Aktuális

Amiért a sztárbloggerre irigy vagyok

Több kedves ismerősöm is indult nemrég a Nők Lapja Café és a Cafeblog közös blogversenyén, ami “az ország legjobb női bloggerét” hivatott megtalálni. Persze én is lelkesen szavaztam: elsősorban Csakazolvassára, akinek a legjobban szurkolok, rajta kívül pedig – mivel öt lehetőséget kap mindenki – az Urban:Eve-re, a Tékasztorikra és Melcsi blogjára*. A versenynek többek között azért is örültem, mert így legalább alkalmam nyílt felfedezni pár új naplót, amire az utóbbi időben egyébként is vágytam. Így esett meg, hogy belefutottam egy óriási sikereket maga mögött tudó sztárblogger munkásságába, ami… finoman fogalmazva is lehangolt és elkedvtelenített. Annyira, hogy muszáj volt a tükör felé fordulnom…

Mi, mennyire emészthető? - kép: haikugirl.com

Mi, mennyire emészthető? – kép: haikugirl.me

Miután elolvastam több írását, először egyfajta furcsa szomorúság vett erőt rajtam: lám, a felületes dolgokra van csak tömegigény. A túlzó, pátosszal teli nagy szavakra összeomlásról, szívfájdalomról, újrakezdésről és kiteljesedésről – mélyebb háttértartalom, gondolkodás, elemzés, az összefüggések kutatása, vita nélkül. Minek az? Sietünk, nincs időnk. A tízezrek arra kíváncsiak, ami fél szemmel a metrón átfutva is könnyedén felfogható, mellé pedig olcsó visszaigazolást ad az őszinte önismeret önmarcangja nélkül (“mindenre képes vagy, nincs lehetetlen, az univerzum szíve érted dobog, angyalok vigyázzák lépéseidet”, ezt akarjuk hallani végtelenített magnókazettán**).

Lám, néhány Cross Process-effekttel ellátott stockfotó és pár instantcoelhoszerű életbölcsesség bármit, de bármit el tud adni a világon… még az érzést is, hogy értéket fogtunk a kezünkbe. Vajon tíz év múlva a szépirodalmi művek is ilyenek lesznek? Egy pillanatra hiábavalónak éreztem mindent, mintha minden gondolatébresztő írás – mindegy, hogy másoké vagy az enyém – pusztába kiáltott szó volna csupán. Éreztem, hogy elnehezedik a szívem.

Aztán elröhögtem magamat: “Most mit játszod itt a szűzkurvát? Ezzel foglalkozol, ez a szakmád. Ne csinálj már úgy, mintha nem tudnád, hogy a Szőrös mellbimbót villantott Soma mindig 70 ezer egyéni látogatóval többet hoz, mint Soma gondolatai a szimultán-idő és az ok-okozati összefüggés esetleges ellentmondásairól. Ezt te is tudod, játszol is vele épp eleget tartalomgyártáskor”. Nincs új a nap alatt, és persze én sem most írom le először, hogy az interneten – az esetek nagy részében, legalábbis – a minőség a legkevésbé alkalmas a forgalomgenerálásra.

Akkor meg mi a baj, miért kedvtelenített el ennyire egy felületes mamutblog példátlan sikere? Talán csak nem irigy vagyok a szintén médiában munkálkodó bloggerkollégára, aki kevés munkával nagy sikereket ér el abban az országos mezőnyben, ahová én még csak kíváncsiságból sem merném bedugni az orromat? Kell itt lennie valaminek a Sztárbloggerhez kapcsolódó titkos viszonyomban, ami túlmutat a fenti nem túl eredeti, nem is túl újszerű felfedezéseken a mélység és a tömegigény kapcsolatáról. Az, hogy engem bosszant, elsősorban rólam mondja el a legtöbbet, muszáj tehát a tükörbe néznem.

Igen, azért bosszant, mert irigy vagyok rá. Nem a sikereire, hiszen egyfelől látom, hogy a fizetett promócióval vásárolt ötjegyű Facebook-követőszám a blog olvasottságára már nem terjed ki, s így csupán jóleső egósimiről lehet szó az összes megnyert, országos blogversennyel is a háttérben. Másfelől azzal is tisztában vagyok, hogy az inspiráló, háromsoros életvezetési tanácsokat osztó, könnyfakasztó képekre applikált életbölcsességekkel soha nem veheti fel a versenyt – például, legutóbb – egy tízezer karakteres, alapvető keresztény terminológiával szembehelyezkedő írás, amelyben egyszerre esik szó Jézusról, az apokrifekről és a homoszexualitásról.

A sikerekre tehát nem tudok irigy lenni, de akkor mire? Egy napig gondolkoztam, amíg választ kaptam magamtól:
1. arra, ahogyan ez a lány mer, akar, csinál, megy, mint a tank;
2. arra, hogy felületes promóciós fogások ide vagy oda, de mégis csak talált egy értő közönséget magának, akik fogják a világképét (a tisztánlátás kedvéért: a tízezres közönségnek ez kevesebb, mint tíz-húsz százaléka az oldalletöltések és a hozzászólások alapján, de akkor is).
Lássuk be, ez az a két pálya, amire irigy vagyok, mert én aztán nem mozgolódom a frontvonalban egyiknek a megvalósításánál sem:
1. utálok versenyezni, és eszembe sem jutna, hogy nevezzek bárhol is, ahol objektív mércével próbálnák megmérni azt az intim és személyes dolgot, amit az írás jelent számomra… azt, hogy ez az erős ellenérzés különállásból, elzárkózásból vagy félelemből táplálkozik-e, még nem tudom;
2. a saját prekoncepcióm korlátjainak áldozatává tettem magamat azzal, hogy kezdettől feltételeztem: az underground és földszagú megközelítésemet fölösleges szélesebb közönséggel megosztani, ezért aztán soha nem promotáltam a blogomat szélesebb körben – márpedig miért várok csodát, ha én magam jelölöm ki a saját, meglehetősen szűk határaimat?

Egy dologra tehát mindenképpen jó volt a bosszantóan felszínes, mégis sokszoros lájkverseny-győztes blog felfedezése: a fenti hiányok segítettek rámutatni, hogy mit is akarok. Nem, nem tízezer Facebook-követőt. Nem, nem glossy magazinok címlapját (neki megvolt az is). Nem volna ellenemre, de ünnepelt első helyezett sem akarok lenni bármi áron a különféle blogversenyeken (ahol azért a versenyzők 90 százalékának a lába nyomába se érek, lássuk be). Most már tudom viszont, hogy mi az, amit akarok: nagyobb, teljesebb értő közönséget. Olyan embereket, akik értik és érzik, amiről írok, és sodor a lendületük még kerekebb megértések irányába. Építő, érdekes diskurzusokat, kölcsönhatást, inspirációt akarok, amelynek keretében adhatok és kaphatok is, egyszerre. És bátorságot, hogy mindezt promotálni tudjam bárhol, bármikor, korlátok nélkül.

Soha nem fogalmaztam még meg magamnak, pláne másoknak ezeket a gondolatokat, tehát utat sem adtam az energiáknak, amelyek ebbe az irányba vezetnek. Most kimondtam. Hálás lehetek ennek a Sztárbloggernek, amiért minderre segített létével rávilágítani. Köszönöm.



*egy voksom még maradt, tehát lehet kampányolni, tessék
**van is igazság sok ehhez hasonló gondolatban, de a dolgok működése picivel azért összetettebb :)

About these ads
About Eszter (1076 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

37 Comments on Amiért a sztárbloggerre irigy vagyok

  1. Köszi a szavazatot :)
    Amúgy túl sok reményt nem fűzök a dologhoz, az egyetlen ok, amiért beneveztem, hátha néhány ember, akihez a szűkös önpromóciós lehetőségeimen keresztül eddig nem jutott el, felfedezi a blogomat. Ha csak öt új rendszeres olvasóm lesz a verseny által, már megérte.
    De sejtem, hogy a paleo, életmód, fogyókúra, sütizős, kreatívkodós és életbölcsességmegosztós blogok közt túl sok babér siker tekintetében nem fog teremni, már ha a legjobb 50-be bejutnék az “tutitutituti” kategória volna. Viszont úgy vagyok vele, hogy ott voltam, elvoltam, jól voltam :)

  2. hozzátenném, h a szabályzatban a kizáró okként – sőt, azokon belül is elsőként – szerepel: újságíró nem indulhat. az én jelentkezésemet el sem fogadták, gondolom, emiatt. innentől kezdve olyan, mintha az egészről kinyilvánították volna, h bocs, de a bloggerina jelző csak arra illik, aki amatőrként összefirkál ezt-azt. pedig ezzel messze nem értek egyet. közönségszavazáson nyilván csak az nyerhet, aki a) az olvasók széles táborának belső ösztöneit ragadja meg fogyókúra vagy hasonló témával, b) elég rajongót vett magának fészen. szóval én a saját közönségem imádata mellett továbbra is inkább szakmai zsűrire bíznám magam az ítéletalkotásban. ennek oka nem az, h nem bíznék az olvasóimban. csak tőlük nem a “sokan levés” tényét várom, hanem kis számú, minőségi jelenlétet. minőségi jelenlét alatt pedig azt értem, h felfogják, amit írok. egy beauty blogos átlagközönségnek magas vagyok, mint kacsának az eperfa. nem okosabb, nem jobb, csak baromira elvont és érdektelen a körömlakkokhoz képest. ps: komálom a körömlakkokat.

    • “innentől kezdve olyan, mintha az egészről kinyilvánították volna, h bocs, de a bloggerina jelző csak arra illik, aki amatőrként összefirkál ezt-azt ” – szerintem emögött inkább az van, hogy az egész a Sanoma és az Index cucca, tehát elég ciki volna, ha mondjuk egy Axel-Springeres vagy Ringier-es kolléga nyerne (mindegy, hogy belsős vagy külsős). Érted, mondjuk megnyerné a közönségdíjat Audrey a Köténybloggal, és utána nem lehetne promotálni sehol az egész projektet…

  3. Ismét egy kiváló bejegyzés, a napokban, ahogy láttam a számok alakulását, én is sokat gondolkoztam ezen.

    • mármint hogy mit is keresek én a gasztrobloggerek, körömépítők, lakberendezők között.

  4. Én mindig felvidulok egy egy új lájkolón, meg hozzászóláson, viszont az ellenkezőjét nem nagyon szeretném, amit a fentebb említett sztárbloggerek. Egyrészt nem tudnék azonosulni az ilyen konteóval, magam is mélyebben írok, és néha tényleg két hónapig Coelho jegyzettömb az egész blog. A mandalázást a semmin nem nagyon lehet értékelni, mondjuk értelmes blog bulvárban – van ilyen kategória egyáltalán? – (ahol a tartalom, mennyiség és minőség is szépen együtt van), mindig egyrészt a te blogod, másrészt az egyik ismerősöm webnaplója jelenti a mércét.
    *amúgy persze bennem is rág az irigység, hogy egy narancsbőr elleni otthoni vashulladékból gyártott krém receptjével, hogy a fenébe lehet sztárbloggernek lenni, az igazi, kőkemény bulvársztorikról már nem is beszélve… Teljesen inkompatibilisnek érzem az értő olvasóval ezt a kategóriát, vagy túl nagyok az elvárásaim. Ott van a kutya elásva ahol kikapartad: gyors sztorik, rövid konetók, különösebb irodalmi igényesség nélkül, az olvasás váltott a cicás képekre és a három soros mikroblogra, melyre holnap már a kutya sem emlékszik…. :(

  5. Mailben akartam válaszolni, de miután elolvastam ezt a posztot, itt teszem.
    Ez a blog vhogy sosem foglalkoztatott. Párszor már akaratlanul belefutottam, de nem tudtam ott tölteni 2 percnél többet, egyrészt az előnytelen sablon zavart, aztán a posztok tartalma sem fogott meg. Valószínűleg hasonlóak az okok, melyeket te is említettél, de magam sem tudom miért, hiszen nem foglalkoztam vele annyit, hogy normális véleményt nyilvánítsak róla.
    Sablonos dolgokra meg mindig van igény, különben nem árasztanák el lépten-nyomon a fb-falamat. Ennek ellenére Coelhot még mindig szívesen olvasok, ciki, nem ciki, ez van :D

  6. Szívemből szóltok. :)

    Tempty, ha téged kizártak, akkor a sztárbloggert is ki lehetett volna, elvégre ő sem karosszéria-lakatos. ps.: A körömlakkos mondat a végén nagyon bejött. :)
    Akira, a vashulladékból gyártott narancsbőr elleni krémnek vagy a jól megírt trashbulvárnak van értelme, de az ilyen “nehéz az élet, de boldog vagyok” jellegű neszesemmifogdmefjól dolgok nehezen értékelhetőek. Írja meg, miért, pontról pontra, egy olyan szemszögből, amilyenből más még nem tette.
    Ági, Coelhótól én MINDENT olvastam a legutóbbi két regényét leszámítva, nincs vele gond, bár sok ismétlődő motívuma van… mint minden írónak, lássuk be. De amikor kontextusból kiragadott kétsorosokat nyomnak tőle ezresével, az mindig lefáraszt egy cseppet. :)

  7. Kár, hogy újságíró nem lehet… Én rá szavaztam: http://www.makeupuniverse.net/

    • Jól néz ki. Én mindig elhatározom, h fogok smink- és divatblogokat olvasni, mert
      1. meg kéne tanulni alapozni meg minden
      2. ezek mindig olyan mutatósak, szép dizájnnal,
      de hamar befulladok, mert egyszerűen nem köt le a téma.
      Röviden: tudni kéne sminkelni oszt kész, de megtanulni meg lusta vagyok.
      Szóval, jó, hogy linkelted, mert ez most egy új esély!

      • “azért szimpatikusak nekem a ********* termékei, mert biztonságosak, nem tartalmaznak káros anyagokat és állatbarátok” ezen két perce röhögök hangosan, és nem bírom abbahagyni. Nem tudom eldönteni, hogy poénnak írta-e. Tudjátok, mint a viccben: “Ez most tréfa, vagy komoly? Komoly. Akkor jó, mert tréfának erős lenne.”

        • haljak meg, de nem értem, vagy arra gondolsz, hogy nem fejtette ki, hogy nem tesztelték állatokon a cuccokat?

  8. Egyetértek sajnos veletek, de annak ellenére, hogy a tendenciák a felületes, ömlesztett irányba visznek, én még mindig hiszek abban, hogy van, aki értékeli, ha nem vagy annyira rendszeres, cserébe viszont olyan tartalom kerül az oldaladra, ami megérdemli.
    Valószínűleg ezért nem tolonganak az én blogomért sem, bár van még hova fejlődni.
    Viszont, ha csak egy valaki megtalálja, aki az ilyen versenyek nélkül elkerülte volna, már megérte.
    Ráadásul mindig megható, amikor az ember rájön, hány barátja támogatja egy-egy szavazás kapcsán.
    A dolog kulcsa tán a fogyasztók visszahatása lenne, és biztos vagyunk jópáran, akik nem csak azt válogatjuk meg, miről írjuk le gondolatainkat, vagy miről beszélgetünk hosszasan, de azt is, hogy mit olvasunk rendszeresen, vagy hogyan támogatjuk, amit érdemes.
    Ne hagyjátok, hogy lestrapálják a pozitív hozzáállásotokat! ;)

    • Jól mondod. Épp beszéltük is a Facebookon, hogy az ilyen versenyek mellett/helyett lehetne időről időre csak úgy bemutatni is blogokat: az olvasóknak jó, hogy új felületeket fedeznek fel, az íróknak meg kell a publicitás. Egyébként örülök, hogy rábukkantam a tiedre, szeretek zenéről olvasni mélységében, kontextusban.

  9. Lécci, írjátok már le a vashulladékból készült cellulitis elleni krém receptjét! A combom csupa olyan, a bolti cuccok meg tök drágák! xD Sose izgulj Eszter, azért olvasunk téged egy páran, bár, néha tényleg elvont vagy egy kicsit. ;) cső

  10. (Én a fb falamon már el is rejtettem azokat, akik állandóan idézetes képeket posztolgatnak, mert elegem volt már abból, h kilométereket görgessek lefelé, és az ilyenek mindig ráérnek…)

    • Ó, ha tudnád, hány embert kellett hájdolnom, mert minden második megnyilvánulása életbölcsesség volt romantikus képpel! :D

  11. Én, mint következetes haspók – és ennek következtében ugye hízásra hajlamos – imádom a gasztroblogokat, és így a fogyókúrás-életmódvezetési blogokat. Ha azonban ezek közé bárki bármilyen filozófiát óhajt csempészni, azonnal abbahagyom a követését. Merthogy Horváth Ilona szakácskönyve se boncolgatott világnézeti kérdéseket, szóval a távolabbi leszármazottak se tegyék.

    “Építő, érdekes diskurzusokat, kölcsönhatást, inspirációt akarok, amelynek keretében adhatok és kaphatok is, egyszerre. És bátorságot, hogy mindezt promotálni tudjam bárhol, bármikor, korlátok nélkül.” – korszellem. Annyira jellemző, hogy a tényleg tehetséges emberekben van a legkevesebb önbizalom!

    • Ez egy érdekes dolog, mert sok mindentől lehet jó egy gasztro- vagy sminkblog, de nehéz egy kategóriában mérni őket a kulturális és személyes blogokkal. Kimondottan bizarr, ha nincsenek kategóriák. :D A gasztróval amúgy többet tudok kezdeni, mint a sminkessel, mert ott van konkrét recept… :D

      Most már egy kicsit másképp látom a második részét a jelenségnek: azt mondom, megfelelő, pozitív énkép nélkül nincs tehetség. Mert mi a tehetség? Képesség a “tevésre”. Ez az egyetlen objektív komponense, a többi meglehetősen szubjektív, definiálhatatlan. A jó hír persze az, hogy ezen lehet dolgozni, a szubjektív rész viszont vagy van, vagy nincs az adott területen (valamilyen tehetsége azért mindenkinek van, kérdés, megtalálja-e… főleg, ha kevésbé csilivili dologról van szó, pl. kiváló analitikus képességekről vagy ügyes rendszerező vénáról).

      Tény, hogy a társadalom eleve rosszul szocializált minket, mert a “jaj, de szépet rajzoltál!” felkiáltásra a magyar gyerek hümmög, hogy ugyan dehogy, míg az amerikai annyit mond: köszönöm. Függetlenül a minőségtől. Ezt nekünk tanulni kell. De fontos megtanulni…

  12. Ez a versenykiírás hozott neked plusz egy rendszeres olvasót, azaz engem :) Már megérte…
    Sminkblogot soha nem olvasnék, bár szoktam sminkelni, de inkább kitalálom én. Gasztro az jöhet, csorgatom a nyálam, aztán megyek főzni a paprikás krumplit, amire futja. Sajnos fogyókúrás-életmódtanácsadó kontextusban megragadtam annál az alapvetésnél, hogy ne zabálj annyit, és emeld fel a feneked a székről, erre nehéz lenne komolyabb blogot építeni. Vashulladékért nálunk házhoz jönnek, lehet, hogy cellulitisz-krém-dílerek? Szomorú, hogy a hozzám majdnem legközelebb álló embert kellett kis túlzással életveszélyesen megfenyegetnem, hogy ne küldjön soha többet cicás képet Coelho idézettel.

  13. Amúgy bár tudnám, ki a sztárblogger, szóval PM!

  14. Futókörökben ma elkezdték gyűjteni a szavazatokat az egyik női futóblognak, fel is kúszott rendesen a listán. Jó kis blog, népszerű a futók között, ugyanakkor jó példa arra, hogy az ilyen szavazós versenyeknek ma már fontos része a közösségi oldalakon való toborzás. A lényeg, hogy szeretünk írni, van erre bennünk egy belső késztetés, s szuper, hogy találtunk egy felületet ennek kiélésére, s ráadásul ez még örömet is okoz nekünk. Eszter, amúgy meg be akartalak nevezni a versenyre, csak nem mertem megtenni a beleegyezésed nélkül. :) S még valami… lehet, hogy nagy öröm egy ilyen versenyben részt venni, de ne felejtsük el, mennyi mindent kaptunk már a blogolástól. Én pl. a barátságodat, s azt is tudod, hogy a blogodat olvasva kaptam kedvet az íráshoz.

    • Minden szavaddal egyetértek! Ez a lényeg, örömmedl csináljuk, inspiráljuk egymást, barátságokat kötünk, a többi meg mellékes.

  15. Jó volt olvasni Eszter az összefoglalásodat, meg persze a kommenteket is, mert megnyugodtam, hogy nem egyedül vagyok kocka (azt hittem elsőre, hogy mindenki zabálja a felszínességet és senkinek nem szúr szemet a hülyeség), miközben lassan tényleg szomorúvá tesz az egész bugyutásra szelídített nagyszerű kezdeményezés kommunikációja. Ha egy kicsit professzionálisabbra vették volna a formát, akkor nem a FB tömegek automatikus kattogtatása alapján dőlne el, hogy mitől érték egy blog és ad-e bármit az olvasóinak. Vajon elgondolkodik bárki azon, hogy mi lehet a titok, hogy egy FB 3 soros után tíz perccel 500 like van, míg a poszt végén belinkelt blogbejegyzést 2 like zárja napokkal később. Szerintem egy szociológus elcsámcsogna ezen, ha foglalkozna ilyenekkel.:))

    • Igen, igen igen. :) Valamiért eszembe jutott az is, amikor divatba jöttek ezek az indiánnév-jellegű mémek a tömeges lájkgyűjtésre. Láttuk, hogy a szóban forgó ékszerbolt mennyit kaszál az indián-sztorival, ezért céges szinten felmerült, hogy valamelyik erre specializálódott kreatív ügynökséggel csináltatunk egy hasonló víruskampányt. Érted, kereskedelmi célból létrehozott termékről van szó, nem hobbiblogról, és mégis azt mondta a vezetés, hogy bár csábító a plusz 100 ezer követő (pláne ennyi pénzért), egyszerűen nem nyernénk vele szinte semmit. Őket a termék 90 százalékban nem érdekelné, így jobb az az 50 ezer, aki tényleg ránk kíváncsi, tehát aktív, kommentel, reagál, lájkol, megoszt, perceket tölt az oldalon és több oldalt is megnyit egy látogatás alkalmával. Később bejött ez a Facebook-szigorítás (nyilván nem véletlenül a fentiek ismeretében), hogy minél több a követőd, annál kisebb százalék látja a megosztásaidat (fizetés nélkül), és akkor hálát adtunk az égnek, hogy volt eszünk, nem csábultunk el az agyatlan lájkgyűjtés szédítő bűvöletében. Tulajdonképpen magunkat szívattuk volna meg, hiszen egy 150 ezres bázis félig érdektelen részével sokkal nehezebb kezdeni valamit, mint egy 50 ezres releváns közönséggel…

      Egy szónak is száz a vége: inkább kevesebb, de minőségibb legyen. Bármiről is van szó: kommentek, lájkok, bejegyzések. :)

  16. De KIRŐL van szó?? :)

    • Erről most ez a klasszikus, pihent kabaréjelenet jut eszembe, 3:47-től az utolsó fél perc:

      :))

    • Te ennek a semminek a követőire és értőire vagy irigy ? Ne viccelj már ! Téged lehet, hogy tizedannyian olvasnak, de a te blogodat így is legalább százszor akkora szürkeállomány veszi, mint az övét. Mi a fontosabb ?
      a tankságról meg az a véleményem, hogy ha van mögötte valami, akkor jó, de ha nincs, akkor visszás. és ez az utóbbi kategória.
      Igazán nem szeretek leszólni senkit, de ez … ez minden alatt van, na.

  17. Meghatottan olvasom a bejegyzést, nem olvastam az interjú előtt,, szóval az nem erre válasz… Legnagyobb meglepetésemre van a blogom, nem tudatosan építettem, csak lett, aztán nagyon erős érzelmek lettek körülötte. Közben tavaly nyáron itt csorgattam a nyálam, hogy hogy ír egy profi.

    Én is napokig próbáltam megfejteni a sztárblogger titkát, és azt kell mondanom: még csak nem is Coelho, hanem “csak én bírok versemnek hőse lenni”, tehát most már mindig csak arról van szó, ő hisz magában, őneki könyve lesz, ő megtanul rendesen angolul, betör a nemzetközi bogvilágba, és Oprah nyomába ér, csak hinni kell — mindenkinek magában, de ők nímandok és különben is kurvák, úgyhogy inkább benne, mert neki van a kezében az, amiből ezreknek ad. De mit? Tényleg nem találtam meg, pedig az elején komolyan vettem. Közben mos egyet Dosiával, és ír az illatáról, és mellékeli a mosószer fotóját, amire azért csak üveges szemmel lehet nézni.

    Én nem bánom, hogy ez amatőrök versenye, hiszen aki úgyis ebből él már, azt nem kell felfedezni, de az élmezőny és a szervezők kommunikációja engem is elképeszt, ki is álltunk többen ellene.

    Szeretek itt lenni, és szeretem, ha odaát vagy, ez a lényeg. Nem tudom, mit fog értékelni a zsűri, vakarhatják a fejüket most eléggé, mert túl nagy a mozgástér az ötvenes mezőnnyel (de nem tehetik meg, hogy a közönségdíjas a huszonkilencedik lesz — azt is ők döntik el!). Jónak lenni nem könnyű, de ha az vagy (és az vagy), akkor egyértelmű. És jó még Nesztelencsiga és Isolde is, nagyon, meg a Több vagy! oldalon is olvastam érdekeseket.

    • A Dosia-tesztelés konklúziója kurvajó viszont:

      “Szóval megéri kutatni, keresgélni, próbálkozni, tesztelni, mert egyszer csak meglesz az, ami minden téren beválik. Legyen szó pasiról, vagy ruháról, ez egy amolyan Murphy örökérvényű dolog.”

      Értjük, ugye, az üzenetet?

      ps.: Vaddisznó, én is imádlak olvasni… meg amúgy is!!!

  18. És bocsánat, nem közönségdíj, hanem különdíj: az csak laptop, és a közösségkovácsolásért jár.

  19. Szia! A régóta olvaslak, de eddig még nem szólaltam meg klisével kezdeném.
    A Sztárbloggerról: tavaly októberben voltunk a párommal Bécsben Alex Clare koncerten. Korábban mentünk oda, hogy sörözni is legyen idő, túl sokan nem voltak még ott. Egy lány egyedül állt ott, majd magyarul telefonált. Gondoltuk, hogy lesznek magyarok, de azt nem hogy valaki egyedül jön el egy koncertre… ráadásul Bécsbe. Megszólítottuk, ne árválkodjon már ott egyedül. Kérdeztük, mivel jött, meddig marad, honnan ismeri Alex Clare zenéjét… Nem is tudom, hogy terelődött a szó a munkára, de azt mondta: van egy blogom. Hm, az nagyon jó lehet, biztos menő, gondoltam… de ne menjünk ebbe bele, vissza se kérdeztem milyen blog. A párom később azt mondta, a kérdést látszólag nagyon várta. Ezután beengedtek minket a színpad elé, ott elszakadtunk egymástól… mi a pult felé mentünk sörért, Ő leült a színpadhoz közel a földre.
    Nekem is eszembe jutott, de a párom mondta ki, hogy mennyire szomorú látvány, ahogy a párok, baráti társaságok mellett egyedül ül és fényképezget telefonnal, nézelődik egykedvűen.
    Megbeszéltük, hogy majd rákeresünk a neten mit írt a koncertről, túl sok találat nem lesz rá, nem lesz nehéz megtalálni. Megtaláltuk, de azt amit leírt, nem láttuk. Elhiszem, hogy “boldogság és öröm” volt, de ahogy egyedül állt/ült ott a koncert előtt, az nem.

    • Köszönöm a kommentet. Elgondolkodtató, és nem lettem tőle vidám. :(

  20. Eszter, olvasd el a legutóbbi bejegyzése első pár mondatát. eddig is tudtam, hogy ilyen, de most aztán leírta magát előttem. ha csak nincs igaza az előttem szólónak (márpedig miért ne lenne), és nem egy önbizalomhiányos, magányos lánnyal állunk szemben, aki így próbál erősnek látszani.

    • Sok-sok zavaros gondolat, igen. Reméljük, legalább a szándékai jók.

  21. Az, hogy a tárgyalt oldal ilyen jó helyezést ért el, sajnos elgondolkodtató. Az egy dolog, hogy valaki gyermeteg stílusban ostobaságokat fecseg, de az ennél sokkal nagyobb baj, hogy a nők beégetik magukat azzal, hogy ez a blog ilyen helyezést ért el. Az is kész röhej, hogy ugyan mi áll az első helyen, csak nem egy “teljesedjünk ki a konyhában” blog?
    Mindeközben a nők egy része állandóan azon nyíg, hogy elég a sztereotípiákból… haha… úgy látszik nem elég.:D
    Szerintem tök égés az egész, az, hogy színvonalas blogok kullognak egy kislány “majd jól megmondom a nem is tudom mit” stílusú írásai mögött.

    • Igen, nem is az a durva, hogy felületes és igénytelen a blog, hanem inkább az, hogy tízezrek számára értéket közvetít. És itt felmerül a kérdés. miért érik be az emberek – igen, főként a nők – az olcsóval, a hamissal?

2 Trackbacks & Pingbacks

  1. Blogger verseny? | nihil
  2. Apró düh | Eszter's Offtopic

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 371 követőhöz

%d blogger ezt szereti: