Ha (újság)íróagyad van

- beszéljünk róla, mert én is így élek.

Elme-kép – fotó: freemanadvertising.com

Újságíróagy

Először Csakazolvassánál találkoztam az újságíróagy kifejezéssel. Ő valami olyasmihez kapcsolta, amikor az embert minden érdekli: azok a dolgok is, amik nem érintik az életét, és azok is, amik nem váltanak ki belőle különösebb emocionális visszhangot. Persze nem csak a médiamunkásoknak van ilyenjük, és nem is minden skribler lett így berendezve: hosszútávon viszont lehetetlen másként hatékonyan működni az információcsere birodalmában.

Korábban erre soha nem gondoltam: azt hittem, minden ember ilyen. De legalábbis a gondolkodó emberek. Hogyan lehetne másképp élni? Aztán hirtelen értelmet nyert, miért nem tudtam a nyelvvizsgára készülő barátnőm kedvében járni a fantasztikus, lebilincselően izgalmas linkekkel, amelyeket a szórakoztató nyelvtanulás elősegítése érdekében terjesztettem elő: szegény nem tudott mit kezdeni a transzszexuális átváltozással, a mormon poligámiával vagy a krisnás murtikultusszal, mivel nem transzszexuális, nem poligám és nem krisnás.

Az újságíróagy viszont megmagyarázza, miért olvassuk el a leggagyibb újságot is borítótól borítóig, miért akarunk ízekre szedni és megérteni a világon mindent, és miért érzünk erős késztetést arra, hogy a tömeggyilkossal egy jót beszélgessünk, mielőtt eszünkbe jutna elborzadni a tettei fölött (szélsőséges esetben itt jelenik meg a fotós erkölcstelensége, aki segítségnyújtás helyett inkább fényképezi az áldozatot, de ez az érem másik oldala, a negatív pólus). Előny, hogy nyitottabbá válunk a világ egységélményére, háttérbe szorul az ítélkezés, az alapvetően befogadó és megosztó működési forma azonban nehezebbé teszi a koncentrációt és a fókuszálást.

Íróagy

Sétálsz az utcán, figyeled az embereket és a tájat, és hosszú, jókaiszerű leíró részletek születnek meg az elmédben anélkül, hogy keresnéd a szavakat. Érdekes, bizarr, sőt: szinte perverz módon még a legdrámaibb, legmegrázóbb és legintimebb helyzetben is aktív benned a narrátori hang, amely regényszerűen ismerteti a történéseket, kommentárokat fűz a párbeszédekhez.

Az íróagy nem feltétlenül jelenti azt, hogy szórakoztatóirodalom bestseller-despotájaként vagy a szépirodalom kanonizált ikonjaként élsz és alkotsz az elefántcsonttoronyban. Lehet, hogy soha életedben egy sort sem publikálsz: az íróagy egy hétköznapi tudatállapot, amit minden bizonnyal észre sem veszel. Azt hiszed, mindenki így él, pedig nem. És ezt én is csak mostanában fedeztem fel.

Az állapot előnye, hogy mások tükrében is befelé figyelsz és önkéntelenül reakciókat elemzel, így a legingerszegényebb környezetben is bármikor fel tudsz sorolni legalább öt megörökítésre váró témát (más kérdés, hogy az eszközök – tudás, műveltség, rutin – nem mindig állnak az ember rendelkezésére az érdemes tálaláshoz), továbbá gyakran és könnyedén pattannak ki az agyadból kész szövegek. A hátrány egyértelmű: minden bizonnyal a kontempláció és a meditáció terén jön majd szembe néhány komoly, mások számára ismeretlen akadály. Igen, ezt a típusú elmét még nehezebb lecsendesíteni és nonverbális jelenlétre kényszeríteni, mint a többit… épp ezért szép a kihívás.

Újságíróagy és íróagy

Míg az előbbivel hatalmas égi szivacsként szívod és ontod az információt, az analízist és az összefüggéseket, az utóbbi soha nem pihenő radarként fogja, majd alakítja a külvilág ingereit változatos módon megnyilvánulni képes belső hanggá.

Önmagában véve nincs jó vagy rossz, ezért én örülök annak, hogy kaptam az agyam kapuja elé két őrt: egy szivacsot és egy radart, de természetesen az a célom, hogy rajtuk túl, sőt nélkülük is képes legyek a harmonikus, önazonos létezésre.