Aktuális

Döcögős gasztro-orgazmusok a konyhapulton

Az úgy volt, hogy kitaláltam, vacsorára mézes-mustáros csirkét kellene csinálni, ami után pedig trüffel dukál, a’la Dr. Oetker. Valahányszor a szülői házban vagyok, mindig heves sütés-főzésbe kezdek, mert itt – pesti hajlékommal ellentétben – van tűzhely és sütő, továbbá kellemes meleg is.

A miénk mondjuk nem így nézett ki - kép: Dr. Oetker

A miénk mondjuk nem így nézett ki – kép: Dr. Oetker

Szemerkélő ónos esőben sétáltunk el a legközelebbi Sparig Hajnival, de pechünkre a nyitvatartási rend úgy megváltozott, hogy hat után tíz perccel már csak zárt ajtókat találtunk. Végül egy belvárosi CBA-ban vásároltunk be, és lelkesen nekiláttunk a csirke feldolgozásának.

A problémák itt kezdődtek: én eddig szakácsként amolyan félvega* voltam (értsd: csak feldolgozott húshoz nyúltam, pl. paprikás kolbász, virsli, lazacfilé, garnéla, satöbbi). Nem tudtam, hogy filézett csirkét kellett volna kérni, így kissé kibuktam, amikor megláttam a csontos, helyenként véres, imitt-amott tollas rózsaszín tetemet a konyhapulton. Én nem tudom, nagyanyáink hogyan bírták a folyamatot a kotkodácsolástól a késelésen át a bontásig feldolgozni, mert én már attól is kész voltam, hogy a konyhakész, de nyálkás izét fel kellett kockázni.

“De hát ez csak hús” – mondta Hajni szenvtelenül, noha eddig még ő is csak filézett szárnyast látott. És lám, milyen alkalmazkodó is az emberi elme, tíz perccel később már vidáman cakkoztam a finom cicihúst, mostantól ez sem jelent problémát. Egyetlen egyszer jutott csak eszembe egy releváns rész a Dr. Mengele kórboncnoka voltam című örökbecsűből, amikor is a törpe apát és fiát kinyíratta a rémdoktor, és csontvázuk preparálását kérte egy berlini kiállítás kedvéért. A tetemek egy kondérban várták, hogy lefőljön a hús a csontról, amikor pár éhező egy óvatlan pillanatban falatozni kezdett a labor mögött álló, gőzölgő lábasból…

A mézes-mustáros csoda jól sikerült, és lelkesen vártam, hogy apám meccsnézés közben értékelje a Nagy Művet, a csodálatos transzmutációt. Tudni kell, hogy fater szinte csak rántott húst eszik rizzsel (esetleg túróscsuszát**), így sejthettem volna, hogy az ismeretlen, egzotikus ízvilág nem arat osztatlan sikert (az all-inclusive négycsillagosban is zsömlét evett párizsival, míg én kagylóval töltött homárt faltam***). “Nem volt ez olyan rossz, egynek elment, hát majdnem megettem az egészet” – szabadkozott, amikor a félig tele tányért visszavittem a konyhába. Nem tagadom, könnyek szöktek a szemembe. Hajni este már nem eszik meleget, ezért aztán újra pozitív visszacsatolás nélkül maradt konyhai tevékenységem. Még szerencse, hogy Kinderből egy egész dobozzal be tudok vágni, mert az igazat megvallva, templomból sem vagyok valami erős.

Kinder, Küche, Kirche - festrestdivan.com

Kinder, Küche, Kirche – festrestdivan.com

Tovább fokozta a frusztrációt, hogy közben az ún. trüffelt is kikevertük is lehűtöttük, ahogy kell. Úgy tűnik azonban, hogy a habot nem sikerült tökéletes állagúra verni, mert a cucc bizony ragadt és folyt mindenfelé, ahelyett, hogy helyes kis dióméretű golyókká állt volna össze (pedig csodálatos, színes kis papírtányérok vártak minket a doboz mélyén). Tény, hogy Hajni korábban még csak rúgós habverőt látott, én meg semmilyet sem, így voltak hiányosságok rögtön az alapoknál. Mindenesetre nem tett jót az önbizalmamnak, hogy még Dr. Oetker segítségével sem vagyok briliánsabb, mintha Dr. Mengele mellett kellene bizonyítanom. Jövőre tutira nem lesz még Bocuse d’Or, basszus.

Tizenegykor szerencsére átjött Árpi, és pillanatok alatt kipucolta a lábasokat. A mézes-mustáros csirke hatalmas sikert aratott, még az epebántalma is elmúlt (helló, reiki). Végre valaki értékelte első találkozásom gyümölcsét a csontozókéssel, és a tényt, hogy a kukoricás rizs is Michelin-csillagot érdemelt volna. Még Hajni is meghatottan nézte, ahogy Árpi percek alatt, nagy áhítattal takarított el minden maradékot, sőt: a maradékok maradékát is. Apám már kevésbé örült, mert ő ekkor már aludt volna, de csak nyitott ajtónál tud – ez azért megnehezíti a szombat esti társaséletet nálunk, ha én Gyöngyösön múlatom az időt.

Végül a trüffel-dráma is megoldódott: kitaláltam, hogy ez voltaképpen különleges, trüffelízű csokipuding gyümölcsdarabokkal, és banánt, narancsot meg almát vágtam bele. Mi tagadás, fantasztikus lett, és még jóval egészségesebb is, mintha csak csokidarabokkal tuningoltam volna fel a cuccot. Erre bezzeg már apu is rájár: éjjeli kettő múlt, de már kétszer is felkelt, hogy csenjen belőle a hűtőből. Hallottam, mert ugye nem zárja a szobaajtaját soha…



*jó, tudom, nem lehetsz félvega, ahogyan kicsit terhes sem
**amiben verhetetlen vagyok, bár szerinte kicsit túlzásba viszem a füstölt szalonnát néha
***ő mentes ásványvízzel küldte le mindezt, én harmincéves single malttal.

About these ads
About Eszter (1064 Articles)
Szabó Magda novellája, A mosolygó Bacchus jut eszembe: “Azt akarom, hogy a gyerek ne féljen. Ne legyen a szókincsében bosszúálló Jehova, kárhozat, kénköves láng, pokol. Hiszen érted”. Nos, én is épp így érzek, még ha más megfontolásból is, mint a vegyész, aki a történetben nevet sem kapott. Én inkább olyan vagyok, mint a Naphoz imádkozó sámán, akit az inkvizíció máglyára ítélt, a következő váddal: "A teremtő helyett a teremtményt tisztelte és imádta". Mire az eretnek megkérdezte: "Miért, mi a különbség...?".

8 Comments on Döcögős gasztro-orgazmusok a konyhapulton

  1. Ó ne aggódj, a hússal én is megszenvedtem egészen rendesen, mert bár 1-2x egyetemi éveim alatt is vettem sima csirkemellet, de annyira alkalmi szinten, hogy nem zaklatott fel különösképp, hiszen kiskoromban otthon a disznóölős és a konyhaasztalon leledző hatalmas disznó-testrészek megtették a hatásukat. De mikor rendszeresebben elkezdtem csirkét venni (a comb a legnagyobb szívás, tegnap a jótét lélek drágámat elküldtem boltba, mert rántott húst kívánt és hazaállított teljes csirkecombokkal – nem ám a helyes kis alsócombocskákkal, így strucc méretű egyedeket kellett megpróbálni rántani, végül a panírozást kiskanállal oldottam meg, mert sehogy nem sikerült őket semmibe beleforgatni), először utáltam az állandó nyálkás izéket vagdosni, mostmár egész rutinos vagyok. Amúgy ha undorodsz, vékony gumikesztyűt tudok ajánlani :)
    A trüffel témához nem tudok mit mondani, én amúgy kiskoromban mindent rugós habverővel csináltam, de mióta van sima tálas turmixhabverő, azóta a palacsintát is azzal keverem, meg mindent, amit simára kell keverni. Általában a habokra nincs panaszom, de múltkor épp a Shapeshifter féle túrógombócot alkottam és nem akart rendesen összeállni, utóbb bebasztam a fagyasztóba fél órára, oly remekül lehűlt, hogy gond nélkül formázhatóvá vált.
    Mivel hedonista lélek vagy, így ha valami nem kemény, nyugodtan tehetsz bele étkezési keményítőt, vagy sűríthetsz némi liszttel is, ha nem akar sehogy sem összeállni :) Általában a fix receptek azért működnek nehezen, mert a különböző márkájú termékek hajlamosak kicsit másképp viselkedni, főként a lisztek.
    Úgyhogy kitartás, én gyerek korom óta csinálom, mégis a minap megpróbáltam fejleszteni a palacsinta tésztát a sokak által ajánlott ásványvízzel és a végeredmény egy a serpenyőbe letapadt fos lett és ki kellett öntenem az egészet :P

    • A comb egy kicsit ijesztően hangzik valóban, de asszem, a legfinomabb része úgyis a szépen átsült bőr a tetején, tehát tutira nem paníroznám. Tempty biztatására vettem búzakorpát a rostgazdag táplálkozáshoz, és azt írják a zacsin, hogy kiváló a húsok panírozására is. Kissé bizarr gondolat, de egyszer majd kipróbálom.

      A húsok után as főzelékek felé szeretnék elmozdulni, de persze be vagyok tojva a sűrűség-gond miatt. Annyira gusztustalan, amikor egy főzelék állaga nem oké… a sütiknél elmegy, de a főzelék ehetetlen, ha nincs rendben e téren.

      Ne röhögjé’, de kerestünk habverő oktató videókat, felemás sikerrel. Valszeg a tejszín volt gyengébb minőségű, na. Mindegy, öntetnek is kurvajó lett a massza, reggelre szépen elfogyott. :) A lisztes tippet köszi!

      • Én most házi morzsát (nagyobb darabosat) vagy valami kukoricapehely-féleséget akarok újítani, mert Máté meg van kattanva a kfc rántott csirkéért és megígértem neki, hogy ráfekszek az ügyre, hogy minél hatékonyabban le tudjam utánozni. Van csomó recept a neten, hogy milyen fűszerek vannak benne, majd kísérletezgetek, de a legfontosabb, hogy a bunda olyan “crispy” legyen (erre esküszöm nem tudok magyar szót, a “ropogós” nem helytálló:)).
        Amúgy mindenhez zabos dolgokat használok, mert nekem vércsoportot tekintve a búza és a kukorica nemigen ajánlott (elvileg a búzaglutén és a kukorica gátolja a megfelelő inzulinválaszt, én B+ vagyok – tudtommal, de a szervezetem pozitív reakciói után eléggé biztos is, orvosi infóm sajna nincs róla :) Viszont mióta zabozok, elég sok minden jobban működik mint eddig :)
        Ha sütihez tejszínt veszel, akkor Meggle cukrászhab. 500ml-es dobozban van és kék színű, legtöbb helyen szokott lenni belőle, olyan 400 ft körül van az ára. Hűtőben kell tartani, de amúgy kiválóan felverődik (azért ha hosszabb távra tervezel sütizgetni, ajánlom a turmixhabverőt, már 3-4 ezerért van a tescoban és szuper fajta, anyunak is olyan van, Melissa a neve).
        Oktatóvideót keresni pedig nem ciki, én a múltkor a dagasztásra kerestem rá, mert mama mindig mutatja, de nem tudom eltanulni a 60 éves tapasztalatot a kezéből, így nézem a videót és úgy próbálom megtanulni a helyes mozdulatokat. A habverésre mindig csak annyit mondott mama, hogy “csuklóból jányom, nem könyökből” :)

  2. “szegény, a hülye por nélkül sokkal olcsóbban és egyszerűbben meg tudta volna csinálni” – tolmácsolom anya kommentjét a desszerttel kapcsolatban. de szerintem a végeredmény a lényeg, ami ugyebár fasza lett, akkor pedig no problem!

    • Gondolom, a por az liszt meg kakaópor keverék, csokidarabkákkal. :) Legközelebb ügyesebb leszek, de… ez se vót rossz cucc.

  3. Annyira érdekes számomra a konyhai próbálkozásaidról olvasni és olyan büszke tudok lenni a kísérletezésedre és a sikereidre. :)
    Én általában megpróbálok mindig filézett cuccot venni, vagy egészmadarat – amit persze egészben is sütök meg a dolgokat megkönnyítendő. A legrosszabb a csirkecomb, ebben egyet tudok érteni. Nem is a filézős része mert azt tuti nem csinálnám, hanem a tény hogy azt bizony át kell mosni és ha még vannak rajta tollcsonkok azt ki kell szedni a bőrből mert sztem eléggé undi ha a friss ropogós bőrből tollszőrök állnak ki. fujj. Persze én ezt le szoktam egyszerűsíteni – lehúzom róla a bőrt a francba, amúgyis zsíros az nekem és nem is szeretem. :D
    Főzelékek kapcsán mondanám hogy szivesen segítek, de mindenki másképp csinálja alapon biztos hogy te se úgy szereted mint ahogy mondjuk én tanultam. Gergő ami főzeléket megeszik azt számomra ehetetlen formában szereti és ha az évekkel ezelőtti Szilveszteri lencsevitát nézem ahol 4-en álltunk és mindenki másképp tudta hogy hgoy kell csinálni az a legjobb ha sokat jársz vendégségbe és ahol a tökéletes főzeléket megkóstolod, ott elkéred az elkészítés módját. Onnantól ha megvan hogy szerintük mi kell bele és kb mennyi már csak kísérletezés kérdése és neked is menni fog. (Tény mondjuk hogy szerintem a főzeléket a legnehezebb elrontani, mert én, ha nem a nyúlós undi az állaga hanem az előtt a levesestől kezdve a tökéletesig, bárhogy megeszem ha az íze amúgy jó. :D)

    Trüffel és egyéb habok készítéséhez ajánlom figyelmedbe a habverőt mint konyhai kisgép. (Pl: http://kezi-mixer.arukereso.hu/hauser/hm-920-p135095599/) Nekem kézzel még soha nem sikerült habot rendesen felvernem.

    • Főzni-sütni alapvetően sokat szoktam, ha Gyöngyösön vagyok (ugye itt nincs eszköz hozzá), de a húsfeldolgozás valahogy idegen terület volt eddig. Izgalmas, mindenesetre.

      Drága móka amúgy: a lábasok, serpenyők, tepsik, vágóeszközök, sütiformázók, tortapapírok, a tésztaszűrő, a botmixer, legutóbb meg a habverő… izzasztó dolgok. Nem tudtam, hogy gépi habverő is van, de azt meg macerás elmosni… meg amúgy is most vettem kézit, úgyhogy muszáj próbálkoznom, legalább erősödik a karizmom.

      A főzelék ingoványos talaj, plusz bizalmi kérdés, és ahány ház, annyi szokás, de előbb-utóbb el kell kezdeni próbálkozni. .D

      • A gépi habverőt nem macerás elmosni ugyanis a habverő része (az a fémszínű szar) az kiszedhető és mint egy normál evőeszköz viselkedik, egyébként nem is lenne értelme. Én botmixerből is vágyom azt a fajtát aminek leszedhető az alja hogy a motorját tuti ne kelljen a víz alá betennem, rettegek hogy egyszer valahogy belemegy a víz és akkor aztán semmilyen nem lesz.

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! (Az első kommented előmoderálás után jelenik meg, de utána szabad a pálya!)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 366 követőhöz

%d honlapszerkesztő ezt szereti: