Aktuális

Egy nő élete Pakisztánban – muszlim témájú cikkeim gyűjteménye

Kedves látogatók! Itt megbeszélhetitek pakisztáni vagy más muszlim országból érkező kedvesetekkel, férjetekkel kapcsolatos gondolataitokat, s ha kedvetek tartja, átfuthattok pár témába vágó cikket is. Érezzétek jól magatokat, és legyetek boldogok!

Egy nő élete Pakisztánban avagy Mukhtar Mai: Megbecstelenítve (katt ide)

“Két különböző jogi rendszer rabjai vagyunk. A vallásié és a hivatalosé, és tegyük hozzá, hogy az egészet tovább bonyolítja a törzsi rendszer a maga szabályaival, melyek tökéletesen eltérnek a hivatalos törvényektől, sőt gyakran a vallási törvényektől is.” >>

Pár napja 500 eurós büntetésre ítéltek egy nőt Olaszországban, aki a muszlim nők egyes csoportjainak jellegzetes ruhadarabját, a teljes arcot elfedő burkát viselte. Az olasz törvény – ami biztonsági okokra hivatkozva minden arcot elfedő viseletet tilt – nem új, már a hetvenes években jelen volt a körzetben, ám eddig senki sem vette komolyan. Azt hiszem, ez a helyzet remek példa arra, hogy minden történetnek két – vagy még ennél is több – oldala van…>>

Amikor az esküvőn látod először a nagy őt (katt ide)

Manapság az öntudatos, független, nyugati civilizációban felnőtt nők különféle keresztény/zsidó/muszlim társkereső oldalon regisztrálnak, hogy megtalálják az ideális házastársukat (nos, ezeken a felületeken legalább nem kell beikszelni, hogy milyen kapcsolatra vágysz: garantált, hogy nem dugópartnert vagy laza románcot keresel). Még csak egymás alakjáról sincs tiszta képe ilyenkor a feleknek, elvégre a legtöbb gyülekezet szerény, domborulatokat elfedő imázst követel meg… Voltaképpen semmi mást nem tudnak a másikról, minthogy ők ketten ugyanazt az istent szeretnék szolgálni… zömében – és jobb esetben – hasonló módszerekkel és intenzitással. >>

Charlotte maceszgombóca – avagy mi történik, ha idegen kultúrából és vallásból érkezik a párod? (katt ide)

“Nem mutathatlak be a szüleimnek, hiszen te kurva vagy” – mondja szerelmének a tunéziai fiú, aki hívő muszlim, bár minden szertartást nem tart már. Imádja barátnőjét, három éve együtt vannak, közös jövőt terveznek – ennek ellenére számára egy olyan nő, aki tizenöt évesen elvesztette a szüzességét, huszonöt éves koráig nyolc-tíz pasit fogyasztott és beficcent életébe egy-két egyéjszakás kaland, kizárólag “kurva” lehet. Szereti ezt a “kurvát”, de még nem tudja, hogyan integrálja életébe. >>

Divat, vallás… meg hozzá a nő (katt ide)

Egy átlagos európai nő másfélszer annyit költött személyes higiéniájával és külsejével kapcsolatos termékekre, mint a legtöbb férfi az elmúlt évszázadokban – az már részletkérdés, hogy a különbség az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt (hopp, nem találom a citált tanulmány linkjét, amit én fordítottam magyarra, ej). Persze ezzel együtt is én lennék az utolsó, aki tagadná, hogy a férfit és foglalkoztatja a divat és a stílus, mint státuszszimbólum és az önkifejezés eszköze – emberi dolog ez. >>

240 hozzászólás Egy nő élete Pakisztánban – muszlim témájú cikkeim gyűjteménye bejegyzéshez

  1. TÓTH HAJNALKA // március 17, 2010 - 18:30 // Válasz

    azthiszem én most csöppenek bele egy szintén furcsa helyzetbe,de úgy döntöttem ennek a cikknek az elolvasása is ez irányba visz el,hogy harcolni fogok.
    Pakisztáni férjem lett véletlen és véletlen egymásba szerettünk,mint ahogy írják is ott nincs ilyen,a fétfi se lehet szerelmes.
    Ezért most tíltják tőlem és újj házasságra kényszerítik,pedig ő férfi mégis hasonló cipőben jár.
    Még nem tudom hogy,de harcolni fogok érte,mert szeretem!
    Engem avval próbálnak távól tartani tőle,: ha szeretem nem akarhatok neki rosszat,mert az országába miattam balyba jutna,de valahogy ezt nem hiszem.Nemtudom mi lesz pár nap múlva találkozunk.

    • Felejtsd el! Talalsz jobbat!
      Ezek egytol-egyig azt teszi amit a tanulatlan, falu szelet se latott apja vagy anyja parancsol! Europai no, csak addig kell foleg pakisztaninak amig az allando tartozkodasit megkapja mert aztan hozza a felesget aki az unokatestvere alltalaban….. Rohadtul nem fogja erdekelni, hogy te vagy a gyerekeitek ereznek,max addig a pontig amig esetleg elviszi a gyereked mert a masik no nem tud szulni.

      • Kedves magyar nok,lanyok!
        Beszelek, Arab, Urdu,nyelven is… A kozel-keleten eltem nagyon sokaig. Rengetrg rendes emberrel ismerkedtem meg es mai napig tarto baratsagokkal gazdagodtam.
        Az iraniak es a pakistaniak nem arabok(ami egy nepcsoport),viszont magyreszuk muzulman( ami a vallasuk)Az iraniakrol szinte semmi tudok. Viszont a mai politikai, gazdasagi helyzetben szinte mind az allampolgarsagodar szereti benned!
        De, had osszak meg veletek par gondolatot
        -Pakisztaniak rengeteg Bollywood filmet neznek, es britt gyarmat volt. Szoval igen, pont olyan sarmosak, mindig azt mondjak amit hallani akarsz. Nagyon ertenek az erzelmi zsarolashoz, es a manipulaciohoz. Konnyeden levesznek barkit a labarol.
        – europabam a masod, harmad generacios pakisztaniakat is a szokasjog es a csalad iranyitja.
        – nem fog felvallalni egy europait, akkor se ha itt elvesz felesegil- majd pakistanba elvesz egy masik not a hatad mogott: – mivel szegeny anyja nagyon beteges, szinte minden evben haza kell mennie es 5 ev mulva jossz ra, hogy ezek alatt a latogatasok alatt mar osszehozott vagy 3 gyereket az unokatesojaval!
        -ugral korulotted de a csaladjahoz nem visz el. Ahogy megkapja a tartozkodasit mindennel baja lesz amivel addig nem.
        – fevilagosult es modern a csaladja. Ilyen nincs! Ha nem beszel ra, hogy vedd fel az Iszlamot akkor biztos, hogy csak a jarulekos -vizum,szex, erdeklik.
        -egyszerre 4-5 sot akar tobb not is hulyitenek! Ha te nem tudsz vagy nem akarsz meghivolevet csinalni 2 het mulva el is vagy felejtve.! Probaljatok ki, hogy valami baratnotok irjon neki ugyanazon az oldalon ahol veled csetel.
        -Vegul nem rasszizmus, de ha Pakistani pasi kene- felejtsd el! Pakisztanba a meny a mindenki csicskaja! moshatsz, fozhetsz as egesz Kiterjedt csaladra (gyakran 10-15 ember) es meg maszirozhatod a draga anyosod labat is. Es akkor is csak semmi leszel a szemukben mert nem vagy pakisztani. Barmikor,!!! Barmikor anyuka kereshet masodik feleseget amirol lehet hogy te evekig tudomast sem szerzel!

        • Raza Erzsebet // február 16, 2019 - 10:38 // Válasz

          en magyar vagyok ès hozza mentem egy Pakisztanihoz.At tertem a Muszlimokhoz es en nem erzem hogy kurvanak neznek engem.Mar 3szor voltam ott de semmi rosszat nem ereztem vagy halottam.Pedig ismerem es beszelem a nyelvuket

          • Szia! Nekem is pakisztáni udvarlóm van! Azt mondta meg veszi nekem a repülő jegyet, meghívott vízumot mindent el intéz csak mennyek. Mások befojásolására, többször tiltotam töröltem,. De ő még mindig azt akarja, hogy mennyek. KB. 7honapja tart. A sok negatív komentek miatt. Nem tudom, hogy mitcsináljak? Jó lenne ha tudnál segíteni.

          • Most utazom majd Pakistan, én muslim 5 éve.
            De idáig te vagy aki nem a rosszat írja.
            Mert nem hiszem hogy minden ki ilyen lenne.
            Nem kell ahhoz Pakistan lenni.

  2. Lehet,hogy hozzád hasonló helyzetbe fogok majd kerülni én is,ha minden jól megy,mert nekem például most van egy pakisztáni udvarlóm taggeden,aki tök udvariasnak és kedvesnek látszik,még verset is írt hozzám.:)Na,azért ezt manapság nem sok pasiról lehet elmondani.
    Neked drukkolok,hogy összejöjjetek és a harcod ne legyen hiábavaló!

  3. nekem is pakisztan szerelmem van, nagyon kedves, olyan mint a filmekben az egesz kapcsolat, de nem reg setaltunk, es az apja meglatott minket,,, 2 honapja lassan h eltunt azota, csak telefonon tartja velem a kapcsolatot, teljesen osszetortem, de tudom, h a legjobb ha elfelejtem, hisz ha szeretne igazan akk harcolna ertem…

  4. Kiss mariann // január 16, 2011 - 20:41 // Válasz

    En csak annyit ajanlok minden nonek aki arab ferfira vagyik hogy Nagyon vigyazzatok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! az eletettekel jatszotok

  5. Sziasztok!En kint elek Angliaban,a varos paki-negyedeben…Nemsokara koltozok el innen,nagyon ijesztoek a szamomra ezek az ismeretlen,idegen emberek,foleg a ferfiak. ~Szegeny asszonyokat sajnalom,nem egyszer latni olyat aki surran az utcan -sz szerint,nem mernek felnezni,vagy ha megis mar kapjak is el a tekintetuket. Latszik,hogy teljesen meg vannak felemlitve,meg vannak/be vannak torve…

  6. Molnár Éva // január 27, 2011 - 12:40 // Válasz

    Sziasztok!

    Én nagyon sok könyvet olvastam már az arabokról és még sok más nemzetiség kultúrájáról.Szeretnék eljutni is ezekbe az országokba,de csak azért,hogy láthassam milyen kint az élet.Olvastam Betty Mahmudi történetét is és ha valakinek csak egy kicsi esze van,akkor örüljön,hogy nincs abban a környezetben,melybe éppen bele szeretne simulni…ezt értem azokra,akik oda pakisztáni férjet szeretnének maguknak.Sztem ez abszolút lázongás…bocsánat…nem azt értem,hogy ne legyen pakisztán férje,inkább az,hogy felelősségérzet nincs bennetek.Hülyeség amit csináltok és eszem ágában sem lenne feláldozni magam egy más világért csak,mert én jajj milyen szerelmes vagyok és jajj most olyan szép verseket kaptam.Majd amikor véletlen elcsábít titeket a csábítás följére és agyonver,megbecstelenít,megaláz és az anyósodnak alább térdelsz,hát akkor is majd erre gondoljatok!!!!

    • Bokor Bernadett // május 29, 2011 - 09:45 // Válasz

      Nem feltétlenül kell neked alkalmazkodni,lehet hogy ő alkalmazkodik hozzád!Lehet hogy pont ő lesz az aki változtat a szokásain és az addigi életvitelén, kultúráján érted!A mi kultúránk is furcsa az ő számukra, de ezért nem kell általánosítani!Sok férfi köztünk rosszabb, mint az arabok, csak talán már mi hozzászoktunk és könnyebb mást elítélni ezért!

    • En is paki negyedben lakom,osztom velemenyed. Mondanek sok furcsasagot es undoksagot,de ezek kozott….

  7. Sziasztok!
    Én is pakisztáni fiút szeretek. Keresztény vagyok, van egy fiam, de nem voltam férjnél. És idősebb is vagyok a fiúnál. Ő mégis szeret, és el akar venni feleségül. Haarosan kiutazom hozzá, mivel ő nem kapott vízumot. Teljesen megbízom benne, és nem félek kimenni oda.
    Valószínűleg nem fogunk ott élni a szigorú vallás miatt, hanem megpróbálunk Európában boldogulni.
    Nagyon sok megpróbáltatáson mentünk keresztül az előítéletek miatt, de tudom, hogy érdemes harcolnunk egymásért, mert tőle megkaphatom azt, amit egy magyar férfitól sosem kapnék meg.

    • Felszeretnek vilagositani par holgyet akik azt hiszik hogy a pakisztan baratjuk szerelembol akarja oket felesegul venni. Ez sajnos nem igy van. Ok csak azert akarnak egy eu lannyal meghazasodni hogy kapjanak vizumot. Olyan meg egyaltalan nincs hogy o alkalmazkodjon hozzad ha te kimesz Pakisztaniaba. Naluk tabu a szerelmi hazassag. Nagyon sok cikket olvastam roluk nagyon sok olyan dolgot olvastam ami nagyon felelmetes szamomra. Pl: Egy 15 eves lany kint allt a szuleivel a hazuk elott. Arra ment egy motoros fiu a lany ramosolygott a szulei bevittek jol megvertek savval leontottek es megfojtottak, es a sajat verukrol van szo. Nem egy nem ketto van ilyen. Mi ugye nyugati nok vagyunk nalunk termeszetes dolog az ha pl: egy ferfira ramosolygunk elozetes bejelentes nelkul elmegyunk a boltba, ha ugy tartja kedvunk kiallunk az igazunkert es meg sorolhatnam. Ezeket a dolgokat ott kint nem teheted meg mert a not szo szerint semmibe veszik. Ja ezek kozul csak egyet megteszel konnyen lehet hogy te is “becsuletbeli gyilkossag aldozataul esel”

      • Ez NEM IGAZ CSAK A NAGYON PICI FALVAKRA VIDÈKEN… NAGY VAROSOKBAN SEMMI NEM ILYEN AHOGY TE IROD… ES NAGYON IS SZERETIK TISZTELIK AZ EUROPAI NÒT. SŐT MONDHATNAM… IMADJAK

        • Sziasztok! Egy Pakisztáni fiúval tartom a kapcsolatot közel egy éve. Leírom neki a gondjaim, bánatom. Ha valami rossz dolog történik velem azonnal leírom neki, és ő azonnal ír. Egyfolytában arra invitál hogy menjek ki hozzá Pakisztánba. Gyere Pakisztánba. Az első perctől kezdve őszinte volt. Leírta hogy a lány testvére a felesége, azért vette el, hogy ne kerüljön a lány bajba. Azt állítja hogy nem veszélyesek ők, ez hazugság és csak a média. Sőt nagyon is tisztelik a nőket. Hmmm.. Chatelésünk kezdetekor sokat írtunk egymásnak, aztán ez átment egy olyanba hogy nem írt, csak néztem a képernyőt, és kérdezgettem hogy itt vagy itt vagy? Erre ő: Itt vagyok. Nem értettem. De minek ha nem ír semmit!? Leírta hogy ő minden nap megy imádkozni, és igen vallásos.Sokat böjtől, imádkozik. Egyfolytában azt írta hogy én leszek a felesége, meg ide visz el meg oda, itt lesz a nászutunk meg ott. Aztán felmegyünk hegyre és ott Boldogan élünk. Elegem lett ebből az egészből… Olyan vagyok hogy ha érzelmileg túl feszül a húr bennem, akkor automatice … Fogtam letiltottam. Ez az egész baromság! Mindig ugyanazt ugyanazt papolni egy soha nem látott embernek hogy nem tudok ki menni, és feleségül engem? Nem is ismersz, azt sem tudod ki vagyok..stb… Nos, többször letiltottam, aztán ismét vissza minden. Tulajdonképpen ha csúnyán akarom magam kifejezni akkor olyan lelki szennyesnek néztem. De tudtam és éreztem hogy hatással van rám, de ezt ő tudatosan csinálja velem. Hát ha játszunk, játszunk. Rövidebb tiltásokból, egy majdnem fél éves teljes szünet lett. Aztán fél év után megnyugodtam, lenyugodtam ..és teljesen elkönyveltem őt barátnak. Mostanában olvasgatok a Pakisztániakról,,, nem lehet kiigazodni! Én a megérzésemre hagyatkoztam. Nekem a szerelem az nem jajjj, nem tudok nélküle élni. Fontos hogy jöjjön magától, nem erőltetem. Vallásos vagyok, spirituális beállítottságú, a buddhizmus közel áll a lelkemhez. Na mindegy! Azt nem értem hogy mostanában miért nem ír … Ha ír is ritkán. Érzem hogy irányít, de engem nem zavar… Nekem ez nem fáj. Olyan érzés mintha mindig tudatná velem hogy ő a nagy férfi. Hmmm… Kit érdekel!? Aztán valamelyik nap küldtem neki egy fotót, írta is a kedves bókokat, röviden. De aztán másnap küld egy fotót a nagybáttya gyerekéről, hogy ő: Gyönyörű. Persze értettem… Mit is írhattam volna neki: ami persze igaz is, gyönyörűek a gyerekek! Csak furi volt. Ami még egy érdekes dolog: hogy mondjuk két hete nem írtam neki semmit, erre jön egy érzés hogy ő most gondol rám, és tuti írt nekem. Azonnal utána járok a dolognak. Chat megnyit. És írt. Tehát érzem őt. Érzem ha rám gondol. Ez nem tudom hogy rossz e vagy jó. Igazából arra probálok rájönni hogy miért akarja hogy menjek ki hozzá Pakisztánba, és honnan tudhatom hogy kedvel- e? Állítólag szűz még 25 évesen. Hmmm… Furcsának találom. 25 évesen. Volt egy szerelme és elhagyta egy gazdag férfi miatt. Vajon hazudott? Nem tudom azt sem hogy a lányok hogy mehetnek férjhez. Amúgy nagyon szeretnék vele találkozni de sajnos túl messze vagyunk egymástól. Ja, és az érdekes hogy a szexet én hoztam fel hamarabb mint ő , amiért bocsánatot is kértem később… Ez egy taktikai lépés volt a részemről, hogy már megint egy idióta szexbeteg talált meg… De ő nem hozta fel a témát. Tisztelettudó volt és nagyon barátságos. Majd később azt akarta hogy írjam le milyen érzés, tényleg olyan- e mint a filmekben. Na, mindegy már ez is rendeződött. Nem rég volt a születésnapja és elküldte a szülinapi tortáját, uhh..az a pompa ami a fotón volt, csak sajnos rövid ideig láttam mert gyors törölte. Írtam neki hogy: Hadd lássam még egyszer, alig tudtam megnézni.. Persze semmi válasz. Már kezdem megszokni hogy nem jön válasz. A lényeg hogy tudom hogy mindennap megnézi mit írtam neki. Látom. Attól viszont beindul hogy ha küldök neki romantikus giffet, akkor küldi az emojikat, rövid írást. Tudom hogy büszke és azt is érzem rajta hogy: nem írhat semmi túl sok szépet nekem, ez bántja az egoját. Ezt ő nem engedheti meg magának. Hát tudnék még írni, de egyelőre ennyi..azt sem tudom hogy olvassa e valaki, illetve itt meg fog- e jelenni, és hajnali: 2:30 perc van egy kicsit későre jár az idő, és jön nem soká a szilveszter! Ha valaki ír, nagyon megköszönöm! Boldog Új évet kívánok mindenkinek!

    • Pintér Emese // április 4, 2015 - 01:51 // Válasz

      nekem is pakisztáni vőlegényem van apukám sokszor mondja ne menjek pakisztánba mert onnan nem tud vissza hozni,de még is érdekelne tényleg olyan veszélyes ott valóban rossz élet van ott?!. Neked mi a tapasztalatod ez ügyben milyen volt/van kint az ottani élet??

      • Szia!
        Semmi baj nincs Pakisztànnal. Màs kultura az biztos. Amit ott làtsz, olyat Europàba nem igazàn. Màs élet màs vilàg. Tele kedves meleg szivű emberekkel, akik kicsi dolgoknak is örülnek. Én többször voltam kinn, és szép élményeim vannak. A kisebb vàrosok, faluk konzervativabbak, de a nagyobb vàrosokba màr több europai vonàs is fellelhető. Sajnos terrortàmadàsoknak kitett az orszàg, de ezek leginkàbb a hatàroknàl jellemzők és nagyin jol halad az orszàg a terror felszàmolàsàval, màr alig fordul elő ilyesmi. Szoval en bàtran ajànlom !!!

  8. Kedves Mónika
    Szerintem te az unokatesóm vagy. Vajon milyen megpróbáltatás ért téged kedvesem? Gyakorlatilag senkivel nem közöltél semmit, hanem fogtad magad és elhúztad a csíkot, itt hagyva a gyerekedet a szüleidre. Azt hiszed minden Pakisztáni Dodi El Fayed? Ha valaki megpróbált veled beszélni azt simán leugattad, nem hallgattad meg senki véleményét. Ebben a tervedben senki nem támogatott az igaz, de az is, hogy senkinek nem is mondtál semmit. Ezt a manuszt a neten szedted össze. Azt sem tudtad valójában ki ez. Nem lehet az, hogy mivel nem kapott vízumot, kellett neki egy európai nő, akin keresztül esetleg megkaphatja? Kifizette a te kiutazásodat? Pakisztán nem egy gazdag ország… Az egy másik kultúra könyörgöm. Még a Magyar pasikat sem bírtad felfogni. Valljuk be, buksz a hülyékre, lásd gyermeked apját a hanta boyt. Az is lelépett. 30 évesen a holdon laksz, annak is a másik felén. Nem bírtad az itthoni kötöttségeket sem. Miből gondolod, hogy azt bírni fogod? Hány munkahelyet hagytál már ott, csak úgy, csak mert csak? Pedig voltak neked jó helyeid is kicsim. Gondolod, hogy azzal a mentalitással ami neked van, máshol jobb lesz? Az az igazság, hogy borzasztó naiv vagy. Persze nincs jogom megítélni téged, de vajon Bálinttal mi lesz?
    Bár, legyen szerencséd és sok boldogságot. De ne feledd! Furcsa módon a dolgok benned vannak. Kívülről semmit nem kaphatsz. Főleg nem boldogságot, még ha ezt akarod is hinni. Ha benned nincsenek rendben a dolgok akkor sehogy sem lesznek. Illúzió az egész. Ha valaki szépen beszél, akkor még hazudhat. Te meg túl könnyen bedőlsz a hülyeségnek.

  9. Sziasztok!
    Hát eléggé megrémültem:( Nekem is pakisztáni pasi tetszik, immár kettő hónapja minden nap beszélünk msn-en. Sajnos én kicsit tudok angolul, de a fordító azért segít. Úgy érzem beleszerettem ebbe a pasiba. Ők tényleg mások, mint egy magyar férfi. Még így a neten keresztül is nagyon figyelmes, képeslapot küld, szerelmes üzenetekkel:)A fiú cipruson lakik, és szeretné ha én a nyáron kiutaznék hozzá, mert neki a vízum kérése bonyolult. Igen, bennem is felvetődött az a kérdés, hogy csak azért akar európai nőt, hogy ne kelljen vízum neki:( És azon is elgondolkoztam, mi lesz ha kiutazok, és ő mégsem vár a repülőtéren? Mit kezdek egy idegen országban nyelvtudás és pénz nélkül? Az is igaz, hogy én még férjnél vagyok, vagyis jelenleg folyik a válóper, ami bonyolítja a dolgokat, de ő azt mondja vár rám. A kislányom is nagyon kedveli, és a fiú is a kislányt, de sajnos nem tudjuk hogy legyen, hisz a gyerekkel nem utazhatok, mert az apja nem engedné meg, ő meg jelenleg nem jöhet a vízum miatt. Lehet jobb lenne lezárni? Volt már indiai pasival kapcsolatom, igaz ő skalpgyűjtő volt…(1 évig hívogatott, míg beadtam a derekam, majd miután megtörtént, többet nem keresett) Engem ezek a fekete emberek vonzanak. Ha a pakisztáni szerelmem jönne is, nem tudnám mi lenne, mert a családom nem fogadja el. Egyedül egy minimálbérből meg nem lehet albérletet fizetni, és több embert eltartani…
    Sok a kérdőjel….Ugye az ő vallása a muszlim, és mindig kérdezem, hogy a szülei elfogadnának-e? Azt mondja igen. Bár ezt kétlem, igaz a szülei Pakisztánban laknak…

    Sok sikert minden sorstársamnak, és reméljük boldogok lehetünk egy pakisztáni férfi oldalán:)

    • sziasztok!
      csak annyit szeretnek el mondani hogy en angliaban elek ,a ferjem pakisztani, van egy kisfiam es egyes pakisztanok nem azert vesz europait felesegul mert kell a vizum ,a ferjemnek mar meg volt a tartozkodasi engedelye mikor osszehazasodtunk ! sokan nem szeretik oket de elmondanam hogy igen rendesek,normalisak nem mint egyes kocsog magyarok. tisztelet a kivetelnek . akik verik a feleseguk oda b…..nak 5 gyereket es le lepnek !!! es addig isznak mig ossze nem szarjak maguk! avval nem torodve hogy a gyerekek otthon eheznek !!! szoval igen a ferjem az pakisztani es imadom es amiota vele vagyok azota teljesen mas lett az eletem !!!!!! es nagyon szeretem !!!!!!! jah es azt is elmondanam hogy a feleseguket egyatalan nem bantjak ez naluk a torveny aki esetleg mast hisz az olvassa el hogy mi a z amit a ferfiak nem tehetnek meg az iszlamban mivel muszlimok !!!!!!!!!!

      • teljesen egyetértek veled :)
        én is azért hagytam ott a fiam apját, mert ivott és bulizott, minket meg le se sz….t
        hozzámentem egy pakisztáni fiúhoz, és bár még nem élünk együtt, de nagyon boldog vagyok vele

        • Kedves Sunday02, melyik városban laksz? Hátha összefutunk egyszer..

        • Hm…sok mindent nem tehetnek meg a ferfiak az iszlam szerint..s megis mi van azzal a sok lannyal,novel,lany gyerekkel kiket savval ontenek le ,nyomoritak meg egy eletre…oh igen,tenyleg nem bantjak a noket,semmi egyebek mint labtorlok,de meg az sem,nem hivei a tisztasagnak….Egyebbkent meg gratulalok,hogy ratalaltal a ritka kivetelre

      • Pakisztani volegenyem van es mivel hasonlo eloiteleteim voltak mint itt sok hozzaszolonak eloszor nagyon ovatos es gyanakvo voltam vele…azonban eletemben ennyi szeretettel es tisztelettel nem vettek meg korul… igy vegul ledoltek a falak. Hamarosan osszehazasodunk. Nem kell hogy felvegyem a vallasat es azt kertem, hogy polgari eskuvonk legyen. En szemely szerint nem fogadom el az iszlam vallast. Az edesanyjaval csak Skype-on kozolte hogy megnosul es nem volt ellenvetes. Mivel 26 eves, inkabb orultek hogy vegre megnosul. En nem tudom miert ennyi az eloitelet de a baratjai, akiket megismertem is normalisabbak mint barmelyik pasi akit ismerek vagy ismertem. Eg es fold. A vallas zavar, de senki nem akar megteriteni. Embersegben viszont kiutessel gyoznek a “nyugati” pasik mellett. Hogy egy lany legyen ovatos ha muszlimhez megy? Mindenkeppen. De ugyanannyi eselye van hogy belefut egy nyugati kulturaban nevelkedett agressziv vadbaromba…

      • Felejtsd el! Csak a vizum miatt kellesz neki! Gyerekes not foleg nem fogadnak be! Valoszinuleg mar van is felesege akit ugy fog bemutatni, hogy a testvere!

        Pakisztani csak addig alkalmazkodik amig eleri amit akar,- europai vizumot!

      • Szia de el szeretnem mondani hogy igen verik a felesegűket es ezek a mind egyformak nics kivètel aki india vagy pakistan vagy afganisztan , ezek mind egyformak es a valàsba is azt ők sosha nem hagyik el es minding a szüleire hagatnak , ha most pl , te ferjednek az anyùkaja aszt mondana hagy ott a feleseged vagy gyere haza kinèztem neked egy lany , te fèred hagatna ra mivel az a szűleiket nem sèrtetik meg az nalok nagy bűn …… es bocs hogy igy irok

    • Ezek a cipruson lako indiai pakisztani stb.. csak papirt akarnak. A tanulmanyaik utan vissza kellene menniuk es persze ezt nem akarjak. En is voltam kint. Egy nap kb 3 ember kerte meg a kezem. Szo szerint masnap mar meg is eskudtek volna velem, annelkul hogy barmit tudtak volna rolam. En egy indiai sraccal voltam egyutt akkor, kint eltunk egy evet, aztan kapott vizumot es most itt elunk hollandiaban. De csak en dolgozom mert neki meg minding nincsennek meg a papirjai. Azota osszehazasodtunk, es bar en szeretem ot benne majd csak akkor leszek biztos ha majd minden papirja rendben lesz hogy nem e hagy el. Eleg fura ez. Ha velem is marad az azzal magyarazhato hogy idokozben amig egyutt eltunk belemszeretett, de most hogy mar jol ismerem, egy szavat se hiszem amit az elejen mondott. A gyereked pedig soha ne hagyd senkiert se el. Megbocsathatatlan bun es visszafordithatatlan hiba.

    • Sziasztok, az én párom megvárta előbb a vízumot, pont ezért, hogy nehogy bárki azt mondja, hogy neki a vízum miatt kellett európai feleség. Szerintem mindenképp érdemes előbb megismerni az országot és a kultúrát, ha oda eljutni nehéz is, de sok információ van a neten, és van online tv is. A pakisztániak 97%-a muszlim, tehát érdemes megismerni a vallást is. Én keresztyén vagyok, ő elfogadja az én vallásomat, ahogyan én is az övét. Ha az illető nem akar randizgatni, az azt jelenti, hogy komolyan gondolja a dolgot, mert náluk az esküvő előtt nem nagyon szoktak együtt járni. Az én párom egy igazán elfogadó, együttműködő férfi, aki tiszteli a nőket, és mindig a kölcsönös elégedettségre törekszik. Nyilván a jövőt én sem tudhatom, de sajnos itthon sok férfi nem ilyen, még ez a néhány alapvető tulajdonság is hiányzik… Fontos még, hogy akinek már van gyermeke, az ő sorsát is megváltoztatja egy új társ. Érdemes minden kérdést előre megbeszélni. És jó, ha a fiú/férfi is tájékozódik Magyarországról. Mi pl. itt élünk, de lehet, hogy később, néhány év múlva másik országba költözünk. Ciprusra válaszolva: oda el lehet menni nyaralni is. Jó lenne, ha a fiú a felét fizetné. Ezzel tudja megmutatni, hogy később tud majd gondoskodni rólad. Mert arra is gondolni kell, hogy ha összeházasodtok, lehet hogy hamarosan babátok lesz és akkor az ő fizetéséből fogtok majd élni.

    • Sziasztok!

      Elsosorban DELIA-hoz inteznem soraimat. Nem tudom, hogy 2011. majus 18-ai hozzaszolasod ota mi tortent veled, remelem, hogy jol vagy! Egy tanacsot azert fogadj meg! Cipruson elo azsiaival illetve afrikaival ne kezdj!
      Ott eltem es dolgoztam 3 evig es tapasztalatbol tudom, az osszesnek, kivetel nelkul azert kell europai no (legyen az felszemu, vak, santa, fellabu vagy akar egeszseges es gyonyoru) hogy vizumhoz jussanak es ezzel egyidoben megnyiljon az ut szamukra EUROPABA.
      Ez nekik elet-halal kerdese. Ciprusra tanulni jottek, jobb esetben meg nem jart le a TANULASRA jogosito vizumuk. Sokan utana is ott maradnak illegalisan. Kozben ezerrel keresik az europai noket (legyen az bulgar, roman, lengyel vagy akar magyar). Eloszor mezedes szavakkal es paradicsomi igeretekkel altatnak. Mashogy allnak hozzad, mint egy europai ferfi es ez mindig nagyon tetszetos, de nem valos szandeku kozeledes. Ha beveszed a suket dumat nyert ugyuk van. Ha nem, akkor hajlandoak fizetni is azert, hogy ne kelljen visszamenniuk a nyomorba, ahonnan jottek. Illetve, hogy az altalad megszerzett vizummal legalisan munkat vallalva az OTTHONIAKAT tamogassa. NEM TEGED! Hanem az afrikai vagy azsiai nyomortelepen elo csaladjat, akik kepesek voltak hatalmas osszegu hiteleket felvenni azert, hogy csaladjuk ferfi tagja Europaba jusson es – onnan a behalozott europai no segitsegevel – oket tamogassa.

      Remelem figyelembe veszed a soraimat, a szintiszta igazsagot irtam le kendozetlenul.
      Ezek utan csak azt tudom mondani, hogy:
      A te eleted, a dontes a te kezedben van. DONTS JOL!

      • Az egyetlen ertelmes hozzaszolas ,intelem ezen az oldalon a sok lila felhoben uszkalo botorkalo naivak kozott

    • Èn 23 éves lány vagyok,szüleim mar nincsenek csak két bátyám van.Nem rég ismertem meg én is egy pakisztáni férfit ,akit az elején még egyátalán nem kedveltem de adig adig kedveskedet és udvarolt még megszerettem.Túl vagyok már egy pár kapcsolaton de ehez hasonló még soha nem volt úgy bánik velem mint egy hercegnövel,a tenyerén hordoz ez az egész olyan mint egy szép alom minden kívánságomat teljesíti.Azt nem tudom biztosan hogy ez igy is marad és azt sem hogy nem változik e meg .Szerinrem minden a neveltetéstül füg ,ha a fiu már kiskora óta azt a neveltetest kapja hogy a nöt tisztelni kell és szeretni és ezt is lata a szüleitöl akor nem lehet baj .pl:nekem az exeim egy kivetelével mindegyik megütöt söt az egyik meg megis fenyegetet pedig ök magyar férfiak voltak.Szóval szerintem nem lehet olyan rossz egy pakisztáni férfi oldalán 👍🏻😃☺️

    • Janosne Horvath // október 30, 2019 - 13:14 // Válasz

      Ne menj soha nemfogadnanak el nekem pakistani a ferjem milelott megkapta vizumot mindent igert hogy megyunk eggyut pakistanba es sok mast van egy kislanyunk is most van vizum es en nemmehetek pakistanba megmonta soha mert en idosebb vagyok es elvalt 3 gyerekkel hol ott ezt tudta elotte is ugyhogy felejsd el amig lehet csak vizum kell neki hidd el

  10. Kedves Delia,

    megkérdezhetem,hogy honnan ismered ezt a pakisztáni fiút, talán internetről?
    Nem tudom,hogy hány éves vagy ill. a fiú hány éves, de gondolom tudod, hogy ott korábban házasodnak,mint Mo-on, és akik külföldön élnek azok sokan eltitkolják,hogy a hazájukban házasok (Kérdezted őt arról,hogy van -e felesége, vagy a szülei által van -e kiválasztottja?). Egyépként nekem is pakisztáni barátom van (normálisnak tűnik,ill. sokat mesél a családjáról,stb), és mondta, hogy a pakisztáni férfiak komoly szándék céljából nem szeretnének olyat aki evállt, vagyis főleg valaki mástól gyereke van. Nem nagyon fogadják el…
    Szóval én a helyedben nem mennék ki hozzá. (amúgy felajánlotta,hogy majd ő kifizeti a repülőjegyedet? mert az én barátom biztosan felajánlaná,mondta, hogy ő egy nőtől nem fogad el pénzt, sőt anyukám repülőjegyét is kiakarta fizetni -Angliában élünk.)

    Irtad,hogy volt egy indiai barátod… nekem is volt egy indiai,akit internetről ismertem.
    kb. 5 hónapig voltunk együtt. Eleinte minden jól mükődött aztán egyszer csak megváltozott, amikor telefonon beszéltünk, bunkó stilúsban kérdzete,hogy “mit akarsz!?” és a végén mondta, hogy egyépként ő elvan jegyezve Indiában.

    Sok sikert kívánok!

    Szia

    • szia anita !!!! meg kerdezhetnem hogy angliaban hol tartozkodsz?

    • Hm, az én párom viszont még mielőtt találkoztunk volna, a legfontosabb volt neki, hogy mit szól hozzá a fiam. Mert ő boldog, harmonikus családot szeretne, és semmiképpen sem szeretné, ha a fiam boldogtalan lenne.

  11. Kedves Mónika,

    írtad, hogy kiutazol Pakisztánba a fiúhoz.
    Hogy sikerült? Tényleg várt rád? A szülei mit szóltak hozzád? Megházasodtatok?

    Üdv. Anita

    • Kedves Anita,

      igen, ahogy lejjebb olvashatod kimentem április 9-én és 11-én össze is házasodtunk.
      A szülei nagyon megszerettek, de nem tiltakoztak az ellen, hogy inkább Európában szeretnénk élni.
      Egyelőre ő még Pakisztánban maradt, mert amíg nem érvényes a házasságunk itthon, addig nem akar vízumot igényelni.
      De nagyon remélem, hogy nyár végére újra együtt leszünk. Már nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Tőle többet kaptam a 40 nap alatt, mint az addigi pasijaimtól összesen. :)

      • Hogyan tudtál kiutazni Pakistanba és milyen papírokat kellett kivinni a házassághoz.Tudnál írni priviben email juhasz_moni76@freemail.hu

      • Szia kedves Sunday!!!

        A helyzet az, hogy én is Pakisztánba készülök párommal, azonban szörnyű dolgokat olvastam a magyar kormány honlapján az ott lévő egészségügyi helyzetről és mivel kisfiam még nem kapta meg a 6 éves emlékeztető oltást, így azt tervezem, hogy őt addig inkább Mamánál hagyom. Azonban éppen ezért szeretném felgyorsítani a lehető leggyorsabbra az eseményeket, hogy minél előbb visszatérhessünk családi életünkhöz és a tanácsodra lenne szükségem. Elsősorban hogy sikerült 2 nap alatt összeházasodnotok? Milyen papírokat vittél? Azok már le voltak fordítva? Én a magyar honlapon olyanokat olvastam, hogy nem csupán valami védelmi adatlap kitöltésére van szükség, de csak úgy mehet oda egy magyar állampolgár, ha rendelkezik 1: 6 hónapra érvényes útlevéllel (ez érthető), 2: a védelmi adatlap (ez egyáltalán mi????), 3: repülőjeggyel a VISSZAÚTRA is (ennyire nem látnak szívesen ott?), 4: megfelelő mennyiségű pénzzel a bankszámlán (mennyi a megfelelő mennyiség???)

        Gondolom nem olyan rémes a helyzet, mint ahogyan ezt itt nálunk leírják, de miért ilyen nehéz kijutni? Ja, igen és még egy kérdés, ti helyileg hol voltatok?

        Köszönöm a segítséget és ha bárki más érdemben hozzá tud szólni a témához azt nagyon megköszönöm.

  12. Kedved Tóth Hajnalka,

    írtad, hogy

    “Pakisztáni férjem lett véletlen és véletlen egymásba szerettünk,mint ahogy írják is ott nincs ilyen,a fétfi se lehet szerelmes.
    Ezért most tíltják tőlem és újj házasságra kényszerítik,pedig ő férfi mégis hasonló cipőben jár.”

    Megszeretném kérdezni, hogy amielött összeházasodtatok a szülei tudtak rólad?
    Ill. te ismerted a szüleit (személyesen vagy telefonon keresztül)?

    Üdv.
    Anita

    • Hát, én többeket megkérdeztem erről, és úgy tudom, hogy a házasság előtt érdemes óvatosnak lenni a túl nagy érzelmekkel, mert akkor “bűnbe eshetnek”. Tehát mindent lehet, de az esküvő után. Olykor a keresztények is így gondolják, hogy mindent csak az esküvő után. De az átlag felfogás valóban más Magyarországon.

  13. Bokor Bernadett // május 29, 2011 - 08:05 // Válasz

    Sziasztok!
    Talán azzal kezdem, hogy nagyon jó hogy valakivel megoszthatom aggodalmaim és érzéseim!Na igen, nekem is pakisztáni fiú tetszik!A neten ismertem meg, eleinte nem fordítottam rá különösebb figyelmet, aztán egyre több levelet küldött és kezdte felkelteni a figyelmem!Egyre jobban tetszett nekem és egyszer csak azt vettem észre, hogy szerelmes lettem!Szeretne hozzám jönni, de nekem is felmerültek azok a kérdések -talán nem szerelemből jönne,vagy tényleg szeret?-azt mondja nekem hogy egyedülálló, de én úgy érzem nem így van!Felvállalta egy közösségi oldalon, hogy én vagyok a párja, mondván hogy szeretné ha a nevem a neve alatt lenne, de én nem fogadtam el a felkérést!Nekem is vannak gyerekeim, igaz elváltam, de ő csak 25 éves, én meg 33 éves vagyok, kicsit furcsállom hogy én kellek neki!Azt mondta hogy ez náluk szégyen és most csukott szemekkel kell járnia a családja előtt! Nem tudom mit gondoljak arról hogy “szerelmem a világ végére elmegyek veled, csak kérd”! Mondja meg valaki hogy mit tegyek, mert teljesen tanácstalan vagyok!Köszönöm neketek

  14. Sziasztok!
    Hát mindig nézem az új bejegyzéseket.
    Igen felajánlotta, hogy megveszi a repülőjegyet. A családjáról is szokott mesélni. Megkérdeztem már tőle, hogy a családja elfogadja-e, hogy ő egy olyan nővel legyen, akinek van egy gyereke, és sajnos még a válásom folyamatban van. Ő azt mondja, akit ő szeret, azt a szülei is elfogadják. Amúgy meg a szülők Pakisztánban élnek, ő meg cipruson. Igaz lassan 3 hónapja, hogy ismerem, minden nap msn-en beszélünk, és mennek az sms-ek. Hát nem tudom…Nagyon meg kell gondolni. Én nem vagyok vékony, sem meseszép, nem tudom elhinni neki, hogy én kellek neki. Mivel az interneten ismerkedtünk meg, én nagyon borúlátó vagyok ezzel kapcsolatban. Meg aztán Cipruson mennyi szép nő szaladgálhat a tengerparton….én meg a hájam miatt még fürdőruhát sem vagyok hajlandó felvenni:( tehát nem tudom mi lesz. Akarom őt, de nekem még sosem volt szerencsém az életben. És amikor az indiai fiút megtudták a szüleim, anyám azt mondta elveteti a gyerekemet. (pedig velük élek). Amúgy az indiainak van felesége, és gyereke is Indiába.Lehet nem kockáztatok, és megmarad a plátói szerelem…………………..

    Én 31 éves vagyok, ő 29

    • Bokor Bernadett // május 30, 2011 - 05:58 // Válasz

      Kedves Delia!
      Ezek az érzések vannak bennem is “mi van ha nem tetszem neki, ha csak kihasznál, ha csak játszik az érzéseimmel”!De vannak olyan gondolataim is, hogy mi van ha nekem nem tetszik, mi van ha mégsem olyan mint amilyennek én elképzelem!Nagyon sok a kérdőjel!Most azon az állásponton vagyok, hogy hagyom magától pörögni az eseményeket.Már egyszer elváltam, még egy csalódást is elviselek, de szeretnék esélyt adni magamnak “hátha ő az igazi”!Delia mindig kell esélyt adni magunknak a boldogságra, adj magadnak te is!Ha nem ölelheted át azt akit szeretsz és akarsz, rosszabb mindennél!Legyen önbecsülésed, mert nem a külső számít, a belső értékek sokkal fontosabbak!Én nagyon szorítok neked!!!!!!!!!

    • én 35 vagyok, a pakisztáni férjem pedig 28 lesz……..és én sem vagyok sovány, de a férjem ezt szereti :P

      • sziasztok, énis nagy dilemmában vagyok…mi távszerelemben vagyunk, én 50 vagyok, a pakisztáni kedvesem 36, mindenképpen házasságot akar…ő akar jönni Magyarországra, mert előzőleg én már elutasitottam, mondtam, hogy én nem megyek Pakisztánba, hogy akkor itt házasodjunk össze. mi angliában ismertük meg egymást kb. 6 éve….azután elvesztettük egymást, ő 2 évig keresett mire a facebookon megtalált. de valahogy én sem akarok neki hinni. amiket igér, tul szép, hogy igaz legyen. egyébként egy nagyon csendes, kulturált, tanult férfiról van szó. persze azt hazudta nekem, hogy elvált a feleségétől, mert van állitólag 1 kislánya is. arra gondolok, hogy neki is csak a vizumra van szüksége, amit mondtam is neki, de erre az volt a válasza, mivel elég jó pozicióban dolgozik, hogy neki semmi szüksége a vizumra…mivel bármikor kaphat üzleti vizumot, és mindig jönni akar ide hozzám is bp-re, csak én nem engedem egyelőre… szoval furcsa ez nagyon, én mondtam is neki, hogy ugyan mit tudna kezdeni egy ilyen öregasszonnyal…én már nem tudok neki gyereket szülni sem, ez meg már eleve őrületes bűn…vagy ti mit gondoltok erről? erre ő beválaszolt, hogy drágám…hány millióan élnek ezen a földön gyerek nélkül…mi nagyon boldogok leszünk igyis együtt…mondom én, hogy nagyon furcsa…
        mindenesetre már kezdek meginogni, ugyhogy jó lenne, ha valaki olvasgatná a blogot, és válaszolna valami biztatót, hogy mitévő legyek…???

        • Kedves sexy50! Két dolog ütötte meg a fülem:
          – “persze azt hazudta nekem, hogy elvált a feleségétől” (ha valaki hazudik, pláne ilyen fontos témában, miért érdekel még bármi is, amit mond?)
          – “mivel bármikor kaphat üzleti vizumot, és mindig jönni akar ide hozzám is bp-re, csak én nem engedem egyelőre” (ha valóban “dilemmában vagy”, akkor kérd meg, hogy jöjjön ide Budapestre, és ismerjétek meg egymást közelebbről, ennyi, legalább kiderül, tényleg olyan könnyen kap-e vízumot).

          Azt nem írod, hogy a férfi vallásos-e, de az iszlámban nem kötelező gyerekvállalással megpecsételni a házasságot, a Prófétának se volt minden asszonyától gyereke (pláne, mivel egy részük rég menopauza után volt esküvőkor, hadiözvegyek). Igazából az iszlám sokkal nyitottabb volt ebben az kérdésben: a zsidó-keresztény kultúra a teljes önmegtartóztatásra épít, és az utóbbi a naptár-módszert engedélyezi fogamzásgátlás céljából, míg a muszlimok már a középkorban is élhettek a megszakított közösüléssel, mára már pedig a legtöbb irányzatban – a fanatikusabbakat leszámítva – teljesen elfogadott a tabletta és az óvszer használata is. Ha pedig valakinek nem lehet gyereke – egészségügyi okokból vagy a koránál fogva – nem kell kell aggódnia, semmi gond nincs.

        • Ibolya vagyok 49 eves van egy batatom Pakisztani 49 eves .A fb ismerketunk meg mar ossze koltoztunk 3 honapja arany a szive most keszuluk hogy eskugyunk meg Romaniaba .!En ozvegy no vagyok a fiu ozvegy jol meg vagyunk nagyon szeret neki 3 gyereke van Pakisztan ban nekem 2 gyerekem van ok minden kosztunk ! A felesege volt unoka tesvere nagyobb is volt nalanal 10 evel engem nem zavar mi volt az ellot ! A fontos nekem hogy nagyon szeret meg en is lassan meg szeretem !

  15. Kedves Bernadett!
    Tényleg igazad van. Bennem is felmerült az a kérdés is, hogy mi van, ha nekem mégsem jön be? Most úgy érzem a hétvégén történt vele valami. Hiába kérdezem, mindig csak azt mondja, nagyon szeret….hát nem tudom. Ez a pasi egy álom számomra. Szeretném nagyon őt magamhoz ölelni, de lehet a távolság megöli ezt az érzést:( Ma még nem küldött sms-t pedig minden nap szokott írni…
    Most lesz a születésnapja, mondtam, hogy küldök neki ajándékot. Azt mondta, inkább ő küld nekem, és a kislányomnak.
    Gondoltam csinálok neki tortát, vettem is tűzijátékot, meg gyertyát, hogy a webcamerán keresztül felköszöntjük a tortával, de szerintem nem lesz belőle semmi. Eddig sem volt szerencsém az életben, hát miért épp most lenne?????????????

    • Bokor Bernadett // május 30, 2011 - 19:39 // Válasz

      Kedves Delia!
      Azért lesz most szerencséd,mert akarod és szereted és ha te így állsz hozzá,ilyen pozitívan SIKERÜLNI IS FOG!Szerintem a torta nagyon jó ötlet, “és mindenki tudja mikor született”(ezt csak azért írtam,mert itt vannak akik nem így gondolják) kedves gesztus lenne.Delia, nem lehet hogy, csak nem ért rá,elfoglalt volt és azért nem telefonált?Az a baj hogy te rögtön a negatív oldalról közelítesz, és ezért a pozitívumok elhalványulnak a számodra!Persze lehet hogy nem kellesz neki, de fel a fejjel Delia , te tudod mennyi szeretetet veszített, és mitől fosztotta meg magát!KITARTÁS

  16. Kedves Hajnalka,

    Cambridgeben élek, és ti?

    Üdv.
    Anita

  17. Kedves Hajnalka,

    Cambridgeben élek, és ti?
    Ha megkérdezhetem, hogy ismerted meg ill. nektek hogy történt a házasság?
    Csak nikah vot, vagy igazi esküvő is?

    Üdv.

    Anita

  18. Kedves Delia,

    jó ötlet lenne, de én úgy hallottam, hogy a muszlimok nem ünneplik a születésnapjukat..
    Ill. valamikor a azt sem tudják, hogy mikor születtek pontosan. Pl. a barátom mesélte, hogy a szüleit őt 1 évvel idősebbnek írták be…

    Üdv.

    Anita

    • : ) Az én páromnak is papíron más a születési dátuma, mint ami a valós. És tényleg nem ünneplik az iszlámban a szülinapokat. Viszont akinek európai felesége van, ők sokszor megtartják. Az én párom pl. a Karácsonyt is elfogadja. Ő mást gondol erről, és a kérdései teljesen jogosak, amiket föltett nekem róla, de ha nekem ez fontos szokás, őt nem zavarja. Pl. együtt vettünk ajándékot a fiamnak.

  19. bocsi, nem szüleit, hanem szülei :)

  20. Delia, ne felejtsd el, hogy mindenkinek csak a kinézet számít!
    Gondolom vannak olyan ismerőseid akik szépek, de vajon belül is olyanok? Én nem vagyok benne biztos…

  21. *Delia, ne felejtsd el, hogy mindenkinek NEM csak a kinézet számít!

  22. Sziasztok!
    Köszönöm a bátorító szavakat. Akarom ŐT!!!! Nagyon nagyon. Épp most beszéltünk, megvárt, mert én délutános vagyok. Lehet beleszerettem teljesen????????
    A szülinapját ünnepelni fogja, már megbeszéltük, hogy webcamerán keresztül kapja a tortát. A látvány az övé, az íz a mienk:)
    Szurkoljatok, hogy júliusba kijussak hozzá.

    Mindenkinek sok sikert a pakisztáni pasikhoz.

    • Bokor Bernadett // május 31, 2011 - 06:04 // Válasz

      Igen Delia!!!!!!!!!!!!!Így kell ezt!!!Na ezt a pozitívumot vártam tőled!Nagyon szorítok neked!!!

    • Most utazom majd Pakistan, én muslim 5 éve.
      De idáig te vagy aki nem a rosszat írja.
      Mert nem hiszem hogy minden ki ilyen lenne.
      Nem kell ahhoz Pakistan lenni.

  23. Kedves Delia,

    kérlek ne haragudj a hibás infoért.
    Úgy tudtam, hogy az iszlám vallásúak közül senki nem ünnepli a szülinapját (amikor az egyik muszlim ismerősömet felköszöntettem, mondta hogy köszi, de egyépként én nem tartom,mert muszlim vagyok), de ma megkérdeztem a pakisztáni barátomat, és azt mondta, hogy (Pakisztánban) valaki ünnepli, valaki nem. Ő például nem.
    Szóval mégegyszer bocsi a hibás inforól!
    Egyépként nagyon kedves tőled, hogy így gondolsz rá, figyelmes vagy.
    Ez biztos tetszik neki :)

    Sok sikert!

    Üdv.
    Anita

  24. Bokor Bernadett // június 4, 2011 - 10:45 // Válasz

    Sziasztok!
    Most egy kicsit megrémültem, mert már bemutatta a családját, és most érzem ennek a súlyát! Rádöbbentem , hogy egy teljesen más kultúra, más szokásokkal! Nem tudom hogy tudom-e kezelni a helyzetet, szeretem, de számomra rémisztő ez a világ!Megdöbbentett az, hogy 4-napos szertartásról beszélnek és azt gondoltam “mi ez , én nem vagyok ide való”! És valóban nem! Most úgy érzem hogy a családja számára egy tárgy vagyok, akit oda tesznek ahová akarnak! Kedvesek velem, de mégis van bennem egy furcsa érzés! Nem tudom mit tegyek, de azt elmondhatom, hogy ennyi szeretet, és szerelmet még soha nem kaptam senkitől, pedig 34-éves vagyok! Lehet hogy ez nekem kicsit sok? Vagy csak megijedtem?Segítsen valaki!!!

    • Szia Bernadett,

      Nem kell aggodnod.
      Ha a parod es te kozted oszinte tiszta szerelem van, akkor nem lesz ebbol problema.
      Nyilvanvalo hogy tudtad hogy ez nem lesz olyan, mint egy magyar fiuval, de a rugalmassagod es tiszteleted az o kulturaja irant csak meg fogja erositeni a szalakat.
      En is egy alomszeru kapcsolatban elek. Mi is az eskuvot tervezzuk, s az Iszlamot tanulom mar jo ideje. Szaz kerdeseket tettem fel, de mindenre kaptam valaszt oszinten, kedvesen. Ennyire meg senkit nem imadtam, mint a paromat. A kapcsolatunk egyszeruen romantikus, harmonikus es nagyon konnyu. Nincsen megcsalas a fejben, meg jobb no az utcan. Az igazi muszlim ferfi tudja, hogy a no a kiralynoje az otthonnak, s ezert en is kiralykent kezelem ot :)
      32 eves koromra igen erettnek tart a kornyezetem s sokmindent elertem az eletben. Ha valaki negativan reagal vmire csak mert hallott vmit, arra sose reagalj. Zart ajtok kozott te tudod mi tortenik, s mindig is hittem es hiszem hogy ha pozitiv dolgokrol beszelunk es cselekszunk, illetve mondunk, akkor olyan eletet is kapunk!
      Lanyok, nagyon szuper ezt az oldalt latni, mondta is a parom, hogy – o azt hitte mi vagyunk az egyeduli magyar-pakisztani paros:)
      Persze az emberek furcsan neznek parszor, bar ez Londonban nem annyira kirivo :)!
      ..ez a tiszta szerelem, amikor nem az szamit hogy ki honnan jott, hanem ki talalja meg az igazit :)!
      Eppen mondta a parom par hete hogy tobb milliard ember el a foldon, Istennek halat adhatunk azert amire mi ratalaltunk, mert ez csak keveseknek adatik meg! Bizzunk benne, hogy meg jonehanyan megismerik a szintiszta Iszlamot es csatlakoznak a kis csapatunkhoz!
      Az o csaladja Pakisztanban el, az en csaladom, szuleim pedig sztem a kezdeti sokk utan, tokeletesen elfogadtak. Apukam unokaert konyorog, anyukam magyarosat akar neki fozni….stb
      O ertem allt/all ki, en erte. Mit szamit akkor hogy ki honnan szarmazik?
      No persze azt is hozzateszem hogy jomagam nagyon szeles latokoru vagyok, es a kulturajat nemcsak szepnek, de kihivasnak, logikusnak, kalandnak, es sok sok egyebnek elem meg. Enelkul szerintem sokkal nehezebb belevagni egy “ket nemzetu” kapcsolatba.
      Sok sok szerencset, szep eletet, tiszta szerelmet kivanok!
      Hajra lanyok!:)

      Tina

      • Kedves Tina
        Nagy örömmel olvastam a soraidat, köszönöm neked!Jó hallani hogy valaki boldog a szerelmével, főleg hogy Pakisztáni fiúról van szó!Annyi mindent mondanak nekem, főleg ítélkeznek, és nagyon összezavarnak, már nem tudom reálisan nézni a dolgokat. Az egyik pillanatban nem akarom elengedni, a másikban úgy gondolom, csak játszik velem.

  25. Szia Bernadett!
    Ott vagy náluk? Remélem minden jól sikerül! Én szorítok neked!

  26. Bokor Bernadett // június 5, 2011 - 07:08 // Válasz

    Szia Delia!
    Igen,kint vagyok,30napra kaptam vízumot! De Délia annyira nehéz volt kijutni, olyan biztosításokat kellett kötnöm, fedezetet adnom, hogy el sem hinnéd! Az ő családja fizette az utat, nekem arra már nem lett volna pénzem, négy havi fizetésembe került volna a jegy!Csak olyan jeggyel lehet kiutazni , ami fix időpontos visszafelé! Hirtelen sok volt nekem ez a változás, és kicsit elbizonytalanodtam! Látta rajtam, hogy összezavarodtam, és elénekelt nekem agy szép dalt,Délia elolvadtam!!!! Most megint úgy érzem kész vagyok érte mindent megtenni!Délia szeretném ha meghallgatnád (persze ő nem ilyen szépen énekelte, de le vett a lábamról). Köszönök neked mindent!

  27. Szia Bernadett!
    Gratulálok, hogy kijutottál. A dal nagyon szép. Gondolom most láttátok először egymást. Bátor vagy. Remélem júniusba én is találkozhatom a pakisztáni szerelmemmel. Ő szomorú, mert ha tudok is menni, csak egy hétre, mert nem kapok több szabadságot…
    A családja mit szól hozzád? Beszélgetnek veled? Gondolom te tudsz angolul. Én sajnos csak kicsit. Szeretnék tanulni, de nyelviskolára nincs pénz:( De ahogy egyre többet beszélünk, úgy ragadnak rám azok a szavak, mondatok, amit többször használunk.
    Sok sikert a kinn tartózkodásodhoz! Én úgy érzem tőle már most több szép szót kaptam, mint az exemtől a 15 év alatt.

    Ha írni szeretnél, én várom!

    SOK SIKERT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  28. Bokor Bernadett // június 6, 2011 - 11:16 // Válasz

    Szia Delia!
    Én is csak alapszinten beszélek angolul, de csak akkor beszélnek angolul, ha azt akarják hogy tudjam miről van szó! Egyébként fogalmam sincs miről csevegnek, és ez annyira kínos számomra és idegesítő! Úgy érzem minden pillanatban, hogy rosszat mondanak rólam, nagyon megalázó helyzet! Nem ismerem a szokásokat, és nem merem önmagam adni. Nem tudom mit szabad és mit nem! Szerelmes vagyok, de nem tudom meddig bírom ezt a helyzetet! Nem tudom a felszín alatt mi van. Értesz engem Delia? Tudom ha együtt akarunk maradni, valamelyikünknek fel kell adni a kultúráját, szokásait a másikért! Bízom benne hogy sikerülni fog! Delia, az első éjszaka felejthetetlen a számomra, és igen , én sem kaptam ennyi szeretetet és figyelmet a 13 év házasságom alatt! Ha nem is lesz ebből a kapcsolatból semmi, akkor is azt mondom hogy megérte, mert érezhettem azt az érzés amire mindig is vágytam! Delia írd meg kérlek, hogy alakul a kapcsolatod, mert erőt merítek belőle! Puszi neked

    • én is csak cseteltem angolul, de élőben nem beszéltem, míg ki nem mentem oda, így mindkettőnk gyakorolhatta a nyelvet, urdut viszont nem tudtam megtanulni, csak pár szót……..
      apósom viszont sokat tanított az iszlám vallásról…..

  29. Szia Bernadett!
    Te belőlem, én meg belőled merítem az erőt. Nagyon jó, hogy rátaláltam erre az oldalra, és hogy te is itt vagy. Remélem támogatjuk, és segítjük egymást a továbbiakban is. Nagyon sok erő, és energia kell ehhez a kapcsolathoz. Neked a családod mit szól ehhez a szerelemhez? Van gyereked?
    Már írtam, hogy az én családom egyáltalán nem tolerálja, és igazándiból nem is tudják, hogy egy pakisztáni fiú a szerelmem. Ő jönne Magyarországra, mindent feladna értünk, de én ezt nem merem bevállalni. Félek. Pedig ha tényleg találkozunk, és akarjuk egymást, akkor neki kell feladnia mindent. De ez még messze van. Sokszor nagyon bizonytalan vagyok. Akik tudják, hogy ő van nekem, ők mindig azt mondják, hogy nehogy azt higgyem hogy csak én vagyok neki….Nem tudom mit gondoljak. ő azt állítja nincs senki más. De ugye nem látok el a távolba, és nem is ismerem igazából.
    Mi lenne ha, emailban, vagy msn-en tartanánk a kapcsolatot? Ott azért sokkal személyesebb dolgokat is meg lehet beszélni. Mit szólnál hozzá?

    ” az együtt töltött perceitekből legyenek órák, az órákból napok, a napokból évek….”

    • sajnos, aki nem járt ott, az csak azt hiszi el, amit itthon hall a tv-ben, rádióban, neten……pedig én egész más világot találtam ott……….nekem “bejött” az az egyszerű élet, amit ők élnek….
      nekem is csak azt mondogatják, hogy biztos csak érdekből vett el, meg van neki másik felsége,stb.
      sok ostoba ember van, akinek megvan az előítélete,de valójában nem lát a dolgok mögé :(

  30. Bokor Bernadett // június 7, 2011 - 05:52 // Válasz

    Szia Delia!
    Igen, vannak gyerekeim, egy fiam 10 éves, és iker lányaim 5 évesek. Már mindenféle kifogást mondtam, többek között ezt is, hogy mért ne folytassuk ezt a kapcsolatot, de mindig azt mondja nekem, hogy okokat keresek és ő tudja kezelni a helyzetet, mert szeret és mi vagyunk a családja!Számomra kicsit hihetetlen, de a viszonyítási alapom, csak a férjem és a Magyar férfiak! (őket meg inkább hagyjuk) Hinnem kell benne , mert ha nem teszem , rossz alapokra fektetem a kapcsolatot. A családomnak mikor elmondtam, hát enyhén szólva dühkitörése lett mindenkinek! Azóta én szajha vagyok, hogy gondolom hogy 3 gyerekkel tinédzsert játszom, elfordultak tőlem és magamra maradtam! Elmondtam nekik, hogy ez az én életem, én irányítom és ne kényszerítsenek olyan helyzetbe , amibe nem vagyok boldog! Sokáig néma csend volt, aztán mikor látták hogy kitartok Shani mellett, kezdtek megenyhülni. Most az van, hogy ugysem maradunk együtt sokáig! De tévednek! Most úgy érzem örökké együtt leszünk! Delia tarts ki mindig az álláspontod mellett , mert ez a te életed és csak te tudod , hogy mi jó neked ! Jó ötlet az email: cherilyn3@gmail.com

  31. Szia Bernadett!
    Sajnos nem alakulnak túl jól az események. Nagyon gyanús nekem, hogy mindig este 11 óra körül jelentkezik be, és akkor beszélünk. Hiába kérdezem hol jár, mindig mérges lesz, és azt mondja nincs másik nő az életébe. Tudod azért ha belegondolok, nyár van, ezer meg ezer nő futkározhat ott mellette. Nem tudom mit tegyek. Szeretem őt, de lehet inkább a távolság miatt elengedem…..
    Kérlek adj tanácsot, vajon mit tehetnék?
    Annak viszont nagyon örülök, hogy te megtaláltad a boldogságot odakint. Legyetek nagyon nagyon boldogok.

    • Bokor Bernadett // június 8, 2011 - 13:54 // Válasz

      Szia Delia!
      Tanácsot adni nem tudok, de lehet hogy talán sok munkája van! Nem tudom , hogy ott mennyi az időeltolódás, de lehet hogy ez is közre játszik a dologban! Én nem hátrálnék meg a helyedben, legfeljebb lesz egy jó heted vele!Delia mit veszíthetsz ha elmégy hozzá? Hidd el a személyes találkozás sokat számít és segít tisztán látni! Én sem vagyok szép, és mégis tetszem neki és szeret! Nem tudhatod mi az ami tetszik neki benned! Nem kell szépnek lenni ahhoz , hogy szerelmet adj és kapj!Találj magadban értékeket, és valami szépet, önbizalmat ad! PUSZA

  32. Szia Bernadett!
    Tudod a férjem rengeteget hazudott, és már nem tudok bízni az emberekben. Ő mindig azt mondja: én nem az az ember vagyok, bízz bennem! Tegnap este későn beszélgettünk, és amikor magyarul leírja hogy Szeretlek szerelmem, hát elolvadok. Ma ment külföldre a főnökével egy hétre. Annyira akartam, hogy a szülinapját megünnepeljük, de nem jön össze. Erre azt mondta, majd ha vele leszek megünnepeljük.Majd csak jövő hét csütörtökön ér újra haza. Én akarom őt!!!! Eldöntöttem, hogy küzdeni fogok érte, mert szeretem.

    Neked hogy telnek a napjaid a szerelmeddel? Vittél magaddal fényképezőgépet? Gondolom szép hely lehet, ahol most élsz. Talán nekem is megadatik egyszer, hogy megismerjem őt, és a családját.

    • Bokor Bernadett // június 9, 2011 - 14:57 // Válasz

      Szia Delia!
      Ez nagyon kedves volt tőle, még a végén megtanul Magyarul érted! Ismerős sztori, az én férjem ugyan ez volt, csak még inni is szeretett! GYŰLÖLÖM! Feláldoztam a fiatalságom érte , ezt soha nem bocsájtom meg neki! Delia , akard is őt, hidd el teljesen más emberek , mint a Magyar férfiak! Azt azért el kell hogy mondjam, hogy nagyon féltékenyek! Nem merek senkire ránézni!!! Állandóan a gyűrűmmel babrálok, csak ne hogy felnézzek beszélgetés közben, nagyon gázos helyzet! De bízom benne , hogy Magyarországon más lesz a helyzet! Igen , vittem fényképezőt, de nem sokat fotóztam, nem túl szép hely ez, legalább is ahol én vagyok! Voltunk szép helyeken , ott készítettem fotókat! Delia, ha igazán szereted tarts ki mellette , legyél optimista, mert máshogy nem fog menni! Írj emailt és küldök fotót ha hazajöttem!Puszi

  33. Kedves Bernadett,

    örülők,hogy olvashatom a hozzászólásaidat.
    Tényleg nagyon bátor voltál, hogy kimentél hozzá.
    Amint már az előző hozzászólásaimban írtam,hogy nekem is pakisztáni barátom van, én is ugyanazt érzem, mint te. Még soha nem kaptam ennyi szeretet, törődést egy fiútól. És olyan jó érzés, hogy mellette egy igazi nőnek érezhetem magam.
    A fiú családja mit szólt hozzád,amikor először megláttak? Te is pakisztáni ruhákat hordasz kint? Hogy bánnak veled? Hogy telnek a napjaid? Házimunkába (főzni,mosni, vasalni,takarítani) be kell segítened? A fiú ill. a családja vallásos ill. nagyon vallásos? Pakisztánban, melyik városban éltek?
    Én is kiszeretnék jutni Pakisztánba, barátom szüleivel szeretnék találkozni -abban az esetben ha megházasodunk. (Szerencsére nekem nem annyira idegen a kultúrájuk, mert voltam afgánokkal, pakisztániakkal (pakisztáni családba járok takarítani) indiaiakkal együtt (indiai családban élek most). És tisztában vagyok vele, hogy a férfi alatt van egy picit a nő. Ill. hétvgente én is paksiztáni ruhákat hordok…iszlám vallást is ismerem)

    Egyébként most csak látogatóba mentél ki, vagy meg is fogtok házasodni is? A családja tud a gyerekeidről?

    Sok sikert kívánok!

    Üdv. Anita

  34. Bokor Bernadett // június 9, 2011 - 14:45 // Válasz

    Szia Anita!
    Csak látogatóban vagyok kint. Ugyan azokat a ruhákat hordom , mint amilyeneket itthon viselek. Nem én adom fel a kultúrám , hanem ő! Én nem tudnék az ő országában élni, ezért szégyenlem is magam! Rawalpandiban vagyok, de nem az én világom! Igen tudnak a gyerekekről, de hogy mi a véleményük nem tudom, elég zárkózottak itt az emberek! Nagyon kedvesek velem, de nem tudom mi van a függöny mögött. Nem kell besegítenem a házimunkába, mert mint vendég ezt nem tehetem meg, mert ez sértés lenne. Szeptemberben szeretnénk összeházasodni, mert én mindenképpen Magyarországon szeretnék élni! Hát ebből volt egy kis vita, de nem velem vitáztak, hanem a szerelmemmel, de azt is négyszemközt! Elég korrekten járnak el ilyen dolgokban. Most érzem azt, hogy talán tényleg együtt lehetünk, mert eddig csak hiú ábránd volt! Majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok, szeptember még messze van!

    • engem családtagként kezeltek, segítettem takarítani, mosni, főzni…………és salwar kameez-ban jártam :)

  35. Bernadett, hol szeretnétek majd megházasodni? Pakisztánban vagy Mo-on?

  36. Sziasztok! Mónika vagyok, és férjhez mentem április 11-én Pakisztánban. :) Kinn voltam 40 napot, most újra itthon, és éppen a házasságunkat anyakönyveztetem, utána fog a férjem vízumot kérni.
    Pakisztánt nagyon megszerettem, egy percig sem féltem, pedig az idő alatt kapták el Oszamát is.
    Felvettem a muszlim vallást, bár az imádkozást nem csinálom…………Először nagyon furcsa volt, hisz egész más kultúra, de alkalmazkodtam hozzájuk, persze ez nem mindenkinek menne, vérmérséklettől is függ….
    Bevallom, ha nem lenne a kisfiam haza sem jöttem volna.
    Nagyon boldog vagyok a férjemmel, örülök, hogy őt választottam. egyébként ő küldte a repülőjegyet is (oda-vissza). A családja is nagyon megszeretett, de mi döntünk arról, hogy hol fogunk élni, És ő nem azért vett el, mert Európába akar jönni. Ha rajta múlna inkább ott maradna Pakisztánban. Csak a fiam miatt gondolkodunk az itteni letelepedésben, hiszen ott két munkahelye is van, és jól keres, nálunk pedig nem várja semmi sem.
    Szóval a kételkedőknek üzenem, hogy bár sok a csaló a neten (én is beleszaladtam 1-2-be), de hinni kell abban, hogy van valahol valaki, aki csak ránk vár…..

    • Szia!
      Akkor te nagyon ügyes vagy , ha 40 nap alatt megtanultad a nyelvet, le a kalappal! Nekem ez nem sikerült, és nem is értettem mit akarnak. Kizárólag angolul beszéltem velük, már amit tudtam. Hát gratulálok neked, és sok sikert kívánok!

      • Kedves Betti!

        Valamit félreértettél, ugyanis én angolul társalogtam velük, ugyanis az egész család beszélt angolul, ki jobban, ki kevésbé. De azért pár urdu szót is megtanultam. :)

    • Kedves sunday02

      Marsallah!
      Hat ez Isteni!
      Szivbol gratulalok nektek!
      Minden jot kivanok!
      Legyetek nagyon nagyon boldogok!

      Tina

  37. Kedves sunday 02.

    Megszeretnem kerdezni,hogy mennyi ideig voltal kint,i ll. milyen es hany napos eskuvotok volt?

    Varom a valaszodat.

    Udv.

    Anita

    • Szia Anita!

      40 napot töltöttem Rawalpindiben. Az esküvőnk a 3. napon volt, ami egy kb. félórás procedúra volt egy ügyvédnél. Másnap megkaptuk a házasságlevelet. Tradicionális esküvőnk nem volt, amit én igazán sajnálok…..

  38. Szia Sunday02 ,

    akkor csak nikah volt? Es nem mecsetben?
    Ill. milyen ruhad volt?

    Udv. Anita

  39. Szia Anita!
    Igen, csak nikkah volt. Abban a ruhában voltam, amit 2. napon vett nekem. Egy fekete-arany salwar kameez.

    Üdv: Móni

  40. Szia Sunday 02,

    elkerhetem esetleg az email cimedet, mert en is hasonlo cipoben jarok, es szivesen kerdezgetnek, beszelgetnek errol a temarol veled.

    Udv. Anita

  41. Szia Sunday 02,

    elkerhetem esetleg az e-mail cimedet, mert szivesen kerdezgetnek, beszelgetnek veled errol a temarol, mert en is hasonlo cipoben jarok…

    Udv. Anita

  42. Szia sunday02.Koszi az email cimedet, irtam egy uzenetet, megkaptad? Udv. Anita

    • szia, megkaptam, és válaszoltam is, de valami van az email címeddel, mert visszajött, hogy “Delivery to the following recipient has been delayed” :(

  43. Szia Bernadett!
    Erdeklodni szeretnek hogy meg mindig Pakisztanban vagy e. Ha igen akkor legyszi minel elobb valaszolj es akar talalkozhatnank is. En mar itt elek tobb mint egy eve. Varom mielobbi valaszod. Anita

    • Szia Anita!
      Nem már nem vagyok Pakistanban, de nagyon jó lett volna találkozni, és beszélgetni egy kicsit, mert sok mindenre választ tudtál volna adni nekem!Mond meg nekem, hogy lehet bízni ezekben a fiúkban? Sajnos én a családomtól csak azt hallom, hogy ne bízzak benne, mert csak a vízumot akarja, de én másként látom ezt a dolgot, és eléggé össze vagyok zavarodva! Te kint élsz, mond meg lehet bízni benne, vagy tényleg csak a vízum kell neki? Te talán tudsz nekem segíteni!!!!Pakistanban merre vagy?

      • SZia Betti!
        Hat sajnalom hogy mar nem vagy itt de ha barmi kerdesed lenne nyugodtan irj es valaszolok rajuk a sajat tapasztalataim alapjan. En 2009 oktobere ota elek itt Karachiban es biztosithatlak rola hogy a ferjem nem a vizumert vett felesegul es teljesen megbizom benne de sajnos ez nem mondhato el mindenkirol. Megprobalhatok segiteni, de mivel nem ismerem a ferjed igy sajnos velemenyt sem tudok rola mondani hogy mit is akar o valojaban ezt neked kell erezned. De szivbol tanacsolom neked hogy ne hallgass masok velemenyere csakis a sajat erzeseidre.

        • Anita Karachiból!
          Érdekelnének a pakisztáni tapasztalataid, jó lenne beszélgetni. Az én párom Karachiból származik, katolikus, angol anyanyelvű, jelenleg külföldön dolgozik. Pakisztánban még nem jártam, de szeretném megismerni magyar szemszögből is a várost, ahol felnőtt és ahol a családja ma is él.
          Kontakt: katitoth kukac mailbox.hu

    • Szia Anita,

      én csak 40 napot voltam kinn. De érdekelne milyen ott élni huzamosabb ideig.

      üdv. Móni :)

      • Szia Moni!
        Hat azt hosszu lenne leirni hogy milyen is a pakisztani elet de ha mar voltal itt akkor valami sejtesed van a dologrol. Annyit azert elmondhatok hogy szamomra iszonyatosan unalmas es azert kicsit veszelyes is. Ha lenne valami konkret kerdesed akkor irj nyugodtan.

        • igen, a veszély mindig fennáll ott, múltkor például a férjem épp csak eljött arról a helyről, ahol nem sokkal később robbantottak :(
          unalmas akkor volt, ha a férjem dolgozott, és nem volt otthon, de ha ott élnék, akkor a mindennapi teendők és a gyerekek lefoglalnának :)
          ha vihetném a kisfiamat is, akkor én szívem szerint ott laknék most is…

        • Kedves ANITA,
          Szeretnék veled beszélgetni, kérlek add meg az e-mail cimedet vagy irj nekem a god.angel@freemail.hu.
          Várom leveledet!
          Üdvözlettel.

        • Anita te kint élsz még?felvennéd velem a kapcsolatot.skyp juhaszmoni76 vagy email juhasz_moni76@freemail.hu köszönöm.

  44. Kedves anita,

    megkerdezhetem, hogy hogy ismerkedtel meg a ferjeddel,es hogy kerultel ki Pakisztanba? Pakisztanon belul hol elsz?

    Udv. Anita

  45. Sziasztok!
    Úgy érzem, meg kell osztanom veletek az elmúlt időszakom. Én voltam a szerelmemnél Pakisztánba, esküvőt terveztünk M.o szeptemberben, és mégis úgy érzem, hogy csak a vízum a domináló az egészben. Ezt valahogy nem tudom kiverni a fejemből, és inkább e gondolatok felé hajlok. Véget vetettem a kapcsolatnak, de a szívem összetört, és nagyon fájó érzés ez számomra. A dühítő az az egészben, hogy sosem fogom megtudni az igazságot – vajon tényleg engem szeretett, vagy csak a nemzetiségem- tudom, hogy már semmi jelentősége az egésznek, mégis ott van bennem a kérdőjel. Remélem nem hibáztam!

    • Szia Betti!
      Miért nem esküdtetek meg kint? Mennyit voltál Pakisztánban? Ott egy nő nem élhet egy férfival házasság nélkül, mi is összeházasodtunk már a harmadik napon.
      Egyébként ő jött volna, és itthon házasodunk, de nem kapott vízumot.
      ÉS nem a vízumért vett el, az tuti. :)

      • Szia sunday02!
        Én mindenképpen M.o szerettem volna férjhez menni, mert ez az én hazám! Én keresztény vagyok, és az is maradok, senki kedvéért nem váltok vallást! Egy hetet töltöttem kint Rawalpindiben, amit nem felejtek el soha! Olvastam a blogodat, és mintha nem is egy országban jártunk volna! Engem megölelt a r.téren, és nála laktam az egy hét alatt. A városon kívül laktak a n.szülők, és ott is voltunk, meg persze a rokonságnál.De a legjobb akkor volt , mikor ketten voltunk és jókat nevettünk együtt. Én a saját ruháim hordtam, és senkinek nem volt ellene kifogása, elfogadták azt, hogy én más vallású vagyok, és tiszteletben tartották. Bár vannak furcsa dolgok náluk, de én is tiszteletben tartottam azokat. Szerette volna, ha a gyerekekkel ott élünk vele az ő otthonába, de ez nálam kizárt dolog. Már nem vagyunk együtt, de még mindig ír msn, és arra kér, hogy éljünk vele! Nagyon nehéz számomra elengedni őt, de már eldöntöttem , hogy VÉGE!

    • Kedves Betti, szerintem a férfinek és családjának komolyak voltak a szándékaik feléd. Olvasgattam az elözö beszélgetéseket és az vettem észre tul érzelmesen fogják fel a hölgyek ezeket a dolgokat. Ha te is kint voltál és láttad a családod, az hatalmas és nagy dolog, hogy befogadtak az otthonukba. A család nem ellenezte a kapcsolatotokat , mert többrészben ök a döntik el a házasságot. Ha igy fájt a szived, nem is tudom miért nem biztál meg bennük. Tudom, sok rossz hir van, de ugy gondolom ha valaki a vizumra pályázik nem igy tesz.
      Minden jot neked!

  46. Írtam egy blogot, akit érdekel az olvassa el bátran. :)))
    http://40daysinpakistan.blogspot.com/

  47. Szia Betti, sajnalom hogy veget ert, de mibol gondoltad hogy csak a vizum miatt szeretne veled egyutt lenni: Udv. Anita

    • Szia Anita
      Úgy éreztem , hogy elhanyagol, és már nem törődik velem annyit , mint törődött. Persze nem tudtam elengedni, mert gyenge vagyok és szeretem. De a kérdés még mindig itt motoszkál a fejembe, -csak a vízum kell e neki, vagy én- már nem érzem azt a szeretetet amit eddig éreztem irányából. Most is azt mondja , hogy ő nem tud nélkülem élni , és értsem meg, hogy szeret, de én érzem hogy megváltozott valami………..na és a Magyar jogrendszer, hát valami katasztrófa, egy meghívólevelet is nehéz elküldeni, és rengeteg pénzbe kerül, na meg papírmunkába, egyszóval esélytelen a dolog.

  48. Fuh sziasztok vegigolvastam a csevegeseteketes elegge osszezavarodtam nalam most kezdodik ez az orulet amin tik mar atmentetek vagy meg benne vagytok nemtudom mit tegyek 1 eve kint elek hollandiaba es keresem parom fel ala utazgatok netezek stb vegul ratalaltam Sheryre jobbanmondva o ram, hulyesegbol regisztraltam eggy parkereso oldalon es 3 napjara ra jelentkezett kb 3hete talalkoztunk mindjart belesullyedtem a gyonyoru szemeibe es a kisugarzasa egyenesen letablozott mivel elegge messze lakik tolem 2 hetig nem talalkoztunk o minden nap hivott irt stb de sajnos az en angolom a beka segge alatt van kb 3 meterre montam neki hogy bocsi de inkabb ne nemnagyon akarta elfogadni de a vegen beleeggezett ma viszont megint jelentkezett elegge bajba kerult a sulibol haza akarjak kuldeni ugyhogy otthagyta most valami baratjanal lakik es segedmunkas nem is tudom hol de mind eggy.
    De a lenyeg lenyomta nekem is a szep szoveget meg 1 evig itt lehet es szeretne megint talalkozni en persze mindjart kerdore vontam mit szeretne tolem vizumot?o enyhe celozgatassal valojaba alatamasztotta hogy igen de utana par ora alatt az ujjai kore csavart ahogy nem tudok angolun ugy szortam a szavakat magambol es hmm nemtudom belevagjak? lehet szerelem lessz a vegen belole?en irtam neki hogy nem szeretnek lottozni az eletemmel ha csak a vizum kell neki rossz helyen kopogtat keressen valaki mast mert en nem vagyok hajlando hazasodni csak hogy neki jo legyen. Errefel azt irta semmi gond o hisz abban hogy en neki vagyok teremtve az elso pillanattol es var ram.Na most mi van? en mar tanacstalan vagyok tetszik a fiu de nemtudom ilyen alapokkal erdemes e epiteni tovabb!

    • Anikó!

      Nem kell itt szélsőségekben gondolkozni, értsd: a, csak a vízum kell neki; b, ő életed párja. Nem: egyelőre még csak ismerkedtek, nem alakult még ki a bizalom – ez idő, és nem szavak, hanem tettek kérdése. Ugyanakkor nyugi, bőven van időtök, nem hajt senkit a tatár. Találkozzatok, ismerkedjetek, dumálgassatok, szervezzetek közös programokat, idővel költözzetek össze. Ha pedig egy-két éven belül is működik a dolog, akkor akár jöhet a házasság is, hiszen már bizonyítást nyert, hogy igazi szerelemről és kötődésről van szó.

      Ha embered esetleg azt állítja, hogy vallási okokból akar mielőbb házasodni, de már akár egyszer is megcsókolt, akkor ugye tudod, hogy hazudik? A vallásos ember párjának még a még a kezét sem foghatja meg a menyegző előtt, tehát ha már szexeltetek és vallásra hivatkozva akarna feleségül venni, akkor röhögd ki. A kettő nem fér össze.

      Add meg neki az esélyt, hogy bizonyítson, de ne legyél naiv.

      • Kedves Eszter!
        Kérlek arra adj nekem választ, hogy mért nem Pakisztáni lányt választanak maguknak, miért Magyar lány kell nekik, hisz ott is gyönyörűek a lányok…………….én ezt valahogy nem értem…………

  49. Szia Betti en csak annyit szeretnek hozzaszolni a tortenetedhez hogy nem lehet hogy inkabb magadat szepen lassan lebeszelted a kapcsolatrol? Ha a Fiu tovabbra is irogatni fog azert gondolkozz eggy kicsit el szavaimon! :)

    • Szia Anikó!
      Valószínűleg így van ahogy te is gondolod, lebeszéltem magam róla.De meg kell hogy említsem neked, hogy egyre ritkábbak voltak a beszélgetések , és napokig , sőt hetekig nem jelentkezett, aztán mikor jelentkezett, jött a mézes-mázas szöveg, hogy ” drágám , te mindig bízz bennem, és veled szeretnék élni, és hibás ha te úgy gondolod, nekem csak a vízum kell, gyere és élj velem az én otthonomban”. De ő tudja hogy én nem tudok menni, és könnyen dobálózik ezekkel a szavakkal, szóval mind egyforma, tisztelet azoknak , akik tényleg szerelemből akarnak Magyar lányt. Ha M.o-ra már be tudnak jönni, nyitott az út nyugatra……….hát kedves sorstársak ez a helyzet! Kívánok mindenkinek sok sikert és sok boldogságot, mindenkit megértek és nem ítélkezem , hisz én is átéltem ezeket a dolgokat, de csak akkor házasodjatok, ha biztosak vagytok az érzésekben…..de azt ne csináljátok hogy látatlanból 1-2 nap után hozzámentek, mert az fiú csak vízumot akar…………én mindig azt mondom, a Magyar lányok nagyon tudnak szeretni, de nem hülyék!

  50. Eszter
    Csakhogy elegge eltolta a sulibol visszatartottak az id kartyalyat mivel nem tudta fizetni es igy nem tud hivatalosan dolgozni es ha ez igy megy tovabb hamarosan hazatoloncoljako ugy szamolta kb 1 eve van itt aztan vege,holnap beszelni akar a szuleivel hogy bajba kerult de ketli hogy ossze tudnak neki szedni 4000eurot.kerdeztem az otthoni helyzetekrol azt mondta hogy 22.augusztusan szuletett de nem tudja pontosan meik evbe 85=87ig hatarolja mivel az anyukaja a suliba mas datumot diktalt be a papirjan jan 16 all 1989 de semmikeppen nem nez ki 22nek. kerdeztem a felesegre is mondta hogy naluk a csaladba nem voltak elore kiszabva a felesegek.. amugy ma ittaludt nalam eggy agyba de nem volt semmi azt mondta var mig en is es o is biztos lessz az erzelmeibe sokaig beszelgettunk hogy van naluk hogy van nalunk stb egyepkent meg mindig szuz amit tud mindent a filmekbol latott egyepkent eszrevenni az elso csoknal majdnem bekapta az gesz arcom:) edes volt

    Vagy nagyon jo szinesz a srac es en tul niv vagyok vagy lehet igazat mond meglassuk mi lessz tovabb. Nalam van 1 plusz pontja hogy nem akart mindjart azagyba vinni .

  51. Sziasztok!

    A Facebookon csináltam egy csoportot “Külföldi a férjem” néven, akit érdekel, azt szívesen várom. :))

    • Szia!!!
      Ne haragudj, hogy így ismeretlenül írok de ha kérhetném megadnád az email címed?
      Mert lenne egy pár kérdésem és szívesen beszélgetnék veled erről a témáról!
      Üdv: Tina

  52. na sziasztok :)

    Mint mindig osszekuszalodott eggy picit az eletem elosszoris elvesztettem a munkam es a szallasom, persze mondtam neki hogy akkor ennyi volt aszthiszem megyek haza es remelem azert meg sikerul visszajonnom …. Erre o gyere hozzam lakni en gondoskorok rolad … Azt azert tudnotok kell rolam hogy eleg orult vagyok ahhoz hogy erre igent mondjak :) es nem banom tudom 2 nap nem a vilag de hmmm nagyon jol erzem magam vele itt lakok a rokonainal vele eggyutt nagyon aranyosak nincs hianyom semmibe segitenek munkat talalni holnap megyek megbeszelesre aaah szoritsatok hogy minden ok legyen

  53. sziasztok
    minden happy, kivéve, hogy nem lehetünk együtt :(
    ugyanis nem kapott vízumot a férjem, sajnos az, hogy meglátogatna engem ( a feleségét) és a szüleimet nem elég nyomós ok arra, hogy beengedjék az országba
    és nem vagyok egyedül ezzel a problémával, mivel sok ismerősöm van, akiknek arab a férje, és szintén “meg vannak bélyegezve”
    ez a 21. századi Magyarország, nem élhetsz szabadon a pároddal ott, ahol akarsz :(
    köszönjük……..

  54. Kérem valaki segítsen..Pakisztánbam lakik egy barátom, vagyis az elérhetetlen szerelem. Nem vagyok már tinilány(45) a barátom(47) Pár éve ismerjük egymást, mindennap kamerán keresztül beszélgettünk és aggódtunk olykor egymásért..Tudom hogy a szívünk és a lelkünk egymásra talált. A Bevándorlás elutasított, nem feleltem meg a követelményeknek, mivel nincs a TB- könyvben pár millio. Harcoltunk, de feladtuk…Pakisztán nagyon messze van, több százezer ft,,Félek Nekem nem adnak vízumot, ezért feladtuk..Tudom, hogy minden percben titokban várja a csodát. Amíg élünk szenvedni fogunk, de Allah akarata volt mindez ? Tönkre ment a szívűnk és a lelkünk..Nem Magyarország miatt jött volna ide ! Bárhova a földön, csak velem szeretett volna lenni. Egyszerú ember, könyvelőként dolgozik, könnyen ellenőrizhető..Most 2 ember élete ment tönkre örökre, mert nem jöhet meghívás nélkül…Köszönöm hogy végig hallgattatok, és megtiszteltetek az olvasással. Mosoly soha nem lesz többé az arcomon..Félek hogy Istenben sem tudok már hinni…Nincs segítség…..:((

    • Kedves Mónika! Szerintem nem olyan vészes a helyzet. Bár én sem láttam már a pakisztáni férjemet május óta. Novemberben elutasították a vízumkérelmét, de azért ültek rajta 3 hónapot.
      Te könnyen kapnál vízumot, nekem 1 héten belül megadták. Próbálj meg te kimenni először. Nem olcsó a repülőjegy, de közösen összedobhatnátok a pénzt.
      Egyébként hogy-hogy nem nősült még meg ennyi idősen? Vagy elvált?
      Ne add fel, igaz, hogy nagyon rossz a várakozás, de egy igazi muszlim férfira megéri várni. :)

  55. Sziasztok!!!
    Régebben én is írtam ide. 2011. március 18-án talált rám egy pakisztáni fiú, aki igazándiból Cipruson él(t). Sokáig minden nap beszélgettünk, a jövőt tervezgettük…és egyszer csak szeptemberben egyik nap még beszéltünk, és utána már soha többé nem jelentkezett..Hogy mi történt vele, nem tudom, mert a telefonja kicsörög, de nem veszi fel…És már mindenhonnan töröltem…Időközben megismertem egy másik fiút…vele 1 hónapig tartott a beszélgetés..ő sri lankai, és kiderült, ő csak játszadozni akart. Na itt szált el a bizalmam minden pasival szembe örökre.
    Most egy nigériai barátom van, aki persze nem Magyarországon lakik. És én nem tudok bízni benne….
    Azt hiszem ez a két fiú örökre megpecsételte az életemet.
    De biztos nem mindegyik ilyen gerinctelen, és vannak akik igaz érzelmekkel rendelkeznek…
    Kitartást csajok!!!!!

  56. Üdv
    Olvastam hozzászólásaitokat és leírom én is nektek a történetem. Megismertem egy közösségi oldalon egy 32 éves pakisztáni-pastu fiút.Ő írt nekem, kíváncsi volt rám,bár nem is tudom hogyan talált rám.
    Összebarátkoztunk, nagyon kedves, okos, érdekes, szenvedélyes, mindenről tudunk beszélni, ő is jól tud angolul, diplomás és több nyelven beszél, egy uniós országban él és dolgozik, bár éppen most hazautazott és sokkal ritkábban beszélünk. De nagyon megszerettem, és ő is engem, februárban megy vissza dolgozni és akkor találkozunk,pár napot itt tölt, később pedig én megyek hozzá majd, hogy jobban megismerjük egymást, mert ezért személyesen mégis minden más, de szerintem nem változik semmi, csak még közelebb kerülünk egymáshoz.Azt mondja, hogy együtt kiválasztunk egy országot és együtt élünk majd, nem akar Pakisztánban élni, mert szerinte ott nincs jövője, és én se mennék amúgy oda, szülei nem hiszem, hogy nagyon örülnének nekem, vallást nem változtatok, katolikus maradok, ő muszlim, de modern, szóval ahogy ő mondaná nem a szüleivel kell majd élnem, hanem vele, ne törődjek velük, bár azért lehet majd látogatóba megyünk néha,mert nekik állítólag a fiúk boldogsága a fontos.Bár van bennem egy kis aggodalom, mióta otthon van azóta sokszor eltűnik hetekre is, és ez fura nekem, meg hát néha mondd olyan dolgokat ami nem tetszik nekem, bár lehet a vallása miatt, de néha ez idegesít, pl, hogy otthon a nő a főnök, de azon kívül a férfi ,meg érdekelték a körülményeim, mivel ő felelős ember, támogatja otthoni családját is,ezért tudnia kell mindent. Szóval, na de megmondtam neki, hogy mi mindent megbeszélünk majd és megosztunk majd, egyenlőek leszünk, nem vagyok naiv.
    Én 24 vagyok, szőke, kék szemű, szerinte nagyon szép, és azt mondja mindennél fontosabb vagyok neki, de akkor miért tünedezik el néha? És nem érzi kötelességének a magyarázatot túlzottan, én is dolgozom, most fogok költözni is, de mégis van rá időm, szóval azért szépnek tűnik a történetünk, és biztatónak, de lehet nem lesz semmi belőle, én nem örülök a rejtélyes viselkedésének, bár ő mindig azt mondja nélkülem ő meghal,de hát néha nem úgy tűnik.
    Nem tudom mi lesz velünk, de örülök, hogy vannak “sorstársaim”, érdekes volt olvasni történeteiteket.

  57. Sziasztok!
    Vegig olvastam az osszes hozzaszolast.
    Egyikotok sem csitri mar, de elolvadtok egy “szeretlek szerelmem” szovegtol? Vagy elaleltok a bugo hangjatol es a melyen ulo barna szemetol?
    Gyorsan jojjetek le az anyagrol, amit szedtek vagy szivtok. Szerintem jozan, ertelmes intelligens no nem dol be/ala ilyesminek.
    Hat persze, hogy a vizum miatt vagytok gyonyoruek, csinosak, kivanatosak.
    Mit is gondoltatok?
    Ennyi naiv csajt egyrakason…..
    Es ugyanakkor pocskondiazzatok a magyar ferfiakat…., mintha annyit ismernetek.
    Hany ferfit ismertetek meg eletetekben, hany ferfival eltetek egyutt, hogy ki meritek jelenteni, minden magyar ferfi szarhazi???
    Nem vagyok meg oreg, de sok emberrel osszehozott a sorsom, es nem is valasztanam szet, ferfi vagy no az illeto. Ember mindegyikuk, egyikuk jobb, masikuk rosszabb.
    A sajat valasztasotok volt az az idota, iszakos, netan asszonyvero, akivel meg agyba is bujtatok. Vagy kenyszeritett titeket barki is, hogy osszekoltozzetek/hazasodjatok? Anyukatok nem probalt meg lebeszelni egyikotoket sem?
    Hiszen mar akkor ivott/nozott/verekedett, csak Ti, a sajat magabiztossagotoktol megreszegulve: “majd en megvaltoztatom” felkialtassal fejest ugrottatok a kapcsolatba es utana sirattatok magatokat, meg az 1-2 gyereketeket, hogy veletek nem torodik.
    Addig is egy onzo f.sz volt, mitol valtozott volna meg…..
    De ne felejtsetek el, TI valasztottatok.
    Fogadjatok el, ROSSZUL valasztottatok, es ennyi.
    De nekem az jott itt le a fenti levelekbol, most is igyekeztek ROSSZUL valasztani, a mosoly, a mezes-mazas szavak, igeretek elegek….. Hat nem igy van…
    Azt mondjak, a bolcs a masok karan, a buta a sajatmaga karan (sem) tanul.
    Szaz szonak is egy a vege, a magyar fiukkkal legalabb egy nyelvet beszeltek, egy kulturkorbol szarmaztok es Magyarorszagon el lehet valni, egy no egy gyereket sajat erobol is fel tud nevelni, ha mar megszulte.
    Es nehogy azt higyjetek, hogy konnyen beszelek, nekem is meg van a magam tortenete.
    Szoval eljen a szerelem, de Ti magatok vagytok felelosek a sorsotokert, senki nem fog helyettetek donteni, amit ontudatos magyar csajokkent Ti nem is igen hagynatok.
    Okosan, atgondoltan, jozanul……
    Es Mindenkinek nagyon boldog karacsonyt!!!!

    Az iszlam nem unnepli, ugye?
    Aki mar konvertalt, annak nem kivanhatok szep Karacsonyt, de remelem Ok is boldogok!

  58. Kovacs Margit // január 30, 2012 - 01:43 // Válasz

    Kedves Lanyok!
    Nem is tudom igazabol, hogy mit irjak…..
    Szerelmes vagyok azt hiszem egy pakisztani fiuba…
    Nem jartunk tu sokaig, csak 2 honapig(de kb fel eve ismerjuk egymast), de sokkal hosszabbnak tunt..
    En szajitottam vele,mert az eszem allandoan tiltakozott.meg most is.
    Nem az iszlammal van bajom onmagaban.az en problemam, az a ketely, hogy mi lesz, ha gyerekunk lesz egyszer?
    En nem igazan hiszek Istenben, meg sem vagyok keresztelve, nem is tervezem, minden vallas tavol all tolem!
    mi egyebkent egy europai orszagban elunk, de nem magyarorszagon.O hamarabb itt volt, mint en, sajat vallalkozasa(i) vannak, szoval nem vizumot akar, szo sem esett hazassagrol.
    az en problemam az, hogy talan csak felek..tul eros vagyok.azt hiszem, attol felek, hogy ha lanyom lesz, a sajat akaratabol fogja felvenni a kendot!igazabol szeretnem a gyerekeimnek megadni a valasztasi lehetoseget, hogy azt a vallast gyakoroljak majd (vagy ne), ami nekik tetszik!Hogy ne azert legyenek valamik, mert a szulei azok.szeretnem, ha eljarnanak majd bulizni, es igenis essenek at 1-2 szerelmi csalodason, ha ahhoz az kell, hogy megtalaljak az igazit!!!ezalatt nem azt ertem, hogy skalpokat gyujtsenek, de ismerjek es szeressek azt, aki majd a tarsuk lesz, hiiszen a szuleik is ezt tettek!!!
    A masik resze pedig, hogy ha esetleg a szerelmem vissza akarna menni pakisztanba egyszer….en nem mennek!
    nem tudnek muszlim orszagban elni, en tulsagosan mas vagyok!kepes vagyok kompromisszumra, nagyon is, de valahogy mindig az az erzesem, hogy magamat is, meg a ferjemet is bajba kevernem a vallas miatt, ugyanis en elegge ugy nezek ki, mint ok, es mindenkinek szemet szurna, hogy nem ugy viselkednek, ahogy azt egy muszlim nonek kell….es ha jol tudom, a vallasi rendorseg szeret eloszor donteni,illetve vegre hajtani az itelete, mielott egyaltalan kerdezne…
    es akkor meg nem is beszeltem arrol, ha esetleg pakisztani valasra kerulne a sor!!!es a gyerek?????

    huhh, jol kiszakadt most minden…

    Kedves lanyok!
    Azert en kicsit furcsalottam, hogy nektek ilyen kerdesek nem merultek fel….
    Illetve, kerlek, felejtsetek el az interneten talalt pasikat, mert azok tenyleg csak a vizumra hajtanak!!!Csak gondoljatok bele: otthon ulnek, de szeretnenek kulfoldre menni, mert otthon szar, viszont nem kapnak vizumot…. gyorsan osszeszednek egy kelet-europai not(es altalaban mind KELET-europai!!), akinek szep szavakat suttognak, es ok maris rohannak hazasodni….
    Kerlek ne ertsetek felre, nem itelkezni szeretnek, nem, errol szo sincs!!!
    De nem veletlen, hogy csak azt a nikkaa-t hajlandoak megkotni…se jegyajandek, se lakodalom!!!Pedig naluk ez szinte torveny!!!
    Ha biztosak vagytok abban, hogy szeretnek titeket, akkor hajra, es legyetek boldogok, de azert legyetek resen az internetes pasikkal!

    Koszi.

    L

  59. sziasztok en egy slovak lany vagyok es tanacsra lene szugsegem.
    van egy pakistan parom man 6honapja elunk egyut es nagyon szeresunk egymast,benem is mindeg folmerult az a kerdes hogy ,lehet csak a vizomot akarja es utana elhagy.
    de o anyira szeret hogy asztmonta majd akor menyek hoza felesegul ha tiszta szivembol akarom.
    es kepzeljetek el mikor man igazan ugy eriztem hogy hoza akarok meni mert szeresunk egymast es megbizunk egymasban.es kepzeljetek el 3napal ezelot letartotak a hatosagon mert lejart a vizomja es lehet hogy visza kuldik pakistanba.kerlek segicsetek hogy mitegyek hogy segicsek neki
    en ugy erzem hogy nelkule nem tudok elni.

    • Kovacs Margit // február 13, 2012 - 23:22 // Válasz

      Ha mar lejart a vizumja, akkor mar mindegy.szerintem annyi ido mar nincs, es most mar tuti, hogy a hatosagoknak is feltunne a hirtelen gybekelesi otlet!!! Bar nem tudom, otthon mikent mukodik ez a dolog, raadasul, gondolom, akkor ti szlovakiaban vagytok…
      A lenyeg, hogy szerintem igenyeljen uj vizumot, es majd utana, ha meg mindig ugy erzitek, akkor hazasodjatok ossze.bar szerintem 6 honap meg keves egy hazassaghoz, de ezt mindenki maga donti el…sok szerencset kivanok!Prajem ti vsetko najllepsie, aby si nasla stastia v zivote!;)

  60. Jó volt olvasni titeket, remélem, épp mind jól vagytok!

  61. Kedves Lányok, Asszonyok!
    Sajnos az én drága pakistani szerelmem nagyon átvert. Aki ha végigolvasta az egész blogot, az látta, hogy júniusba a szerelmem születésnapjára készültem..tortát sütöttem..És most kiderült, akkor nem is dolgozni utazott el, hanem egy magyar nővel volt együtt… Csak hülyített még hónapokon át, és egyszer csak eltűnt…Azzal búcsúzott:szeretlek!
    És most valamiért bejelölt fb..de gondolom meg is bánta, mert másnap már tiltott..Addigra már láttam, elvett feleségül egy másik magyar nőt….

    Hát így jártam…..

    SOHA többet nem bízom meg egy pasiba sem!

    Sok boldogságot mindenkinek!!!!!

    • Sziasztok, az én történetem a következő:
      én egy hazai kórházban dolgozom, egyszercsak hoztak egy pakisztáni menekültet a munkahelyemre. Így ezzel nem is lett volna gond, kb. 1 hónapig nem is szóltunk egymáshoz, hanem utána. Egyre többet beszéltünk, voltak titkos találkáink egy helyi sörözőben, emlékszem ez télen volt, óriási hóesésben képes voltam gyalogolni km-eket, hogy találkozzunk, de mindig nagyon örültünk egymásnak, igazi nőnek érezhettem magam mellette.
      Aztán úgy gondolta, megszökik majd nyugat-európába, de ez nem jött össze, a határon elkapták, és mivel “csak M.o.-ra szóló tartózkodási engedélye volt”, az is csak pár hónapig, így most szépen csücsül egy hazai őrzött szálláson, ami teljesen olyan, akár egy börtön. Azóta minden nap beszélünk telefonon, csupa jókat mond, így szeretlek, úgy szeretlek, házasodni is nagyon szeretne, és én is szeretem nagyon, csak hát még nekem gyors ez az egész házasodás (gondolom a papír kellene). Én amúgy elváltam, egyedül nevelek 2 gyermeket. Azt mondta, a családjának nem gond, hogy én nem vagyok muszlim, ha mi együtt akarunk lenni, nincs ellene kivetésük.
      Fogalmunk sincs róla, meddig lehet itt M.o.-on az őrzött szálláson, lehet 1 hét, lehet 1 év, és utána gondolom visszatoloncolják Pakisztánba, nem tudom, hiába érdeklődöm róla, mindig azt mondják, nem adhatnak ki információt külföldiről. Köszi.
      Fogalmam sincs, mi lesz így, szerintem semmi…:-(
      Kíváncsi vagyok a véleményetekre, kérlek titeket, írjátok meg, mit gondoltok, mi lenne a helyes???
      Ui.: Úgy hiányzik minden nap, hogy alig bírom ki a következő látogatásig, mert 2-3 hetente meg tudom látogatni, ami nem semmi, 2 külön szobában vagyunk, és egy kb. 30×30 cm-es homályos üvegablakon keresztül tudunk kommunikálni…..:-(

      • https://www.facebook.com/groups/392604734097869/
        írtam egy csomót, de nem jelent meg, nem akarom újra leírni :P

      • Kedves “Mami”, ha van két gyermeked, akkor boldog leszel, ha a terheket és feladatokat meg tudod osztani a pároddal. Ha igazi a szerelmetek, akkor meg tudjátok várni, amíg ő egzisztenciát teremt magának és nektek. Azt írtad, hogy ő menekült – de mi elől menekül?
        Nekem volt pár nem-sikerült kapcsolatom, és mindegyikük szép szavakat mondott, teljesen hihetően. volt köztük magyar és külföldi is. Ezért én megtanultam, hogy ígérni sok mindent lehet. Ha valamit meg tud adni egy férfi, akkor arról nem beszél, hanem megteszi.
        Egy házasság sok-sok évtized, ennyi időre előre kell tudni tervezni. Az élet sok mindent hozhat, amit nem lehet kiszámítani, és pont ezért fontosak a konkrét tervek, minél pontosabb egyeztetéssel a párunkkal, hogy ezek a közbejövő akadályok minél kevésbé téríthessenek el a közös célunktól.
        Minden jót, adja meg Neked Isten, ami a legjobb neked!
        Anita

    • Delia, és tudod kit vett el? És őt hogy hívják? Hogy több lányt már ne palizzon be… Mert vannak rendesek is. Ismerek több lányt, akik évek óta boldog házasságban élnek, gyerekeik is vannak. Ezért ne legyen rossz véleményed minden férfiról. Legközelebb jobban figyelsz majd, már tudod, hogy mik a jelek, amiket elsőre nem vettél észre.
      Anita

  62. Kedves Mami, szerintem az a ferfi csak a papirokat szeretne toled.
    Volt egy afghan baratom, aki szinten menekult volt, Nemetorszagban elt, utlevel nlekul volt, feketen elt az orszagban, 1 het ismertseg utan megakrt velem hazasodni, persze ekkro meg nem tudtam,hogy vmi nincs rendben. Amugy persze nemet mondtam neki, mert tul fiatal voltam. Majd fel ev jaras utan, egyszer csak eltunt, s az unokatesoja kozolte velem sms-ben hogy a baratomnak problemaja van, rendorsegen van, o is ult a bortonben…aztan vissza akartak kuldeni a hazajaba, de megszokott Olaszorszagba, fel evre, ekkor mi mar nem voltunk egyutt. Fel ev utan visszajott Nemetbe, s megismerkedett egy nemet lannyal, akinek volt egy gyereke. kb harom evig (vagy nem tudom pontosan) egyutt voltak, gondolom meghazasodtak, a lenyeg hogy a srac megkapta az afghan utlevlet, szoval a papirokat, szakitott a nemet novel s talan7-10 ev utan ment haza Afg-ba. Gondolom ott meghazasodott, de annyi az utolso infom hogy haza ment.
    Szoval legy ovatoss vele, mert az exem is igy-ugy mondta hogy szeretlek, nagyon kedves volt hozzam, nonek erzhettem magam, gondoskodott rolam, de gondolj arra, ha vki akar vmit, akkor muszj ilyennek lennie.
    En a helyedben nem hazasodnek meg vele….
    eva

  63. Erdekes, hogy amiota a borton szerusegben van, azota kezdte el hasznalni a szep szavakat, mint pl. szeretlek.
    Szerintem ezek csak szavak. :( Blanka

  64. kovacs margit // május 26, 2012 - 14:20 // Válasz

    Jajj, csajok!!!!

    Ne legyetek mar ennyire naivak!!!!
    Mami, kerlek gondolj bele az o helyzetebe!!
    Menekult, el van arva, es itt ez a naiv magyar no…. Szerintem a papitok miatt csinalja!Persze, lehet, hogy nem csak azert, de tuti, hogy a papirok miatt ilyen surgos a hazassag!!!
    En fel eve vagyok a parommal, de nekunk eszunk agabansincs meg hazasodni, pedig mi minden nap talalkozunk…Mindketten dolgozunk, vannak ambicioink es celjaink, amiket el szeretnenk erni.Szeretjuk egymast, es mellesleg meg sosem volt olyan ferfi mellettem, aki ennyire torodott volna velem, mint o, de teljesen normalis a kapcsolatunk, nem akart mar a masodik eten elvenni!!!
    Tok mindegy, hogy honnan jon egy ferfi, de az nemm normalis, hogy nem is ismeritek egymast, es mar a lakodalomra gondol!
    Kerlek lanyok, mindannyiotokat, hogy a rozsaszin kodon keresztul azert gondolkodjatok, lassatok is egy kicsit!
    Semmi problemam amugy azokkal a hazassagokkal, amik a papirrol szolnak, csak akkor tudjon rola mindket fel…
    Sok boldogsagot es tisztan latast kivanok!

  65. Sziasztok !!
    Nagyon orulok, hogy ra talaltam erre az oldalra. tavaly nyaron ki jottem angliaba edesapamhoz az erettsegi utan es a sarki boltban megismerkedtem a bolttulajdonossal aki egy pakisztani ferfi ( 30 eves lesz a nyaron) en pedig 21 . Mar akkor fel keltette az erdeklodesemet ez a fiu. Nap mint nap el jartam a bolt elott csak hogy lathassam es vartam mindig hogy koszonjon. Majd a dolgok elkezdtek alakulni. Minden nap egy kicsivel tobbet beszelgettnk mire oda jutottunk, hogy eljott a nyar vege es nekem mennem kelett volna haza mert az egyetem vart…de erre mar mind ketten nagy szerelemben voltunk. Majd meg kert hogy maradjak itt vele , es en maradtam is mert halal szerelmes voltam / vagyok bele. Az egesz csaladommal osszevesztem . Ap az hallani sem akart errol a dologrol hogy osszekoltozzek egy pakisztanival. En senkire sem hallgatva feladtam a sulit csaladra ugy gondoltam majd megbekelnek hisz csak a gyerekuk vagyok es elfogadjak a dolgokat. De a dolog nem egyszeru … a Fiu eddigi elete kesz kavalkad… itt el mar angliaban 15 eve van 2 gyereke egy angol notol, de en ezt is elfogadtam hisz ha szeretem elfogadom. de ami ez tan jott….megtudtam, hogy haza kell mennie hamarosan mert a szulei meg akarjak hazasitani valami masod nokatestverrel. Azzal az indokkal hogy adtak neki egy eselyt hogy o valassza ki akit szeret, de a no megcsalta a baratom. igy a szulok ezt dontottek. Mar egy eve egyutt lakunk, decemberben baratom hazautazik,mert a szulei mar idosek es az apja hazasitani akarja. En meg mondtam neki hogy akkor most a nyaron minel hamarabb annal jobb hazakoltozok felejtsuk el egymast,mert azt a fajdalmat nem birnam ki hogy o hagyjon el. De tudom, hogy o is szeret meghazasodni se akar a lannyal pakisztanban, de az o csaladja meg nagyon vallason es nem hiszem hogy el tudnanak fogadni. annyi kerdes van bennem es annyira bizonytalan vagyok hogy mit tegyek…
    Erzem o az a fiu aki megvaltoztatta az eletem , aki torodik velem minden nap, a szeretetet szerelmet maximalisan megkapom es nem akarom elveszteni

    • Szerintem ha te megtetted azt az áldozatot érte,hogy felvállaltad a családod elött a következményekkel eggyütt akkor neki is küzdenie kellene érted vallás ide vagy oda.Ahoz,hogy eggyütt tudjatok maradni ahoz neki is meg kell értenie annak az áldozatnak a súlyát amit te tettél meg érte.Nyílván a vallás nagyon sok akadályt rak kettötök közé az ö részéröl a különbözö tradició és kúltura miatt de ha igazán szeret tudnia kell mit vállallt ezzel és elfogadni,hogy ez lemondásokkal jár.Neki is meg kell tennie ugyanezt neked is ugyananannyibe telik elveszteni a családodat emiatt mint neki.Sok sikert nektek és ne add fel:)

      • Kedves Kriszti,
        Koszonom a levelet, igazan jol esett hogy biztatsz. Sokszor nagyon nehez, de en harcolni fogok az utolso percig es remelem egyszer o ezt fel fogja fogni.

  66. Kedves Mindenki!

    Nekem sri lankai ferjem van es csak egyvalamit nem ertek Bennetek! Ha ilyen ketsegek egyaltalan megfogalmazodnak, miert folytatjatok megis? Ha minden OK, nem kell a neten erdeklodni es masok peldajabol bizonysagot nyerni.
    Az en peldam azert mas egy kicsit, mert a ferjem nem muszlim es nem arab orszagbol jon, viszont azsiai, tehat a kulturajuk nemikepp hasonlo. O katolikus, de a vallasanal sokkal melyebben gyokerezik benne a kulturalis hatter. A hazassag az elso perctol kezdve tema volt, mert naluk ez igy megy. Teljesen nyiltan beszeltunk a papirokrol is, o sem kerulgette a forro kasat es az elejetol kezdve tudtam, mivel van dolgom.
    A munkahelyunkon ismerkedtunk meg Angliaban. Ez azert jobb az internetnel, mert irni sokmindent lehet, de ahogy a masik viselkedik es a szemelyes benyomas ezerszer jobban nyom a latba. Masreszt hamar egyszer az Egyesult Kiralysagba Visat kapott az nem kis dolog, nem mindegyiknek sikerul am… Ki kell abranditsak mindenkit, igenis kurvanak nezik az europai noket, igenis a tobbseg a papirra megy es nem azert nem fekszik le veled, mert szeret…hanem mert undorodik toled bezonyam. O eleinte csak haverkodott velem aztan szepen lassan egymasba szerettunk es onnan tudtam, hogy oszintek az erzesei, hogy beszelt a szuleinek rolam. Akikkel egyebkent hatalmas szerencsem van, mert atlagon felul intelligensek es elfogadoak. Kerdes nelkul udvozoltek a csaladban. Nem igy a baratai, ismerosei. Sokat szenved azota is, hiszen egy egesz kulturat hagyott ott miattam, de nem banja. O elso perctol kezdve kerdes nelkul felvallalt es attol kezdve, hogy a baratnoje lettem, tema volt az eskuvo is, hiszen ez maskepp lehetetlen. Aztan jottek a papirugyek, egy kis ugy a Border Agencyvel, mert ok szeretnek belekotni a dolgokba… Annyi biztos, nehez azsiaival hazasodni Angliaban.
    Egyszeruen nem tudok “biztos jeleket” mondani, akarhogy is erolkodom :D ezt egyszeruen tudni kell. A hazassagkotesem elott sosem irkaltam weboldalakra, vajon szeret-e vagy csak a papir kell-e, hiszen tok egyertelmu volt, hogy nem errol van szo, Ha a legkisebb ketseged is van…nos ne menj hozza. Sri Lankan pl nem ritka a jegyesseg 1 evig is es bizony szex nelkul :D Valamint nem art ha rendben vannak a papirjai. Ha nincsenek, akkor valami vele is hibadzik.
    Ja es meg egy. Az en ferjem es meg jo nehanyan kivetelek de a nagy tobbseg valoban a tartozkodasi engedelyert hazasodik. Nagy fekete szemuk van es ugy tudjak tisztelni, ovni, vedeni es szeretni a noket, ahogy az europai elkenyeztetett pasik sosem, de nagy szerencse kell, hogy talalj egy ilyet :)

    • Kedves Amery,
      Valamivel nem értek veled egyet…. Szerintem ezek a fajta férfiak igen is kívánjak a fehér nőket és szerintem elég nehezen tudnak egy európai no közelébe férkőzni, hisz elég sokan rossz véleménnyel vannak róluk és sokan fel sem merik vállalni hogy a párjuk egy árnyalattal is sötétebb legyen.

      • Diana!

        Hm, szerintem ez egyenfuggo. Abban igazat adok neked, hogy feher no ritkan all szoba azsiai ferfival, en sem ajanlom :) Ha esetleg tisztesseges szandekai vannak, sem tudja bebizonyitani a legtobb esetben.

  67. Sziasztok …
    Eleg izgalmas sztorikat irtatok le. Tenyleg fontos , hogy a sziveteket megovjatok, vajmi nehany edes szo utan.
    Valoban tudni kell, hogy szerelem nelkul kotettnek a legtobb hazassagok Pakisztanban. A csalad a legfontosabb az eletukben. Egeszen mas , mint nalunk. Rokonok , kozeli csaladtagok mindig osszejonnek, es ha valakinek valami annyagi problemaja van akkor osszedobjak ra a penzt. Egymastol fuggenek. A szuloket nagyon tisztelik.
    Nekem a baratom szinten ebbol az orszagbol , jon de o nem araszt el engem szep szavakkal meg igy szeretlek stb. O azt mondja a cselekedetek tobbet ernek mint a szavak. O tudatosan gondolkodik azon , hogy csak szerelembol hazasodni az keves, valoban megkell vizsgalni a kulturat, a vallast stb… mert hosszutavon csak igy mukodhet a hazassag ha minket fel azonos hullamhosszon van vagy nagyon toleransak egymassal vagy feladassal. Fontos hogy kozos uton menjen a kapcsolat. Mert a hetkoznapi dolgok es problemakat hogyan lehet lekuzdeni, ha alapbol nem vagytok egyek. Az elet nem konnyu, es fontos tudnunk egy dontessel az eletunk megvaltozik orokre. A hazassag nem jatek sok ember szemeben. Azok az emberek akik papirt szeretnenek csak azok legtobbje szerintem bevallja, es fizetnek erte. Roviden ennyi…
    Minden jot kivanok nektek, es bolcs donteseket kivanok mindenkeppen.
    Udvozlettel
    Sara

  68. Sziasztok
    Beszélgetek egy Pakisztáni fiúval, aki Cipruson él. Kezdetekben szó sem volt szerelemről, viszont már akkor akarta hogy kimenjek dolgozni, és a repülőjegyem is megvette. Ő elmondta hogy most Cipruson tanul, de ha befejezte az iskolát, szeretne vállalkozást indítani, amihez szüksége van egy európai személyre. Rengeteget beszélgettünk, és egyszercsak azon kaptam magam, hogy szerelmes lettem. Kb 1 hete elmondtam neki, akkor ő azt mondta, hogy meg kell ismernünk, és értenünk egymást és utánna lehetünk szerelmesek. Azóta 2x írta már hogy szeret, hát elolvadtam. Mert tudom hogy ő nem dobálózik csak úgy ezzel. Folyamatosan lebeszélem magam erről az egésszről, mindíg van valami kifogás a fejemben. Most pénteken beszéltünk utoljára, azóta nem írt. Nagyon aggódom hogy mi van vele. Szeretem, de félek, hogy mi lesz ha kimegyek hozzá. Nem beszélem a nyelvét, angolt is csak nagyon keveset, így szótárral beszélgetünk. Fogalmam sincs hogy mit tegyek.

  69. Anita (és a többi magyar) Karachiból!
    Érdekelnének a pakisztáni tapasztalataid, jó lenne beszélgetni. Az én párom Karachiból származik, katolikus, angol anyanyelvű, jelenleg külföldön dolgozik. Pakisztánban még nem jártam, de szeretném megismerni magyar szemszögből is a várost, ahol felnőtt és ahol a családja ma is él.
    Kontakt: katitoth kukac mailbox.hu

  70. Sziasztok! Szoval annyi mindent olvastam itt fokent pakisztanokrol :) Nekem ferjem Londonban lakik de pakisztani szarmazasu,muszlim is ugye. Mivel nekem van egy kisfiam a volt elettarsamtol, siman elfogadta sot imadja, mintha a sajatja lenne 4 eve elek vele de egy magyar ferfitol nem kaptam annyi tiszteletet odafigyelest szeretet mint tole. Mindenben en es a fiam vagynk az elsok es csak aztan o. Igaz mivel a vallasa muszlim nem is teheti meg , hogy not bantalmazzon ugye… a vallasi kulonbsegeket siman megoldottuk, en eszek disznot o nem…en ugyanolyan ruhakban jarok mint eddig azzal a kulonbseggel hogy nem veszek fel minit, , de ez annyira minimalis dolog szerintem egy kapcsolatban hogy az ember alkalmazkodik a masikhoz.(otthon is) koncertre ha ugy van kedvem siman elmegyek a barataimmal nem szol erte, alkoholt o nem iszik nekem azert sem szol ha en igen alkalmankent( szulinap,uj ev stb)a csaladja is szeret.azoknak akik irtak hogy csak a vizum es stb szeretnem elmondani amit en tapasztaltam. ha muszlim hazassagot kot a ferfi az nem kamunaluk. ha csak polgari eskuvot abban lehet kamu :) nalunk mind ketto megesett.nalam most jott el az ido hogy elutazzak oda ahol felnott es a szuleivel eloben is talalkozzak eddig csak skypeon beszeltem veluk,nagyon kedves emberek. en varom mar hogy lassam azokat az embereket akik felneveltek.o is volt velem mar otthon. szoval en csak jokat tudok irni roluk, vannak ismeroseim itt akik szinten pakisztanok es ok is hasonloan gondolkoznak.az meg hogy olvastam itt egy olyat is hogy latta , hogy a nok az utcan lehajtjak a fejuket nem azert van mert bantalmazva vannak, hanem mert naluk az ha egy no masik ferfi szemebe nez maga muatatasnak illetve kelletesnek nyilvanul meg:) ami nalunk normalis ugye de nezzuk csak meg hany megcsalas van otthon! itt 99 szazalekban ezeket elkerulik a nem kihizo ruhakkal, es a nem lessuk a pasikat viselkedessel.nem biztos hogy az o vilaguk lenne a rossz szerintem hiszen eletuk vegeig a feleseguk mellett kitartanak…tisztasag ugye erre is kiterek ami nalunk sincs , tudtatok hogy a pakisztani ferfiak illetve nok is minden vizeles es szekleturites utan mosakodnak? minden imatkozas elott ami 5x van egy nap szinten? szoval nem ragozom tovabb. ja csak meg annyit sokan azon vannak ki akava hogy a nok be vannak kotve fejileg, igen mert tiszteletet adnak ezzel is a ferjuknek, de nem keresre! hanem mert eltartjak oketa noket! Igazabol ennyi jutott hirtelen eszembe de sok minden van amit le tek irni peldanak okaert… :) viszont elotte volt egy arab baratom na azoka vizum hajcsarok! :) nekem mindent be igert volna ha hulye lettem volna :) legyetek boldogok puszi

  71. … egy kedves barátnőm 12 évig élt kint Libanonba házasságban egy ottani férfivel. Megosztotta velem észrevételeit… leírnám ide
    — A keleti kultúrákból jövő férfiak legtöbbje arról álmodozik, hogy egy európai hölggyel létesítsen sexualis kapcsolatot. Akik ide jönnek tanulni vagy dolgozni azok keresik ezeket az alkalmat arra mivel az ottani hírek szerint …”könnyen kaphatóak vagyunk semmi elkötelezettség és felelősség nélkül is lehet tenni…” Ezek a típusúak akár hosszabb ideig is fenntartják a kapcsolatot, úgy hogy a hölgy azt hiszi megnyerte a főnyereményt. …. mikor vége van az itteni tartózkodásnak, szívtelenül kilép a hölgy életéből és vissza megy a családjához ahol vagy várja a leendő menyasszony (vagy mar volt is) vagy akkor kezdenek keresni egyet, ami akár néhány hét alatt célba ér.
    A másik a muszlimoknak tiltva van a franciázás… és hat ez is nagyon izgatja őket, az itteni nők megteszik nekik (de ok nem fogjak a hölgyeknek)…. szó szó.. Ha te is kapcsolatban vagy mar jó ideje, és odaadtad magad mar neki, és meg mindig nem mutatott be a családjának, hogy elvegyen . Csak kifogásokkal kimagyarázza magát akkor ne várj semmi jóra… Rajtad áll a továbbiakban eldönteni , hogy hagyod magad kihasználni…. sajnos nagyon sokan így jártak mar, sok sok hölgy azóta sem tudott helyre jönni lelkileg… Akar Mo., akar Swajcban (mert ott meg több muszlim el, mint nálunk) Ott Libanonban szeretik a külföldi feleségeket, ez nagy dolog náluk. A barátnőm is mielőtt férjhez ment éhez a férfihez 3 évig udvarolt neki (swajban) , majd a férfi büszkén meghívta őt családjához , A család minden tagja nagy szeretettel fogadta őt. Ott megtortent az esküvő. Az tudni kell, hogy barátnőm keresztény és így is belementek a házasságban, mert a férjnek és a családtagoknak nagy megtiszteltetés volt , hogy egy európai… Toleráltak egymás vallási nézetüket és így éltek 12 évig. A hazásságuk a napokban lett vége, mar mint itt europaban mondtak ki a válást. Libanonban meg érvényben van, a férfi hallani sem akar a válásról.
    Hogy miért lett vége a kapcsolatuknak?
    A feleség nagyon sokat volt távol a férjétől a munkája végett, amúgy férj mindent megadott neki, úgy bánt vele mint egy királynővel., az elején meg támogatta a munkájában de aztán a türelem élszált. Szóval a sok távolét amik néha elnyúltak akar 10 hónaposra is , megmérgeztek a kapcsolatot. A férj egyre indulatosabb és agresszívebbe vált, a feleség mar kérte a válást. A vége fele mar bezárta a szobába elvette az útlevelet, meg rácsot is tett fel az ajtóra. Elkezdottek a veresek stb… Többször próbált megszokni de nem sikerült… majd januárban összedőlt a ház alatta és így konzulátus segítségével eljött Libanonból. A barátnőm elmondta abszolút nem hibáztatja a férjet ez miatt de O nem tud megváltozni, szereti nagyon a munkáját. Belebetegedett volna, ha nem csinál semmit. A férj a mai napig könyörög neki menjen vissza…. Szerettek amúgy nagyon egymást. Én megértem mint a két felet.

    Köszönöm, hogy megoszthattam veletek…
    A legjobbakatak kívánom.
    Saira.

  72. Sziasztok!
    Londonban élek és a nyáron ismertem meg egy pakisztáni fiút. Nagyon beleszerettem, de vannak – valószínűleg a kultúrális különbségből adodó – furcsaságok, így olyan lányokat keresek, akik már több éve együtt vannak pakisztáni párjukkal és szívesen adnának tanácsot nekem privátban.

    Szeptember óta járok vasárnaponként a Masjid-ba is és tanulom a nyelvet, valamint a vallást.
    Előre is köszönöm, ha írtok rám.
    Sue

  73. Sziasztok, én már voltam kint a pakisztáni férjemmel és semmi gond nem volt a vízum miatt, 1 óra alatt elintéztük. Jól éreztem magam ott és mindenki nagyon örült nekünk. Vittük a 6 hónapos kisfiunkat is. Már nagyon vártak minket. Mindennap rokonokhoz mentünk bemutatkozni, vagy ők jöttek hozzánk.

  74. Sziasztok, Emese irta, hogy “tisztasag ugye erre is kiterek ami nalunk sincs , tudtatok hogy a pakisztani ferfiak illetve nok is minden vizeles es szekleturites utan mosakodnak?” Ez nem csak Pakisztanban van, ez az iszlam vallasban van elo irva. Magyar muszlimok is ugyanugy mosakodnak vizeles,szekleturites es imadkozas elott.

  75. sziasztok!!!nekem is pakisztani volegenyem van es most teljesen ossze vagyok zavarodva tenleg szeret vagy csak a vizum kel neki fogalmam sincs!!!de nagyon kedves odafigyelo es nagyon sok szeretetet ad ,de szex teren viszont nem teljesit eleget,lehet hogy azert mert az eskuvo ellot nem nagyon merulhetnek bele a dolgokba mert tiltja a vallasuk.nekem meg nagyon furcsa ez a vallas de muszaj leszek megszokni mivel en tenleg nagyon szeretem ot es nem akarom elvesziteni!!!!!!!!!!!!nagyon sokat dolgozik egesznap alig vagyunk egyut de ezt muszaj megertenem mert ha nem dolgozna nem lenne mibol elnunk!!!!!!!!nem sokara elvesz felesegul es majd kiderulnek a dolgok de remelem nem fogok megint csalodni!!!!!!!!!!

  76. aisha, jelentkezz a csoportba, itt talán tudunk segíteni neked :)
    https://www.facebook.com/groups/392604734097869/

  77. Szilveszter // április 1, 2013 - 10:27 // Válasz

    Sziasztok Barbi vagyok…! Nagyon orulok ennek az oldalnak..Nekem szinten egy pakisztani srac udvarol..es tenyleg udvarol es ilyen odafigyelesben magyar ferfi mellett nem volt meg reszem…nekemis van egy 6 eves kisfiam.A baratom el akar venni felesegul de en meg korainak tartom hisz alig par honapja talalkozgatunk..bar boldog vagyok es a csillagokat is lehozza….vizuma csak 2014 ev vegen jar le es a bizalomra ker hogy ne ketelkedjek benne hisz akkor nem akarna a szuleinek is bemutatni..de csak ha osszehazasodtunk…o meg szuz, 30eves es muszaj felvennem a vallasat hogy a csakad tiszta szivvel elfogadjon gyermekestol….mit szoltok az en sztorimhoz? Kerlek tapasztaltak irjatok…fel merjem venni a vallasat?? Szeretem a paromat! Koszonom elore is. Ja es itt Londonban elunk 4 eve mindketten….Barbi…

  78. szia, csatlakozz a csoportomhoz, itt hasznos tanácsokal tudunk ellátni :)
    https://www.facebook.com/groups/392604734097869/

  79. Sziasztok, nekem is van egy muszlim , barátom, de ő egyiptomi, hát mit mondjak vannak fura szokásai ,de eenek elenére én nagyon szeretem őtt , Szerintem ő is engem , remélem ,minden rendben lesz kőzőtünk.

  80. Kedves Barbi!
    Én nem tértem át az muszlim hitre és mégis mecsetben házasodtunk itt Miskolcon. Pakisztánban is voltunk kint egy hónapig és teljes mértékben elfogadott a családja.Van egy 1,5 éves kisfiunk is, ő is volt velünk. Az én páromnak is volt tartózkodási engedélye 2015-ig .Az, hogy fel merjem-e venni a vallását olyan dolog, hogy azt nem azért kell mert köteleznek rá hanem ha te is úgy érzed a szívedben. Engem nem noszogat a párom, hogy mikor leszek muszlim, de mesélni szokott, hogy mi miért van. És van sok nagyon jó dolog, de én még nem akarok áttérni, de nem mondom, hogy soha nem is fogok. Írj nyugodtan ha kérdésed van.

  81. sziasztok szerintem valamit elrontottam mert nem jelent meg a hozzászólásom..:(

  82. Dezső Judit Angéla // augusztus 2, 2013 - 11:20 // Válasz

    Tegnap volt az esküvőm egy pakisztáni fiúval.Az esküvőm napján jött a kis ördög, hogy Te nő nézz bele a pasid telefonjába és mit látok a kedves férjemnek ugye mert ez már az esküvő után volt van egy muszlim kurvája.Mikor ezt mondtam neki ez volt a válasz :ő csak egy rokon erre én: akkor miért kérdezed tőle hogy beszélsz e urdu nyelven??A válasz elmaradt!Tehát ezek az emberek nem fehér embernek valók,és ova intek mindenkit tőlük.Angliában volt az esküvőnk most keresem hogy hol lehet érvényteleníteni az esküvőnket.Tud valaki nekem ebben segíteni?

  83. Kedves Angéla!

    Mióta ismerted a pakisztáni férfit?
    Szerintem nem az esküvő után kellene utánanézni dolgoknak hanem jóval előtte. Ilyesmi előfordul “fehér ” férfiaknál is, úgyhogy a kijelentésed, miszerint ezek az emberek nem fehér embernek valók távol állnak a valóságtól. Szerintem te voltál meggondolatlan és buta. Az én férjem is pakisztáni és boldogan élünk Magyarországon a 22 hónapos kisfiunkkal.

  84. En eltem muszlim ferfivel nem keveset’!(es azok kozt eltem)nem kell nekem mondani semmit.hazassag az esetek95!% ban nem lesz es ha igen az is erdekbol(tisztelet a kivetelnek)csak jo vagy neki fozni mosni takaritani meg…aztan szegyel bemutatni a csaladjanak meg akkor is ha szeret ,mert te nem vagy muszlim(kva vagy ahogy irta itt vki)es szegyent hoz a csaladra ha veled van..Igen tudnak adni,szeretni de ez majd elmulik amikor latja hogy fuggsz tole szereted.Nekuk szent a muszlim a csalad es barmennyi idosek az apa ,csalad parancsol ha tetszik ha nem vegre kell hajtsa az akaratukat.Pl szeret engem de felesegul vesz egy muszlim lanyt!az5o eves ferfi is kap maganak meg13 evest is es meg akkor szolidan fogalmaztam.a lenyeg a penz es a penz szerelem semmi O azt mondta majd idovel kialakul,ja….aztan a no az csak no es ulljon csak a hazban en meg megyek a baratokkal.tudnek am meselni csak ….Mindenki maga donti el,hogy mit csinal az eletevel(en elszurtam)de szerintem csak idopazarlas, veluk jovo nincs,nagyon ritka es akik boldogak es egyutt maradnak ott tenyleg nagy a szeretet es kitartas az mar csoda hisz rengeteg a megprobaltats.ha beszelni szeretnetek irjatok emailt szivesen segitek ha tudok.

  85. Szia!
    Elég keserűnek találtam a mondataidat. Ha te is akarod beszélgethetünk. Írj. Zsóka

  86. Sziasztok! Szerintem ha pakisztani fiu, ferfi a neten versel meg stb.naaaa azt felejcsetek el de gyorsan

  87. Szóval van mire alapoznom (leyla az elõbbi bejegyzesböl)25 èves vagyok ès muszlim nagyon règ a korán szerint èlek de a vallásom nem gyakorlom (5xima,stb.) Mi ugy mondjuk nem vagyok fanatikus.láttam mar ès ismerek is sok boldog hazassagot kereszteny lany muszlim fiu nem mindig fajdalmas a vège, nèmetorszagban èlek a parom nekem is török muszlim aki itt született ès akivel megismerkedtem itt.a világ egy negyed rèsze muszlim 93% az ugy nevezett normalis muszlim, de itt most nem is roluk van szó.ès mi van 7%-AL? KIK ÖK? HOL VANNAK? A válasz egyszerü, nem tudhatod lehet hogy akit tegnap a hirekben lattal, lehet hogy az artatlan fiu aki kepeslapokat küld, az is lehet hogy èpp az aki ezeket a sorokat gepeli.szoval ez a rèteg az aki terrorista, nö gyülölö, gyermekeket meggyalázò.akiknek a kezeihez ver tapad.óhhh nem nekem az xy nem ilyen….nagyon vigyázzatok nem láttatok meg farkast baranybörbe.ezeknek a ferfiaknak a többsègènek vizumra van szüksège jobbik eset.rosszabbik a fent felsoroltak.az iszlam utjan harcolunk mi is de nem kardal ès vèrrel.a mi fegyverünk a bèke, az adomanyok ès mind az ami mèlto az iszlám hithez de õk???
    Ha szeretnetek muszlim ferfiakkal ismerkedni, rajta de ne a neten (az èletembe nem lattam de ö a nagy ö) kimondva nem meg leirva is nevetsèges.

  88. Lehet, hogy van olyan akiknél így működik de a többségnél nem. Azért mert neked nem sikerült a kapcsolatod nem jelenti azt, hogy szinte minden muszlim fanatikus, hazug, csaló.

  89. vadasz julietta // április 23, 2014 - 13:40 // Válasz

    En cyprusgirlnek szeretnem mondani…hogy en is cipruson laktam es ott jottem ossze egy tanulokent bejott afrikai ferfivel akivel ma van egz kozos gyermekunk is es minket tamogat nekunk keresi a penzt..sot mikor lejart avizuma es haza ment meg onnan is kuldte nekem a penzt es nem keveset ..nem kell egy kalap ala venni mindenkit…te honnan tudod hogy azsiai ..afriakai ferfiak mind ilyenek????nem hiszem hogy az egeszet kiprobaltad..mert en is ot laktam 2 evig de nem jutottam el odaig melyik ferfi milyen en csak az enyemet tudom.Lehet rossz tapasztalatod van…a nyomorrol meg mi meg se szolaljunk..hol van mar akkora nyomor mint magyarosrszagon???? ne alltassuk magunkat…ovatosnak kell lenni es nem szabad naival hagyni hogy kihasznaljanak..de mint koztunk is igy mas orszagban is vannak jo ,es rossz emberek..de nem egyformak

  90. Én Indiában ismerkedtem meg egy muszlim fiúval. Nagyon udvarias, kedves, védelmező volt, de szinte rögtön az elején felszínre kerültek a kultúrális ellentétek. Hatalmas vitáink és “hatalmi harcaink” voltak, többször lekurvázott. Azt hiszem, soha nem tudott volna úgy értékelni, mint egy európai férfi- hiszen számára “értékcsökkent” áru voltam, egy könnyűvérű nő. És ez a véleménye rólam megmutatkozott abban is, hogy -bár fizikailag semmi komoly nem történt közöttünk- úgy éreztem, csak a saját igényeit elégíttetné ki velem. Nekem annyi fáj csak az egészben, hogy míg az én világnézetemben ő lehet muszlim (vagy zsidó, vagy ami szeretne lenni), addig ő nem tudott elfogadni engem olyannak, amilyen vagyok, mindenképpen változnom kellene ahhoz, hogy legalább csak részben megközelítsem az “értékes nő” ideálját.
    Európaiként nagyon imponáló, ahogy először plátói érzelmekkel, udvariasan és nem nyomulva közelednek felénk, ahogy tényleg minden szempontból védelmez, jelen van és gondoskodik rólam. Ez az, amit az európai srácokból általában hiányolunk. Viszont ennek is ára van, olyan, amit talán meg sem tudunk fizetni (pl a szüzességem nem tudom visszaszerezni; nem tudok lélekből hinni olyasmiben, ami nem az én kultúrkörömből való). Nem fogok tudni lemondani az ambícióimról, elfogadni, hogy hiába végzek el egy magas szintű egyetemet, karrier-építésre egyáltalán nincs lehetőségem. Nem tudok lemondani a sportról, a táncról és a fiú barát-barátaimról. Sem arról, hogy néha elmenjek bulizni a csajokkal.
    Akárhogy is, ez a kapcsolat-lehetőség nem valódi lehetőség, ezt mindketten tudjuk. De azt hiszem, sosem fogom elfelejteni, hogy milyen volt egy muszlim sráccal tölteni a nyarat, és milyen érzés volt, amikor elment, és összetörte a szívem…

    • Kedves Zita,

      Azt tudom mondani neked, hogy jól döntöttel, hogy nem adtad oda a tested neki.
      Én sajnos odaadtam, és utána egész másként állt hozzám. Kifosztottan érzem magam azóta is és nem tudok kezdeni új kapcsolatot ez miatt. Most másik nőt szédít, és sajnos ő is így fog járni. Mert kijelentette neki csak saját fajtából kell nő ne is reménykedjen…

  91. Oh ez nem semmi !!!!

  92. Sziasztok. En mult even mentem hozza egy pakisztani fiuhoz. Eggyutt elunk Angliaba. A muszlim hazassagot meg nem csinaltunk meg,azert mert en felek egyenlore ebbe bele menni. Az igazsag az hogy 1 hete hogy vissza jottunk Angliaba mert elvidtem bemutatni a tobbi csalad tagomnak Szlovakiaba, mindenki elfogadta ot.. es most meg azt akarja,hogy menyek vele Pakisztanba az o csaljadukat meglatogatni,de nagyon felek mert olvasgattam sokat a kulturajukrol az ott levo eletrol es bevallom nagyon felek kimeni oda. Szerintetek kellene felnek atol az orszagtol? be vallom nem nagyon bizzom meg a ferjembe ilyen teren hogy o mondogatja hogy nem kell semitol felnem stb…ja es igen egyutt elunk eggyutt aluszunk…. O megszegte a torvenyt mert nagyon belem szeretet igaz par csalad tagja kitagatta e miatt de otet nem erdekelte….en gyereket szeretnek tole de o nem akar csak azutan ha megcsinaljunk a muszlim hazzasagot…Nem panaszkodhatok ra en nagyon de nagyon szeretem a ferjemet es semiben sincs hianyom o 2 evvel ezelott volt pakisztaba… o nem olyan mint a tobbi fiuk ok nagyon tudnak szeretni…legyszi segitsetek csinaljam meg a muszlim hazassagot vagy nem??? es kellene felnek atol az orszagtol???

    • Kedves Nénike! Ha mar megvolt a polgári esküvő, akkor nincs mitől felned a muszlim esküvő (nika) miatt. A muszlim esküvő nem olyan hivatalos, mint a polgári. A muszlim esküvő csak vallási szempontból fontos a muszlimoknak.

  93. Sziasztok!pakistani a ferjem van egy kislanyunk a csaladja pakistanban el elfogadtak a hazassagunkat es elegedettek.bold

  94. Sachin valaki volt mar kinnt pakistanba?mit tapasztalatod?

  95. Sziasztok!Hasonló helyzetbe vagyok mint sexy50. ezért szeretnék pár sort irni.Megismerkedtem én is egy pakisztáni fiúval a neten.3 hónapja. Találkoztunk augusztusban Rómába.mivel ott él.és várja a papirjait.ő mondta nem a vizum végett akar feleségül venni.mert azt amúgy is megkapná.Megszerettük egymást.holott nagyon nagy a kor különbség köztünk. Ő 34 éves.én 59 éves vagyok..Nem gond számára.hogy nem lehet közös gyerekünk.A vallás nem téma köztünk. mivel én már 1 éve felvettem a muszlim vallást.nagyon örül nekem. Annyi mindent. olvas és hall az ember.Szeretném ha a véleményeteket megosztanátok velem.Vagy ha kérdés van szivesen válaszolok. Köszönöm!AMINA

    • Kedves Amina,
      Nagyon jól hangzik amit írsz, nem akarlak elszomoritani téged, de szerintem ő téged csak egy kedves jó barátnak tart amibe minden beleférhet sexxel együtt. Van nekem is hasonló storym. A férfi keresi a barátságokat itt hazájátol távol, ami potolhatja egy kicsit az otthoni légkört. Belefér neki, ha több nővel titkos kapcsolatban van , mivel a vallás szerint nem lehet barátnő. Mikor a célja beteljesült , csendesen lelep, a szerelmes nők meg összetörnek … Ő meg a család , rokonság szerinti szép nőt mutatnak be és felesége lesz . Ő sosem fogja érteni a csalódott nők helyzetet, mert őket csak barátnak nézte, hozzá teszem a másik oldal nem így fogta fel…

    • Jezusom de naiv vagy :O

  96. Sziasztok
    A parom pakisztani es kevesbe tisztaba vagyok a mik a szokasok nalluk. 3honapja egyutt vagy (nem hazasag). Tok jol elvagyunk meg ertjuk egymast es stb stb. Vitaink nem mondanam, hogy vannak inkabb megbeszeljuk a dolgokat. De most akad egy pirinyo dolog lesz egy kisbabank. De o ellenzi meg mert nalluk nem igy megy gazasag es utana gyerek. De azt nem ertem meg , hogy ha szeretjuk egymast akkir meg nem olyan nagy dolog. Meg a szokas es a csalad se szolhatna bele nem??
    Udv: Betty
    Valaszokat elore is koszonom

  97. Abdul Zsóka // november 7, 2014 - 21:50 // Válasz

    Kedves Amina!
    Lehet hogy most jól elvagytok de pár év múlva amikor majd gyereket akar akkor már nem így lesz. Ő tud gyereket csinálni 10 év múlva is te nem tudsz szülni már most sem.

  98. En pkistan nal elek de boldog nem vagyok es van egy kozos gyerekunk ase erdekli csak munka ugy elunk mint baratok elegem van belole el akarok valni utalom szeritem viza ert van velem es penzem ert sosem menek pakistan ba es nem felek tole en parancsolok szeritem meg job egy magyar ferfi mert az szeret es eleted vegeig veled marad es 3 es fel eve lakok pakistan al sziasztok

  99. wow van benne igazság hogy nem minden arab iszlám ilyen de van köztük útálom az előitéletet de nem lenne ilyan pasim

  100. Sziasztok. En is egy Pakisztani fiuval elek egyutt mar 8 honapja itt UK-ben. Interneten ismertem meg, par napra ra talalkoztunk.Egy honap utan felvetette hogy szeretne velem ossze koltozni es osszehazasodni(nikah), mivel nem elhetunk ugy egyutt, hogy nem vagyunk ferj es feleseg(az o vallasa szerint), bevallom kicsit gyorsnak es ilyesztonek talaltam, mivel jo forman nem is ismetuk egymast. En meg kerdeztem tole… na es a csaladod mit szol hozzam ha megtudjak hogy velem vagy, vagy el sem mondod nekik?…O meg azt felelte, hogy az o csaladja nem mondja meg neki hogy kivel hazasodjon ossze, mert az o boldogsaga fontosabb nekik… Es igen hozza mentem es nagyon szeretem,most gyereket varunk, aminek nagyon orulunk… A szulei tudnak rolam es orulnek nekunk es nagyon varnak minket latogatoba… De azt elmondhatom, hogy sosem tapasztaltam egyetlen baratomtol sem ilyen kedvesseget, odafigyelest, tiszteletet amit tole kapok.. es egy percet sem banom annak, hogy igy dontottem.. Hogy kockaztattam-e vele? termeszetesen igen.
    A vallasomat nem valtoztattam meg, szerinte en fele muszlim es fele kereszteny vagyok:)
    O sokat mesel a vallasarol, szokasokrol, csaladrol meg mindenrol, en nagyon szeretem hallgatni..de az interneten is utanna lehet nezni. Sajnos sok szornyuseget lehet hallani roluk, es az emberek ez altal itelnek..En sok muszlimot ismerek a parom altal es elmondhatom hogy nagyon kedves es tisztelettudo emberek. Koszonom.

  101. Sziasztok!remélem,olvassátok még a blogokat.Én is gondolkodóba vagyok……40 évesen túl vagyok egy 16 éves házasságon és amilyen barom voltam 4 Éve ujra férjhez mentem.tavaly szept.be letöltöttem egy sakk programot,játszottam online.azután ott valaki elkezdett-egy Angliában élő pakisztáni férfi írogatni nekem.nagy problémákon mentem keresztül és így örültem ,hogy valakivel megbeszélhetem.Elmondta,hogy 52 éves,házas,gyerekei mekkorák,mit dolgozik stb.én ugyanígy mindent,soha nem hittem volna ,hogy találkozunk is….decemberben még utoljára megpróbáltam beszélni a mostani férjemmel a problémákról…sikertelenül.Tony január elején elutazott Bp-re,hogy megismerkedjünk.volt 5 órás étterem meg hosszú séta,a taxiba viszont el csattant egy hosszú csók….még soha nem volt ilyen nekem.(ne nevessetek….az elmúlt fél évbe rájöttem,hogy csak a családépítésen dolgoztam-az se sikerúlt valami jól és határtalanul boldogtalan vagyok… És ki tudja mennyi van hátra még!)tehát jó volt vele.aztán mondta, hogy februárban megint jön és egy egész hétvégére,hogy együtt legyúnk.akkor már megijedtem,mert a férjemet nem akartam azért megcsalni.20 évig gyakorló keresztény voltam…igazi jó keresztény… Ennek kivédésére kitaláltam,hogy én megyek ki Londonba ..1 napra.aztán alakult a beszélgetés,meg a repülő túl korán jött volna haza így legyen 2 akkor mégis….majd sakkozunk aztán hazamegy.nyilván gondoljátok,mi lett belőle….csodálatos éjszaka.közbe erősen alakultak itthon a dolgok ,munkahelyem is megszűnt.régóta mondta,hogy jöjjenek Londonba majd segít munkát keresni,noha nagyon kicsit beszéllem a nyelvet..március 20.án úgyis lett…mindent magam mögött hagyva kijöttem Londonba…noha a magam pénzéből,de tényleg segített…szoba bérlés,iphon 5s a nevére,munka…stb.mindent elkövet,hogy jól érezzem magamat…amikor teheti,jön…visz magával…jól érezzük magunkat együtt.(kérlek ne szidjátok a házasságtörésért eleget köpködtem már magamat)Tegnap előkerült az iszlám vallás témája…eddig is tudtam,hogy muszlimnak mondja magát,de nem kellett,hogy foglalkozzak vele.időnként fogyaszt alkoholt,járunk egyszer-egyszer kaszinóba(10£ téttel 😃)dohányzik és nem utolsó sorban szexel házasságon kívül…elsősorban muszlimnak tartja magát.tudom,hogy többnejűség van az iszlámban,de Angliában nem gyakorlat…azt is tudom,hogy el tudna két feleséget képzelni.Nem beszélünk még arról,hogy szeretjúk -e egymást,nem akartam belészeretni…bár azt hiszem ez erősen alakulóban van…az ő szemében is más van.de lehet,hogy itt megkéne állni…nem kéne tovább gondolkodni,tart ameddig tart jelszóval.azt tudom,hogy fontos volt ,hogy a felesége is muszlim legyen,meg a gYerekei is…most két napja tanulmányozom a Koránt meg az internetet…Istenbe hiszek,tudom hogy létezik….csak az én életembe nem működött a kereszténység…nem tudom,miért voltam olyan boldogtalan.számos keresztény barátom boldog.hiányzik az életemből Isten..amit idáig tudok az iszlámból az mind szimpatikus…kivéve a terrorizmus,de ebben a blogban ezt is felfogtam,hogy nem a vallás hibája.azt hiszem tanulmányozm majd a Koránt ,mert úgy nem dönthetnek valami mellett,hogy nem ismerem.szerintetek hol tartok?mert most össze zavarodtam egy kicsit…

    • Sziasztok!Azóta minden kialakult amióta nem írtam.Mindennap találkoztunk és rendesen egymásba szerettünk.Ramadan előtt felvettem az iszlámot,mert amiket olvastam -magyar nyelvű Korán-azokkal teljesen egyet értettem,életszerűek.Mindenféleképpen böjtölni akartam,tetmészetesen a szex is abbamaradt köztünk.A szakítás is megfordult a fejembe mert arra gondoltam,hogy nem ildomos találkoznunk többet.De nagyon megszerettem és ő is engem,így együtt vacsoráztunk minden este továbbra is.Közbe megkérdezte,hogy hozzámennék -e feleségül.(kiderült Menet közbe,hogy a hàzassàga zàtinyra futott màr több,mint 10 ève) -bár 2 túl vagyok már-de igent mondtam.Ramadan utàn nagyon egyszerüen tartottuk meg a Nikaht.Nagyon boldogan èlünk,augusztusba màr a 12 èves kislànyom is Angliàban kezdte az iskolàt.A kèt növèrènek ès azok csalàdjàhoz is rendszeresen jàrunk itt Londonba,befogadtak ùgy èrzem.Mindenki muszlim a csalàdba ès születèsük Szerint pakisztàni,de Londonba nöttek fel.A fèrjem 3 èvesen.Tettszik a kùltùràjukból,hogy kiemelt fontossàgù a tisztelet kölcsönösen ami Koràn is megfogalmaz.Sok sajnos a fanatikus,radikàlózódott ember,de kèrlek Titeket,hogy ne àltalànosîtsatok.Èn megismeetem jó nèhàny muszlimot,teljesen normàlisak ès yisztelettudóak.Ôk nem hordhatnak Aranyat,azt mindet asszonyukra kell adniuk ès Ezt mèg is teszik.Önvèdelemböl ölhetnek,mint minden normàlis ember.Nem Tudom mit îrhatnèk mèg,de azt igen,hogy soha nem voltam ilyen boldog….ès nem ròzsaszîn ha nem minden tiszta ès reàlis.Kívànom mindenkinek ugyanezt :Aysha-Bianka

  102. szabo adriennadr // november 8, 2015 - 18:33 // Válasz

    Nekem nem hozaszolasom van hanem kerdeyem!!! .muszlim ferfival kototem hazasagot de csak muszlim eskuvo .anyira eltavolodtunk egymastol hogy elszsretnek valni . Bantot serteget kritizal a csaladomat is .van tole egy gyerek .o nem mondja ki azt a bizonyos szavakat .veget akRok vetni ennek a pokol eletnek . Mit tegyek .? Kerem valaszoljanak koszonom .

    • Aysha-Bianka // január 20, 2016 - 02:43 // Válasz

      Szia!Az iszlàm szerint a nô Csak megmondhatja a fèrjènek,hogy vàlni akar.Ha az nem bànja elvàlhatnak.Valòban,ha a fèrfi hàyomszor kimondja ,hogy vàlni akar Akkor èrvènyes ès nem a fèrjed.De a Nikaht az Közted a fèrjed ès Allah Elött Tett figadàstètel.(ès Tanuk)Te is îgy làtod?Az nem Csak Nikah.Ha NEKED Ez semmi Akkor Csak költözz el.De ha hiszel Az egy igaz èlö Istenbe,Akkor a tàgabb csalàd elè kell tàrni a problèmàt ott a rangidös szülö vagy testvèr probàl segiteni kivülröl is tàmogatva a hàzassàgot.Ha igy is mentheterlen ès vàlni akarsz Akkor utàna vàlhattok.A muszlim orszàgokba Valòban a gyerekek az apànàl maradnak,de Ez nàlunk nem jellemzö.

  103. Szabo Adrienn
    Úgy tudom, hogy a muszlim férfinek van csak joga a gyereketeket megtartani válás után. Mivel a felesége vagy jóga van azt tenni veled amit ő akar, mivel a férfi és te csak egy nő vagy az ő tulajdona. Ha a férfi háromszor mondja ki, hogy nem akarja, felesége legyél akkor vallás megtörtént. A muszlim szertartás nem egészen érvényes a mi országunkban. A legjobbakat kívánok neked. Üdv Sara

  104. Kedves hölgyek!

    Reklámpartnereket kerestem, így vetődtem erre az oldalra és nem tudtam megállni, hogy ne szóljak hozzá.
    Kétség sem fér hozzá, hogy csakúgy mint európaiból, pakisztániból, ill. egyéb muzulmánból is van mindenféle. Én jópárat ismerek, ismerőseim nagy része arab, nem pakisztáni és a nagyrészüktől ugyan távol áll (nyugati közegben legalábbis biztosan) nők verése, kövezése stb. DE!
    De azért én feltenném a kérdést: önök mit gondolnak, vajon mit szólna akár az ön “elfogadó”, “liberális” muzulmán férje/barátja, ha például az ő lányával, húgával szeretne megismerkedni egy európai? Tegyük fel, hogy komoly szándékkal és a lány sincs ellenére.
    Nekem valahogy erős kételyem van afelől, hogy hagyná, azt meg, hogy még esetleg örülne is neki szinte teljesen elképzelhetetlennek tartom a 99%-uknál. Ezek után viszont azért elgondolkoztató, hogy mi van a fejükben és hogyan is gondolkoznak a dolgokról valójában.

    Na de lányok, hajrá!

  105. Noor Fatima // január 19, 2016 - 19:45 // Válasz

    Sziasztok!
    Fatima vagyok , elolvastam a beszelgeteseteket , van koztuk igaz , de tobsege csak hazugsag! 4 eve hazassagban vagyok , nekem is Pakistani a ferjem , angliaba elunk , vizum is kellet neki , minden evben egyszer meglatogatjuk a szuleit Pakistanba , Es az enyemeket magyarorszagon ! Pakistanba hol ketten megyunk hol en megyek egyedul , hol o megy egyedul , . Amit olvasgattam az csak egy mese ! A valosag ha a csalad befogad , ha igazi a hazassag , fel kel aranyozni , ha szegen yah gazdag jegyajandekot kell adni hazassag elott , ami arany ekszer ! Nikka , az a henna este , kulon unnepelunk , , 2 nap a hazassag piros ruhaban tortenlik , egy egyszeru hazassag , ! Es minden rokon jelen szokott lenni , a nok kulon a ferfiak kulon , . Ilyenekrol nem irtok ! Ami az igazi kultura

  106. Sziasztok!

    Szerintem az Európában élő és dolgozó pakisztáni férfiak többségét otthon várja a kis muszlim felesége. Maximum nem vallják be, személy szerint sok ilyen történetet hallottam, hogy próbálják eltitkolni, végülis nehezen lehet utánajárni.
    Én is beleszerettem lassan tavaly februárban egy pakisztáni muszlim srácba, ami persze barátságnak indult kettőnk között a részéről. Kiderült, hogy nős, de azt mondta, hogy elhagyja a feleségét. :)
    Aztán a hónapok múlásával azt vettem észre, hogy egyre több mindenben korlátoz, beszabályoz. Először letöröltem a facebook-ról az exeimet a kedvéért, pedig néhányukkal jó baráti viszonyban tudtunk elválni. A legdurvább, hogy mindig számon kérte, hova megyek, meddig maradok, mikor jövök haza. Volt, hogy csak 2 órára mentem el, de már hívott, hol vagyok. A végén már a szokásos napi sportomról is szeretett volna leszoktatni, mondván, csináljam itthon. Persze, mivel ahhoz szokott hozzá, hogy az ő asszonyaik nem mennek sehova, egész nap csak otthon vannak, sütnek és főznek, takarítanak, tévét néznek, imádkoznak és ennyi. Nem ülhetnek be nyugodtan egy kávézóba, nem nézhetnek meg egy filmet, nem tanulhatnak, ha képezni szeretnék magukat. Ja, és fodrászhoz nem járhatnak. :)
    A muszlim férfiak ezzel szemben azt tehetnek, amit csak akarnak. Szórakozhatnak, utazhatnak, csajozhatnak stb.
    Egy éve tart a románc, de a barátomnak esze ágában sincs elválni, azt mondta, bár már rég nem szerelmes a feleségébe, olyan erős családi kötelék van közöttük, hogy nem teheti meg a rokonság miatt. :) Meg az anyukája mit szólna, mindenki kitagadná stb. :)
    Én meg azt mondom, hogy akkor nincs miről beszélni…

    • Szia. Mintha total az en eletemrol meseltel volna most . Szabad tudni , hogy azota mi tortent ?

      • Szia! :-))
        A mi történetünk a barátommal 2016 november végén befejezödött másfél év után. Sajnos olyan szinten uralni és kontrollálni próbálta az életemet, hogy az minden volt, csak normálisnak nevezhetö nem. Érzelmi zsarolás, manipulálás, fenyegetözés is volt már a vége felé, ijesztö volt.
        Pedig elvált a feleségétöl júniusban, amit a nö családja kezdeményezett igazából, mivel már 2 éve nem látogatott haza a kedves vejük. Szóval minden adott lett volna ahhoz, hogy összeházasodjunk, de akkor valószínüleg aláírtam volna a halálos ítéletemet… És ugye mindent a vallására hivatkozva tett, ez a legszomorúbb.
        Veled mi történt, mesélj?!

        • Hat en időközben voltam pakisztanba. Ugyan nem a családjához, mert nem hiszem hogz szivesen fogadott volna a felesege, de a testvéreivel találkoztam ok tudnak rólam. Mindenki nagyon kedves volt velem . Nagyon jo vendeglatast kaptam . Hat ami a varost illeti ugu erezem magam mint egy kirakati majom. Sokan még szoke not nem lattak életükben. De nagy a szegénység, káosz es kosz. Soha tobbet nem mennek oda . Ami a feleségét illeti nem tudok mit tenni . Azt mondja, hogy a csalad hatasara ki kell ide hoznia de majd úgyis hazamegy mert az egy “uri ” no nem tud majd itt elni . Ja persze mivan ha mégis. En mondtam neki hogy amint az a no idejon jobban teszi ha megszereti mert en eltunok az életéből. De nem tudom mi lesz. Mert amugy tudom ” irányítani ” (vagy csak azt hiszem ) meg amúgy nem rossz ember . Olyan dolgokat műveltem vele hogy egy európai mar reg otthagyott volna . Felpofoztam, ossze tortem a telojat. De o sose utott meg. Nagyon sokszor mondja h barcsak hamarabb ismert volna meg mert akkor nem vette volna el azt a nőt. Es azt mondja hogy elvalni nem tud mert a novere is ugyanabba a csaladba hazasodott be es fel , hogy valami baja lenne mivel pakisztanban barmi megtortenhet. En nem tudom sokszor mi igaz es mi nem. Az biztos hogy a hajam nem szoke lesz hanem feher hamarosan ha igy kell elnem sokáig :D

          • Szia!
            Mióta vagytok együtt?
            Szerintem elhiheted a srácnak, amit mond a válással és a családdal kapcsolatban, ott tényleg minden de minden megtörténhet. Egyet tudtok tenni, el kell érni, hogy a feleség (és családja) akarjon válni. Ezt pedig úgy, hogy nem kommunikál vele a pasid egyáltalán. Mert gondolom megbeszélni vele ezt nem lehet, azok a nõk teljesen el vannak nyomva, máshogy “gondolkodnak”. Ha normális a pasid és igazán szereted, próbáljátok valahogy elrendezni a dolgot.

            • Kicsit tobb mint egy eve vagyunk együtt. En mondtam neki, hogy nem engedem haza csak 5 ev múlva. Es tudja nagyon jol, hogy en meg is teszem . Na de persze majd jovore azert csak haza kell mennie mert a nővérét ferjhez kell adni. De ra nagy nyomast gyakorol a csalad nem hiszem hogy egy valast ki tud ” harcolni”

  107. Sziasztok én 19 éves vagyok es megismerkedtem angliaban egy pakisztani fiuval ő 25 éves … Vannak problemai mivel migrans … Szeret meg enis es eskuvot akar velem h itt maradhasson angliaban … Nem szereti ha rovid nadragban vagyok stb . de nekem nem parancsol…. Azt gondolom h csak a vizumom kellene neki… Eddig 3 szor bantott egyszer mert nem csinaltam meg valamit a tobvire mar nem emlekszem

  108. 19 eves vagyok angliaban megismerkedtem egy pakisztani fiuval ő 25 eves … Illegalisan van itt problemai vannak migrans…. Lehet azert venne el mert a vizumom kell neki nem tudom… De szeret vett nekem par dolgot mar stb… De 3 szor bantott egyszer mert nem csinaltam meg valamit a tobbire mar nem emlekszem. Hazasagot akar velem viszont en nem nagyon akarok vele de ha meg nincs hazassag akkor vissza kell mennie pakisztanba …

    • Kedves Bianka

      Szerintem az már nem a te dolgod, hogy mi lesz vele. Ő nem tisztel és szeret téged. Csak a papírok miatt befolyásol téged.
      Amiket hallottam érdek házasságert kellene fizetni.

      19 éves fiatal lány vagy.

      A másik ma kilepett a Uk az unióbol…

    • Úristen Te lány, hogy lehetsz együtt olyan emberrel, aki bántalmazott?! Ha van egy kis eszed, azonnal elhagyod. Mégcsak 19 éves vagy, nehogy elcseszd az életedet egy muszlim miatt. Menjen csak vissza a francba Pakisztánba…

  109. Ezért írom ezt a bizonyságot azért van, mert ígéretet tettem, hogy aki, hogy segít nekem az én kapcsolata kínos érdemel ismert még a világ. Én 37 éves, a férjemnek volt egy nagyon erős szerelmi varázslat rá, hogy egy női Tudja fel neki, és azt akartam, hogy megszüntették, mivel ez komoly problémákat okozott a házasság és otthagyott neki. Úgy tűnt, a világon semmi sem hozhat útjaink örökre együtt, úgy éreztem, nagyon rossz, mert én szeretem őt annyira drágán. Volt álmatlan éjszaka, mert hiányzott az én férj érintését és a gondozás. Ritkán látogasson el a honlapon, de bármikor csinálok, hogy két vagy több pozitív visszajelzés körülbelül egy ember nevű dr.egbo és az ő titokzatos és csodálatos művek menti kapcsolatok és házasságok, ezt kaptam kíváncsi. Azt is rendesen látni más több vélemény, bár én learn’t hogy van sok csalók ott, de azt a kapcsolatot okojie mert meg voltam győződve egy testifier felvettem a kapcsolatot, hogy dr. okojie varázslat a nagy üzlet. Adtam neki egy esélyt az én kételkedő lélek, de legnagyobb meglepetésemre a férjem hívott után 2 nappal dr. okojie tett imáját, és kidobják a varázslatot rá férjem nevében, hogy ő annyira sajnálom az összes fájdalmak ő tett engem át, azt akarta, hogy haza. Jelenleg a mi szeretet több, mint a Rómeó és Júlia, ő veszi túl jó gondomat most, 100%, mint korábban. Tudom, hogy vannak mások ott, mondom, ha úgy találja dregbosolutioncenter@gmail.com akkor a probléma is megoldódik. Lydia Ryan W. Kaliforniából. (1) szeretné az ex vissza.
    (2) Mindig van rémálmok.
    (3) kell támogatni az irodában
    (4) Szeretnél egy gyerek.
    (5) Azt akarom, hogy gazdag.
    (6) szeretné tartani a férje / felesége, hogy csak a tiéd örökre.
    (7) van szüksége pénzügyi támogatásra.
    8) Szeretné az irányítást akkor házasság
    9) Fogsz vonzza az embereket
    10) Az a tény, gyerekek
    11) van egy férj / feleség
    12) gyógymód bármilyen betegséget.
    Kapcsolat baba ma, és akkor örülök, hogy igen. E-mail: dregbosolutioncenter@gmail.com

  110. Velünk ugyanez volt, de sikerült elválnia.
    Nem ment haza Pakisztánba 2 évig, a felesége családjával meg is szakadt minden kapcsolat. Ez így megy arrafelé, elsõ unokatestvérekkel házasodnak családi hagyomány alapján.
    De ahogy írtam, a mi történetünk nem happy end, szakítottunk 1,5 év után…

  111. Olvasom a posztokat, aaaaaa
    Tisztan leri a legtobb leirasbol, hogy a vizumert kelletek nekik!
    Terjetek mar eszhez!

    Tegyetek probat, mondjatok, hogy pakisztanba akartok elni….

  112. Mária Ádám // szeptember 8, 2017 - 08:43 // Válasz

    A nevem Mária Ádám, aki egyedülálló szülő volt, mielőtt a férjem meghalt, annyi adósságot hagyott bennünket, annyira zavaros és frusztrált voltam, hogy fizetném a hatalmas adósságot. Egy nap átkereszteltem az interneten, és találkoztam egy (Jörg Stephen) bizonyságával arról, hogy GINA MORGAN segített neki egy kölcsönt. Így 15 000 000 Ft összegű kölcsönt kértem a társaságtól 6 évig (mail: ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a hitelre pályáztam, fogadást tettem Istennek, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudta, hogy mit tett velem, legnagyobb meglepetésemre, kevesebb mint 48 óra alatt a hitelem 2% -os kamatlábbal történt. Most a férjem adósságát rendeztem, és új életet és vállalkozást indítottam. Teljesítette az én fogadalmat. Tehát, ha bármilyen típusú kölcsönt szeretne 2% -ig, kérjük, lépjen kapcsolatba GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-val az e-mail címén ginamorganloancompany@gmail.com

  113. Ibolya vagyok a baratom Pakisztani !3 honapja vagyuk egyut de a szivet is nekem adna ! Olaszba lakunk olasz nyelven beszelunk jol meg ercsuk egymas nagyon rendes meg tanitom sok minden re mer le vanak maradva toluk de szeretem es o is szeret engem !

  114. Kérje meg a hitel 2% -os válaszát erre az e-mailre: (dakany.endre@gmail.com) további információért // június 8, 2018 - 01:42 // Válasz

    Kérje meg a hitel 2% -os válaszát erre az e-mailre: (dakany.endre(a)gmail.com) további információért

    Hitel ajánlat

  115. Baráth szabolcs // január 10, 2019 - 08:37 // Válasz

    Pakisztán utazást tervezünk a feleségemmel a jövőben. Jogos a hírekből vett félelmem, hogy bárhol bármikor leonthetik savval vagy más bántalmazás erheti a páromat?

    • Szerintem ezek szélsőséges esetek és ott sem jellemzőek, akkor is inkább családon belül és nem idegennel, mindenesetre játszani a tűzzel nem ajánlott. Értem ezalatt, hogy ha az ő országukban vagytok, tisztelettel kell viseltetni a szokásaik, kultúrájuk és vallásuk iránt.
      Ha lehet, azért kerüljétek a problémás országrészeket, úgy öltözködjetek (főleg a feleséged), hogy az ne legyen megbontránkoztató a számukra, pl. egész lábat takaró hosszú nadrág vagy szoknya, nem sort, minimum felső kart takaró felsőrész stb.
      És nem szabad azt az érzést kelteni senkiben, hogy felsőbbrendű fehérnek gondoljátok magatokat.
      Ha ezt betartjátok, szerintem nem lesz gond.

  116. Sziasztok! Rám talált az interneten egy pakiszt@ni férfi! 6hónapja tart ez a dolog, feleségül akar venni,mondta, hogy utazak ki pakisztánba a repülő jegyet meg veszi nekem, mindent ő áll nekem! A sok negatív komentek miatt félek, nem tudom mit tegyek?

  117. Szükséged van egy sürgős hitelre? Kapcsolat: (georgeanderson.loanfirm255@gmail.com) // február 16, 2019 - 02:53 // Válasz

    Szükség van-e sürgős hitelre? Hitelek az adósság törlésére vagy a pénz kölcsönzésére. Üzleti javítása érdekében bármely bank és más pénzügyi intézmény elutasította? Szüksége van kölcsönre vagy jelzálogra? Ez az a hely, ahol meg kell nézni, itt vagyunk, hogy megoldjuk minden pénzügyi problémádat. Pénzt adunk a nyilvánosságnak. Pénzügyi segítségre van szüksége egy rossz hitelezőnek, akinek pénzre van szüksége. Az üzleti befektetések 2% -os ésszerű áron történő megfizetéséhez hadd használjam ezt a médiumot, hogy tájékoztassam Önöket arról, hogy megbízható és hasznos segítséget nyújtunk, és hajlandóak vagyunk kölcsönöket nyújtani. Lépjen kapcsolatba velünk ma e-mailben: (georgeanderson.loanfirm255(a)gmail.com)

    Hitel ajánlat

  118. Mária Ádám // május 12, 2019 - 07:48 // Válasz

    A nevem Mária Ádám, Magyarországról, egyedülálló szülő, mielőtt a férjem meghalt volna, annyi adóssággal hagyott minket, annyira zavart voltam és csalódott voltam, hogy hogyan kell fizetni a hatalmas adósságot. Egy nap az interneten mentem át, és egy Jörg Stephen tanúvallomását tapasztaltam arról, hogy GINA MORGAN segített neki kölcsönben. Tehát 15 000 000Ft hitelre jelentkeztem 5 éves időtartamra a Társaságtól e-mailen keresztül (ginamorganloancompany@gmail.com). Amikor a kölcsönre jelentkeztem, fogadtam a GOD-t, hogy ha megkapom a kölcsönt, a világ tudja, mit tett számomra, a legnagyobb meglepetésemre, kevesebb, mint 48 órán belül a kölcsönem 2% -os kamatlábat kapott. Most elszámoltam a férjem adósságát, és új életet és üzletet indítottam el. Most teljesítettem az én fogadalmat. Tehát, ha 2% -os hitelet szeretne, kérjük, forduljon a GINA MORGAN LOAN COMPANY LTD-hez e-mailen a ginamorganloancompany@gmail.com vagy a WhatsApp Number @ +19592022005

  119. Sziasztok! Tanacstalan vagyok picit ebben a temaban igy nagyon szepen megkoszonnem a segitsegeteket.
    A parom felig indiai felig ausztralia angliai szuletesu de egyenlore nem angol allampolgar Dubaiban el es dolgozik. Kozel 2 eve vagyunk egyutt en angliaban elek. Muszlim vallasu de nem gyakorolja szigoruan. Imadkozik rendszeresen nem fogyaszt alkoholt es sertest sem. A csaladjaban nem viselnek abayat es tolem sem varna el hazassag utan sem valamint azt sem, hogy atterjek a muszlim vallasra ha nem szeretnek. Nagyon szeretem ot de ugy erzem a vallast nem szeretnem felvenni, tehat kereszteny maradnek utana is. Azt mondta valasszak orszagot a hazassagunk helyszinekent es ott kelunk egybe de kikototte, angliat nem szeretne es a muszlim paphoz ragaszkodna. A kapcsoaltunk elejen emlitette hogy az egyik baratjanak mindene rament a hazassagara a no mindent vitt. Ez egy picit aggodalommal tolt el es talan picit kiszolgaltatva erzem magam. Azt szeretnem kerdezni, ha osszehazasodunk milyen torvenyek vonatkoznak majd ram es a hazassagunkra? Az epp adott orszag torvenyei, ahol egybe kelunk? Vagy valamelyest a muszlim torvenyek? Magyaroszagon ugye minden felezodik hazassag utan ha nem irnak hazassagi szerzodest elotte de mas orszagokban, vallasokban? Felreertes ne essen nem szeretnem kihasznalni ot de azt a szituaciot sem szeretnem ha 20ev hazassag utan en lennek az, aki mindenet elvesziti ha egy esetleges valasra kerulne a sor.

    • kedves Hölgy
      Nem örömmel irom ezt neked de ha te keresztény vagy és komolyan gondolod Jézus meghalt érted a kereszten, és Hiszel Jézus Isten Fia akkor hogyan tudsz szövetségét kötni azzal aki radikálisan az ellenkezőjét vallja?
      A másika törvényükbe benne van elvehetnek keresztény nőket de utána átkell térni muszlimnak. Kérdésem tudsz élni valakivel úgy hogy a hitedet úgy mond le kelle tagadnod, mert hisz követed a híreket mindenütt keresztény üldözés van és kivégzés.
      Nekik teljesen más a gondolkodása mint egy magyarnak.
      Ha vissza olvasol már nem is tudom mikor én is le írtam a tapasztalatomat ide. Jobb ha az ember nem a saját kárán tanul. De ez a te életed te döntésed merre mész tovább.
      A legjobbakat kívánom neked.

  120. Sziasztok szeretnèm in ist többet megtudni erről a dologról .És elmesélni a történetem.

  121. Sziasztok! En londonban elek es elkezdtem ismerkedni egy pakisztani ferfival nagyon jol megvagyunk de kommenteket olvasva felek !!! Nekem o az elso nem europai ferfi

    • Szia Angela !
      Ha mègcsak ismerkedtek akkor igazán nincs mitôl tartanod.Mi a fèrjemmel nem vagyunk mai darabok (ô 58 Èn 46). 5 ève volt egyhàzi muszlim esküvônk,de mi nagyon-nagyon boldogak vagyunk.Pakisztàni,de 3 èves kora ôta itt nevelkedett(Londonba).Szerintem az a legfontosabb-mint szerintem minden kapcsolatba,hogy adj idôt annak,h igazàn megismerd. Èn mielött nyakig belestem az Èn Dràgámba elötte nagyon-nagyon figyeltem.Ha gondolod bàrmikor îrhatsz emailt nekem,èn is itt vagyok Londonba: szep.bianka777@gmail.com

      • Ùgy màs ha a paki pasid itt èl londonba… akkor nincs felnivalod… amugy èn kedvelem ezeket a pakikat… ha ujra pakival kezdenèk, csakis olyannal akinek mar van vizuma vagy itt szuletett… amugy soha… arra vigyazzatok… enis voltam kint pakisztanba elotte mindent ő fizetett, es megis atbaszott amint megkapta a vizumot utana par honapra minden baja lett….

        • Angela Kiss // április 3, 2021 - 15:11 // Válasz

          Halistennek jovoheten koltozunk ossze minddn szuperul alakul… 7 honapja egyutt vagyunk megertjuk egymast szeretjuk egymast nsm.kell tobb

  122. Sziasztok. Nem tudom mennyire olvassátok még, de leírom ami történt velem . Korábban már írtam ide. A lényeg 6 éve osszejottem egy pakisztáni férfival. Kiderült, hogy van felesége pakisztánban, vízum felesége portugáliában. Engem mentálisan bántalmazott, teljesen kontrolált és hittem abba, hogy én egy senki vagyok es senki sem lennék nélküle. Elvitt pakisztánba is, hogy házasodjak össze a testvérével, végül ceremóniára nem került sor. Aminek örültem is, de nem mertem ellenkezni. Amit művelt az kimeríti az emberkereskedelem fogalmát. Nagy nehezen sikerült megszabadulnom tőle, de utána még évekig zaklatott fenyegetett, majd mutatott egy házassági anyakönyvi kivonatot amin az áll, hogy házas vagyok pakisztánban. Nyilván csalással csinálták. Most nem tudom mit tegyek, mert félek ha feljelentem őket én is bajban leszek hiába nem írtam alá semmit. Szóval rohadtul ne kezdjen senki pakival. Nyilván tisztelet a kivétek, de én csak mocskosokkal találkoztam. Az elején szép és jó aztán ha behálóz akkor megnézheted magad. Tudnék én még miket mesélni. Legyetek okosabbak mint én voltam.

    • Szia… sajnalom nagyon ami veled törtent… velem is hasonlò tòrtent… 1.5 eve Èn hülye hozzàmentem egy pakisztani ügyvedhez, de itt angliaba kiderült hogy meg az előző felesegetől nincs is elvalva.. ez akkor derült ki mikor a kulfoldon kotott hàzassàgot honositani akartam a londoni magyar konzulatuson… Ès ott mondtak hogy ez a hàzassàg itt nem èrvenyes… mert itt nem fogadjàk el hogy barkinek is egyidőben több felesege legyen… kellett volna a honositashoz az àllampolgàrsagi igazolas es a hazassagkötès előtti csalàdi àllapot igazolàs… ès ugye ő meg nem volt elvalva, hazudott minden hülyeseget… azota nagyon elmergesedett a kapcsolat kozottunk, màr kulòn is elunk fèl eve… azt hazudta hogy ő beteg haza fog menni, ès visszajött ugy hogy màr nem is èlunk egyùtt, mivel megkapta az 5 eves vizumot.. nagyon vigyazni kell veluk mert mindenre kèpesek a vìzum megszerzèsèèrt… ugyhogy most enis ideges vagyok, mielòbb mert sürgősen intèzni szeretnem a birosagon a Hàzassàg èrvenytelenitèset… neked van elkepzelesed hogy mit fogsz csinalni??

      • Szia. Beszéltem egy Pakisztáni ügyvéddel, aki úgy látta a fotó alapjan, hogy a házassági anyakönyvi kivonat ervenyes. 950 euro lenne a válás. Írtam a papiron szereplo férjemnek, hogy mégis érvényes e a házasság. Először azt mondta, hogy nem, majd későbbi írt, hogy fizessek 5000 eurot mert annyiba kerül az ügyvéd. Teljesen hülyének akarnak nézni. Szóval most 2 dolgot tehetek. Vagy hagyom az egészet, de ha majd házasodni szeretnék és véletlenül kiderül, hogy házas vagyok akkor baj lesz és hiába mondogatom majd, hogy csalás szerintem a kutyát nem érdekelné. Vagy kifizetem a 950 eurót az ügyvédnek. Utóbbit fogom választani.

        • Sziasztok nekem a legjobb barátnöm esett ugyan ebbe a cipőben undoritoak a vízum érdekében az anyukát is megbasznák szegény tönkrement idegileg lelkileg. Nem mintha én exemmel nem a bolondok házában kötöttem volna ki és ezért pont míg élek mellette állok senkinek nem kivánom ezt az élet történetet óvakodjatok míg nincs késő..!!

4 visszakövetés / visszajelzés

  1. Itthon elkészíthető p*** és hatalmas mellek magyar nőkön jiddisül – itt vannak a friss keresőszavak | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. Charlotte maceszgombóca – avagy mi történik, ha idegen kultúrából és vallásból érkezik a párod? | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  3. Ötévesek lettünk | Eszter's Offtopic
  4. A 2014-es blogév – számok, titkok a legnépszerűbbtől a legkedvesebbig | Eszter's Offtopic

Hozzászólás a(z) Eszter bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .