Házborzongatóan ronda kiskamasz voltam. Találtam néhány képet, ami – érthető okokból – be sem került a családi fotóalbumba, így volt alkalmam szörnyülködni. Íme, a 90-es évek legmegrázóbb trend-faux pas-jai… Az előnytelen külsőnek alapvetően a következő okai voltak: családi háttér – az én anyám és nagyanyám nem törődtek a divattal és a szépségápolással, így nagyjából 15 … Egy kattintás a folytatáshoz…
avagy: Fade and Remain* Tizenhárom évesen teljesen meg voltam veszve a trapézgatyáért, amit akkor még csak fotókon és filmekben láttam. A kilencvenes évek elején-közepén favágóing és répanadrág volt a divat, meg azok a szörnyű neonszínű, feliratos topok, amilyeneket Blümchen meg DJ Bobo háttértáncosai is hordtak. “Turkálóban vagy az ősök szekrényében kellene szétnézni” – tárta szét … Egy kattintás a folytatáshoz…
Karola megrögzött környezetbarát állatvédő. Soha egy zsebkendőt nem dobna a nem megfelelő konténerbe, és ő az első, aki megosztja a Facebookon a Hektor Állatmenhely Alapítvány magányos kisállatainak összes fotóját. Spriccelve bőg a Szabadítsátok ki Willyt című film hatodik tévéadaptációján, és soha, semmilyen körülmények között nem venne húst vagy tejterméket a szájába. “Bocs, hogy nem tudtam … Egy kattintás a folytatáshoz…
[sorozatunk folytatódik, elég jó melóm van, asszem] Ki ne ábrándozna néha arról, hogy a rongyosra koptatott online játékok helyett milyen jó lenne néha beugrani Bruce Willis, Jean-Claude van Damme vagy éppen Sylvester Stallone helyére, amikor éppen IRL mentik meg a világot? A gond csak az, hogy elég ronda meló véres rongyokban tekeregni a földön, méretes … Egy kattintás a folytatáshoz…
[eredetileg Neonra írtam, de benneteket is érdekelhet, mert jó móka] A Parapark után teszteltük Budapest új room escape-játékát, a Szobafogságot: a pályát, ahonnan 60 perc alatt kell brutál logikai játékok segítségével kijutnia a csapatoknak. Nem sokon múlt az életünk… Ha ketten jöttök, tovább tart szétkapni a szobát és felderíteni a tárgyakat, viszont az információáramlás tökéletes, … Egy kattintás a folytatáshoz…
Megvan az, amikor Adrian Mole emancipunci mutterját letolja a sörivó proli apa, amiért a feminista nőegylettel töltötte a fél napot? Pauline öntudatosan válaszol: “De George, azért beláthatod, hogy a személyiségem nagyra nőtt az utóbbi időben.” A munkásosztálybeli papucsférj csak kezdődő bajsza alatt mormog erre valamit: “A francokat, Pauline, épp hogy összementél, mióta nem viselsz magassarkút”. … Egy kattintás a folytatáshoz…
Ellátogattunk pénteken a Gondozó nevű romkocsmába a Vajdahunyad utcába (hát, nem kellett sokat gyalogolni), ahol június óta a ParaPark működik. A világ egyetlen ilyen típusú IQ-para pincéje annyira sikeres, hogy januárig állítólag már minden óra foglalt. A szabályok egyszerűek: egy órára bezárnak egy 3-5 fős csapatot egy pincébe, ahonnan aztán különféle beteg fejtörők, logikai játékok … Egy kattintás a folytatáshoz…
Mit csinál az ember lánya, ha hideg van? Forró csokival a kezében ül a takaró alatt. És mit csinál az ember, ha a tengerparton van hideg? Természetesen a hűs habok közé veti magát, majd Bacardival tuningolt forró csokit önt az arcába a parton, és minden ruhadarabot magára vesz, amit csak talál. Pláne, ha volt olyan … Egy kattintás a folytatáshoz…
Mióta az iroda mellé egy pláza költözött, nem látom értelmét a havi mérleg elkészítésének. Maradjunk annyiban, hogy novemberben a Corvin bevásárlóközpont megnyitása miatt kissé elhajlottam, így jobb, ha a kiadáslistát inkább ritkán jelentkező divat rovatunkkal pótlom. Az is valami. A barátnőim között vannak olyan lányok, akik hetente vesznek maguknak ruhát, kéthetente szilveszter Koós Jánossal meg … Egy kattintás a folytatáshoz…
Évente kétszer jelentkező divat rovatunkhoz érkeztünk. Találtam ugyanis egy lábbelit (figyelem, most jön a meglepetés), ami tetszett, és még (dobpergés) hordani is tudnám: egy Tommy Hilfiger hosszú, lakkszerű gumicsizmáról van szó, ami remek szoknyakísérő, ám mivel nem tűsarkú, nem kíván ostort és bilincset. “Elegáns és praktikus, de 40 ezret nem ér meg egy cipellő, hiszen … Egy kattintás a folytatáshoz…
Fura dolog ez, de az ember – különösen, ha nőből van – akkor is csinosítgatja, szépítgeti külsejét, ha azt a kutya sem látja saját magán és a legközelebbi rokonain kívül: itt nyilván a pozitív énkép és a fejlett esztétikai érzék találkozik. Mi másért létezne ennyi muszlim női divatblog különben?! Sosem voltam vallásos, de mindig megbabonázott … Egy kattintás a folytatáshoz…
Két fő típusát ismerem az extrém kinézetű embereknek. Az egyiknek az esztétikai sztenderdje egész egyszerűen eltér az adott társadalom többségének ízlésétől, olyan dolgok tetszenek neki, ami a konfekció-szettinghez szokott többségben viszolygást kelt. A másik típus azért “néz ki durván”, mert tudatos formába kívánja önteni különállását, határvonalat kíván húzni a világ és önmaga közé. A két … Egy kattintás a folytatáshoz…
Sose értettem a divatmagazinokat, már gyerekkoromtól sminkvak voltam. Ha újságot vettem a kezembe, a tizenöt-húsz oldalas divat/szépség-anyagokat mindig úgy ítéltem meg, mint a reklámot: ki-e-sés, nó kontent addig is, lapozzunk gyorsan. Azóta persze készítettem divat-cikkeket, mert ilyesmire sajnos igény van, plusz nagy előnye az ilyen cuccoknak, hogy miután megvan a kép, öt mondat után kész … Egy kattintás a folytatáshoz…
Tudom, milyen érzés a kisebbséghez tartozni. Deviáns vagyok, kívülálló, eltaposásra váró furcsa kis perverzió, maga a széllel szembe huggyozó lázadás. De ne tipegjünk a dolgok elébe. Csak szép lassan, kezdjük az elejéről. Létezik a mindenkori teremtéstörténetnek egy örök alapköve, ami az évezredek során vajmi keveset változott: a nő elsődleges funkciója, hogy mutatós legyen. Sokáig hadakoztam, … Egy kattintás a folytatáshoz…
A nap flesse: az r’n’b-pop trendi egyvelegét visszafogott szexualitással tolmácsoló magyar énekesnő, a Bravo OTTO-jelölt Zséda pont olyan ortodox gót szerkóban lépett színpadra másfél órával ezelőtt a Westend tetején megrendezett, ingyenes megabulin, amilyet én is szerettem volna évekkel ezelőtt. Persze most is elfogadnám, ha az arcomba tolnák egy X-TRA-X leértékelésen. Lett is pár tüllszoknyám, de … Egy kattintás a folytatáshoz…
Ti mondtátok