Barátaim a Facebookon

Mindenki másképp használja a Facebookot; én elég nyíltan, lazán, de mérsékelt intenzitással (leszámítva azokat az eseteket, amikor elromlik valami, és csoportterápiás tutorial keretében igyekszem megoldani a problémát). No, de kik is az én barátaim Mark Zuckerberg pulijának kék-fehér birodalmában, ami nélkül ma már egészen más volna az élet?

A valódi barátaim, haverjaim, kollégáim, ismerőseim, rokonaim

Egy részük aktív, mások csendesen figyelgetnek a háttérben. Sajnos a rokonság színe-java nem igazán mozog otthonosa a virtuális térben, amit sajnálok: ha már földrajzilag távol vagyunk egymástól, legalább a neten buzgóbban kommunikálhatnánk. Ráadásul a Facebook erre kiváló felület, rendkívül spontán be lehet kapcsolódni kötetlen, víg csevegésekbe. Sokkal jobb így, mint levelet írni a tizenöt éve nem látott másodunkatestvérnek: “helló, mi újság veled?” (Mellesleg, kaptam is nemrég egy ilyen levelet, de nem tudtam vele mit kezdeni. Csak úgy diskurálni aktuális témák kapcsán a Facebookon sokkal könnyebb. Vagy én vagyok titokban aspergeres?)

Régi jó barátok, akikkel már alig beszélünk, de hiányoznak

Hé, hiányoztok, tudjátok? Nem, mert nem olvastok, néhányótokkal pedig kurtán-furcsán értek véget a szép évek. De ha erre járnátok, tudjátok meg: gyakran eszembe jutnak ám a régi, tíz, húsz évvel ezelőtti kalandjaink…!

Jóarcok, akikkel főként online forrásból ismerjük egymást, de kíváncsian követem őket

Hosszú és aktív fórummúltam, az online szerkesztéssel és a blogolással töltött évek, meg úgy egyáltalán a kíváncsi természetem meghozták gyümölcsüket, így ez a homogénnek cseppet sem nevezhető társaság igencsak népes. Dekózás, LD50, G-Portal, VF, Gothic.hu, WordPress meg a többi, ugye. Többen közülük bizalmas jóbarátaim is lettek az idők folyamán, míg másokkal egy-egy cinkos összekacsintással tesszük vidámabbá a napokat a kibertérben. Jó, hogy vagytok, hé… még akkor is, ha néha minősíthetetlen közös képeken címkéztek be engem…

Néhány vadidegen, akikkel talán találkoztunk valaha egy buliban, de nem biztos

Sajnos kissé arcvak vagyok, meg egyébként sem titok az életem, így általában mindenkit visszajelölök a Facebookon: maximum nem látja majd minden egyes bejegyzésemet, na bumm. Egy-egy vidámabb party után gyakran előfordul, hogy nyolc-tíz új ismerősöm lesz, akiket aztán később úgy azonosítok be, hogy a közös kedvenc zenéinket pakolgatják ki a hírfolyamba. Reménykedjünk, hogy nem VNV Nation-koncerten futok velük legközelebb össze, ahol minden második srácnak rövid felnyírt haja van, terepmintás gatyában és fekete atlétában feszítenek, a lányok pedig szinte mind feketében vannak – az arcvakok pokla, igen.

Figurák, akiknek nagyon furcsa a kommunikációjuk

Bejelöl, mert van közös ismerősünk (!), lájkolja MINDEN képemet és bejegyzésemet, aztán rám ír: “Szia, zavarlak?”, ahelyett, hogy in medias res belefogna a mondandójába. Nem, nem zavarsz (úgyis akkor válaszolok, amikor van időm), de az ilyesfajta kérdések legalább annyira fölösleges időhúzások, mint amikor a hittérítő, a greenpeaces vagy a zokniárus kérdezi meg ugyanezt a Blaha aluljáróban, ahol épp tíz másodperce van arra, hogy megragadja a figyelmemet, de hasonló értelmetlen kérdésekkel ez reménytelen vállalkozás. (Tegyük hozzá, a másik véglet sem sokkal kellemesebb. Nehéz volt mit mondanom, amikor friss, szektás ismerősöm köszönés helyett, bárminemű előjáték nélkül rákérdezett: “Te felfedezted már, hogy egy vagy a Mindenható Istennel?” Nos, kedves barátom, ezt majd inkább egy korsó sör mellett, rendben?) Hiába, egyszerűen van, akikkel a kommunikációnk azonos frekvencián rezeg, és  akadnak, akikkel hiányzik ez az ösztönös, azonnali kapocs.

Azok, akik már jó ideje rejtve és/vagy tiltva vannak

Mindenkinek van egy titkos listája, amin azok a személyes, ám barátnak nem nevezhető ismerősök szerepelnek, akiket nem illik törölni, ezért inkább ki lettek pucolva a hírfolyamból, netán le lettek tiltva a saját frissítéseinkről, mert

• az életük teljesen hidegen hagy
• idegesítőek: van valami az életmódjukban, hitrendszerükben, amivel nincs most dolgom
• egyszerűen állandóan reklámmal, játékmeghívással, spammel, versennyel zaklatják az embert
• a hét minden napján, óránként ötször megosztanak egy giccses képre nyomott nyálas idézetet, dögunalmas videót vagy hervasztó faviccet, és miattuk nem látnám, mi újság van a számomra fontos emberekkel.

Igen, tudom. Gyenge vagyok. Törölni kéne a csoport összes elemét, kutyából nem lesz szalonna.

A fenti kategóriák közös halmaza: akiknek széééép gyerekeik vannak, és folyton posztolnak képeket is

Én nem tudom, mit kevertek a vízbe, de az elmúlt másfél évben minden harmadik ismerősömnek született egy gyereke… van, akinek kettő is. Komolyan mondom, valami történik, úgyhogy aki nem akar szülő lenni, az nagyon legyen résen. Moralizálhatnánk, hogy nem a Facebookra valóak a genitáliákat premier plánban mutató ultrahangképek meg a maszatos-nagyotesős ciki bébifotók, de az igazság az, hogy ilyesmit csak az irigység mondatná velem. Valljuk be: noha az ilyen friendek reggel hatkor kelnek és csak öt órát alszanak, baromira irigy is vagyok. Mind büntetlenül vehet Monster High-babákat, Barbie-házat, plüssállatkertet és kistraktort, meg úgy egyáltalán, na.

Hmm, most mennem kell Temptyért a buszhoz… kiket is hagytam ki?