Aktuális

A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe…

És még mindig a természetben érzem magamat a legjobban, sőt… egyre jobban. Imádom, ha érzem a talajt a lábam alatt, és az izmokat a vádlimban. Na jó, ezúttal persze más élvezetekben is volt részünk… Újabb csodálatos hétvégén vagyok túl.

Mátrafüred-Gyöngyös, vaksötétben is 64 perc alatt

Ilyen szép kis kőbe vésett szívet kaptam :)

Pénteken már csak a naplementét értem tettem a Mátrában, de úgy éreztem, muszáj mászkálnom egyet lefekvés előtt. Nem merengtem ezen sokat, elindultam Mátrafüredre, ami 8 km-re fekszik Gyöngyöstől (az én főhadiszállásom picit távolabb, a belvárosban van, így nagyjából 9-9,5 km lehet a táv). Ha társaságom nem is, de beszélgetőpartnerem volt a modern technikának köszönhetően, amit már sem volt rossz dolog, mert az erdősebb részeken azért elég sötét volt elemlámpa és hold nélkül. Hetvenhat perc alatt értem Füredre, ahol rögtön betoltam két palacsintát a híres büfésoron, majd indultam vissza. Terveztem némi futást (lefelé könnyű!), de telefonálás közben nem nagyon lehet szaladgálni, így maradtam a tempós gyaloglásnál. Közben teljesen besötétedett, de még így is 64 perc alatt teljesítettem a távot.

Bár a mátrai út kellemes, békés, kétes alak- és kutyamentes övezet, azért büszke voltam magamra, hogy sötétben, egyedül is neki mertem vágni a 16-18 km-es sétának. Közben arra is rájöttem, hogy bármennyire is kényelmes turista vagyok, a gyaloglótempóm a kezdő futók körében sem számít rossznak. Igaz, futni sokkal nehezebb, hiszen ugrálsz és magasra emeled a lábad, ami miatt gyorsabban veszed a levegőt. Mindenesetre elhatároztam, hogy a következő hétvégén tesztelem, mennyi idő alatt teljesítem a távot telefon nélkül, világosban: úgy nyilván jobbat gyaloglok 64 percnél. Aztán kipróbálom ugyanezt 3×5 perc futással kombinálva, zenére… viszont azt szigorúan csak lefelémenet, mert  azért nem vagyok mazochista.

Strand helyett hegymászás naturistával

Minden tele volt őszikékkel

Szombatra strand volt tervben, de kiderült, hogy az ostoba Gyöngyösi Termálfürdő nincs nyitva: ez azért orbitális baromság, mert a helyiek zömében diákok, kismamák és nyugdíjasok, esetleg havi 100-ból élő munkásemberek, a fizetőképes kereslet tehát jobbára a kétlakiak és a turisták köréből kerül ki. További bizarr üzleti koncepció, hogy csak egy két méter mély versenymedence van szabadtéren (ami általában az edzések miatt foglalt), így úszkálhatunk télen-nyáron a naptól távol a fedett részen – de legalább az elmúlt időszakban az árakat lejjebb vitték. Vízmániás vagyok, engem órákra a tóban vagy a medencében lehet felejteni, de idén nyáron jutottam el arra a pontra, hogy végre pihentet és kikapcsol az úszás, ahelyett, hogy két hossz után kifáradnék. Két hete a demjéni éjszakai fürdőzés a nyár egyik fénypontja volt számomra, több mint negyvenszer szántottam végig a 25 méteres medencén.

Már éppen nézegettem, hogy mi legyen a B terv, amikor Marcsi hívott, hogy jönne mátrázni… így nem volt más dolgom, minthogy megvárjam, amíg átkel az M3-ason. Ledobta a cuccokat, és indultunk a Szent Annához a Sár-hegyen keresztül. Ez egy 500 méter magas hegyecske, néhol a tűző napon, néhol erdős részen közelíthetjük meg a csúcsot, a panoráma pedig gyönyörű: ez az a pont, ahonnan egyszerre hat tavat is látni. Középnehéz túrának számít, mivel az emelkedő elég kardiós izzadságot ad, de azért nem brutálisan megterhelő az egész, ráadásul a kilométerek száma is 10 alatt marad. Imádom, mert itt akár kilométereken keresztül sem találkozol emberrel, csak a gyönyörű, gazdag természet ölel körül a hegyoldal hobbikertjeit elhagyva (itt egyébként találtunk egy kerítés mögötti szőlőtőkék között bóklászó anyaszült meztelen pasast, de a naturistát nem zavarták a turisták, így mi sem törődtünk vele).

A Szent Anna, vagy ahogy én nevezem: “a szakrális szent helyem” eléggé ki van purcanva amúgy: a tónak vége van, a az aljnövényzetet pedig sárgásra szívták a nyári negyven fokok. Legalább két-három hetente járok erre, és egyre kisebb esélyt látok a vidám békakuruttyra, ami miatt kicsit szomorú vagyok. Mivel épp tűzgyújtási tilalom volt, jó természetjárókhoz illő módon egyszerűen csak piknikeztünk, aztán hazabandukoltunk a naplementében. Mindig elkap a röhögés, ha meglátom az 1745-ben épült kápolna keresztjét: bő egy éve azt hitte a napiszaros kisjóska, hogy a húsvéti piknikünk nem más, mint vidám emós tinédzserek temetőbéli szeánsza, és ezt meg is osztotta olvasóival. Kár lett volna elárulni, hogy ez egy népszerű turistaparadicsom, közülünk már mindenki túl van a kamaszkoron, ráadásul az emóról sem tudunk többet, minthogy szegények többnyire lófaszt sem látnak, és azt is sötéten.

Ki szeret hegyet mászni?

Vacsora és suttyódiszkó hajnalig, némi vodkával

Karma is a bitch

Séta után Hajnival kiegészülve este 11 körül kajáltunk a Paparazziban, de olyan hedonista módon: rendeltünk pár cuccot, aztán végigkóstolgattuk őket, és kedveskedtünk magunknak a jó öreg Dolce eperborral is, amit Emkével a szent italunkként jegyzünk (De M-.nek inkább száraz fehér kellett helyette). Vacsora közben végig a 90-es évek legcikibb popslágerei szóltak, és Hajni persze azt is tudta, miért: a Karma2 nevű plázabéli szórakozóhelyen épp ún. “Retro Partyt” tartottak, ami igazából a suttyódiszkó kisvárosi mainstream fedőneve. 2 Unlimited, Capella, Maxx, Haddaway, Twenty 4 Seven, Culture Beat, Ace of Base… meg tényleg olyan dolgok, amiket csak a ’78 és ’83 között születettek értékelnek. De ők nagyon. Szántunk 20 percet a készülődésre, aztán elvesztünk a kikent-kifent 16 éves páwák és negyvenes szoknyapecérek között.

A DJ, szegény, elég koncepciótlanul kevert: mai tuctuc után 70-es évek, közben a petróleumlámpa, majd egy kis Carpe Diem, Álomhajóval, és persze a bpm se stimmelt. Ugyanakkor egy rossz szavam nem lehet, mert emberileg remek volt a fickó: minden kérésemet teljesítette, a ’93 fénypontjaként ismert Magic Affair Omen Háromnál pedig konkrétan mikrofonba is ordította: “Végre, végre valaki tudja, milyen partyba jött, köszönöm, istenem!”, és hálás volt, mert ezekre a szennyekre végig úgy tomboltam, hogy vízhólyag nőtt a mátrai túrákban edzett talpamra. Később Marcsi elkövette azt a hibát, hogy kért egy “magyar blokkot”, aminek köszönhetően másfél órán át pörögtek a végtelenített Zoltán Erika-Éva Neoton megamixek, de aztán sikerült egy huszáros Dr. Albannal visszatérnünk az eredeti vonalhoz. Szegény pasas nyilván szálanként kitépte a haját, miközben a kiskölkök Rihannáért meg Skrillexért tülekedtek, a negyvenesek meg Boney M-et akartak…

Ha suttyóbuli, akkor persze suttyókoktélt illik inni, ami vodka-energiaital, esetleg narancs… a végén pedig már csak vodka, vodkával, a kísérő pedig vodka. “Te, ehhez nekem még innom kell” – súgta fülembe a barátnőm, négy óra felé viszont menthetetlenül bepunnyadt a buli, és már csak olyan számok mentek, amikhez nem lehetett eleget inni. Ki is dőltünk, de még sokáig nem hittük el, hogy képesek voltunk jelenlétünkkel támogatni egy igazi, hamisítatlan kisvárosi suttyódiszkót, ahol a hajnali tömeg már pogózva keringőzött a Mr. Presidentre kevert Omegára.

Irány Mátraszentistván és Ágasvár, éljen a hegy!

Túravezetőm Marcsi volt, mivel ő már járt Ágasváron :)

A következő csúcsút a vécékagyló fölé Ágasvárra vezetett, ami Mátraszentistván fölött van. Itt csaltunk egy picit, kocsival mentünk és csak 4,5 kilométert gyalogoltunk az erdei turistaházhoz, viszont visszafelé legalább kerültünk egy cifrát a panoráma miatt, így volt az út 6 km-es is. Eleinte azt hittük, hogy kevés lesz egy 10-es kis séta, de a szintkülönbségek miatt eléggé kardiós lett ez a program is: volt egy szakasz, ahol 350 métert kellett mászni felfelé, sziklákon keresztül, ami azért eléggé megizzasztott minket. A panoráma nem volt gyenge volt amúgy, innen állítólag egészen a Tátráig ellátni:

Ide csak gyalog jutsz fel

A táj elég szép itt…

Találtam egy sárga fát is

Ágasvár egyébként k. jó hely: csak gyalog lehet megközelíteni, fokozottan tájvédelmi körzetnek számít. A gyönyörű, napos réten három házikó áll, egyikük a híres ágasvári turistaház, ahol azért inkább a természetbarátoknak ajánlott megszállni, mert a körülmények nyilván nem az ötcsillagos luxushotelek világát idézik.

Itt lakik a turistaházat üzemeltető család

Maga a turistaház

A mező asztalkájánál pikniket tartottunk, és rögtön körénk gyűlt egy tucat macska, akik elég pofátlan módon koldultak kajáért:

Egy a tucatnyi éhenkórász macskacicóból

Az út visszafelé is gyönyörű volt:

Mátraszentimre

A mátraszentistváni Jézus

Rocks rock!

Az erdő japán túrórudija, sok szexszel

Az egyetlen para az volt, hogy a mátraszentistváni Vidróczki csárda zárva volt, a mátraszentimrei Szlovák csárda pedig állítólag örökre bezárta kapuit. Mátraházán minden zárva volt, így egészen Mátrafüredig kellett kocsiznunk, hogy kajálhassunk egy jót. A Fekete Rigó mindenesetre zseniális helynek bizonyult, megérte várni… és ha már ott voltam, toltam egy túrós derelyét és egy szilvás gombócot is, amúgy diétásan. Remek kis vendéglő, a természet lágy ölén, korrekt árakkal, csobogó szökőkúttal, SZÉP-kártya terminállal… mi kell még?

Naplemente a hegyekben

Hölgyeim és uraim, legközelebb Önök is tartsanak velünk, például ide ez egy kezdők számára is kényelmesen teljesíthető kis séta:

Akinek meg a Mátra túl messze van, az takarodjon ki a természetbe a lakóhelyéhez közel, és ha úgy dobja a pakli, hívjon meg engem is!


A szép tájak fanjainak még pár frissebb túrás bejegyzés:

About these ads
About Eszter (1077 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

2 Comments on A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe…

  1. Arra leszek kíváncsi, hogy mikor jutok el odáig, hogy mi is kiránduljunk itt a környéken. Hihetetlen, hogy 6 év alatt nem sikerült megmásznunk még egy hegyet sem!!! :D

  2. Micsoda gyönyörűség, ezek a képek… huhh, most rögtön indulnék, ha 1.: nem kéne a fiamért az oviba indulni 2.: nem lenne kicsit messze. :(
    Én is a természetben érzem magam igazán élőnek, teljesnek, itt Pesten folyton sóvárgok a dombok után, amelyek közt felnőttem… hmm, nem is tudom, ismerek-e olyan vidékről elszármazott embert, aki aztán úgy igazából hozzá tudott volna szokni a fővároshoz.

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 372 követőhöz

%d blogger ezt szereti: