Babar Ali Indiában él, Nyugat-Bengálban egy aprócska, sötét házban. Mégis szerencsésnek érzi magát, mert iskolába járhat és valóra válhat álma, a tanári végzettség. Arra azonban ő sem számított, hogy már 16 évesen iskolaigazgató lesz.

Több mint 800-an járnak Babar Ali iskolájába: gyerekek és felnőttek egyaránt
“Ezeknek a gyerekek és felnőtteknek nincs esélyük arra, hogy megtanuljanak írni-olvasni, hiszen a szüleik túl szegények ahhoz, hogy iskolába járassák őket” – mondja Ali a BBC riportműsorában. A 16 éves fiú a saját udvarában rendezte be az iskolát, ahova ma már 800 (!) diák jár: ki rendszeresen, ki csak néhány hetente, amikor munkája engedi. Vannak 5-14 éves gyerekek, Alival egyidős fiatalok, de akadnak analfabéta felnőttek is, akik egy sikeresebb élet reményében ülnek be az iskolapadba.
“Én angolt és történelmet tanítok, már összesen tíz tanárunk van. Ők mind önkéntesek, zömében az osztálytársaim. Napközben iskolába járunk tíz kilométerre innen, délután és este pedig itt tanítunk, a kertben. Egyes diákok a fedett részen tanulnak, mások a szabad ég alatt, így ha esik az eső, az órák elmaradnak” – meséli Babar Ali a BBC riporterének. Ali szeretné, ha ezeknek az embereknek lenne esélyük a sikeres életre, a megélhetésre, márpedig nem sok jóra számíthatnak azok, akik még írni és olvasni se tudnak.
A könyveket és az írószereket adományokból szerzi be a kis iskola, így a Ali diákjainak semmiért nem kell fizetniük. A 16 éves iskolaigazgató azt is elmondta, hogy noha Indiában az állami oktatás ingyenes, kevés az iskola és sok család nem tudja kifizetni az utazás költségeit és a tankönyveket, írószereket. Így azoknak is van esélyük bizonyos dolgokat megtanulniuk, akik munka nélkül, analfabétán éltek eddig.

A könyveket és írószereket adományokból szedik össze a diákoknak
A teljes riportot megnézheted a BBC oldalán
[hirdetes]
















