Karola megrögzött környezetbarát állatvédő. Soha egy zsebkendőt nem dobna a nem megfelelő konténerbe, és ő az első, aki megosztja a Facebookon a Hektor Állatmenhely Alapítvány magányos kisállatainak összes fotóját. Spriccelve bőg a Szabadítsátok ki Willyt című film hatodik tévéadaptációján, és soha, semmilyen körülmények között nem venne húst vagy tejterméket a szájába.
“Bocs, hogy nem tudtam kedden jönni, de épp állatbarát laboratóriumokban tesztelt, vörös színű, krémállagú habbal kentem be farkasbundás kisnyugdíjasok gúnyáját a Green Peace-es haverjaimmal a nagykörúton” – szabadkozik, miközben nagyot harap a szójafasírtos, biotofuval töltött, csicseriborsós humuszból. “Ez a csicseriborsó száz százalékosan fenntartható, organikus forrásból származik, kérsz egy harapást?” – kínál meg ebédjével.
Nemleges válaszomra Karola valósággal vérszemet kap, és tizenkét percig értekezik arról remegő végtagokkal, hogy a rántott sajtomért tucatnyi kisborjúnak kellett életét adnia, a barack befőttem valószínűleg soha nem látott hazai őszibarackot, továbbá a cserkészkolbász a hűtőmben a legnegatívabb rezgésű s-betűs szó fizikai materializációja. Hiába, az emberiség – különösen itt Magyarországon, mert hát máshol minden lényegesen jobb, ugye – még nem érett meg arra a magas szintű gondolkozásmódra, amelyet ő képvisel.
“Na jó, most sietek, mert még be kell ugranom a szoliba, a körmöshöz, a fodrászhoz és a kozmetikushoz” – szakítja félbe kimerítő monológját, majd hanyagul végigsimít szögegyenesre vasalt, melírozott tincsein. Karolának mindig tökéletes a frizurája, s ha kell, naponta háromszor is egyenesre vasalja a rakoncátlan fürtöket. Nem retteg a hajegyenesítés káros következményeitől, hiszen hatezer forintos hajszerkezetvédő extrabalzsamot és bifizusz esszenzisszel telepakolt aloe-verás gyümölcskrémet ken a fejére minden alkalommal, meg amúgy is: naponta hajat most, samponnal, balzsammal, hajfixáló habbal, hajkiegyenesítő zselével és hajhagyma ápoló koncentrátummal.
Karola persze nem csak akkor szuperigényes, ha a frizurájáról van szó: havonta jár kozmetikushoz és szoláriumba, és a bőrkezelésen túl szőrzetvilágától is igyekszik lézeresen megszabadulni. Úgy hiszi, a legjobb, ha az ember barna és sovány, ezért bronzító krémmel keni a búráját két szoli között, és egész nap salátát eszik müzlivel meg ásványvízzel. Huszonkét évesen már plasztikkeblei vannak, mert hát a különleges diéta és a sok edzés alaposan leapasztotta mellkasa kerek is dombjait, a tökéletes megjelenés meg azért mégis csak magabiztos kisugárzásunk alapja. Karola kizárólag márkás boltokban veszi holmijait, s elsápad a “turkáló” vagy a “second hand” szavak hallatán – fúj, igénytelen prolik.
A vásárlás amúgy is eléggé megerőltető dolog, mert hát minden szezonban szükség van három új lábbelire és öt új ruhadarabra, mert hát a tavalyi és tavalyelőtti – netán 5-10 éves holmik – már trendügyi topcikivé silányultak, meg amúgy is, megérdemel mindenki egy kis kényeztetést, ha a főnök vagy az ex paraszt módon viselkedett azon a héten. Az, hogy száz évvel ezelőtt egy átlagos középosztálybeli brit nőnek csupán kilenc ruhája volt, Karolát egy pillanatra sem gondolkodtatja el: a tény, hogy megengedheti magának a szezononként kilenc új ruhát, számára bőven elég ahhoz, hogy minden évszak kezdetén kilenc új ruhát vásároljon kedvenc márkaboltjai valamelyikében.
Nem kérdezek, csak nézek magam elé: helló, ez a csaj most komolyan nem tudja, hogy a heti szolijával, a két hetenkénti kozmetikai kezelésével, a fodrásznál tett havi szintű látogatásával, a fejére és a bőrére kent kemikáliák kilójával és a szezonálisan felújított ruhatárával igazából nagyságrendekkel többet árt a környezetnek és az állatoknak, mintha minden áldott nap bevágna egy duplasajtos magyaros pizzát , aminek dobozát aztán az első útjába eső kukába hajítja egy laza mozdulattal…?
Nem, jobb ezen nem gondolkozni: Karola most azt hiszi, tett valamit Földanyáért (“akinek” táptalaján tíz kilométernél többet képtelen gyalogolni, elvégre a magassarkú topán és a szűk balettcipő tönkretette a lábcsontjait) és azokért a “szupercuki kisállatokért”, amelyeknek háromnegyedétől (különös tekintettel az ízeltlábúakra és a rágcsálókra) retteg, akár a pestistől. És hát… ki vagyok én, megfosszak egy embert a tökéletes illúziótól, amelyben élni vágyik…?

















Nagyon idegesít ez a “mindent vagy semmit” attitűd. Ja, hogy Karola árt a hajmosással a környezetnek? Hát akkor már úgyis mindegy, akkor akár még több ártalmas dolgot is megtehet…
Így is szennyezi a környezetet, de legalább más dolgokban megpróbálja visszafogni a szennyezését. Nem értem, attól miért lesz jobb, ha naponta lecseréli a ruhatárát, és közben meg szemetel/állatot is eszik/stb.
“Jaj, hát a folyóban fuldoklik két ember, én csak egyet tudnék megmenteni, akkor inkább hagyom a másikat is meghalni”
Szerző: Petra | június 21, 2012, 2:14 de.Az nem baj, ha valaki törekszik egy általa helyesnek tartott irányba, de nem mindig tökéletesek és példamutatóak a megélései. Viszont nem árt konzisztensnek lenni: rendben van, nem tudok két kézzel adni, de ha adok jobb kézzel, akkor miért venném el ugyanazt a ballal? A kognitív disszonancia nem jó, összezavarja és/vagy becsapja az embert.
Ez nagyjából olyan, mint a “keresztény ateista/materialista”: elmegy templomba esküdni, mert az “milyen szép”, megkereszteli a gyerekét, mert “úgy illik”, van kereszt a szobája falán vagy a nyakában, mert “tetszetős dekoráció”, miatyánkot mond lefekvés előtt, ugyanakkor úgy gondolja, ő maga csupán 60 kiló rotható hús, és semmilyen anyagi világon túlmutató megnyilvánulása nincs. Érted, elfogadom, ha valaki keresztény (vagy egyéb vallás követője), és az is teljesen rendben van, ha valaki ateista-materialista… de ez a két attitűd TELJESEN kizárja egymást, és azt sejteti, hogy az illető fejében elég nagy káosz van.
Szerző: Eszter | június 21, 2012, 2:30 de.hát, azért az nem ugyanaz, amikor “ezt még megteszem, a kicsi tett is jobb, mint a semmi”, mint amikor tesz valamit és mindenki mást kioktat az életmódjáról, aki nem teszi meg pont azt a “kicsit”, hanem mondjuk pont másik “kicsit”, esetleg többet is. Vagy nagyobbat, de pont azt nem.
Szerző: Noémi | június 21, 2012, 6:32 de.én azt látom a bejegyzésből hogy \”Karola\” nem úgy vegán és állatpostoló hogy közben tisztában van az egyéb szokásai károsságával, hanem meg van róla győződve hogy ő 100%osan mindenvédő. Ezt prédikálja is. Ez a baj, nem az ha pl nem szemetelek mert helytelennek tartom de közben húst eszek de tudom, hogy az állattartás erősíti az üvegházhatást. Az lenne a baj ha azt hinném, teljesen környezettudatosan élek miközben csak részben, és ezt még reklámoznám is.
Szerző: Réka Angeli | június 21, 2012, 10:08 de.I know where you’re coming from, de… akkor mondjuk ott van Sanyi, a vidéki autószerelő, autó- és motorőrült, kezdő (vagy már inkább haladó) alkoholista, aki nem bírná ki a hétvégi hét-nyolc felese nélkül. A helyi vegyesboltban vásárol ízfokozós üccsit, zacskós levest meg aszpartámos csokit, magának és kedves gyermekeinek. Szívesen idézgeti fel vadabb fiatalkori éveit, amikor a piálások közepette néha fűnyíróval átment a kölyökmacskákon, mert az jó hecc. Imád a grínpíszen poénkodni (na meg a baloldalon, a feministákon, a fekákon, zöldeneken, buzikon, zsidókon, cigányokon). Ellenben beéri egy kinyúlt mackónadrággal meg Metallica pólóval. Kérdem én: Sanyi vagy Karola? (Na, nem mintha a Karolák jellemzése ne lenne találó).
Szerző: Julia | június 21, 2012, 11:40 de.