A 29 éves, elvált szűz esete a szexszel

A jó szex és a boldog szerelem nem mindig jár kéz a kézben egymással: vannak azonban olyan esetek is, amikor a pár mindent megtesz, hogy működjenek a dolgok, mégsem teljesül a vonzalom dinamikája. Laura története vallomás egy nőtől, aki 29 évesen, elvált asszonyként nézett szembe a szüzesség bélyegével…

A szüzesség ajándék annak, akit…

Vallásos családba születtem, anyámék gyerekkoromtól fogva járattak hittanra, templomba, cserkész-táborba. Én ugyan nem voltam igazándiból hívő, de ez volt az a közösség, ahol a leginkább otthon éreztem magamat: közös kirándulások, bulik, élénk társasági élet. Berci atya, a közösségünk papja szépen beszélt az igaz szerelemről, és arról, hogy a szüzesség olyan érték, amit csak a számunkra legfontosabb lelki társsal oszthatunk meg.

Persze, mint minden tinicsajnak, nekem is voltak pasijaim: volt aki a templomból, volt aki máshonnan. Randiztam több sráccal is, de igazán hosszú kapcsolatom nem volt ebben az időszakban. Volt egy két évvel idősebb fiú, aki nagyon tetszett, és egyszer kettesben maradunk a diáknapi buli után a régi osztálytermünkben: emlékszem, szenvedélyesen csókolóztunk, és Dani egyszer csak a szoknyám alá nyúlt. Ahogy közelebb húztam magamhoz, éreztem, hogy teljesen merev: tudom, akkor nagyon közel volt a pont, hogy elveszítsem a szüzességemet. De nem, nem éreztem magamat késznek az élményre: egy lepukkant osztályteremben, minden előkészítés nélkül, egy olyan sráccal, akivel még csak nem is jártunk… nem így képzeltem el az első éjszakát.

Már főiskolás voltam, de az ifjúsági csapatommal még mindig tartottam a kapcsolatot: tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy megismertem Zolit. Érzékeny, udvarias, megértő pasi volt, remek humorérzékkel, szinte azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Imádtam a mosolyát, a figyelmességét és a poénjait, folyton meg tudott nevettetni és az összes problémámat meg tudtam vele beszélni (akkoriban elég sok bajom volt a családommal, anyámék elég vaskalapos katolikusak voltak és szerették volna, ha mindent a nagy könyvben megírtak szerint csinálok). Talán mondanom sem kell, pillanatok alatt beleszerettem Zoliba, és ez az érzés idővel csak jobban elmélyült.

A korábbi élményeimnek köszönhetően már tudtam, hogy a pasik általában a harmadik randi után már vízszintesebb alapokra helyeznék a kapcsolatot, és ezért el is határoztam, hogy Zolinak nem fogok nemet mondani: ő számomra az igazi, úgy szeretem, ahogy van, vele fogom elveszíteni a szüzességemet. Már három hónapja jártunk együtt, amikor még mindig nem történt közöttünk semmi: Zoli végül közölte, hogy szeretne az esküvőig várni. Megdöbbentem, de nem volt ellenemre a dolog, hiszen évekig erre vágytam magam is. Hamarosan úgyis összeházasodunk, mit számít még egy-két év? Hiszen cserébe tisztán lehetünk egymáséi, Isten szent egységében összeforrva.

Kudarcba fulladt nászéjszaka

Már második éve jártunk, amikor Zoli megkérte a kezemet. Boldogan mondtam igent: szerelmes voltam belé és ő volt a legjobb barátom. Akkor még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a ténynek, hogy Zoli soha nem közeledett hozzám szexuálisan: azt hiszem, teljesen aszexuális volt. Úgy voltam vele, hogy majd a nászéjszakán minden megváltozik, végre lehull a lepel és testileg is összeforrunk. Hiszen szeretjük egymást.

Mire eljött a nászéjszaka, már valahogy nem is vágytam az egészre. Persze bevetettem az ilyenkor szokásos női praktikákat: szexi fehérnemű, gyertyafény, masszázsolaj, és emlékszem, így vártam az ágyban Zolit. Egyszerűen fogalmam sem volt, mit kéne csinálnom: vetkőzzek le, és várjam, hogy misszionárius pózban belém hatoljon? Zavarban voltam, de Zoli még kevésbé tudta, mit csináljon. Amolyan kötelességszerű volt az egész: gépiesen csókolgatott, simogatott, én pedig próbáltam finoman irányítani, mit hogyan csináljon. Figyelt rám, de semmilyen tapasztalata nem volt. Mikor végre sikerült felállítani hatalmas péniszét, szinte azonnal lekonyult, én pedig nem tudtam eléggé ellazulni ahhoz, hogy belém hatolhasson. Szüzen tértünk nyugovóra a nászéjszakánkon: azt hiszem, mindketten csalódottak voltak, de nem hittük, hogy megoldhatatlan problémáról volna szó.

Később aztán újra és újra próbálkoztunk, különféle trükkök és praktikák bevetésével, de a várt eredmény valahogy mindig elmaradt: Zolinak hatalmas pénisze volt, ráadásul a korai magömlés problémájával küzdött. Korán elélvezett, viszont nem volt hajlandó maszturbálni: istentelen, furcsa dolognak tartotta, nem is izgatta különösebben a dolog a fantáziáját. Tudtam, hogy valami velem sem stimmel: túl szűknek éreztem magam, úgy hittem, szinte áthatolhatatlanul vastag szűzhártyával születtem, soha nem tudnék magamba engedni egy péniszt. Ma már persze tudom, hogy egyszerűen csak a hüvelyizmaim akaratlan összehúzódása és a szexuális izgalom teljes hiánya okozta a problémát: több tucat elvetélt próbálkozás után viszont úgy éreztem, selejt vagyok, élnem sem érdemes.

Korai magömlés + vaginizmus + szüzesség = kudarc

Többször próbáltuk beszélni a dologról Zolival, a házasságunk utolsó évében már szexológushoz is jártunk. Az orvos elmondta, hogy a korai magömlés és a(z átmeneti) vaginizmus problémája viszonylag gyakori, az viszont ritka, hogy egy pár mindkét tagja küzd valamilyen szexuális zavarral, és ráadásul mindketten teljesen tapasztalatlanok a szex terén. Mit lehet ilyenkor tenni? Egyre frusztráltabban és elkeseredettebben próbálkoztunk, hibáztattuk magunkat és egymást… aztán már csak ültünk és néztünk egymás szemébe, nem tudván, mit lehet ilyen helyzetben tenni.

Mindketten sírtunk, amikor aláírtuk a válási papírokat: Zoli volt a legfontosabb ember az életemben, a legjobb barátom, az első szerelmem. Ő is hasonlóképpen érzett irántam. Hét évig voltunk együtt, közös volt az otthonunk, az emlékeink, a barátaink… mélyponton voltam, de tudtam, hogy muszáj tovább lépnem. Emlékszem, az első magányosan töltött estémen beírtam a keresőbe: “elvált szűz”, hátha sorstársakra bukkanok. Csupa keresztény oldal jött be, ahol azt tanácsolták a férfiaknak, hogy elvált nőt ne vegyenek feleségül, várjanak inkább szűz lányra. Szerettem volna beleordítani a világba: én mindkettő vagyok, elvált is meg szűz is! Mit csináljak?

Ennyi az egész?! Ez tette tönkre a házasságomat?

Elhatároztam, hogy muszáj mielőbb elveszíteni a szüzességemet. Úgy éreztem, szeretni még nem tudnék, de a szex-dolgot egyszer és mindenkorra meg akartam oldani az életemben. Vibrátort szereztem, elolvastam a Káma Szútrát, megnéztem egy sor oktató- és pornóanyagot. Így akartam fizikailag felkészíteni magamat az élményre. Érdekes módon a valóság sokkal prózaibb volt minden korábbi elképzelésemnél.

A barátnőimnek köszönhetően megismerkedtem Gáborral, aki egyszerűen csak átjött egy üvegpezsgővel, megmutatta a tetkóit és elmondta az életet, tulajdonképpen észre se vettem, hogy lekerült rólunk minden ruha. Nem éreztem úgy, hogy meg kellene felelnem a srácnak: úgy voltam vele, ha már az első randin bepróbálkozik, nyilván semmi komolyat nem akar tőlem, tehát nem baj, ha nem jön össze a dolog. A pezsgő a fejembe szállt, de nem mondtam el neki a titkomat. Melyik pasi örülne annak, ha tudná, hogy a mellette fekvő, 29 éves elvált nő valójában szűz? Szinte észre se vettem, amikor belém hatolt. Egy pillanat volt az egész, és nem is maradt bennem sokáig. Nem fájt, nem volt kellemetlen, nem véreztem… ugyanakkor olyan rövid ideig tartott az egész, hogy időm sem volt az orgazmusra. Ez lenne az egész? Ez az a híres szex? Ilyen egyszerű? Pár percig tart csak az egész? És egy ilyen “jelentéktelen” apróság miatt ment tönkre a házasságom, emiatt a dolog miatt veszítettem el azt az embert, aki a legfontosabb volt számomra?

Megdöbbentem. Gáborral soha nem fordult komolyabbra a kapcsolat, az incidens után párszor összefutottunk még a barátaink társaságában, de udvarias, kissé vontatott csevejnél sosem jutottunk tovább. Nem árultan el neki azt sem, hogy igazából ő volt számomra az első… Három év telt el azóta, és én közben több férfival is lefeküdtem már. Rájöttem, hogy a szex csodálatos tud lenni, ugyanakkor viszont azt is be kellett látnom, hogy a szerelem és a vonzalom dinamikája nem mindig jár kéz a kézben egymással. Van, akit szeretsz és a legjobb barátod, de a szex-faktor hiányzik… és van, akit kívánsz és akarsz, de lelkileg képtelen vagy egy hullámhosszra kerülni vele.

Vajon miért nem mindig azt kívánjuk, akit szeretünk – és fordítva?

[hirdetes]