Aktuális

Mire jó a bazi nagy lagzi?

Életem nagyobbik részében házasságellenes voltam. No, nem az elköteleződéstől való félelmemben, hanem mert egyszerűen szellemi értelemben nem pártolhatok egy holtomiglan-holtodiglan kötést, amit mélyebb rálátás helyett a legtöbb esetben a birtoklási vágy és a biztonság konzerválásának igénye hív életre. Később aztán rájöttem, hogy nem szükséges feltétlenül égre-földre (értsd: templomban és házasságkötő teremben) esküdözni, hanem mindkét műfajban léteznek hitemnek megfelelő szertartások is (igen, a rítusoknak erejük van), ráadásul olykor a formális igen kimondása nélkül is épp elég nehéz elengedni mindazt az életünkből, amivel a teljesség felé vezető úton haladva nincs többé dolgunk. Szóval, ma már hiszek a házasságban, de képtelen vagyok felfogni, mi ez a kommercializált hisztéria az esküvőszervezés körül. Nem megy, pedig nem vagyok jurtalakó neohippi, szeretem a hasznos kütyüket és a kényelmes szolgáltatásokat.

Romantisch – kép: wedding_in_paradise_by_alierturk

Amikor az egyik valóságshow cigány származású szereplője azzal haknizott a bulvárlapok címlapján, hogy gyermekei anyjával tíz éve tervezik a házasságkötést, de egyelőre még nem gyűlt össze elég pénz a bazi nagy romalagzira, bevallom őszintén, én csak röhögtem. Aztán beszéltem több értelmes, intelligens, fehér középosztálybeli ismerősömmel, akik szintén a mocskos anyagiak miatt halasztgatják a boldogító igen kimondását. A ruha kölcsönzése alaphangon százezres tétel (a vásárlás már szinte milliós), ráadásul a frizurától a taxin át a kis kerek virágcsokorig minden tarifa rögtön megsokszorozódik, ha a “menyasszony” előtag is feltűnik a számlán.  A legnagyobb kiadás természetesen a lagzi: először is, illik mindenkit meghívni (örihari, ha nem jön), másodszor pedig ha már éveken át százezreket fektettünk barátaink és rokonaink menyegzőibe, nehogy már pont akkor dőljünk ki, amikor a pénz visszatáncolhatna hozzánk egy vidám koktélsorozat keretében! Meg amúgy is: mégis, mit gondolnának a szomszédok, ha nem tartanánk hetedhétországra szóló lakodalmat akár a szánktól megvont utolsó falat árán is…?!

Szóval, nem csak a cigány kultúrkör, de tulajdonképpen a társadalom veleje is egyfajta bazi nagy lagzi szindrómában ég. Évekig – akár két, három gyerekig is – várnak az esküvővel, majd kis híján belerokkannak a lakodalomszervezés költségeibe, aminek hitelrészleteit még évekig nyögik. Ha az anyagi lehetőségek szélesek, a megalománia a testi-lelki egészségen hagy nyomokat: a Zone Realityn évek óta nagy sikerrel fut a Bridezilla című, hisztis menyasszonyokat bemutató dokusorozat, azt meg ugye mindenki tudja, hogy a Szex és New York filmváltozatában a grandiózus esküvő körüli felhajtás miatt parázott be és menekült el Mr. Big, Carrie Bradshaw élete szerelme. “Már nem is emlékszem, ki találta ki, hogy az esküvőnk mindenről szóljon, csak kettőnkről ne” – mondja ki a korábban még divatlap címlapján, menyasszonyi dizájnerruhában pózoló egykori szinglihercegnő, mikor a végén a hepiend jegyében újra egymásra talál a párocska.

De komolyan, én ezt soha nem értettem. Mi a fene ez az óriási hisztéria az esküvőbiznisz körül? Ez is olyasmi, mint a frankhitel, a plazmatévé vagy a legújabb iPhone: a termék köré épülő erőszakos kommunikáció hatására meggyőződéseddé válik, hogy szükséged van mindarra, ami nélkül évtizedeken át éltél boldogan és elégedetten, és ami nélkül életed új, fontos fejezetét is nyugodtan megkezdhetnéd. Hallottad már, hogy egy egészséges lelkű nő kislánykora óta álmodozik az esküvője napjáról, amelyet élete legfontosabb eseményeként emleget és épít fel magában a hófehér fogpiszkálótól a gyémántnyakékekig?  Ja, hogy neked ez még soha nem jutott eszedbe? Bocs, akkor te nem is vagy normális nő. Sőt, igazából nő se. Legyen a példakép inkább Kim Kardashian, aki huszonöt hónapon át készült az esküvőre (mi van?! nem mindegy, hogy alma vagy körte van-e a fehér damasztszalvétán?!) de csak 72 napig volt házas – na bumm!

Aki számára viszont az esküvő személyes, szociális, szakrális, esetleg mindhárom szinten mély és fontos jelentéssel bír (és nem szorong, hogy “még élni akar” vagy “nem élte ki magát”, hanem vad és szenvedélyes hittel hisz a házasság utáni életben), az frigyre fog lépni választottjával, ha az adott országa törvényei lehetővé teszik (sőt, akkor is, ha nem). Hol a csudába kerülhet itt képbe a… pénz? Lehet, hogy bolond vagyok, de vállalom: számomra inkább az fog számítani, ha döntési helyzetbe kerülök, hogy mindkettőnk számára tartalmas, áldásos legyen a szertartás, és mindezt megoszthassuk azokkal az emberekkel, akik számunkra fontosak, méghozzá örömteli keretek között. Ezerszer vonzóbb egy erdei, tóparton köttetett frigy húsz-harminc emberrel és egy vidám sütögetéssel, mint valami milliós rongyrázás egy puccos helyen ötven olyan rokonnyal, akiket még életemben nem láttam. Nem is beszélve a jegyesoktatásról szoknyás kató papokkal, akik még sosem láttak nőt, csak kisfiút, tisztelet a kivételnek – sőt, valahogy azt sem akarom hallani, hogy bűnben születtem és bűnben fogok meghalni, köszi. Jólvanvazze, akkor újpogány vagyok, vállalom, inkább mint a fogyasztói társadalom krisztustalan konzumkereszténye.

Ha sátras parasztlagzit akarsz, akkor szóljon full hangerőn az Ispiricsi falu végén, és folyjon a kolbászzsír a bajszokon. Ha meg tudod fizetni Lagzi Lajcsi milliós gázsijú csapatát, és élsz-halsz a lakodalmas rockért, hajrá. Ha fontos, hogy tengerperparton, az űrben, léghajón vagy vitorláson fogadjatok örök hűséget egymásnak dizájner ruhákban, azzal sincs gond. Fontosnak érzed, hogy újdonsült házastársaddal megmutathassátok az egybegyűlteknek, hogy mit tudtok, egy-egy rögtönzött koncert, színielőadás keretében? Szuper. Szeretnél templomban, zsinagógában, mecsetben házasságra lépni, mert a hited ezt diktálja? Ne hagyd, hogy lebeszéljenek róla. De könyörgöm, tudd és tudjátok, hogy számotokra mi az, ami igazán fontos, és aszerint mérlegeljetek, ne az esküvőgyáros magazinok, kölcsönzőszalonok és a szökőévente látott rokonok, esetleg saját álmaikat általatok realizálni vágyó szülők elvárásai legyenek az elsődlegesek.

Ja, hogy nálatok nem ti, hanem az anyós dönt? Esetleg a fater, aki már ököllel és százasokkal kiverekedte a famíliának a vállalati üdülő alsó szintjét, és pontos listája van arról is, hogy kiket kell meghívni ahhoz, hogy a befektetett pénz a menyasszonytáncnál visszajöjjön? Ó, hogy Malvinka néni már előre, az első randitok után megvette a mosógépet és az aranyfülbevalót, és az öngyilok szélére kerülne, ha ezeket nem adhatná át nagyközönség előtt a lakodalomban?! Ja, hát akkor bocs. Ez esetben tényleg érdemes várni még négy-öt évet, mielőtt  döntötök arról, hogy mit is jelentetek ti ketten egymásnak, és mi mindent szeretnétek együtt felépíteni azután, hogy reggel a szennyesbe kerülnek a méregdrága dizájnergöncök…

About these ads
About Eszter (1076 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

4 Comments on Mire jó a bazi nagy lagzi?

  1. khm, hát nekem olyan esküvőm lesz, ha lesz, hogy a szűk családon kívül senkit nem fogok meghívni (nehogy már az én pénzemből akarjanak jóllakni az olyan rokonok, akiket amúgy ki nem állhatok, és amúgy is, az esküvőmön nincs helye képmutatásnak meg jópofizásnak), viszont mindenből a számomra legjobbnak vélt dolgot fogom megvenni (szándékosan nem azt mondom, hogy a legdrágábbat, mert nem mindig a legdrágább a jobb), nem fogok spórolni semmin, se a ruhán, se a fotóson, se a virágon… úgy fogok kinézni, ahogy mindig is szerettem volna, azt fogok enni, amiket szeretek (és teszek rá, hogy mit illik egy lagzin enni és mit nem).
    aztán mikor beszámoltam erről a szüleimnek, mik a terveim, ha egyszer én is esküdni készülök, ők megkérdezték, hogy akkor minek a legjobb ruha és kaja, ha senkit nem akarsz meghívni, és senki nem fogja látni? A válaszom: majd kirakom Facebookra mind a 12 547 képet, melyeket a méregdrága fotós készített…

    • Hehhhhe, te már a Facebook-generáció vagy, best of 90’s, ez eszembe se jutott! :DDDDDD

  2. Esküvő. :D A miénk nagyon meghittre sikerült, pedig semmi extra nem volt. Csak épp kifogtunk egy gyönyörűen beszélő anyakönyvest, meg nagy lagzi helyett egy kellemes esküvői ebédet szerveztünk a közeli étteremben. 26 meghívott volt, kettő kivételével eljött mindenki. Az egész esküvő mindenestül olyan 200 ezren belül volt pénzben. Mindenestül!! Anyukám és apukám állták, és nem szóltak bele semmibe. És szép volt, jó volt, mindenki elégedett volt vele, amennyire tudom. A ruha azóta is a szekrényben lóg, mert hogy megvettem 10 ezer forintért. :)
    Hát így volt. :)

  3. A mi esküvőnkön 16 ember volt… a fotóssal együtt. A hely különleges volt, az igaz, de nem hiányzott a sok nép, akik egész este figyelnek. Minimalart volt minden és tökéletes! :)

3 Trackbacks & Pingbacks

  1. Egy menyasszörny nehéz napjai « tempty blogja
  2. Ufónő vagyok « Eszter's Offtopic
  3. A fej nélküli nő, a hőbörgő díszmagyar és a rejtőzködő szekta – fura Facebook-megosztásaink krónikája | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 371 követőhöz

%d blogger ezt szereti: