Aktuális

Kösz, nem kell a gépesített szerelem*, ahol a férfi pénzautomata, a nő meg háztartási robotgép

Minden létező szempontból körüljártam már a két nem egyenjogúságának témakörét, de a legértékesebbnek ezek közül természetesen a személyes tapasztalatokat tartom. A sok szép elmélet tengeréből mindig igazgyöngyként világlik ki a hétköznapok valósága, így a nagymamám története után ideje szót ejtenem a gyerekkorom és a felnőttségem megéléseiről is. Ide lőjetek!

kép: the ART of Holding Hands by ajpscs @ flickriver.com

Anyám és apám ugyanannyi pénzt kerestek, az otthonunkat közös pénzből vették meg és rendezték be, és teljesen magától értetődő módon a ház körüli teendőket is megosztották egymás között. Számomra ez volt a természetes, és felnőttként sem merült fel soha, hogy egy pali alanyi jogon fizesse a vacsorámat vagy a mozijegyemet pusztán azért, mert kettőnk közül nekem van vaginám. Ugyanígy az sem volt opció, hogy én mosogassam el az ő tányérját is, miközben őurasága a tévé előtt hentereg sörrel a kezében – pusztán azért, mert pénisz van a lába között.

A pénzről nincs mit mondani, a számlák és a hitelek nyilván két ember pénztárcájáért kiáltottak, így nálunk az otthonülő, pénzköltő nej mítosza a képregényújság poénos rajza maradt csupán. Ráadásul anyu szerette a munkáját – gyógyszerész volt – és megölte volna az unalom, ha otthon kellett volna hímezgetni. A házimunkák megosztása már érdekesebb kérdés: anyám reszortja a főzés, a vasalás és a szerelés volt (ja igen, és kettejük közül ő volt az, aki 50 évesen, nagy merészen jogsit szerzett és autót vett), míg apu a bevásárlásért, a csekkek feladásáért, a kukaürítésért és a mosógép beindításáért volt felelős. A mosogatás, a törölgetés, a rendrakás és a gyereknevelés közös feladatként jelent meg a listán, a takarítást pedig kiadták outsource-ba: szerintem ez a lehető legbölcsebb döntés, hiszen egy falusi néni két ebéd áráért megcsinál mindent, s így nem csak segítünk egy embert, de még több óra ganézástól is megkíméljük magunkat.

Bár a gyerekek általában lázadnak a szülői minta ellen, bennem soha az életben nem merült fel, hogy másképp is lehetne: a párkapcsolat az én olvasatomban közös célokról, közös építésről szól, ami akkor működhet igazán, ha mindenki egyéni képességeinek megfelelően, de egyenlő arányban vállal felelősséget az összes létező területen. Miért kellene a nőnek főznie, ha – gondoljunk csak a legtöbb sztárszakácsra – a pasas az ügyesebb a konyhában? És miért volna alapfeltétel, hogy a srác szerelje össze a műszaki a kütyüket és ketyeréket, ha a páros hölgytagja – akárcsak az én anyukám – egyszerűen magasabb műszaki intelligenciával bír?

Persze, az egyenlő pénzügyi felelősségvállalás és munkamegosztás nem jelenti azt, hogy nem kényeztethetjük szerelmünket akár egy szép ékszerrel vagy órával, akár azzal, hogy péntek este egyszerűen hagyjuk pihenni és relaxálni, és minden házimunkát elvégzünk helyette. Természetes, hogy a párkapcsolatban, házasságban élők is vágynak olykor önálló programokra, és az a normális, ha ezeken az eseményeken a férfi és a nő is részt vehet, féltékenykedés, érzelmi zsarolás és ellenőrizgetés nélkül. Büszke vagyok arra, hogy sosem tartoztam a “mikor-jössz-már-ugye-nincsenek-ott-jó-csajok” kategóriába, aki percenként küld kontroll-smst a közös ágyból, és a válaszreakció gyorsaságától teszi függővé, “elengedi-e” legközelebb a kedvest. Ugyanígy olyan társam sem akadt soha, aki kalitkába zárt volna, ha úgy éreztem, mennem kell.

Azt gondolom, hogy a demokráciát az különbözteti meg a diktatúrától, hogy minden embernek joga van eldönteni, milyen keretek között óhajt élni, amíg ezzel mások jogait nem korlátozza: házasodik-e vagy csak összeköltözik (esetleg azt sem), vállal-e gyereket vagy sem, egyet-e vagy ötöt, és a csemetével a nő vagy a férfi marad-e otthon. Ami engem illet, én szeretnék otthon főzőcskézni majd a gyerekeimmel, de ez nem jelenti azt, hogy a 24 órás készenlétet igénylő, kialvatlansággal járó kisgyerekes szülői szerep egyenlő azzal, amikor pluszban még egy egészséges felnőtt férfiember orrát is törölgetjük… és pucoljuk utána a vécét, ha lusta volt felemelni a kefét meccsnézés közben. Hiába várom én ugyanis haza illatos kölkökkel és forró herőcével, ha ő a társszerelmet pénzért megvásárolható, az ő kényelméért szerződtetett szolgáltatásként kezeli. Nem, nem hinném, hogy egy meglett ember számára különösebb tehert jelentene, ha elmosná maga után a tányérját és a serpenyőt, amiből ő is evett, utána pedig esetleg segítene összeszedni a kölkök szanaszét szórt játékait.

Tiszta sor volt eddig is minden: tőlem soha nem várta senki, hogy háztartási üzemmódban kussoljak otthon, ahogyan bennem sem merült fel, hogy esetleg a férfiegyednek kellene fizetnie a telefonszámlámat vagy a közös nyaralásunkat. Meggyőződésem, hogy az egészséges lelkű emberek 90 százaléka szeret intelligens, kreatív munkát végezni és/vagy pénzt keresni, és az otthon körüli teendők a megfelelő hozzáállással igenis feloszthatóak két felnőtt ember között úgy, hogy egyik se érezze azt, hogy belerokkan az éjt nappallá tevő robotolásba. Az eredmény pedig két kiegyensúlyozott ember, akiknek jut idejük egymásra… és önmagukra is. Nem is beszélve a gyerekekről, ha vannak.


*aki erre vágyik, elégedjen meg egy vibrátorral vagy egy elemes tinédzserlányfejjel

About these ads

Kérdezz tőlem bármit az Ask.fm-en. Akár névtelenül is.

About Eszter (1038 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

8 Comments on Kösz, nem kell a gépesített szerelem*, ahol a férfi pénzautomata, a nő meg háztartási robotgép

  1. Ez jó, ez tetszik! Kár, hogy elavult társadalmunkban ez nagy részt nem így van.
    Az is kár, hogy valamelyik fél rossz berőgzödés otthon látott deformitásból hozot szisztéma alapját eli(k) napjait. Szülöktől látott negatív egyben férfi centrikusak életvitel szerint ami így szól ” apám ék is így éltek mégse volt baj”
    Rossz és nincs benne semmi pozitív.

  2. Teljesen korrekt, egyetértek. Kár, hogy nem mindenhol ez a természetes…

  3. Nem tudok nem egyet érteni veled és nagyon szomorúnak tartom, hogy a XXI. században ez a párkapcsolati modell (vagy minek nevezzem) nem magától értetődő.

  4. Nálunk összetettebb a szitu, mint a négy szavazós opció:)
    Mindkettőnknek van saját tulajdonú lakása, így egyszerre élünk külön meg együtt. Ez azt jelenti, hogy heti kb. két napot van mindenki otthon egyedül, a többi ötön meg egymásnál alszunk. Mindenki maga takarít, mos a saját lakásában – adott esetben a másik ruháit is – és a bevásárlást is lakás szerint osztjuk meg. Ha nálam vagyunk, én fizetem az ő reggelijét, ha nála, ő az enyémet, ha úgy tetszik. Ha vendéget hívunk – hozzám szoktunk – és vacsit készítünk, akkor persze felezzük a költségeket. Ha elmegyünk moziba, koncertre, fesztiválra akárhova, felesben fizetünk, de ettől még megvan az, hogy néha ő hív meg valamire, néha meg én őt, ez tök jól tud esni mindkét félnek szerintem. Ő nem annyira szeret mosogatni, ezt ezért én gyakran megcsinálom nála is, de volt már példa arra, hogy ő mosogatott rám – és ha valamelyikünk beteg, akkor persze a másik ápolja és intézi helyette a dolgokat. Ha valamit meg kell szerelni, az viszont mindig ő, nekem nem megy… Sosem volt gond ezzel a rendszerrel, ami Vaddi logikája mentén, kiegészítésekkel működik:)

  5. Nálunk 3 éve működik tökéletes békében és egyetértésben ez a “rendszer”. Mindenki csinál mindent (munka, otthoni teendők, hivatalos ügyek, szabadidős programok szervezése). Én például nagyon élvezem, hogy jut időm minden szerepkörre (és utána még saját magamra is) és mégse kapok idegösszeomlást, mert nem egyedül az én dolgom, az én felelősségem. Egyszerűen mindkettőnknek ez volt a természetes, így alakult ki. Mondjuk őszintén szólva én nem is lennék hajlandó máshogy élni, akkor inkább egyedül laknék.
    Viszont a környezetem sokszor egyszerűen nem tudja megállni, hogy ne kritizáljon emiatt, ezért is örülök annak, ha azt olvasom, hogy más szerint is normális a felfogásom.

    • Azért az ilyesfajta visszajelzéseket mindig jó hallani. Aki meg mást preferál, az éljen úgy nyugodtan, de akkor ne legyen kiégett mártíranya ás hullafáradt áldozat tíz+ év elteltével.

      • Vas Tamás // február 9, 2013-23:51 // Válasz

        Én vagyok a páros másik fele :) Végig bólogattam magamban, ahogy olvastam a bejegyzésed. Szoktunk Nikivel beszélgetni ilyen dolgokról (mért is ne tennénk?), és a végére mindig az van, hogy örülünk egymásnak, -hogy ilyenek vagyunk. Tudod, “olyan jó, hogy normális vagy, olyan jó hogy ilyen vagy és úgy szeretlek” :)
        Nálunk a házimunka is ugyanolyan munkának számít, mint amiért fizetnek: dolgozol vele, idődet energiádat beleteszed. Mosás-főzés-takarítás-bevásárlás el tudja vinni ugyanúgy a fél napod. Ezért amikor Niki dolgozott, és én nem, akkor én csináltam leginkább (80+%) ezeket, amióta mindketten dolgozunk, azóta felesben.

        Mindenesetre bíztató a fenti szavazás eredménye:
        Minden melót felezünk, a pasi nem pénzautomata, a nő nem háztartási robot. 79.34% (96 votes)
        Az a ~80% nem is rossz. Bár kíváncsi lennék, hogy tényleg így van-e a szavazóknál (legyen így!), vagy csak szeretnék, ha így lenne ( :( ).

        • Jó az ilyesmiről hallani, köszi mindkettőtöknek! :)

6 Trackbacks & Pingbacks

  1. Ufónő vagyok « Eszter's Offtopic
  2. Az ideális férfi « Eszter's Offtopic
  3. 5 fura gondolat, ami sok férfi agyán átsuhan « Eszter's Offtopic
  4. Ki mit mond a Valentin-napról? « Eszter's Offtopic
  5. A belépődíj, amit csak a férfiaknak kell kifizetniük | Eszter's Offtopic
  6. Most akkor így… te egy ilyen szőrös lábú amazon vagy? | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 346 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: