Aktuális

Katolikus kalandjaim

A templomunk egyik harangja

A templomunk egyik harangja

Óvodás és kisiskolás koromban több érdekes spirituális élményem volt, ami miatt buzgón faggattam a családot Istenről, az angyalokról, a Jézuskáról, az öröklétről és az élet értelméről. A szüleim örültek, hogy kíváncsi a gyerek, de nem nagyon tudtak válaszolni a kérdéseimre, elvégre ők nem igazán foglaltak állást hitbéli ügyekben soha életük során. Így aztán mikor hétéves lettem, beírattak hittanra a közeli parókián, de figyelmeztettek, hogy ezt azért ne nagyon mondjam senkinek. 1988-at írtunk.

Eleinte szombat délelőtt volt a hittanóra, vasárnap reggel pedig a szentmise. A hittan tetszett, a mise viszont csak púp volt a hátamon hajnalok hajnalán a hideg templomban, ahol a pap bácsi csupa érthetetlen furcsaságokról énekelt a szoknyájában, nekünk pedig pisszenni sem volt szabad. Persze hittanon is volt dalolás: Berci atya többnyire egy fiatal hitoktatóval jött, aki hozott gitárt, néha azt is megengedte, hogy megpengessem (a hangszert, nem az oktatót). Tetszett a dolog, mert sok korombeli gyerek volt, néhányan a párhuzamos osztályokból vagy más iskolákból jöttek, és szentképeket ábrázoló matricát lehetett kapni a jó szereplésért. A matricákat aztán a kis fehér imakönyvek üres lapjaira ragaszthattuk – nekem négy oldalnyi is összegyűlt, mert ügyes voltam. Az imakönyvünk élén arany betűkkel ez állt: “Isten gyermekei vagyunk”. Ez nagyon tetszett. Elképzeltem, hogy az Atya, egy arctalan fénylény, a felhők tetején, szeretettel vigyázza lépéseimet, és bármiben számíthatok rá. Melegséget éreztem, ha erre gondoltam.

Aztán ahogy idősebbek lettünk, elkezdtünk készülni az elsőáldozásra, ami bibliaismereti órákkal is járt. Ez egy komoly tudomány: volt hozzá gyermekbibliánk, munkafüzetünk, és persze a nagy Károli-Biblia is elő-elő került. A gyerekek nagy részét nem kötötte le a sok régi történet, de én nagyon kíváncsi voltam: gondoltam, végre megtudok minden titkot, átlátom az összefüggéseket, helyükre kerülnek a hiányzó láncszemek. Második-harmadikban már órákat töltöttünk Linda barátnőmmel azzal, hogy a napközi udvarán sétáltunk játékidőben körbe-körbe, és Istenről meg az élet értelméről beszélgettünk. Linda nem járt se hittanra, se templomba, de ő is nagyon sokat gondolkozott a fenti dolgokon. Mindketten úgy voltunk vele, hogy a létezésünknek csak akkor lehet célja, ha átlátjuk a világ működését: választ kell hát kapnunk a kérdéseinkre.

A Biblia-olvasás ezzel együtt nagy csalódás volt: a szöveg nehéznek, érthetetlennek és unalmasnak bizonyult, de akadtak ennél is aggasztóbb dolgok is. Először az tűnt fel, hogy sok az ellentmondás. Ádám és Éva volt az első emberpár, akiknek két fiuk volt, Káin és Ábel. Az egyik megölte a másikat, aztán elment Kus földjére családot alapítani… és sikerült is neki. Ez hogy lehet? Aztán ugyanitt, rögtön az elején ott volt ez az egész apáról fiúra szálló eredendő bűn-koncepció, ami teljesen ellentétben állt azzal, amit addig hittem és tanultam. Lakatos Sanyinak börtönben volt az apukája, ezt mindenki tudta, az óvónéni mégis folyton mondogatta, hogy játsszunk Sanyikával is, elvégre ő egy nagyon kedves fiú, és igazán nem tehet arról, hogy a faterja egyszer hibázott. Apu és anyu is ezt mondta nekem otthon, és mindig látványosan felháborodtak, amikor egy-egy politikust azért állítottak pellengére, mert valamelyik őséről kiderült, hogy a régi rendszerben besúgóként ténykedett. Soha nem szabad a gyerekeket a szüleik tévedései alapján megítélni… meg amúgy se ítélj, hogy ne ítéltess. Ha pedig valaki árt neked, bocsáss meg neki hétszer, sőt hetvenhétszer, biztatott minket Jézus.

Az is nagy ellentmondás volt számomra, hogy a tízparancsolat – amit fejből be kellett vágni, és aki hibázott, azt leültették – legtöbb szabályát rögtön meg is szegték, akik létrehozták. Ott van például az, hogy ne csinálj magadnak faragott szobrokat, és ne imádd azokat: minden vasárnap több ezer festett freskó és faragott szobor között ültem a Nagytemplomban, amik előtt öregasszonyok sírtak és fohászkodtak. Meg mi az, hogy ne ölj, amikor Mózes a tízparancsolat kőbe vésése után rögtön fogta magát, és lemészárolt egy komplett népet, beleértve az egészen kisgyerekeket is? Az egész sztori, de legalábbis a nagy része, tele volt ellentmondásokkal és vérrel, nagyon sok vérrel. Egyáltalán nem tetszett az, hogy a Mennyei Atya, akinek én a gyermeke vagyok, folyton állat- és emberáldozatokat követel, majd kínok között végezteti ki egy szem fiát, hogy az eljövendő nemzedék így kedvére bűnözhessen. Ráadásul a jelek szerint ez a Teremtő olyan hiú, bosszúálló, kicsinyes és önző, mint az antropomorf görög és római istennek, akikről akkoriban tanultunk az iskolában először. Csak engem imádj, különben elpusztulsz. Ha ellenszegülsz, bosszút állok. Örök kárhozat, kénköves lángok, vér és szenvedés jut osztályrészedül…. Lassan kezdett kikristályosodni előttem, hogy nekem ilyen apa inkább nem kell.

Berci atya eleinte türelmesen válaszolgatott a kérdéseimre (“Isten tudja, mit miért csinál, csak a rossz embereket bántja, épp az övéi érdekében, így nekünk nincs félnivalónk”), aztán besokallt: kerek perec megmondta, hogy ha nem tudok hinni az isteni gondviselés tökéletességében, akkor eredjek utamra, ne bomlasszam a társaságot a kételyeimmel és kérdéseimmel. Elkezdtem hát nézelődni a palettán, de elég szűk volt a spirituális kínálat: ismertem pár zsidót, plusz volt két évfolyamtársam, akik konformációra készültek a reformátusoknál. Persze ők is a Bibliát olvassák, de abban bíztam, hogy talán tudják a válaszokat a kérdésekre, amik engem foglalkoztatnak – ráadásul a reformátusoknál legalább fehér a templomok fala. Berci atya kiabált: azoknak semmi közük nincs az apostoli anyaszentegyházhoz, veszélyes szakadárok, akiktől tartózkodni kell, majd szólt a szüleimnek, hogy a lelki üdvöm forog kockán.

Nem értettem, miért kell bántani a többi felekezetet. Nekem úgy tűnt, Jézust az sem zavarja, ha valaki nem közvetlen követője: az Evangéliumokban van egy rész az ismeretlen ördögűzőről. Ennek az a lényege, hogy a tanítványok elpanaszolják Jézusnak, hogy láttak egy figurát, aki ördögöt űz a Krisztus nevében, de nem hajlandó csatlakozni a követőkhöz, ezért betiltották a tevékenységét. Jézus ekkor ezt mondja: “Ne tiltsátok meg neki. Ha a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, nem marad jutalom nélkül”. Ehhez képest a katolikusok nem nagyon ismernek el senkit sem, aki külön áll az egy, szent, katolikus apostoli anyaszentegyháztól. Egyáltalán: miért van az, hogy aki fentről kap üzenetet, az vagy bolond vagy ördögök uralják, ha egyszer a Biblia minden szereplője, beleértve az átlagembereket is, folyton angyalokkal meg Istennel folytat élénk párbeszédet? És miért nem szabad horoszkópot olvasni, amikor a három királyok is a csillagok alapján tudták, hogy nagy zsidó király született Betlehemben?

A szüleim azt mondták Berci atyának, legyen egy kis türelemmel felém, majd pénzt dobtak a perselybe. Jött a nyári szünet, és a pap bácsi arra biztatott, írjam össze a kérdéseimet, majd ő megválaszolja őket. Június másodikán, az Úr napján volt az elsőáldozás, életem első gyónásával. Nem túlzás, pokolian rettegtem, hogy valamit elrontok, és hogy közel tízéves kis létem valamennyi súlyos bűne miatt mehetek az üstbe rotyogni, az idők végezetéig. Nem igazán tetszett a gondolat, hogy a szép, tiszta tekintetű Jézus a vérével fizetett azért, hogy ez ne történhessen meg, igazából ettől a gondolattól csak még rosszabbul éreztem magamat. Ehhez képest óriási megkönnyebbülést hozott az első gyónás: hiba nélkül ledaráltam az előre betanult, unásig ismételt szöveget a sötét, rácsos kis fülkében, kénköves lángok helyett pedig csak öt miatyánk, tíz üdvözlégy és néhány hiszekegy várt rám. Becsülettel elmorzsoltam, majd este kicsúszott a számon egy “hülyebarom”, és reggelig szorongtam, elég tiszta leszek-e így a szent áldozáshoz. Jobban belegondolva, az egész csoportunkból csak nekem voltak spirituális természetű aggodalmaim: a többiek inkább azon szorongtak, hogy nem látszik-e a méregdrága mini menyasszonyi ruhán, hogy kölcsönzőből van, és a keresztanyától kapott aranyfülbevaló mérete a megfelelő üzenetet küldi-e majd szét a buzgó nyáj körében.

Dórika, Hajnika, Eszterke a nagy napon

Dórika, Hajnika, Eszterke a nagy napon

A következő évben aztán Berci bácsit áthelyezték, a hittanórákat olykor a fiatal hitoktató, máskor az apát úr tartotta. Ekkor már történelmi ismereteim is voltak, így a kis zöld füzetbe, amibe teológiai kérdéseimet vezettem, olyasmi is került, ami azt firtatta, hogy Heródes a precíz rómaiak szerint hogyan halhatott meg vajon Jézus születése előtt, továbbá ha Jézus valóban Dávid nemzetségéből származott, akkor nem volt-e fizikai, nem csak szakrális értelemben trónörökös (a szakrális szót akkor még nem ismertem). Nem, nem és nem értettem: a szelíd és kedves Jézus követői vajon hogyan turnézhatták végig a Földet, hogy kizsákmányolják és kiirtsák a fél emberiséget? Kamaszodtam, filozófiailag is egyre jobban érdekelt a dolog: mi számít bűnnek? Ölni a tízparancsolat szerint bűn, de a háborúban dicsőség, amiért kitüntetés jár, a bíróságon pedig a halálbüntetés az igazságszolgáltatás jogos eszköze. Meg úgy egyáltalán: mi ez az egész “ki mint vet, úgy arat”-dolog? Méghozzá mindenki ott arat, ahol vetett… akkor hogy is van ez? Csak mert ha szétnézünk, azért nem azt látjuk, hogy a jók élete könnyű és szép, a rosszak pedig bűnhődnek, kell tehát lennie egy szélesebb értelmezési tartománynak is az egyenleten belül. Afelől tudatra ébredésem óta nem volt kétségem, hogy létem végtelen és örök, de szerettem volna érteni ennek a létezésnek a valódi természetét.

A százhatvan-nyolcadik kérdésnél jártam, amikor a frissen ébredező ezó-ipar Kacsa meg Csók és Könny magazinból vett reklámjaitól inspirálva rákérdeztem, hogy az ott hirdetett kézrátételes gyógyítás és távenergia-küldés ugyanaz-e, aminek segítségével maga Jézus gyógyított a maga idejében. Mit szépítsük, az apát úr nem volt túl boldog… Nem értettem, hogy ha Jézus korában naponta történtek csodás gyógyulások, ömlöttek a mennyből az angyali üzenetek, akkor vajon ma miért számít kuruzslásnak minden ilyesfajta jelenés. “Ezek csak csalások, a pénzről szólnak, a legjobb esetben is csak démon jöhet ilyenkor” – magyarázta az apát sértetten és zavartan. Akkor még nem tudtam, hogy a papok többször is zsebre teszik a lóvét ugyanazért a szolgáltatásért. Egyszer az államtól, a mi adónk formájában, másodszor pedig akkor, amikor leszámlázzák az esküvőt, a temetést, a keresztelőt, a bérmálást, az elsőáldozást, az utolsó kenetet, a jegyesoktatást, a hittanórát… meg amit épp kérsz. És akkor még nem beszéltünk az összerabolt értékekről, amelyekről a keresztes háborúk szóltak, és a vérrel-verejtékkel kiizzasztott tizedekről és dézsmákról, amikbe őseink kis híján belerokkantak. És a perselypénz?

Többé nem elégített ki a “te ezt még nem értheted”, “az agyalás a Sátán műve, Isten országában csak hit van” és a “te csak azzal törődj, hogy bűn nélkül, Istennek tetsző módon élj”, így egyre kevesebb pecsét került a misefüzetembe. Nekünk, hittanosoknak ugyanis a szentmise végén kiosztott pecsét begyűjtésével kellett igazolnunk a jelenlétet, különben komoly szankciókkal kellett számolni. II. János Pál pápa később bocsánatot kért az erőszakos hittérítésért, de tudtommal a pecsételős rendszer, minden szankciójával együtt, még ma is él a parókiánkon. (Persze mindez semmi ahhoz képest, hogy ötszáz évvel ezelőtt még simán máglyára raktak volna a kérdéseimmel együtt…) Mindenesetre egyre jobban bosszantott, hogy több mint öt évet töltöttem hittannal és misével, és még mindig nem kaptam kielégítő válaszokat a kérdéseimre, sőt: igazából konstruktív párbeszédre sem nyílt lehetőség.

Egy napon bejelentettem hát otthon: többet nem megyek se hittanra, se misére. Anyámékat nem igazán foglalkoztatta a dolog, ők alapjáraton humanisztikus teisták voltak, mélyebb meggyőződés nélkül. Apu még örült is, hogy nem kell vasárnap hajnalban kirugdosni az ágyból, vagy helyettem rohanni a diákmise utolsó öt percére pecsétet szerezni a ministráns-fiúktól (egyébként is, miért csak fiúk ministrálhatnak?!). Volt idő, amikor annyira nem értettem az egészet, és olyan összeegyeztethetetlennek tűnt a képem a dolgokról és az egyház paradigmája, hogy kikelni sem volt kedvem az ágyból. Fel nem fogtam, hogy anyámék élhettek le úgy hosszú évtizedeket, hogy nem látják át Isten valódi természetét, a létezés titkait és az élet értelmét. Mi a feneért érdemes úgy élni, hogy fogalmad sincs, van-e öröklét, vagy a giliszták fognak felfalni egy napon? Ez egyszerűen nem fért a fejembe. (Ma sem nagyon értem, de már tisztában vagyok azzal, hogy a tavaszt nem húzhatod erőszakkal a nyárba, és a legbriliánsabb elméjű csecsemőt sem ültetheted az egyetemi rektori székbe fő döntéshozónak.)

Így hagytam hát ott a vallást, amibe születtem a kilencvenes évek első felében, hogy aztán legközelebb 1998/99-es cserediákságom során kerüljek kapcsolatba a katolikusokkal a messzi Amerikában, Coloradóban, az englewoodi St. Thomas Moore parókián. Magányos időszak volt, és az egyik barátnőm – az igazi republikánus, középosztálybeli, fehér amerikai lány megtestesítője – vitt el a gyülekezetbe. Jó volt a hangulat, fiatal – és elképesztően jóképű – volt a pap, és lehetett a csapattal kirándulni, bulizni (tiniként még nem zavart, hogy nem volt pia) és imádkozni is. Egészen más élmény volt ezt a nyitott, közvetlen, liberális gyülekezetet megismerni, mint a mi kissé bemerevedett hitközösségünkre gondolni, annak ezernyi dogmájával. Még azon sem akadtam ki, hogy kötelező esküt kellett tenni a házasságig tartó szüzesség ügyében… aznap egyszerűen nem mentem. Mindenesetre elkészítették a tisztasággyűrűt számomra is, kis fémgyűrű, amit a pap húzott a fiúk-lányok ujjaira, mindenki sírt a meghatottságtól. Amikor tehát a kollégákat azzal szívatom a Disney-sztárokhoz kapcsolódó hírek felolvasásakor, hogy nekem is van ám tisztasággyűrűm, nem hazudok: más kérdés, hogy én a szüzességet és a házasságot annak idején teljesen mellékes részletkérdésnek tartottam, de a korlátoktól irtóztam. Pedig felhúzhattam volna a gyűrűt nyugodtan, teljesen ártatlan kis tizenhat éves voltam. Épp a napokban néztem meg pár csaj Facebook-profilját a gyülekezetből: mindannyian nagyon katolikus életet élnek, főiskolás korukban férjhez mentek, azóta főállású anyák, négy-öt gyerekkel. A barátnőm vicces módon a St Thomas Moore Churchnél dolgozik. Néha kicsit irigylem őket (egyszerű, egyenes, szép út), de ez csak egy-egy percig tart, aztán újra hálás leszek a saját utamért.

A kései találkozónak a katolicizmussal volt értelme: már tisztább fejjel, elfogulatlanul és ítéletmentesen szemléltem a vallást, mint olyat… és itt, 1998-ban – a nagyon multikulti, végtelenül vallásszabad Amerikában – kezdődött az a fajta nagyon tudatos nyitás, tájékozódás, tanulás, tapasztalás, ami – kisgyerekkorom után újra – további értékes megértésekhez és megélésekhez vezetett. Itt tanultam két féléven át vallástörténetet, a templomlátogató, hívővelcsevegő empirikus amerikai módszerrel, és itt jutottam először nagyon sok értékes olvasmányhoz, amik otthon akkor még elérhetetlenek lettek volna számomra. Jó érzés tudni és kimondani, mi nem az én utam, de még jobb érzés látni a sok-sok megismert spirituális útban a közöset, a szépet és az értékeset, amit nem tud besározni a történelem, a politika, a hatalom. Örülök, hogy láthattam és megismerhettem ennyi jó embert, csodát, akik által – mint például az iszlám misztika kurzuson az egyetemen – megláthattam az értéket mások útjában is. A kirakós játék egyre több darabja került lassacskán, az évek során a helyére, és így – ha vannak is még hiányzó részek bőven – már tudok következtetni az egészre.

Ma már nem azt látom, hogy kilógtam a sorból, hanem azt, hogy nagy kegyben volt részem, amiért nem felekezetek, gyülekezetek egyházak, vallások, szekták, csoportok találtak meg, hogy meggyőzzenek, hanem mindig is volt bennem egy alapvető kíváncsiság, nyitottság és egészséges távolságtartás, ami segített a fejlődésben – és igen, a katolikus évek is fontos, értékes részét képezték ennek a folyamatnak. Jó nagy mázlistának tartom magam, amiért – Berci atya figyelmeztetésével ellentétben – sosem volt szükségem hitre, mert mindig ott álltak mögöttem a megélések és megértések, amik egyre csak sodortak tovább, vallásfüggetlenül, szabadon.

Ki tudja, legközelebb talán a későbbi állomásokról is részletesen írok, de ez a bejegyzés már így is túl hosszúra sikeredett…

About these ads
About Eszter (1051 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

13 Comments on Katolikus kalandjaim

  1. Már többször is ellátogattam ide, de ez az a téma, amihez először rá tudom venni magam, hogy hozzászóljak, mert annyira foglalkoztat. Elborzaszt és foglalkoztat.

    Katolikus iskolába jártam, ezt több időszakban éltem meg. Volt, hogy rettentően igyekeztem jó ember lenni (az első gyónásomra 3 és fél órát készültem a szobámba zárkózva emelkedett lelkiállapotban és meghatva Jézus “kedvességétől”), volt amikor csak a vérszomjas hittantanárnőnek akartam megfelelni, hogy az órát túléljem, és volt, hogy rettegtem Istentől, rettegtem, hogy mindenért a pokolra kerülök. (Ez maradt meg leginkább.)
    Aztán folyamatosan egyre több lett bennem a kérdés, körülbelül úgy, mint benned, és már úgy éreztem, megőrülök, mert semmit sem értettem. Folyton kételyek és félelmek merültek fel bennem (mint ahogy ma is), aztán meg a pánik, hogy nekem, hívő embernek nem szabad ilyeneket gondolnom…. Annyi a kérdés bennem, hogy le se tudnám őket írni. És ha végre elkezd bennem körvonalazódni valami, arra gondolok, merhetem-e azt gondolni?! Mert ugyan honnan tudhatnánk, mi van-hogy van valójában? Egyik vallást, másik vallást elítélni (bizonyos dolgokért jogosan), és közben tök sötétben maradni… Hülyeségben meg nem akarom ringatni magam, de közbe bennem van, hogy tudni akarom, hogy működnek a dolgok, muszáj megértenem…
    Az ott töltött 8 év nagyon meghatározta a gondolkodásom és személyiségem egy részét (például nem tett jót az amúgy sem túl erős önbecsülésemnek és szorongásos alkatomnak. A tanárok rendszeresen éreztették, hogy Isten előtt senkik vagyunk, és a betegség nem megfelelő kifogás a mise elmulasztására, így esélyünk sincs mennybe kerülni…)

    Nem értem a vallásos embereket – és ezt nem rosszindulatból mondom, sőt, csodálom őket, hogy ők “meg tudnak nyugodni”. De ha ők ebben annyira benne vannak, rendszeresen olvassák a Bibliát stb., hogyhogy nem merül fel bennük még több kérdés ami megmagyarázná azt, ami ott van? Mert számomra semmi sem kielégítő, nem elég, amit olvasok vagy hallok… És hogyhogy nem félnek Istentől?! Ami az ő „szabályzatukban” benne van, a rengeteg parancs, úgy szerintem képtelenség élni. Legalábbis tapasztalat… Mert vagy nagyon magadra veszed és már attól is becsavarodsz ha valakiről azt mered gondolni egy óvatlan pillanatban, hogy az illető hülye, vagy pedig ha ezt nem veszed ilyen komolyan, akkor meg azért vagy bűnös…

    Örülök ennek a bejegyzésednek, mert nagyon hasonlókat éltem át, és jó látni, hogy más is van aki ilyenekben részesült, de aztán mégsem lett rendszeres templombajáró… És jó Neked, hogy valamennyire dűlőre jutottál ezzel kapcsolatban, mert én például erősen kétlem, hogy valaha le tudom-e tisztázni magamban ezt a vallás dolgot. Bocsánat a kisregényért!

  2. Amit Jézus mond, biztosan nem a Zsoltárokban van. Mert az egy ószövetségi könyv.

    • És valóban, hülyeséget írtam, Evangéliumokra gondoltam a Zsoltárok helyett, köszi. Méghozzá Márkra.

  3. Én is hasonlóképp jártam. Egész életemben annyi kérdésem volt, és annyira nem kaptam választ! Éveken át jártam hittanra, évente új Atya tartotta, és soha, senki nem tudta megválaszolni a létet boncolgató kérdéseket…
    A templomban eltöltött 1 óra után nem éreztem magam több és jobb embernek, és azt is fel kellett ismernem,hogy az elkötelezett katolikus emberek bizony mocsokmód tudtak viselkedni, olyan jó keresztény hozzáállás szerint, segítsd felebarátodat és hasonlók… Az utolsó csepp az volt,amikor a szomszéd férj a családjával ült be mellénk a padba,és szemrebbenés nélkül ment áldozni, amikor tudtam, hogy a másik szomszéd nővel csalta meg előző éjjel a feleségét.
    A másik,ami teljesen eltántorít, az egyház materialista hozzáállása, mint említetted a felszámolt díjak például egy temetésért. Amikor hittantáborba akartam menni,nem vittek el,mert lakhelyem szerint a 3 utcával arrébb lévő templomhoz tartozok,nem zavarta őket,hogy anyám és nagyanyám is egész életükben oda jártak. Legutóbb pedig hasonlóan szép tapasztalattal lettem gazdagabb: jó ideje nem jártam templomba a képmutatás miatt, de most Keresztanyám próbált rávenni, hogy kezdjek el újra bérmálkozó hittanra járni,beszélt a saját plébániáján a pappal. Elmentem,de amit kaptam,az megközelítőleg se Isten korlátlan szeretete,nem a tékozló fiú példabeszédében megismert kegyesség.A pap számon kérte,hogy miért hagytam abba anno a hittant,tájékoztattam-e a plébánost,próbáltam-e megoldást keresni,és most miért az ő ajtaján kopogtatok?Miért nem megyek a saját lakhelyemhez tartozó plébániára?Vagy arra,ami közelebb esik? Persze,ha nagyon nem akarnak ott elfogadni, akkor végül is jöhetek ide, de azért menjek el a közelemben található templomokba, és legyek szíves ott próbálkozni!Ezek után akkor kivárom az óra végét,vagy kiengedhet?
    Valamiért most már a magyar,dogmatikus katolikus anyaszentegyház kapcsán egy mondás jut csak az eszembe:
    Más szemében a szálkát,sajátjában a gerendát se.

  4. Gyerekkorában az ember sok mindent másképp lát. Azért vannak olyan dolgok is, amikről szót érdemes ejteni, talán épp az előző miatt is. A keresztelésért nem kérnek (nem is kérhetnek) pénzt. (ha valahol mégis előfordul az valami mást szolgál.) A temetésért, esküvőért miért probléma hogy fizetni kell? Az esetek többségében több száz éves épületben, kétezer éves intézmény keretében szeretne valaki házasodni (ami nem kötelező!) az szerintem fizessen. Miért? Azért, mert ez az intézmény és a templom sem akkor jön létre, amikor valaki odamegy, hanem fenn kell tartani: fizetések, renoválások stb. A papnak egy-két ezer forint jut egy ilyen alkalomból, a többi a kántoré, a csőszé, a templomot fűteni, világítani kell és lehetne sorolni. Egy-egy esküvő és temetés csak a töredéke annak, amit rá költ az egyház! Másfelől az esküvők jelentős része csak a külsőségekről szól. Meglepő, ha ezután néhány plébánián több pénzt kérnek tőlük mint azoktól, akik rendszeresen járnak oda templomba (és ezzel hozzájárulnak annak működéséhez?) Vagy eszembe jutott most erről: az orvosoknak annyira természetes hogy tízezreket fizetünk, akár alkalmanként, amikor például egy pár elmegy a várandóság alatt, de a papnak fáj egy alkalommal kifizetni a pár tízezer forintot, amiből 2-5 ezer forint lesz csak sajátja.

    Más: az ószövetséget tényleg túlhangsúlyozzák a hittanokon, de ez éppen a történeti jellege miatt van. Az is sajnálatos, hogy sok pap nem elég türelmes, ha el kell magyarázni valamit, de talán teológiai felkészültségük is hiányos. A fenti ellentmondások mindenesetre teológiai témák, amelyek magyarázhatók, ha az ember ismeri az írás körülményeit, a zsidó kultúrát stb.

    “a papok többször is zsebre teszik a lóvét”. Ha nem szószerint veszem ezt a mondatot, ami azért nagyon csúnya általánosítás lenne, akkor az egyházat értem alatta. Az egyház valóban állami támogatással együtt működtet iskolákat, karitatív szervezeteket, szociális otthonokat, kórházakat stb., ám éppen az egyházi kiegészítéssel lesz akkora az összeg, amivel az működni tud. Akkor itt most mi a probléma?

    Értem persze én a fent emlegetett problémákat, kérdéseket, sőt látom, hogy jelen vannak. Ám az is igaz, hogy nem az egyház rossz, hanem azok, akik azzá teszik. Keresni és támogatni kellene azokat (erkölcsileg és más formákban is), akik szent és példás életet élnek benne, legyenek papok, vagy civilek!

    • A pénzre rátérve csak annyit mondanék el, hogy temetésért 29.000 pénzt kértek el tőlünk a saját templomunkban, a pap késett fél órát,a kántor el se jött, és nem fűtötték be a templomot,a jéghideg padokban vacogtunk.Teljesen korrekt, én is úgy vélem.

      • Kedves Lizzy, értem az iróniát: valóban nem korrekt így, ám a fentieket ez nem cáfolja. Van rossz példa, sajnálom, hogy épp belőle volt részed.

  5. Pető Zoltán // december 29, 2012 - 22:48 // Válasz

    Több szempontból is nagyon érdekes ez az írás….leginkább azt világítja meg számomra, hogy az Egyház mennyire képtelen átadni, azt amire hivatott lenne. Spirituális és intellektuális dekadencia. Kiábrándító amit a papokról írtál, akik úgy tűnik maguk sem képesek felérni ahhoz a teológiai és filozófiai mélységhez, amelynek a kereszténységben meg kellene nyilvánulnia. Érdekes, mert sok szempontból magam is hasonló utat jártam be – ugyan katolikusnak kereszteltek, de mindig erős kétségeim voltak…igazából nagyon-nagyon sok tanulás (és azt hiszem némi “Kegyelem”) is szükséges ahhoz, hogy a spirituálisan érzékeny ember egyáltalán dűlőre jusson pl. a Biblia általad is említett ellentmondásaival…főleg hogyha emellett mondjuk olvasta az Upanisadokat, netán valamely buddhista szútrát, vagy egyéb, a távol-keleti spiritualitáshoz kapcsolódó szöveget. A vallás ahogy azt a társadalomban megéljük legtöbbünk számára csak egyfajta “metafizikai biztosíték” …Istent persze nem lehet antropomorfizálni mégis szüntelenül ezt tesszük (Persze a keresztény tanítás szerint sokkal inkább az ember tekinthető “teomorfnak” mint Isten “antropomorfnak”) de populáris szinten is is úgy jelenik meg mint ahogy leírtad az Ószövetség Istenét – a gnosztikusok többek között ezért tartották úgy, hogy JHWH tulajdonképpen csak egy démiurgosz, egy “ügyetlen kézműves” aki nem lehet valódi Isten…többségünk számára feloldhatatlan ellentmondást jelent egy “Jó” Isten képe, egy “tökéletes” Isten képe, amikor az általa teremtett világ szemlátomást messze áll a tökéletességtől, és a szenvedés aránya mindig meghaladja a boldogságét…És a leibnizi teodícea sem győzött meg mindenkit. Ugyanakkor még itt is az antropomorfizáció területén járunk – de hogyan is tudnánk elképzelni az elképzelhetetlent? A materializmus viszont értelmetlen, sőt, abszurd.Ne is keressünk semmilyen teleológiát a jelenségek mögött: mivel az, hogy az esemény éppen így vagy máshogyan történt semmi és senki által nem feltételezett. Minthogy a lét alapja ilyen módon a merő értelmetlenség, paradox módon az ezt megfogalmazó „értelem” végső szava is saját értelmetlenségének állítása lehetne. Ez pedig olyan paradoxon, amelybe a gondolkodó ember nehezen nyugszik bele, sőt nem is nyugodhat bele. Vajon az emberi szubjektum immanens végességéből következően képtelen felfogni a végtelent? Holott a végtelenségként felfogott Isten feltételezése logikai szükségszerűség, – végességről már csak beszélnünk is csak akkor van értelme, ha feltesszük, hogy van valami, amihez viszonyítunk, tehát van valami, ami nem-véges. Mivel mindent térben és időben fogunk fel, a végtelenség éppúgy elgondolhatatlan számunkra mint a semmi. A semmit nem tudjuk elgondolni – nem lehet a semmit „gondolni.” Szerintem a vallás éppen ennek a lehetetlenségnek a kísértéséből születik: megpróbálja az elgondolhatatlant elgondolhatóvá tenni. És innentől kezdve csak “mitológiai” antropomorf fogalmakba ágyazva tudjuk valamiképpen “áttetszővé tenni” az átláthatatlant: a dogmák, a szimbólumok, a Bibliai történetek, a “misztériumok” a sok ellentmondásukkal, a logikai inkoherenciájukkal, és végtére is maga az Egyház is – lényegében ennek a közölhetetlen dolognak a közlésére hívatott: de persze a megértés (és a megtérés – metanoia) végső aktusa általában elmarad, és az ember visszahull a kétségbeesésbe. Végülis az ateizmus éppúgy a gondolkodás kényelmességének, az illúzió melegágyának bizonyul, mint kételyek nélküli hit: ami viszont marad az a legkínzóbb szkepszis. A szkepszis – a remény nélküli szkepszis – azonban sohasem lehet teljes: inkább úgy tűnik fel, mint a tudat önmagára mért büntetése. A hit csak totális szkepszisből a totális rezignációból születhet.

  6. Hozzaszóló // december 30, 2012 - 00:31 // Válasz

    Vallási kérdéseket illetően ajánlok mindenkinek egy kis olvasnivalót:

    http://mek.niif.hu/05300/05394/05394.htm

    http://reginamundi.hu/library.php?id2=library/bangha_bela_30_kotet (elsőre az első három kötetet javaslom)

    http://mek.oszk.hu/07800/07883/html/

  7. Tarquinius Imperator // január 23, 2013 - 00:00 // Válasz

    Hát igen, a mezei kispap nem ókor- és vallástörténész. Speciel én előbbi vagyok, úgyhogy segíthetek pár kérdést megválaszolni, de csakis a VNV Nation, a Deine Lakaien és a Crüxshadows miatt. :D

    “Ádám és Éva volt az első emberpár, akiknek két fiuk volt, Káin és Ábel. Az egyik megölte a másikat, aztán elment Kus földjére családot alapítani… és sikerült is neki. Ez hogy lehet?”

    Vannak olyan apokrifek, amelyek az emberek és az angyalok nászáról értekeznek. Ha sumer mitológiai történeteket olvasol, ott gyakorlatilag ez mindennapos esemény.

    “Aztán ugyanitt, rögtön az elején ott volt ez az egész apáról fiúra szálló eredendő bűn-koncepció, ami teljesen ellentétben állt azzal, amit addig hittem és tanultam.”

    Ez a dualista világkoncepció következménye, ami keletről származik a zoroasztriánus tanokból, a II-III. században veszi át a kereszténység és nyakon önti még neoplatonista elképzelésekkel is. Eszerint létezik az égi világ, az ideák tökéletes hona (a zoroasztriánusoknál ezt Ahura Mazda teremti), amihez az ember lelke is tartozik, de létezik a sivár materiális lét is, ahol minden bűnös és mulandósága miatt romlandó (a zoroasztriánusoknál ez Ahrimán, a gonosz isten teremtése). A lelket tehát meg kell menteni a földi gyarlóságtól, ahol minden a bűnös, gonosz istentől eredeztethető. A Platón-féle barlanghasonlat is ezt írja le, csak kevésbé szigorú formában.

    “Ha pedig valaki árt neked, bocsáss meg neki hétszer, sőt hetvenhétszer, biztatott minket Jézus.”

    Ehhez képest ostorral űzte ki a kufárokat a templomból, az apokrifekben pedig számtalanszor megmutatja dühös oldalát. :)

    “Az is nagy ellentmondás volt számomra, hogy a tízparancsolat – amit fejből be kellett vágni, és aki hibázott, azt leültették – legtöbb szabályát rögtön meg is szegték, akik létrehozták.”

    Jahve hozta létre egyedül ezeket a szabályokat a Biblia alapján, persze meg is szegte aztán őket, apróbb bűnökért egész népeket kiirtott, de ezek vagy “csak” goyimok, vagy bűnös zsidók voltak. Van egy olyan koncepció (Jan Assmann vallástörténész), hogy a politeista, többistenhívő vallások általában elfogadók és megférnek egymás mellett, a monoteista hit viszont kizárólagosságra és abszolút kontrollra törekszik, magát egyes egyedül üdvözítőnek tünteti fel.

    “Heródes a precíz rómaiak szerint hogyan halhatott meg vajon Jézus születése előtt, továbbá ha Jézus valóban Dávid nemzetségéből származott, akkor nem volt-e fizikai, nem csak szakrális értelemben trónörökös”

    Úgy, hogy Jézus születését (az időszámítás kezdetét) a VI. században számolták ki ROSSZUL. “Chrestost” Tacitus is említi az Annalesében, biztosan létező személy volt. Ez a “Dávid nemzetségéből fog származni a megváltó” zsidó prófécia eredetileg nem Jézusra vonatkozott, hanem az ismeretlen nevű Megváltóra. Mivel a keresztények Jézust tartották a megváltónak, behelyettesítették a nevét a régi zsidó próféciába.

    “Ölni a tízparancsolat szerint bűn, de a háborúban dicsőség, amiért kitüntetés jár, a bíróságon pedig a halálbüntetés az igazságszolgáltatás jogos eszköze.”

    Ha a földi törvény nem egyezik az égi törvénnyel (ölés tilalma), akkor diszharmónia keletkezik, mert “ami fent van, annak kell lennie lent is”. Az aranykorban (oké, ez egy pogány görög, vagy épp indiai hindu fogalom) az égi törvény megegyezett a földivel, de az ezüstnép már harcias volt (Hésiodos). Olvass el egy Hamvas Béla kötetet, mondjuk a Scientia Sacrát, abból meg fogsz érteni mindent.

    “Csak mert ha szétnézünk, azért nem azt látjuk, hogy a jók élete könnyű és szép, a rosszak pedig bűnhődnek, kell tehát lennie egy szélesebb értelmezési tartománynak is az egyenleten belül.”

    A misztikus keleti vallások mindig a TÚLVILÁGON jutalmaznak, nem a materiális földi síkon.

    “És akkor még nem beszéltünk az összerabolt értékekről, amelyekről a keresztes háborúk szóltak, és a vérrel-verejtékkel kiizzasztott tizedekről és dézsmákról, amikbe őseink kis híján belerokkantak.”

    Ma sokkal többet adózunk (keresetünk cirka felét), mint a jobbágyok tették a középkorban (évi 1 aranyforint állami adó, tized az egyháznak, kilenced a földesúrnak, robot, ajándékok) csak számolj utána. A nemesek meg ugye adómentesek voltak. Mindegyik ideológia, hit, vallás rabol és öl: a “békés buddhisták” a koraközépkorban és a Tang-kor Kínájában például irtották a konfuciánusokat és a taoistákat. A “toleráns demokraták” ugyanígy irtják a másképp gondolkodókat “demokratizálás” címszóval.

    “És miért nem szabad horoszkópot olvasni, amikor a három királyok is a csillagok alapján tudták, hogy nagy zsidó király született Betlehemben?”

    Az üstököst ne keverd a csillagokkal és bolygókkal. :) A csillagjóslás káldeus-babiloni módi alapjáraton, a magoiok (mágusok) művelték. Később, Jézus korában ugye a Parthus Birodalom lett keleten a babiloni és a perzsa birodalmak utódja, így az ebben lakó POGÁNYOK vitték tovább ezeket a szokásokat. Az ókorban aztán elterjedt az a nézet, hogy a bolygók ugye egy-egy istenségnek felelnek meg, ezeket az istenségeket viszont a korakeresztények (lásd pl. Szent Ágoston De civitate Dei c. művét) démonoknak tekintették, démonokkal pedig semmiféle rítust nem lehet végrehajtani, invokálni őket szörnyű bűn. A csillagjóslás tehát démonokhoz köthető, a betlehemi csillagot (ami üstökös) viszont Isten küldi a Biblia szerint. :)

    • Aztán persze, évekkel később a helyére került a legtöbb dolog, válaszok jöttek a kérdésekre. Ahogy a jó öreg VNV mondja. Seek no more for hollow answers. Answers that lay within you all along. :)

    • “Ádám és Éva volt az első emberpár, akiknek két fiuk volt, Káin és Ábel. Az egyik megölte a másikat, aztán elment Kus földjére családot alapítani… és sikerült is neki. Ez hogy lehet?”

      Vannak olyan apokrifek, amelyek az emberek és az angyalok nászáról értekeznek. Ha sumer mitológiai történeteket olvasol, ott gyakorlatilag ez mindennapos esemény.

      “Aztán ugyanitt, rögtön az elején ott volt ez az egész apáról fiúra szálló eredendő bűn-koncepció, ami teljesen ellentétben állt azzal, amit addig hittem és tanultam.”

      Én ezt úgy értelmeztem, hogy az ‘eredendő-bűn’ az almába harapás miatt minden emberben benne lesz, ergo minden ember bűnös, tehát Isten nem ‘kínok között végezteti ki egy szem fiát, hogy az eljövendő nemzedék így kedvére bűnözhessen’, hanem elküldi értünk Jézust, amit a Fiú elvállal, tehát megvált minket, mert az Atya, a Fiú és a Szentlélek az Egy Örök Szentháromság, tehát Jézus is Isten. Azért van így, mert az első zsinaton elfogadták az egylényegűséget a 4.sz.-ban, mert az ember nem lenne képest felfogni az Isten nagyságát máshogyan. Tehát Isten végülis megint megmentette az embert.

      “Ha pedig valaki árt neked, bocsáss meg neki hétszer, sőt hetvenhétszer, biztatott minket Jézus.”

      “Ehhez képest ostorral űzte ki a kufárokat a templomból, az apokrifekben pedig számtalanszor megmutatja dühös oldalát. :)”, a kufárok neki nem ártottak semmit. Az Atyát szégyenítették meg azzal, hogy a templomot pénzváltásra és árusításra használták. Ha te mélyen hívő lennél és valaki butikot nyitna a templomban, nem háborodnál fel? :P

      “Az is nagy ellentmondás volt számomra, hogy a tízparancsolat – amit fejből be kellett vágni, és aki hibázott, azt leültették – legtöbb szabályát rögtön meg is szegték, akik létrehozták.”

      Jahve hozta létre egyedül ezeket a szabályokat a Biblia alapján, persze meg is szegte aztán őket, apróbb bűnökért egész népeket kiirtott, de ezek vagy “csak” goyimok, vagy bűnös zsidók voltak. Van egy olyan koncepció (Jan Assmann vallástörténész), hogy a politeista, többistenhívő vallások általában elfogadók és megférnek egymás mellett, a monoteista hit viszont kizárólagosságra és abszolút kontrollra törekszik, magát egyes egyedül üdvözítőnek tünteti fel. —> Isten az embernek, pontosabban Mózesnek adta a Tíz Parancsolatot, mintegy útmutatót, hogy hogyan éljen az ember, ha a mennybe szeretne kerülni, és boldog életet élni.

      “Heródes a precíz rómaiak szerint hogyan halhatott meg vajon Jézus születése előtt, továbbá ha Jézus valóban Dávid nemzetségéből származott, akkor nem volt-e fizikai, nem csak szakrális értelemben trónörökös”

      Úgy, hogy Jézus születését (az időszámítás kezdetét) a VI. században számolták ki ROSSZUL. “Chrestost” Tacitus is említi az Annalesében, biztosan létező személy volt. Ez a “Dávid nemzetségéből fog származni a megváltó” zsidó prófécia eredetileg nem Jézusra vonatkozott, hanem az ismeretlen nevű Megváltóra. Mivel a keresztények Jézust tartották a megváltónak, behelyettesítették a nevét a régi zsidó próféciába.

      “Ölni a tízparancsolat szerint bűn, de a háborúban dicsőség, amiért kitüntetés jár, a bíróságon pedig a halálbüntetés az igazságszolgáltatás jogos eszköze.”

      Ha a földi törvény nem egyezik az égi törvénnyel (ölés tilalma), akkor diszharmónia keletkezik, mert “ami fent van, annak kell lennie lent is”. Az aranykorban (oké, ez egy pogány görög, vagy épp indiai hindu fogalom) az égi törvény megegyezett a földivel, de az ezüstnép már harcias volt (Hésiodos). Olvass el egy Hamvas Béla kötetet, mondjuk a Scientia Sacrát, abból meg fogsz érteni mindent.

      “Csak mert ha szétnézünk, azért nem azt látjuk, hogy a jók élete könnyű és szép, a rosszak pedig bűnhődnek, kell tehát lennie egy szélesebb értelmezési tartománynak is az egyenleten belül.”

      A misztikus keleti vallások mindig a TÚLVILÁGON jutalmaznak, nem a materiális földi síkon. —> A kereszténységet nem feltétlenül nevezném misztikus keleti vallásnak, de az egyértelmű, hogy Jézus nem arról beszél, hogyha adsz a hajléktalannak egy ezrest, akkor másnap az égből az öledbe hullik egy.

      “És akkor még nem beszéltünk az összerabolt értékekről, amelyekről a keresztes háborúk szóltak, és a vérrel-verejtékkel kiizzasztott tizedekről és dézsmákról, amikbe őseink kis híján belerokkantak.”

      Ma sokkal többet adózunk (keresetünk cirka felét), mint a jobbágyok tették a középkorban (évi 1 aranyforint állami adó, tized az egyháznak, kilenced a földesúrnak, robot, ajándékok) csak számolj utána. A nemesek meg ugye adómentesek voltak. Mindegyik ideológia, hit, vallás rabol és öl: a “békés buddhisták” a koraközépkorban és a Tang-kor Kínájában például irtották a konfuciánusokat és a taoistákat. A “toleráns demokraták” ugyanígy irtják a másképp gondolkodókat “demokratizálás” címszóval.

      “És miért nem szabad horoszkópot olvasni, amikor a három királyok is a csillagok alapján tudták, hogy nagy zsidó király született Betlehemben?”

      Az üstököst ne keverd a csillagokkal és bolygókkal. :) A csillagjóslás káldeus-babiloni módi alapjáraton, a magoiok (mágusok) művelték. Később, Jézus korában ugye a Parthus Birodalom lett keleten a babiloni és a perzsa birodalmak utódja, így az ebben lakó POGÁNYOK vitték tovább ezeket a szokásokat. Az ókorban aztán elterjedt az a nézet, hogy a bolygók ugye egy-egy istenségnek felelnek meg, ezeket az istenségeket viszont a korakeresztények (lásd pl. Szent Ágoston De civitate Dei c. művét) démonoknak tekintették, démonokkal pedig semmiféle rítust nem lehet végrehajtani, invokálni őket szörnyű bűn. A csillagjóslás tehát démonokhoz köthető, a betlehemi csillagot (ami üstökös) viszont Isten küldi a Biblia szerint. :)

      Továbbá: 1. konformáció–>rossz konfirmáció—> jó :D
      2. a., Nem Mózes véste a kőtáblákat, hanem Isten küldte le őket neki
      b., Mózes meghalt mielőtt bemehetett volna Kánaánba (mellesleg a Kánaániak nem voltak hívők, és Isten tudja hogy mi fog történni, tehát nyilván így jártak a legjobban. Ez most kicsit nyers lesz, de így is úgy is a pokolra kerültek volna…)
      3. Kőszobrok, freskók: A freskók nagy részt a középkorban készültek amikor minden lefestettek és kifaragtak. a kereszténység volt a legelterjetebb vallás, tehát nyilván foglalkoztatta a művészeket pl. Mária alakja. Ezen kívül Isten nem arra utal, hogy ne fesd le Jézus szenvedésének állomásait, hanem arra hogy ne önts aranyból egy bárányt és imádkozz ahhoz, ami mögött nincs semmi és senki.

      TARQUINIUS IMPERATOR, ne haragudj hogy kijavítottalak néhány dologban, nem is igazán kijavítás akart lenni, csak hozzátoldás :P

      És Eszter én alapvetően szeretem a cikkeidet, de te egyáltalán elolvastad hogy miez? :D Személyes tapasztalatokat a kereszténységgel le lehet írni, de Te itt olyan konkrétumokat akarsz kijelenteni, amik több mint 2000 éve ‘kőbe vannak vésve”. Szóval szerintem nem te fogod megváltani a világot, bocsi, ezért volt itt Jézus :P
      Puszi, azért ajánlom figyelmedbe Istent, Jézust és a kereszténységet, mert ha nem úgy állsz hozzá, hogy ‘most aztán megtalálom a hibát abban, amiben ezek évezredek óta hisznek’, akkor talán még élveznéd is.

  8. júúj, és még annyit, hogy Jézus úgy volt Dávid leszármazottja, hogy József, Mária férje volt Dávid sokad unokája, tehát Jézus vérszerint nem is tarthatott volna igényt a földi trónra :P

6 Trackbacks & Pingbacks

  1. Egyházi vagy állami? « Eszter's Offtopic
  2. Csak úgy csendben, befelé « Eszter's Offtopic
  3. Fellebben a fátyol: 5 hátborzongatóan ronda kép kiskamasz koromból | Eszter's Offtopic
  4. Próbáljuk meg együtt! | Eszter's Offtopic
  5. Kérdések és válaszok, a dobozon túlról – interjú az Eszter’s Offtopic szerzőjével | Eszter's Offtopic
  6. Credo | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 352 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: