Aggályosnak tartod, hogy fizess egyes szolgáltatásokért, közben rettegsz, megélsz-e majd a hivatásodból? Összefügg. Délután volt egy érdekes beszélgetésem a pénzről és a hivatástudatról, és a kettő kapcsolatáról. (Noha ez egy publikus diskurzus a Facebookon, a szereplőket inkább kisatíroztam, elvégre nem mindenki kedveli a nyilvánosságot.) Röviden: az ország egyik legkétesebb hírű tévémágusáról jelent meg cikk a … Egy kattintás a folytatáshoz…
Az egyik legjobb barátnőm nemrég kezdett magántanítványokat fogadni másodállásként. A napokban hosszasan beszélgettünk az élményről, ami gazdagabbá teszi – nem csak anyagilag, hanem tapasztalatok és tudás téren is. Különórát adni jó, hiszen átadjuk tudásunkat, azzal foglalkozunk, amit szeretünk, segítünk egy embertársunknak és közben pénzt is keresünk. Ugyanakkor munkáról és felelősségről van szó, így muszáj felállítani … Egy kattintás a folytatáshoz…
Hoffmann Rózsa és cinkostársai az utóbbi időben szinte versengenek, hogy túllicitálják egymást egetrengető oktatásügyi baromságok terén: különadó a diplomásoknak, angol helyett neolatin nyelvek az órarendben (az egyik héten, a másik héten már rögtön három nyelvet tömnének a kisgimnazisták fejébe), kötelező latin oktatás mindenki számára, nyelvtudás helyett nyelvvizsgához kötött felvételi a felsőoktatási intézményekbe, hadd ne soroljam … Egy kattintás a folytatáshoz…
Vajon mi az oka, annak, hogy nem jutsz egyről a kettőre? Amellett, hogy az előnyös tulajdonágaidat ismered, a rossz szokásokról is muszáj beszélni. Az alábbi hét dolog a hatékonyság fő gátja lehet – jellemző rád valamelyik? Otthon maradsz. “A siker 80 százalékban azon múlik, ott voltál-e épp…” – állítja Woody Allen. Van benne igazság: mindegy, … Egy kattintás a folytatáshoz…
Nemrég minden tudásomat és tapasztalatomat belepakoltam annak a tíz karriertanácsnak a megosztásába, amit én magam teszteltem. Mit is mondhatnék még a témában ezek után? A kezdő és haladó karrierépítők két legfontosabb pontját: csak arra mondj igent, amire képes vagy; ha viszont képes vagy rá, akkor mindenképpen mondj igent. Csak arra mondj igent, amire képes vagy. … Egy kattintás a folytatáshoz…
A pénteki bejegyzés a gyakornokságról szinte mindenkiben felidézett néhány élményt az “ingyenmunkával” kapcsolatban. Folyamatos és megerőltető szívesség, amit egy ismerős ismerőse vár el, az első gyakorlati hely pályakezdőként, ahol egy főállású munkatárs feladatait taksálják a lelkes fiatalra. Önálló vállalkozás, társulás, amibe sokszor időt, energiát és pénzt fektetünk anélkül, hogy valaha profitot látnánk – ki ne … Egy kattintás a folytatáshoz…
Egy ideje tudatosan próbálok türelmesen és toleránsan viszonyulni az emberekhez, így sokkal hamarabb felfedezem bennük az értéket, mint korábban. Néha eláll a lélegzetem, mennyi tehetséges, sokoldalú, kreatív és értékes tudással bíró ismerősöm köt méltatlan kompromisszumot vagy tékozolja el az adottságait fogcsikorgatva. Az egyik leggyakoribb probléma, amit magam körül látok, az önbizalom és az önmenedzsment teljes … Egy kattintás a folytatáshoz…
A pályakezdőknek van néhány tipikus hibája, ami elsősorban a nőkre jellemző. Feltételezed, hogy a jól végzett munkáért cserébe jutalom jár. A jókislány-szindróma. A nők többsége azt hiszi, ha valamit jól csinált, azért dicséret és jutalom jár – pipa. Sajnos azonban a valóságban – pláne egy munkahelyen – nem így működnek a dolgok. Ahhoz, hogy elismerésben … Egy kattintás a folytatáshoz…
Ha megnyitunk egy amerikai karrier-portált, egészen biztosan találunk legalább öt kiemelt cikket, ami arra biztatja az olvasót, hogy soha ne vállaljon munkát alkalmazottként, legyen kreatív szabadúszó, utasítsa maga mögé Corporate Americát kiváló ötleteivel, miközben természetesen a maga ura. Az elmúlt három-négy évben a magyar karrier-oldalak is átvették ezt a szemléletet, igaz, egyelőre még csak a … Egy kattintás a folytatáshoz…
Pénteken elmerültem a pesti underground klubéletben (igen, nem csak akkor járok szórakozóhelyre, ha sajtós vagy vendég vagyok), és több régi ismerőssel is összefutottam. Egyikük korábban ismert zenész volt, most viszont szakácsként tevékenykedik. Életmódként tekintett a zenészlétre, komoly összegeket áldozott az albumra, klipre, ezért komolyan érdekelt, hogyan élte meg a váltást. Beszélgetésünk pedig újra elgondolkoztatott. Nem … Egy kattintás a folytatáshoz…
Azt hiszem, nincs sok olyan ember, aki tizen-huszonéves korában – esetleg később – ne fizette volna már meg a tapasztalatlanság, naivitás, lelkesedés vagy éppen figyelmetlenség tanulópénzét karrierje során. A tipikus esetek: elvállaltad a munkát, és kiderült, hogy egészen mást kell csinálni; rájöttél, hogy amit nettónak hittél, az a bruttó; fixről beszéltetek végig, de mégis csak … Egy kattintás a folytatáshoz…
Naponta legalább ötször halljuk nem épp pozitív kontextusban a “válság miatt” kifejezést, és persze már mindenki számolja a napokat, mikor engedhetjük ki egy kicsit a nadrágszíjat. Tudjuk, hogy a gazdasági világválságnak vannak nyertesei (például a sajátmárkás FMCG-óriások és az instantkaja-gyártók), de mi a helyzet vajon velünk, fiatalokkal? Hetek óta azon tűnődöm, vajon vannak-e pozitív hozadékai … Egy kattintás a folytatáshoz…
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egy kisnyuszi a világ végén, aki nagyon szeretett otthon sütni-főzni. Mivel más ház közel s távol nem volt, Nyuszi csak kis családjának készítette a finomságokat nap nap után. Teltek múltak az évek, a kisnyuszi egyre határozottabban úgy érezte, ideje felkerekedni és szerencsét próbálni, megmutatni … Egy kattintás a folytatáshoz…
Mindenki folyton azon sír, hogy azért olyan magasak az adóterhek, mert kevés ember tart el sokat, nem dolgozik elég honfitársunk legális keretek között – vagy úgy egyáltalán, mivel a segélyek és a minimálbér között nem elég motiváló a szakadék. Nem vagyok gazdasági és pénzügyi szakember, ezért előre bocsátom, kocsmagazdaságtan következik. A háttér és az okok … Egy kattintás a folytatáshoz…
Soha nem gondoltam magamra “karriergirlként*”, bár tény, hogy szeretem a kreatív szakmai feladatokat és élvezem a pénzkeresést, továbbá mindkét területen vannak rövid- és hosszútávú céljaim. Noha belátom, hogy akadnak dolgok, amikben eltérek a nagy átlagtól, nem hinném, hogy akár a gondolkozásom, akár a külsőm igazán “extrém” lenne – ez egyébként korábban sem volt cél, ma … Egy kattintás a folytatáshoz…
Ti mondtátok