzik a munkáját. Ráadásul jól beszélnek angolul és németül, továbbá értenek az InDesignhoz, Photoshophoz is. Karola számára ezek a dolgok kissé idegenek voltak, de sokáig más tapasztalatokkal tudta pótolni ezt a tudást…

Telt-múlt az idő, Karola helyzete egyre kilátástalanabbá vált: hamarosan már a gázszámlát sem tudta fizetni, két kilakoltatást is megúszott betegsége miatt – az ügyből ekkor már körlevelek és újságcikkek születtek. A harmincas, talpraesett Kálmán a hallottak után úgy döntött, gyűjtést szervez a javára: nem ismerte személyesen Karolát, de kollégaként úgy érezte, muszáj tennie valamit a korábban elismert, foglalkoztatott újságíróhölgyért. Kálmán levelet juttatott el több kiadó szerkesztőségéhez is, amiben vázolta a nehéz helyzetbe került hölgy sorsát, és megadta a bankszámlaszámot, amin a Karolának szánt pénz gyűlik a névtelen jótevők jóvoltából.

Megérintett a nehéz sorsú nő helyzete, így aztán elolvastam minden cikket, bejegyzést, amit a témával kapcsolatban találtam a neten, és szorítottam, hogy mielőbb rendeződjön a helyzete. Senki sem érdemli meg azt, hogy több évtized kemény munka után csak úgy szegre akasszák, mert van nála olcsóbb, fiatalabb és terhelhetőbb munkaerő is. Ha nincs családja és barátai, kik mások segíthetnék a szakmatársain kívül? Ennek ellenére én nem adakoztam, mert abban a hónapban már kimerítettem a jótékonysági keretemet: minden hónapban más szervezetnek vagy magánembernek küldök egy egészen kicsi összeget, de sajnos az én forrásaim is végesek. Négy-öt ezer forint talán nem elég a világ megváltására, de ha mindenki épp csak annyit adna, amennyit bír, a világ máris élhetőbb hellyé változna.

Újabb egy év telt el, már egészen meg is feledkeztem Karoláról és a miniatűr jótékonysági akcióról. Netszörf során bukkantam infóra róla, amelyből kiderült, hogy Karolának még mindig nincs bevételi forrása: sajnáltam szegényt, de ugyanúgy értetlenül is álltam a dolog előtt. Ha valaki 25-30 évet lehúzott egy kreatív pályán, naponta emberek között, vajon hogy a fenében létezik az, hogy senki sem hívja fel a volt munkatársai közül, hogy “hé, be kéne dolgozni egy kicsit, van most kapacitásod?”? Még ha egyetlen szerkesztőségben is húztad le a fél életed, az ott dolgozók 90 százaléka 2-5 évente szétszéled a nagyvilágban, több tucatnyira emelve ezzel azoknak a szerkesztőségeknek a számát, ahol tudja valaki, hogy te jól dolgozol. Hosszú évek kreatív szakmában töltött munkatapasztalata után szinte kizárt dolog, hogy ne tudj összekaparni minimum havi 90 nettót otthonról, ismerős számlájára…

És aztán mindent megértettem… sőt: többet is…

Aztán lapoztam agyban, és nem kerültem a Karola-téma közelébe egészen addig, amíg egy ismerős fel nem hívta a figyelmemet Karola egyik Facebook-kiírására, amelyben hősünk a “tipikus, mai világra jellemző mocsokról” írt egy bizarr eset kapcsán. Történt ugyanis, hogy egy újságírót egyik korábbi riportalanya megvert, mert nem tetszett neki az, ahogyan az élete alakult a kendőzetlen kitárulkozást követően – sajnos ez sem egyedi eset, bár nyilván ritkább, mint a munkanélküliség vagy a frankhitel miatti ingatlanvesztés. Karola lazán kommentálta kedvenc közösségi portálunkon az esetet: “Tipikus, mai világra jellemző mocsok, de az az újságíró is megérdemli a verést, aki olyan helyre megy dolgozni, mint ez a mostani áldozat. Egy percig sem sajnálom” – írta könnyedén, amivel több tucat lájkot gyűjtött be. Fölényes erkölcsi győzelem ez egy fázó, éhező ember tollából, aki legalább a gerincét egyenesen tartja – mondhatnánk most, ha nem színezné ezt a történetet egy csöppet árnyaltabbra a tény, hogy a megvert újságíró bizony nem más volt, mint Kálmán.

Az a Kálmán, aki időt és energiát nem kímélve adományt gyűjtött Karolának, ismeretlenül és névtelenül, csak hogy kissé elviselhetőbbé tegye egy nehéz sorsra jutott kolléga életét. Természetes, hogy Karola nem ismerte Kálmán nevét, s azokat a szerkesztőségeket sem tudta pontosan behatárolni, amelyek részt vettek az adományozásban: ezzel együtt a segítséget annak idején igen hálásan, sírva köszönte meg több felületen és formában. Ennek egyébként nincs is jelentősége: teljesen mellékes, hogy Kálmán oknyomozó újságírásban utazik-e egy konkrét párthoz köthető lapnál, vagy éppen egy színes-szagos napilap sikamlós bulvártörténete miatt agyalták meg – a lényeg inkább az, hogy egyszeriben megértettem Karolát, és ahogyan ő működik. Előjel nélkül, hirtelen megláttam a motivációit, majd versenyre keltek egymással az agyamban a gondolatok:

1. Tudom, hogy az éhes ember kiabál a leghangosabban, de az erőszakkal kapcsolt ítélet még soha, sehol nem vezetett eredményre.

Értem, hogy ez az ember kilátástalan helyzetben van, de valakinek – bárkinek – a megverését, megveretését helyeselni nem vall egészséges lélekre (a One Direction, bevallom, határeset: a szépfiúk láttán mindig viszketni kezd a tenyerem). Teljesen mindegy, hogy a saját erkölcsi normáink szerint mit gondolunk a másik ember cselekedeteiről… semmivel sem vagyunk előrébb, ha az orrbavágásának gondolata kielégülést okoz.

2. Igen, fontos a tartás és a gerinc, de aki merev elvi alapokra helyezi a megélhetését, az nem csak éhezni fog, hanem a pénztől és a sikertől valami sokkal mélyebb és fontosabb dologtól is megvonja magát.

Nehéz ezt megfogalmazni, de teljesen megértem azokat az embereket, akik az éhkopp szélén sem adják fel a ragaszkodást a hivatásukhoz. Megértem őket, bár én nem így működöm: nem viselem jól a hideget és a rossz minőségű ételeket, így aztán előbb voltam jóllakott gyári munkás, mint éhes esztéta. De mindenki életében mások a prioritások, így megértem, hogy Karola ragaszkodik ahhoz a szellemiséghez és szakmai nívóhoz, amelyet évtizedeken át a legjobb tudása szerint ápolt. Viszont úgy gondolom – sőt, tudom – hogy aki büszkeségből nemet mond mindenre, ami nem egyezik a saját idealizált elképzeléseivel, az nem csak az anyagi lehetőségeit szűkíti, hanem fölösleges, szorító emberi és szakmai kereteket is állít magának. Nem, nem kell felszámolni az elveinket és eladni magunkat, de igenis muszáj kitekinteni az odúnkból néha. Ha valaki egy picit, egészen picit kinyitja azt az ablakot, és szétnéz a világban, csodálatos megtapasztalásokat élhet át: olyanokat, amiért mások világ körüli útra vagy föld alatti meditációra mennek, vagyonokért. Karola erről mondott le akkor, amikor kimondva-kimondatlanul kizárta magát mindenből, ami nem tökéletesen egyezik korábbi élete mérföldköveivel… és ezzel gyakorlatilag a fejlődés és kinyílás útját vágta el magától.

3. Ítélkezni már csak azért sem szabad, mert fogalmunk sincs arról, kicsoda-micsoda az az ember, akit éppen elítélünk… teljesen értelmetlenné téve ezzel amúgy is fölösleges nézőpontunkat.

A középiskolai osztályfőnököm, aki sajnos pár éve meghalt, mindig elmondta: “ne ítélj, mert fogalmad sincs, hol jár a másik ember azon a bizonyos úton, hiszen te csak akkor látod őt, amikor épp előtted van” – vagy akkor sem, ugye. Távolról ítélkezni a legkönnyebb. Pont hétvégén, ahogy ezen tűnődtem, jutott el hozzám “Józsi bácsinak” egy blogbejegyzése, amelyben épp erről ír, Stephen R. Covey, egy amerikai “sikerguru” története alapján:

“A szerző egy hűvös téli napon utazott a zsúfolt New York-i metrón és arra lett figyelmes, hogy 5 gyerek az emberek lába között tülekedik és lökdösődik, nevetgélnek, és hangoskodnak. Eltelik 5 perc, és Mr. Covey odaszól a gyermekek apjához erélyesen: “Ne haragudjon Uram, nem tudná egy kicsit kontrollálni a kölkeit? Hihetetlen, hogy ennyire neveletlenek és Ön egy szót sem szól!” Mire a fickó a következőt válaszolta: “Ne haragudjon kérem, Önnek tökéletesen igaza van. Tudja, most jövünk a gyerekekkel a kórházból, meghalt az édesanyjuk és annyira fel sem fogják, hogy ez mit jelent, hogy én örülök annak, hogy egyáltalán képesek viccelődni.” Stephen ezek után elgondolkozott és elszégyellte magát. Soha nem tudhatod, hogy egy másik emberrel mi történt addig a pillanatig, amíg kapcsolatba kerültél vele.”

Be kell látnunk, hogy ez valóban így van: Karolának fogalma sem volt arról, hogy az az ember, akinek megveretését voltaképpen – félvállról és csak verbálisan ugyan, de – támogatta, igazából az az ember, aki önzetlenül, elsőként sietett a segítségére akkor, amikor a legnagyobb bajban volt…


*A neveket persze megváltoztattam, és ne is kérdezzétek, kikről van szó: nem az a lényeg.
About these ads
About Eszter (1075 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

2 Comments on Nem tudod, kit ítélsz

  1. Uff, nagyon durva eset, de mindig élvezem a tényfeltáró és meghökkentő bejegyzéseid, mint legutoljára a nőciről aki idegenbe szakadva nem tudott / akart munkát keresni, viszont energiavámpírként kiszipolyozta a jóhiszemű barátot, aki még melót is szerzett neki – amit aztán nem vállalt a hölgy. Tényleg azon a fronton további infó van-e már?
    A jelenlegi témáról csak annyit, hogy az egyenes gerinc könnyeben eltörhet, mint a hajlékony, bár nem kell gerincferdülést kapni és nem kell púpos toronyőrré sem degradálódni, de amennyiben az utódok neveléséről és a saját túléléséről van szó, nincs olyan meló ami túl büdös lenne, vagy erkölcsileg összeegyeztethetetlen a belső képpel, amit magunkról kialakítunk. Vannak ügyek melyek során le kell mondani a nagyobb jó (mindennapi kenyér) érdekében az elveinkről. Nem könnyű dolog, de sokan megtesszük és ez nem bűn. Újságíróként pont az új lehetőségektől fosztotta meg magát a hölgy, hogy szélesedjen a világképe, másrészt pedig igen elgondolkodtató, hogy az x éves praxisa után nem volt annyi hitele és nem volt annyi kapcsolata, amely egy másik munkahelyhez vagy bármilyen más előnyhöz juttatta volna – ebből pedig az is következik, hogy máshol is eljátszotta a bizalmat. Szegény Kálmánt a jó szándék vezette, míg a hitelválság és fiatal áradat okán munkanélkülivé váló Karolát a keserűség… Érdekes azt is megfigyelni, hogy az átlag magyar ember szinte imád agonizálni és inkább a földön összegörnyedve jajveszékelni, mint felpattanni és továbblépni. Értem, persze, x év után menesztették és ez depressziót okoz – rendben is van ez így, hisz jó anyámat is közel 25 év után rúgták ki (másik 500 emberrel együtt), sőt éppen nehéz életperiódusban is voltunk, de agóniája két hétnél nem tartott tovább, hisz elfogyott az előző havi fizetés és lépni kellett… Karolának is ott az orra előtt a motiváció… nem értem :(

    • Ó, az a sztori… a csaj köszönés nélkül visszament a hazájába, aztán törölte a Facebookról segítőjét. Közös ismerősöktől megtudta, h mindenkinek hülyeségeket mesél róla, csupa sértő, hazug dolgot. Most a csajt a nagynénje tartja el… Kemény sztori az is…

8 Trackbacks & Pingbacks

  1. 7 dolog, amit messzire kerülnék spirituális utam során « Eszter's Offtopic
  2. Miért? « Eszter's Offtopic
  3. Friss ostobaság: az erkölcstan tanár nem lehet szingli vagy dohányos « Eszter's Offtopic
  4. Minden ami irritál | Наранцэцэг
  5. Buli, könyv, film, sport, énfotó… meg minden, ami a héten történt | Eszter's Offtopic
  6. Kérdések és válaszok, a dobozon túlról – interjú az Eszter’s Offtopic szerzőjével | Eszter's Offtopic
  7. A bőségszemléletet nem lehet bőséggel kiváltani | Eszter's Offtopic
  8. Nem vagyok a gurud, oké? | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 370 követőhöz

%d blogger ezt szereti: