Aktuális

Kérdések és válaszok, ha egyedül ünnepelsz

A karácsonnyal, a szilveszterrel és úgy általában véve a nagy családi ünnepekkel az a gond, hogy szinte mindig előbukkan néhány kéretlen tanácsosztó, aki segítő szándékkal szívében az orrod alá dörgöli mindannak hiányát, ami szenvedést okoz. Tovább nehezíti a dolgot, ha a a famíliában mindenkinek van társa, akivel félre vonul, és így jobbára egyedül kell nézned az üres lakás ablakából a karácsonyi fényeket, a szomszéd bejgliillatának és boldog gyerekkacajának árnyékában. Még jó, hogy válaszok azért vannak a jóindulattal kikövezett pokolösvény mentén feltett kérdésekre… és az egyéb okosságokra.

karácsonyújév

Olyan szomorúan nézel. Nem értem, mi a baj, hiszen te olyan jól vagy elvagy egyedül. Bármit el tudsz intézni, és kimondottan szeretsz magadban írogatni, olvasgatni, meditálni, kirándulni, sütögetni. Akkor meg mi a gond?

Semmi. Az egyedüllét és a magány közötti különbséget zongorázni lehetne, bele se fogjunk. A lényeg röviden annyi, hogy jobb esetben nem azért vágysz társra, családra, miegyébre, mert egyedül nem érzed teljesnek magadat, hanem mert szeretnéd megosztani mindenedet valakivel, valakikkel.

Jaj, tudod, ez annyira nehéz, úgy sajnállak, borzalmas világban élünk. A fiatalok kénytelenek külföldre költözni, hogy megélhessenek, itthon alig marad valaki. Jobbára azok, akik havi nyolcvanból tengődnek és a szüleikkel élnek harmincöt évesen is, és semmilyen felelősséget nem hajlandóak vállalni.

Tény, hogy kevesen maradtunk, és ezért nincs már (túl sok) társaság, akikkel össze lehetne járni, és az is biztos, hogy számos ismerősöm napi megélhetési gondokkal küzd. Igen, ismerek több olyan embert is, aki a harmadik ikszen túl is az ötödik diploma megszerzésére gyúr pénzkeresés/karrierépítés helyett, hetente négyszer bulizik hajnalig kétes helyeken, és szülői segítség nélkül egy számlát sem tud befizetni. Viszont képzeld, a figyelmemet szívem szerint nem erre a rétegre helyezném, mert azért csak úgy hiszem, hogy a világ jó tükre önmagunknak, és ez most nem jó fókuszpont számomra. Sajnálni meg tudod, kit sajnáljál, jóvann?

Az a baj veletek, mai fiatalokkal, hogy nem vagytok képesek semmilyen felelősséget vállalni, semmilyen áldozatot hozni, nem ismeritek a kompromisszumot. Önzőek vagytok, így örökre egyedül fogtok maradni.

Ha arra célzol, hogy mi veled ellentétben nem mentünk férjhez egy erőszakos alkoholistához húszévesen, aki negyvenéves korára a sírba itta magát, akkor teljesen igazad van.

Hát igen, mindig kicsit elvont és magadnak való voltál. Én mondtam már akkor is, hogy ismerkedj, flörtölj, pasizz, élvezd az életet. Nézd meg, a többiek, akik habzsolták élvezeteket, már mind megállapodtak.

Hát, azért asszem, nem fogom a megbánás könnyeit mutatni, csak mert nem feküdtem le jánossalmegavárossal akkor, amikor még fogalmam sem volt, hogy mit is keresek.

Tudjátok, lehet, hogy van, aki (értsd: te) kétszer annyit keres, mint én valaha is fogok, de én már rájöttem, hogy a kis Klotild az életem értelme, csak itt adhatok és kaphatok igazi szeretetet, nem a világ legjobb munkahelyén. És ez a szeretet bizony többet ér minden pénznél.

És a kisnyúl szőrös állat, és farka van. Évek óta próbálom megérteni, mi visz valakit arra a sarkos, korlátolt elgondolásra, miszerint a pénzkeresést bolygónk minden lakója önként és tudatosan választja a családi örömök HELYETT. Egyszerűen nem tudom elképzelni, miből gondolja az egyszeri hátébé, hogy aki egyedülállóként nem minimálbérből él, sőt: esetleg vezető beosztásban tevékenykedik, az egytől egyig mind direkte családellenes, esetleg ötven körül készül svájci árvát örökbe fogadni hobbiból. Miért nem lehet megérteni, hogy az isteni időszámítás nem mindenki számára ugyanazt az utat jelölte ki, és míg ő huszonöt évesen két gyerekkel élvezte az életet, más erről ugyanakkor még csak álmodozott (néha sírva), és a megvalósításig öt, tíz, tizenöt évvel később jutott el?! Nem vagyunk egyformák, nem egyforma az utunk. A pénznek és a pozícióhoz ehhez az ég adta világon semmi köze nincs. (Nem mondom, persze, mindenkinek jobb, ha van.)

Nem kell elkeseredni, legalább te felnőtt emberként megalapozod a családvállalás anyagi hátterét is, nem csak élsz bele a vakvilágba.

Mindenkinek más az útja, és én ezt elfogadom. De ez nem jelenti azt, hogy néha – gyarló emberként – nem irigylem azokat, akik diákkori szerelmükkel élnek boldogan tizenöt éve öt gyerekükkel egy ötven négyzetméteres albérletben…

Jó, de te mindig is ezt akartad, nem? Te választottad ezt a felállást.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egy rossz időben, rossz helyen elsütött, de megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmú ultraspirituális kijelentés, a teljes kontextus ismeretében lefordítom, mire gondolt a kedves kéretlen tanácsosztó: “az, hogy eddig nem jött össze, a te hibád, most már bírd ki így, alapjáraton vagy selejt”.

A tisztánlátás végett: a tény, hogy kislány korom óta mérhetetlenül dühít az, ahogyan „a társadalom” egyenutakat jelöl ki egyéniségek számára, nem jelenti azt, hogy a család intézményét vetném meg. A társadalmi elvárásokat ítélem el, és ez nagy különbség. Erre a különállásomra büszke vagyok.

Nem kell aggódni, hogy kifutsz az időből, hiszen a huszonegy-két évesen házasodók most válnak. Most kell elkapni valakit, aki már bizonyította, hogy komoly elköteleződésre képes.

Juj, akkor rohanjunk, hátha. Mellesleg nem értem, hogyan lehet cél milliók számára, hogy “legyen valakijük”… mindegy, ki az illető. És ha így áll a helyzet, miért csodálkoznak, ha nem működik a dolog, vagy összeomlik a kártyavár, amint “jobb” jön?! Sok türelmetlen ember, akik nem bírnak két percet magukban tölteni önmagukkal.

ps.: Én nem a tej vagyok, vazze, ami lejár, hanem egy ember, helló.

Az összes giccses netes bölcsesség: “Az fog majd Téged igazán szeretni, aki már a legelején nem csak a külsődet nézi, hanem a gesztusaidat, a mosolyodat, aki egy kis csodaként kezel, és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat szeretné átérezni és mindezekhez hozzátenni a saját érzéseit. Akit a lelked is érdekel…. Aki elfogadja a rigolyáidat is, ezeket aranyosságnak veszi… Sose állj sorba valakinél, miközben másnál első is lehetnél! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében bármely módon is, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri fel az értékeidet. Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van…”

Első gondolat: téged nagy kezdőbetűvel, rémes.
Második gondolat: Nem hiszem el, hogy ezt férfi osztotta meg. És heteró.
Harmadik gondolat: Ja, egyszer már szívesen kipróbálnám én is, hogy ez milyen lehet. Csak úgy miheztartás végett.

És összességében véve? Szerintem nem para, ha sírunk néha, csak lehetőleg ne vidám baráti társaságban vagy facebook-nyilvánosan tegyük, az szánalomvölgy és okádás. A második körben finoman és kedvesen küldjük el a megfelelő helyre a fenti bölcs tanácsosztókat, akik nagyszerű életükkel is nap mint nap bizonyítják okosságaik relevanciáját. Végezetül pedig fizessünk be egy egyszemélyes, all inclusive luxusútra önmagunkba, hogy legközelebb mást is meghívhassunk erre a csodás vidékre, és még jól is érezze magát az illető a terepen. Jobban, mint máshol, velünk együtt.

About these ads
About Eszter (1052 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

15 Comments on Kérdések és válaszok, ha egyedül ünnepelsz

  1. A “miért nincs még pasid” kérdésektől már engem is a frász kerülget, pedig én még csak 20 éves vagyok. Nyilván ez idővel egyre rosszabb lesz, de vhogy engem nem igazán izgat mások véleménye, sem a rokonoké (akik ugye mindjárt lagzira vágynak), sem a korombelieké (akik pedig pasit akarnak mellettem látni). Főleg az olyan barátnőké nem, akiknek minden mindegy alapon már rohannak is az első útjukba kerülő hímhez csak azért, h legyen valakijük. Az más dolog, hogy magamban nagyon rosszul élem meg az egészet, de ezt nem kötöm senkinek sem az orrára.

    • A külvilág értetlensége és bántása csak só a sebre, én úgy mondanám. Nyilván mindig a belső hiányérzet az alapvető probléma, amitől el kell búcsúzni: a hiány csak hiányt szül. Majd lesz. :)

  2. Ez jó lett nagyon Eszter! :)

    Nehéz néha megküzdeni a sok-sok “elvárt” dologgal meg a nagy megmondókkal akik minden egyes családi (néha baráti) rendezvényen az orrod alá dörgölik, hogy hát neked már nem itt kéne tartanod, meg nem ezt kéne csinálnod és a többi hasonlót. Egy ideig nagyon küzdöttem velük és próbáltam magyarázni, hogy mit-miért csinálok és, hogy ez nekem miért jó, de egy idő után feladtam mert nem nagyon értették meg.

    Mostanában, ha felmerülnek ezek a kérdések csak mosolygok egyet és elütöm valami hülyeséggel (majd lesz nemsokára, dolgozom rajta, ilyenek) és azt vettem észre, hogy ez működik. :D Nagyon vicces, hogy ezektől a semmitmondó válaszoktól megnyugszanak…sőt boldogok lesznek!

    Az is igaz, hogy sokan nem igazán értik az egyedüllét és a magány jelentése közti különbséget. Úgy gondolják, hogy ha szeretsz magadban is lenni és egyedül tenni-venni, akkor nem is vágysz másra. Pedig több olyan embert ismerek, aki házasságban vagy párkapcsolatban iszonyú magányos. Ott van nekik a másik, de igazából nincs ott senki csak egy elhomályosuló szellemlény aki igazából nem érinthető, nem érthető és nem is szerethető.

    Akkor most ez így jobb?

    Szerintem mindenkinek kellene időt szánnia saját magára. Lehet, hogy mindenki előrébb jutna, ha végre tisztába kerülne önmagával és a korlátaival. Ez a barátok és a család felelőssége is. Nem azért “tartunk” barátokat, hogy a seggünket nyalják és csak azt mantrázzák nekünk, hogy de szépek meg okosak vagyunk, hanem azért, hogy lent tartsanak a földön és nyíltan megmondják ha valamit rosszul csinálunk. És persze, hogy dicsérjenek ha valamit jól :D

    A barátok teszik igazán elviselhetővé azt ami körülvesz minket…legalábbis addig amíg sikerül megtalálni azt a bizonyos lényt, akivel aztán már minden jó:P.

    • Igen, ez a dolog nagyjából tizenhárom körül indul a “van-e már udvarlód/udvarolsz-e már valami szép kislánynak?” frázissal, és utána évente eszkalálódik. Érdekes, de tényleg boldogok lesznek a semmitmondó válaszoktól is, de az én lelkemnek néha könnyebb, ha rávilágítok egyes elgondolásaik torz voltjára.

      A kapcsolatban-magányos embertípusból is rengeteget ismerek – és ők egyetlen éjszakát nem töltenek külön, mégis! Olyan ez, mint alultápláltnak lenni 150 kilósan: hiányzik a tápanyag, de cukrot meg szénhidrátot esznek, mert mindig éhesek.

      No, hát jobb időket, de nem jobbikosan! :D

  3. Totálisan érthetők az írottak. Viszont megjegyezném, hogy mintha mostanában durván beleestél volna a szarkazmus csapdájába. ;) Ne értsd félre, nem a kóbor bazmeget akarom kicsalni magamnak, én is átestem ezen – egy picit dőlj hátra, nézz mögé annak, hogy miért basztatnak ilyenekkel a rokonok/haverok – még ha tökéletesen igazad is van. És gondold át, miért “ingerült” a válaszod.
    Amúgy a cipőnk ugyanaz, nekem is a “b..tok meg, én meg jobban tudom a ti életetek megoldásait” az első gondolatom. :)
    Csak úgy szólok :) Így simán el fogsz sétálni a mit is keresel mellett – idegből. ;)

    • Mindig is örömmel éltem a szarkazmus eszközével, de indulatot, ingerültséget nem érzek a soraim között. De köszi a tippet, azért igyekszem, nehogy úgy járjak, mint a nyuszika a róka létrájával (“akkorbaszmegarohadtlétrátróka”) :).

      • Totálisan ez jutott eszembe :)

      • Na persze, az enter után jutott eszembe, hogy a szarkazmus és a cinizmus közötti különbséget felhozzam. Amúgy tény, indulat egy vonás nem volt az írásodban, viszont valamilyen szinten az ingerültség nem letagadható. Olvasd csak újra, de úgy, mintha nem te lennél! A másik oldalról nézve. ;)

        • És ha még egy totálisan-t írok, mondom a címet, hol lőjj le :D

          • Á, pacifista vagyok. :)

  4. kedvenc huszonegyedik századi közhelyeim közé tartozik a “próbáljuk meg együtt” = “legalább van kivel dugni, hátha egymásba szeretünk”. ezt sokan olyan művészi szinten valósítják meg, h képesek az egyedülléttől való félelemre alapozni akár egy házasságot, közös gyerekkel meg vagyonnal ugye “nincs menekvés”. számomra csak azért ijesztő a jelenség, mert kisebbségben érzem magam, amiért szerelem nélkül kézen fogva sétálni sem bírok, nemhogy párzani o.O

    • Egyetlen idézetet ismerek Manson-papától, de az épp idevág: “I’m not in love, but I’m gonna fuck you till somebody better comes along”. Sokaknál, igazából a többségnél ez a dolog csodálatosan, néha már irigylésre méltóan működik. Én meg éveken át szégyelltem, hogy nekem meg nem. Nem is értem, hogy lehettem akkora marha, hogy néha azért (háromszor is, damnit), ha szerettem valakit (vagy azt hittem, szeretem), képes voltam beugrani a csőbe: a csajaként mutatott be a családjának, barátainak etc., folyton rajtam csüngött és keresgetett, de közben nem szeretett… esetleg nyíltan mást szeretett. És aztán csodálkoztam, hogy nem vagyok képes átadni magam semmilyen testiségnek, hiába akarnám amúgy, mert hát maga a cucc szükséges, jó dolog. Hát basszus, igen, van olyan, akinek ez nem megy a társadalmi megegyezések szintjén, hanem egyfajta kapcsolódásra van szükségük – csak hát ez manapság szégyen, tetszelgés, válogatás, idealizálás, sőt: szűzkurvaság, ugye. Később aztán úgy döntöttem, hogy nem fogom szégyellni. Evvan.

      • Tudod, plenty of fish, meg a reményhal, meg a ne az előzőből ítélj. :) A 3 az még egy nudli szám… ;)

  5. Húh hogy ezt a postot nem olvastam tavaly ilyenkor, mikor megszületett!
    Amikor az orvosi rendelőben összefutottunk a szomszédnénivel, aki a korombeli lányaitól született unokái fényképalbumait lobogtatta nagy büszkén, aztán nekem szegezte a kérdést, mint a szappanoperában: NA ÉS TE?
    Akkor és ott valami nem épp civilizált szarkazmussal ütöttem el a választ, utána meg végigbőgtem az egész napot.

    Súlyosbítva azzal, hogy én már éltem hosszabb együttélős párkapcsolatban, amiről azóta is sok “jóakaróm” úgy emlékszik, miszerint jódolgomban én se tudom, mit teszek, hogy felborítottam azt a kapcsolatot, s “ezek után te már gyakorlatilag elvált nő státuszába kerültél, ha nincs is róla papírod…”

    De sokan nézzük itt ugyanazt a mozit, lányok, de sok a rosszindulatú ember… akik mellett az ügyes válogatottan burkolt alázásaik következményeképp még pont te érzed magad féregnek, és töröd a fejed, hogy hol rontottad el.

    Hát sehol. Ha meg igen, rájuk az se tartozik.

    • Ó, hát most sem késtél el, nyugi. :)

      Hát igen, erre van az a jó mondás, hogy ahhoz, hogy másnak mi a véleménye rólam, nekem semmi közöm nincs. De azért néha fáj, ha bántják az embert.

      Az ilyen jó szomszédnénik meg, hát… ej…!

2 Trackbacks & Pingbacks

  1. Post Yourself
  2. Próbáljuk meg együtt! | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 352 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: