Leadtad az önéletrajzodat, sikeresen túlestél az első rostán és még egy személyes beszélgetésre is beslattyogtál, mégsem hívnak? Elképzelhető, hogy tovább tart a csapatdoborzás és a döntéshozás, mint azt reménybeli munkáltatóid hitték, de az is meglehet, hogy te csúsztál el valami banánhéjon. Íme tíz dolog, ami meghosszíthatja munkanélküli státuszod…
A leggyakoribb hiba, amit álláskereső elkövethet, ha készít egy darab sablon-önéletrajzot, amit aztán elküld az első ötven helyre, ami az álláskereső oldalon vagy az apróhirdetésben rámosolyog. Ennek rendszerint az a folyománya, hogy heti minimum öt állásinterjúra futkoshatsz ebben a pocsék időben, amiknek a 90 százalékáról az első öt percben kiderül, hogy teljesen más karaktert keresnek és egyébként is 60 ezer forintot akarnak fizetni napi 10 óra munkáért. A legjobb, ha csak oda jelentkezel, ahol valóban szívesen dolgoznál, és a kiírásban foglalt elvárásoknak is megfelelsz (tehát hiába sikerült kisenyvedni egy C típusú sokatfizetős nyelvvizsgát tíz éve, ha ma már egy hangot se beszélsz németül és az állás betöltéséhez folyékony nyelvtudás szükségeltetik).
Ne a mennyiségre, inkább a minőségre gyúrj: nem minden munkakörre vagy te a megfelelő jelölt, ugyanakkor te se dolgoznál szívesen bárhol. Ha valahova jelentkezel, mindenképpen szánd rá az időd, hogy az adott állásra optimalizálod a CV-det: összegyűjtöd és kidomborítod azokat az információkat, amik relevánsak, és törlöd/háttérbe szorítod a sallangot az egyéb tapasztalataidról, végzettségedről.
Apróságnak tűnik, de épp eleget halljuk, hogy a HR-munkatárs mindössze 10 másodperc (!) alatt dönt arról, hogy behívjon-e beszélgetni. Ha még egy másfél-két oldalas, vázlatszerű dokumentumot sem vagy képes hibamentesen kezelni, hogyan várhatná el tőled bárki is, hogy pontosan és precízen végezd a munkádat? Segít, ha miután kinyomtattad és átolvastad az önéletrajzodat, másnak is megmutatod azt: több szem többet lát.
Erről már írtunk a motivációs levél kapcsán, a klisé azonban az önéletrajzban sem néz ki jobban. Az odáig oké, hogy angolórán azt tanították, legyél „rugalmas, nyitott, megbízható, precíz és jó stressztűrő képességgel rendelkező, alkalmazkodó személy”, a kommunikációs tréningeken pedig folyamatosan azt zümmögik a füledbe, hogy jót tesz a CV-nek, ha megemlíted, hogy kedveled az extrém sportokat és az „új kihívásokat”… de… de… hidd el, a felvételi bizottság/HR-asszisztens naponta ötvenszer találkozik ezekkel a panelekkel és már halálosan unja az összeset. Kizárólag olyan hobbit és tulajdonságot említs tehát meg, ami a, valóban igaz, b, van némi köze ahhoz, amire jelentkezel, c, konkrét példákkal, tényekkel illusztrálható és alátámasztható. Le az óriási klisékkel!
Hogyan írj profi motivációs levelet?
Nem tesz jót professzionális imázsodnak, ha cukeenyuszy kukac gmail pont com címmel pályázol a könyvelői állásra. Az ilyen “cukiságokat” felejtsd el: lényegesen komolyabban vesznek, ha inkább a nevedből formálsz magadnak drótposta-címet.
Az ütős hivatalos levelezés titkai
Az állásinterjú buktája: először jársz a helyen, ezért óvatosságból korábban indulsz és 20 perccel előbb érsz célba. Ilyenkor jobban teszed, ha az épülettel szembeni forrócsokizóban ütöd el az időt némi konstruktív lazulással, mert korán érkezni az interjúra nem épp udvarias dolog (azt sugallja, öntörvényű és egoista vagy, aki elvárja, hogy vele foglalkozzanak és hozzá alkalmazkodjanak). A késés pedig? No, az még ettől is cikibb. Elfoglalt emberek várnak rád – ugye nem kell elmagyarázni, miért veszélyes játék ez?
Az rendben van – sőt, a HR-szakemberek szerint kimondottan üdvözlendő – ha a beszélgetés után rövid e-mailt írsz az interjúztatónak, amelyben megköszönöd, hogy fogadott és udvariasan jelzed, hogy várod értesítésüket, de azért ezt is lehet túlzásba vinni. Az rendben van, hogy izgulsz és kíváncsi vagy, az is oké, hogy ők két hetet ígértek és már két hónapja nem jelentkeznek… de azért ne hívd fel őket hetente, ne kérdezősködj, ne küldj plusz maileket. A multi kerekei lassan őrölnek, jobb türelemmel várni.
Ha az interjún olyan kérdést kapsz, amire spontán nem tudsz frappáns választ kipréselni magadból és később még eszedbe jutnak a témával kapcsolatos dolgok, semmi esetre se ugorj vissza a kérdésre (e-mailben pedig semmiszín alatt ne magyarázd a bizonyítványt). Nem baj, hogy nem adtál tökéletes választ, a HR-es munkatárs erre velószínűleg fel sem figyelt. Ha viszont a hibádat hangsúlyozod, azzal csak rontasz a helyzeten. Tudod, mit csinálnak a profi híradósok, ha bakiznak? Szó nélkül mennek tovább.
Íme, a húsz leggyakoribb állásinterjú-kérdés
Lehetséges, hogy tök cuki a kiskutyád vagy az unokahúgod, de ha hivatalos értesítést vársz több helyről, jobb, ha valami korrekt, személyes üzenetet veszel fel inkább, ami az anyakönyvi nevedet is tartalmazza. Ja, és persze csekkold néha az üzeneteket: ha csak nem vagy valami nagymenő, nem fognak háromszor hívni…
Amikor egy pozícióra sokan jelentkeznek és te nem vagy még elég tapasztalt, megeshet, hogy csak a szerencsén múlik a dolog. Ez első pillantásra bosszantó, átgondoltabban szemrevételezve azonban pozitív fejlemény: egyrészt nem vagy alkalmatlan a munkakörre, másrészt pedig… semmi sem történik véletlenül. Talán máshol kell keresgélned?
[vote]
[hirdetes]
Munkanélküliek?
1 Elveszik a járulékok, juttatásaidat, eszközeidet ami a tanulásod, munkába állásodhoz kell.
Hatalmas az acsarkodás 1 Aki akarja az állásodat, ugyanazt mire képes érte,
2 Az aki félti az állását, 3 Aki a tidet is akarja holott van már neki de még többre, még feljebb akar jutni onnét…..
A Sparban pl Körmend egy volt ribanc táncos-pultos kurva kapta meg a vezetői állást, nem baj ha ronda, hülye, lopás hazudik, a pasija bepénzelte!
Együtt laknak, együtt de külön, a pasi csalja, alig jár haza.
Dolgozik, de elég tahó, bunkó és modortalan.
2 Paraszt 1 pár.
A nő férfias temperamentum és külsővel bír, mindkettőnek jó így.
Test, cci, női hormonok, npi lelki és jellemszépség nuku, esze se sok.
A pénz, munka, közös hz tartja össze őket x éve.
Szex és beszélgetés, közös progik nuku.Ez is egy kapcsi, megvannak.
Képzettség, gyakorlat nem volt, Iq gyenge, gépelni, írni és számolni se tud.
Az állást még csak hírdették mire az már benne ült.
A hölgyike hazudik és lop, viszi haza a cuccost mint a többi bolti dolgozó, a lopásaikat meg rákenték azokra akiket gyárak, áruházakból kirúgtak.
A barátnőm csúcs referenciával, csúcs képzettség, gyakorlat, jelem és külsővel nem kapta meg x gyár, áruház állását, az ilyenek miatt!
Sugárzó jellem, szép lélek, csinos és motivált, bájos, vidám őszinte szeméjiség!
Fain feer csaj!Ritka holló ma az emberek között!
Azt meg nem szeretjük!
Nagyon okos, értelmes és jószívü ember!
Olyan agya van, és olyan szeme a dolgokra, hogy még Bankárok, Ügyvédek is tanultak tőle, nagyoknak segített és dolgozott.
Férfiak irigylik és utálják érte!
Más suliban kilógott a sorból, a felmenépi között volt feltaláló, Gyárigazgató, művész, modell és énekes, író, tudós.
Okos ,szép erényes, jóravaló, hú és megbízható, becsületes nőként nem volt helye, mert mindig ott volt egy férfi aki lehúzta, vagy valakinek a kurvája, lánya, felesége és fia, aki nem tanult, nem dolgozott, de tudott mást…
Hazudni, lopni, szopni, szart kavarni, spicliskedni!
Ez van. MagyarValóság 2011!
Amikor felmondott, nem kellett tudtam jobb így neki, mintsem farkasok közt ugason, gyomoridege legyen, rákenjenek lopást, baja essen.
Az élet elsodort minket 8 év barátnői kapcsi után, kitünő nagy lélek nagy ember maradt azóta is nekem, a példaképem.A sors nem mindig igazságos és nem mindig a legjobbaknak jut a legjobb mindenből aki valódi, hamisitatlanul igaz és jó, megérdemli! Hazudni pénz, munka, szeretet, szerelem, tárgyak és jó jegyekért neki sose ment és sosem akart valamit annyira, hogy önmaga fényét feladja miatta…
Érdekes hogy megvéltozik egy nő mikor anya, feleség lesz, szülő és dolgozó nő, felelős hitel család… Barátnők, testvérek kik egyek voltak…
Egy nap Menyaszrömyek, házi sátánok és házi sárkányok, szemét munka és pénzért, x dolog miatt acsarkodó, vetélkedő ezer szemétségre képes, büszke és boszúálló leszünk mások, gyerekek, férj szemében.Igaz!
A férj kocol, csajozik, a gyerek haverozik, és a nő házaságban marad de egyedül.
Válás nélkül, de letelik.Igaz barátja, igaz párja nem lesz új soha!
Marad a munka, a pénz adta lehetőségek és szabadság, önállóság és a szeretők!
Kibékültünk, beláttam tévedtem.
Olykor az igazat és az igazit, a jót adjuk fel a sajáétért, legyen az saját család, pénz, gyerek, férj, álom, karrier, tanulás, munka ami nem sok jót hoz.
Mindenki tévedhet!Nem minden pótolható, nem mindenki!
Nem 1 gyár, áruház, hivatal dolgozójáról tudom a hibáit, előélet, múltját siott és kemény bönök és vétkek, vett papír, lefényezett múlt és előélet.
Mivel maffia vagy ribanc körökben mozogtak azokat megtartják, és a jókat küldik el ,állítják félre! Ez van!
Itthon és a világban 16-30 éves értelmiségi, szakmás, éretségizett és Diplomázott fiatalok vesznek el, lesznek bünözők, prstik mert nem kapnak tartós állást.
A Vállalkozók feleségei 35, 40 fölött azok kellenek oda is!
Pénz beszél, kiggért szajré, üzleti, haveri kapcsik.Ez 15 éve így megy már!
2 Önköltégen keresel állást, de azt nem témogatják, telefon, nyomtatópatron önéletrajzokhoz, pósta, bejárás, buszjegy stb, újság vétel, internet, nem elég rá a saját zseton….Van úgy elfogy 60-400.000 ft képzés, eszközökre, cégre, 1000 interjó, 100 utazás, vonatjegy, 300db újság, mégsincs a végére állásod!
Sok a kamu állás, a fal cég ami már az elején nem fizet, nem jelent be, még irodája sincs, asztala miből is fizetne?!
Aztán olyan bujtatott munkakörök vannak, amiktől falnak mész.
Dolgozol 6 cégnek, egysem fizet kitalálja jutalék, db.szám stb…
Nem a dolgozóval van a baj, annak a képeségei, jelleme és tudása, gyakorlatával, hanem azzal, hogy a tanult elvész, a férgesét eteti a társadalom, és a kormány.
Nagyon nehéz 1-nek lenni, meglelni azt az “egy korrekt “munkáltatót.
Nagyon nehéz megfelelni, és akkor még mindog ott van problémás a főnük, a munkatárs, nem fizetnek rondán bánnak és beszélnek veled.
Senki és semmi sem védi az emberi, és a munkavállalói jogokat!
Egy tucat mindent el kell szenvedj olyanoktól, akiknek 6-8 osztályuk van, vén fejvadászok, vagy drogos Lovári nyelven Diplomázott Tescó személyzetis ribik, kurvák, alkeszok, sittesek.Rongy lelkek és rongy emberek!
Amikor egy minőségi, értelmes, szép, kommunikatív, hű, rendes, becsülets ember gyereke belekerül a falkába munkatársak, iskolai közeg, a többi nem fogja bírni, töri a sorsát ha a főnök hagyja, s nincs ott férfi pártfogója.
A férfiak és a nők szintén kivetik aki nem lop, hazudik, nem olyan mocskos feslett múltú mint ők…Az ember fiát, férjét, gyerekét!A gyerekek értik, látják milyen a szülő, úsznak az árral.Egy nap ő lesz az ki szív, rájön miféle nők, emberek, apák, anyák vasnnak a munkahelyek, hivatalok falain belül.Otthon mindenki édi, bájos, kedves, Angyal…míg…..Aki gáncsaskodik, megtagadja hazugságot, lopást azt kirúgják, felmond, kitaszítja a többi!
3 A 100-500 állásból amit kiutal az Áfsz, sajtó, neten van 90 % hamis, kamu.
A legtöbb problémás, mert nem ellenőrzi és szűri a munkaügyi központ, se a hatóság a tartalmát, és az adott céget.
4 Korrupt munkáltatói szerződések, korrupt munkáltató, nem támogatja a bejárást 65 ezret keresnél ebből 30-50 havonta elmegy magadra.
Képzetten nem adja meg a bért, a neked járó munkát míg a pénzes gyári vezető, 8 osztály, bejuttatja a cigány, 6 osztályos feleségét volt pultos, táncosnő stb vezetői állásba x százezerért, itt ki van hagyva az önéletrajzozás.
Nem tanult, minek, nem költött rá egy fillért se és nem futott neki százszor, nem küzdött, nem tudja mi az a felvételi, mikor letapos a munkáltatód, Áfsz tyúk, szeméjzetis liba, Fejvadázs öreg vén koponya a sárga földig.
Egy tucat beházasodós, beszpatós állás van ma.Titkolt, bujtatott szex munkakörök.
Modell, Playmate, Színésznő, bemondó Tv, Rádiós állások, a sajtónál és gyárak, áruhéázak, hivatalok, Bankokban, titkárnők, pultosok, masszőrök stb.
Nem egy mai 40 éves nő, anya, feleség titkolja hogy ki és mi által kapta meg, lett vagyona, stb.Volt kurvák, táncosnők kinti élet, munka van itthon szalonjuk, lakásuk, itthon eljátsszák a szent nőt, a jóságosat.
Az hogy szép, jó, csini, mázos, bájos, milyen van nem jelenti azt jó, rendes is, tiszta!
Olyan is, hisz más a valóság és más a látszat is!
A kórházban és az Áfsz-nél nem egy olyan van, gépírás, kommunikáció, megjelenés, viselkedés, alapvető higénia minusz, a béka segge alatt….
Egy férfi főnököm mondása…
Mit ér a szép, csinos nő ha hazudik, lop, gyülülködik, számító acsarkodó farkas lesz mikor válik, szül. házasodik, pasit és állást keres, pletykál, nyomul …
Nem hallják, nem látják magukat…..Akkor jön rá az ember kit választott társ, feleség, szlő, édesanya, barát, munkatrs és veuetőnek….
Rosszat és rosszul választott, a másikat kelet volna, azut, annak és azzal.
Olykor az ember mikor ad, dönt a rosszat választja a jó helyett, és szörnyeket juttat föl, szörnyeket szül és nevel, küld a világ szájába , azt megrontani és törni!
Az igaz elvész és a rossz marad!
A rossz gyermek kap állást, pénzt, eszközt, munkát, a rossz nő lesz feleség, anya ki kilopja férjét, veri a gyerekét félre jár, lop és hazudik ezer ember szemébe csal bánat könnyeket, veszteség, vitát, gondok és bajokat!
Sok a rosz nő, a rossz feleség, a rossz szülő és a rosz anya, a rossz barát és a rossz testvér, a rossz férfi, fiú és édesapa!
Sok a rossz gyermek és a rossz öreg is, mert elfedi agyermi külső, a vén bürke a ránc, betegség a szánalom, és az együttérzés a belső szörnyeket, a belső bünöket.
Egyik ember millió rosszat tesz és mond akkor is jó lesz, a másik meg akkor sem!
A legtöbb embernek 7-12 arca van.1 a családnak 2.A barátoknak 3. a szüleinek 4 A munksahelyén 5 Mikor udvarol 6. Mikor üzlezet köt 7.Idegeneknek-velük.
Bizony piszkosul meg tudja utalni az ember a tanárát, főnökét, állását, munkatársait, munkáját vagy a feleségét, szüleit, gyerekét.
Egy szülő, férj, gyerek irtó sokat tolerál, elnéz olyant 1 életen át azért mert alapon, ami egy szinglinél pl a barátság, kapcsolat végét jelenti….
Anyaszörnyek, Menyaszörnyek volt ilyen műsor…
Egy szingli, vagy gyermektelen, nem házas nő könyebben választ társat, állást kiugrik egy rossz állás és házasságból, nemet mondhat dolgokra, és új barátoka, új otthont is választhat.A legtöbb anya, gyerek, nő, feleség, munkatárs és vezető megalkuszik egyszer, aztán már mindíg, ezáltal hazugság és kémutatás, megalkuvásban él.
Nem 1 nő mire képes akkor és azért mert, megkapja a jó jegyet, pénzt kifúrja először isi társat, tesóját, aztán a basrátnőket, késöbb a munkatársakat, elveszi a másik barátait, szerelmét, álását, a tanárai, szülei, övéi elött beállítja.
S aztán a férje, gyerekével is kicsesziok, válik, hapsizik, de sok a nyitott házasság is, házasság miben tt a gyerek, megcsalás, verekedés, titkok a férj meleg vagy kurvázik, mástól van a gyerek, stb!Sok pár összejár, hírdet, mindkettő félre…Ez a divatosabb!
Ezek a mai rendes nők, anyák a dolgozó nők, lányaink, anyáink öreg nagyik.
A tróger férfi is lesz apa, férj, szülő, vezetü, tanár akkor is ha lop, ül nem azt személik rajt segítik, mert apam, férj, hitele vagy gyereke, gondja van.
Nem baj mit csinált, mikor, hogy és miből mindenki azt nézi munkája, pénze és milye van azt nem hogy miből lett, s van még ma…
Amikor csinos, kifodrászolt nőt látsz eszedbe se jut a férje, gyereke pénzét csípi le nincs nkik ruhára, mit enni azért hogy ő jól nézen ki, állása legyen, sok nő, anya lop, hazudik, mellékes kis titkok, van aki szeretőt is tart, abból…
A kurvát se kérdik, a strigót sem.Az is munka, dolgozik, fizet, vásárol a boltban…Senki nem kérdi meg hogyan lett ez és az, miért nincs neki ez és az….
Megvan a története mindenek, és mindenkinek a maga titka…..
Munkáltató is ha gyerekes, házas, családos, idős, rokon, vagy barát.
Nem egy rendőr, mai vállalkozó, középfokut végzett, vagy azt sem, vette a papírt.
Nem egy doki és mérnük bliccelte el a felvételit, elbulizta, drogozta és szexelte a tanulóéveket, megkente a tanárt, levizsgázott és ma abból él, hivatását űzi.Nem baj ha rossz szakember, apa, társ, barát és szülő lesz belőlük.
Nem egy volt kurva, nem egy roma csaj, büntetett előéletü és gyivis ült gyári, áruházi, hivatali pozicióban, nem egy a férje, szülei, rokonai szertőinek köszönheti a munkáját, vagy kiúrt érte valakit.Valaki ölt és betört, csalét és sikasztott azért hogy ma álása, cége, vagyna és családja van! Ez a réteg van ma többségben!
A szemetebbje!Ki beházasodott, ki vált, ki lopott, ki szült, ki hazudott, csalt érte!
Ki adót csalt és másokat kihasznált, munkatárs és családtagokat, gyerekeket a mai sikere, vagyona abból van! Nem egy ilyen rossz szülő, nagyszülő, munkatárs, testvér van!Ezekre ráöregedett mára gonoszság, sajnáljuk őket mert öregek, betegek, de a kurva, meleg, a sittes gyilkos, a strici, és a gyermekmegrontó is megvénül….
Egyyüttérzünk a mások, kisebbség, betegek, öregek, nők, gyerekek, árvákkal hibásan!
A rendes nőket nem viseli el a férgese a munkahelyen, a képzetlenebb és a rondább.
Bejutni is nehéz, kikerülni meg könyebb.
A legtöbb ember nem a minőséget képviseli, tiszteletlen, bunkó és modortalan …
Az Áfsz és a munkaügyi felvételiket utálják az emberek.
Megalázó besorolás és munkabérek.
Fősulisok basszák és bulizzák, drogozzák és isszák át az éveket, mégis megkapja a magas bért, pozíciót akkor is ha esze, mögöttes tudása, gyakorlat, képzettsége nincs mögötte!Politikus feleségek, színésznők modellek és Celebek 8 osztály.
Földműves vállalkozó nyugdjasok, annyi se!
Roma és meleg politikusok, az Orbán még makogta az Angolt, beszélni se tudnak tisztán, szépen, nem értenek semmihez, de az igen! Az más!
Nem egy olyan hivatali, stb alkalmazottal találkoztam aki nem ismeri a szép, érthető, tiszta beszédet, a logikus gondolkodást, a szeretet, az együttrzés, a barátság nyelvét., képmutató és hazudik, se esze, se gyakorlata, jelleme szar, mocskos alak és ember, nagy bünök terhelik és a család 4 fala közt, múltjában, másik városban, családtagjaival szemben van mit rejtenie, mégis vidám és büszke.
A legtöbb álllásba csinos kiegyensúlyozott életü házas, gyerekes 30. 40 éveseket vesznek fel, nem számít szereti -e a férjét, gyrerekét, költ -e rá, milyen ember is, miket tert, milyen otthon, csak a látszat és a máz, a körítás.
Lefényezik egymást.Ez olyan nagy képmutatás.
Utálom a Bolti és a Póstai dolgozók kenetteljes magatartását, utálom a feleségekét, a munkahelyi, családi mázgépeket, a spicliket, mert nem emberi, nem szívből jövő és nem őszinte.Segget nyalatnak velük a pénztárosok és az eladóikkal.
Undorító és az ember behány tőle….Attól is kész vagyok mikor 2 nő egymás seggét nyalja, cincognak…Egy gyerekes, házas nő sokal többmindent bevállal, elnéz, megcsinál, eltűr és lenyel mint 1 gyermektelen szigli, vagy párban élő.
Vannak jogai, de mégsem.Attól még lehetett házas, gyereke, nevelt is sokat, de nem ez számít, hanem a van, látszat és a gyűrű.Az uruk veri, csalja őket, de tarsuk a látszatot, mert ez kell a cég üzletpolitikájának hazugság és képmutatás!
A legtöbb főnök magához választ munkatársakat, alkalmazottat.
Olyant aki hazudik, lop, vagy kúrható…..
Amikor egy főnök hatalmat, eszközt, állást kap egy női, vagy férfi alulosztályozott tolvaj senki, aki otthon szent anya, feleség a munkakörében meg egy állat, szemét vipera aki szivatja a nála szebb, becsületesebb és értelmesebbeket, az maga pokol!
A legtöbbször ez a pokol., ez a baj.
Hamar kialakul a munkahelyi klikk gyenge, mázos, tolvaj, megalkuvó gyenge emnberekből.Ekkor van az utálja munkáját, a munkatársait és a főnökeit mégis ugrik, kedves és taplig benyal érte!
Na ezek ám a szuper anyukák, feleség munkaerők!
A kurva is ezt teszi, az nem állás, házasságlevél ház és gyerek, karikagyűrű, hanem fizetésért!Az legalább nem hazudik érte!
A legtöbb nő, munkakör hazugság alapú, a legtöbb ember hazudik!
Imádom és szeretem, értek hozzá, csakhogy megkapjon egy állást, elvegyék, felvegyék, megkapjon valamit!Van gyorstaplaló képzés 2hetes, nem gond a papír, csak valamilyen alja, régi tudáselvü gyakorlat legyen!
Pultos, eladó, volt vállalkozó és lehet vezető is!
Nem számít a kor, csinos, a külső sem…
Nem egy női, férfi vezetői csömböllékes zssíros haj, ráncosan kezdte, egy öltő ruha, az is nyűtt, régi, mire ma állása lett.
Érdekes módon elfeledték azt, mikor nekik nem volt pénzük, munkájuk hol és honnét kezdték, ki segített, ki által vannak ma ott!
A legtöb ilyen senki, semmiből felemelt embernek szülő, barát, vezető, dolgozókéntnagy arca, nagy szája lesz, büszke, arrogáns, kegyetlen és szemét!
Pokollá teszi mások életét, sikerát, örömét!
Hatalmasak a követelmények a jó, tanult, gyakorlott, képzett emberekkel szemben a férgese kell! A rendes meg kint reked miattuk, akiknek összetett, kiforott komlex tudásuk van, ami okat ér!A legtöbb gyár, bolt ezért döglődik, mert ez nincs meg!
Szerző lajosne | január 16, 2011, 2:34 de.jaj ez egy akkora nem is tudom mi nem megfelelő helyre küldted el az önéletrajzod.Nahát mert az a sok hidrokefál (Víz)fejű bankokban, nagykövetségen egyéb zsíros helyen anyival különb mi?
Meg több iskolája van mi?Röhely kamiont vezetni mehetek rohadhatok távol a családtól betarthatom AETR-t nem tudok rendszeresen normálisan étkezni,aludni,fürdeni,wc-t használni télen fázhatok,nyáron a pléh fülkében rohadhatok el.De Audit,BMW,Volvo-t nem vihetek sofőrként nagykövetségen,bankban,minisztériumban miért?Azért mert a 8 általánost végzett b kategóriás jogosítvánnyal rendelkező nyugger nyomja a követségen immár 20 éve kummogva azt elfelejti elmesélni neki nincsen páv-ja meg picit nem beszél angolul csak makog de ő xy bácsi hozzá tartozik a követséghez marad amig meg nem döglik a fiatal meg rohadjon meg ahol van.
Vagy a kedvenc Kertész végzettséggel amputált mutató újjal angol tudás nélkül (X.Y.)-s nagyköveti sofőr lehetett egy ember és ez nem vicc!!!!!!!!!A vén f..sz bebotorkált havi 5kilóért beült E osztályos mercibe azt vitte a nagykövetet.Amikor delegáció jött elvitte öket a hősök terére elmondta a szobrokat így hapci,tudor,ond,kond stb… mert ugye a nyugati azt sem tudja mi van hallgatta al makogást azt kész. Hát szóval nonszensz. meg a HR a másik agyrém.
Az ember már pi….án rugná a sok b…kót. A mű kérdéseikkel miért a céget választotta?, el tudná adni nekem ezt a tollat?,A bejárás nem okoz gondot?Nem örli fel?Milyen fizetésre gondolt?Meséljen magáról!Milyen sportot szeret?Beszélgessünk angolul?Meg egyég f..ság!
S ezekért a bóvli mocsok kérdésekért még fizetést is adnak elég zsírosat is.
S ezt megcsinálja heti 3szor havi 12szer és van munkája röhely.
Szerző merjünk nagyok lenni | november 16, 2011, 10:34 de.