Újabb rasszista-botrány: négerbaba “kismajom” felirattal

Amerikában mindig történik valami végtelenül komikus dolog, ami újabb parazsat vet a politikai korrektség eszméjéből építkező virtuális tűzre: pár hete kiderült, hogy Jessica Simpson neonáci, most pedig a Brass Key Keepsake játékgyártó cég került bajba, amiért új, fekete bőrű játékbabája “kismajom” feliratú sapival került a boltok polcaira. Porig vagyunk sújtva!

lilmonkey

Az embernek eszébe jut Gottfried Benn örökbecsűje, a Negerbraut című vers

A Coscto üzletlánc élből bojkottálta a terméket, és úgy döntött, perre viszi az ügyet: vásárlóik érzékenységét ugyanis elképesztő módon sérti az ilyesfajta kirekesztő magatartás. Mint ismeretes, a színesbőrűeket gyakran csúfolják ugyebár “majomnak”, és persze az sem véletlen, hogy a futballmeccseken az afrikai származású játékosokat gyakran fogadják huhogással a balhévitézek. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a játékbaba termékneve Cuddle With Me, azaz Ölelkezz velem: mindez durva célzás a színesbőrű nők szexuális kiszolgáltatottságára és a kiskorúakat érintő családon belüli erőszakra.

Mary Gustaff, a Brass Key Keepsake vezérigazgatója – pechjére egy középosztálybeli fehér nő – pironkodva szabadkozik: “Természetesen eszünkbe se jutott semmi ilyesmi, ki hitte volna, hogy fajgyűlölő üzenetként értelmezheti bárki is az ártalmatlan feliratot. 28 éve működik családi vállalkozásunk, soha nem volt ilyesmire példa. Az isten szerelmére, mégis miért állna érdekünkben ilyesmi?!”

Nem hiszünk Mary Gustaffnak, börtönbe az összes pöffeszkedő, rasszista, nacionalista, dúsgazdag, képmutató kapitalistával! ;)

[vote]

[hirdetes]

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s