Ismerős tájak, idegen házak, ismerős-idegen csend: néhol egy pirosra mázolt kapu vagy egy árva kocsironcs súg csupán valamit az emlékek nyelvén. Száguldó csatasorban hajtanak el mellettünk a képek, ezer kilométer reccsen a kerekek alatt. Jó így: úton, mégha én évek óta nem is haladok előre semmit, csak az autó rohan alattam.

Édeskés, enyhén rothadó önsajnálat mar a torkomba, a vodka és a hülyepicsahiszti okádékszagú keverékétől egy pillanat alatt felfordul a gyomrom. Ha legalább költő volnék, frankó verseket írhatnék a céltalan űrről és más effélékről, az ilyen örök témák még a nemzetközi terrorizmus és a globalizáció korában is poszthumusz pénzt hozhatnak a dédunokák bankszámlájára. Az én születési képletemből persze hiányzik a Víz-elem, eredendően epikus alkatú Levegőként soha nem volt kenyerem a líra. Nem maradt bennem más, csak egy skorpiónyi tüzes víz, és jó sok levegő az ürességhez. Nem baj, most hangerőbe zárhatom a gondolatokat; a terror-ebm kipucolja a mérget a szervezetből.

Ma tehát a boldogsághoz minden adott, a boldogság mégis késik. Legyünk intellektuellek, beszéljük túl a dolgot, definiáljuk az alapfogalmakat, járjuk körül a témát, lehetőleg huggyozzuk is körbe azt, mint a kutya a vadászterületét. A lényeg ettől még nem mozdul: a dolgok nem jól vannak úgy, ahogy vannak. És jó lenne elmenekülni a világ elől, takaróval a fejemen várni, hogy megteremtődjön a csontig lemeztelenített, harcmentes egység bennem.

 2007

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! Kilépés a válaszból

Enter your comment here...

Fill in your details below or click an icon to log in:

Email (szükséges) (Address never made public)

Név (szükséges)

Weboldal

You are commenting using your WordPress.com account. ( Log Out / Módosítás )

You are commenting using your Twitter account. ( Log Out / Módosítás )

You are commenting using your Facebook account. ( Log Out / Módosítás )

Mégse

Kapcsolódás: %s

Notify me of follow-up comments via email.

Kérek emailen értesítést az új bejegyzésekről.