Elég(ia)

Ismerős tájak, idegen házak, ismerős-idegen csend: néhol egy pirosra mázolt kapu vagy egy árva kocsironcs súg csupán valamit az emlékek nyelvén. Száguldó csatasorban hajtanak el mellettünk a képek, ezer kilométer reccsen a kerekek alatt. Jó így: úton, mégha én évek óta nem is haladok előre semmit, csak az autó rohan alattam.

Édeskés, enyhén rothadó önsajnálat mar a torkomba, a vodka és a hülyepicsahiszti okádékszagú keverékétől egy pillanat alatt felfordul a gyomrom. Ha legalább költő volnék, frankó verseket írhatnék a céltalan űrről és más effélékről, az ilyen örök témák még a nemzetközi terrorizmus és a globalizáció korában is poszthumusz pénzt hozhatnak a dédunokák bankszámlájára. Az én születési képletemből persze hiányzik a Víz-elem, eredendően epikus alkatú Levegőként soha nem volt kenyerem a líra. Nem maradt bennem más, csak egy skorpiónyi tüzes víz, és jó sok levegő az ürességhez. Nem baj, most hangerőbe zárhatom a gondolatokat; a terror-ebm kipucolja a mérget a szervezetből.

Ma tehát a boldogsághoz minden adott, a boldogság mégis késik. Legyünk intellektuellek, beszéljük túl a dolgot, definiáljuk az alapfogalmakat, járjuk körül a témát, lehetőleg huggyozzuk is körbe azt, mint a kutya a vadászterületét. A lényeg ettől még nem mozdul: a dolgok nem jól vannak úgy, ahogy vannak. És jó lenne elmenekülni a világ elől, takaróval a fejemen várni, hogy megteremtődjön a csontig lemeztelenített, harcmentes egység bennem.

 2007

Interakció

Vélemény?

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Rovatok

Ha először jársz itt, pár fontos poszt:

dal dal dal

Kredit

Minden fotó a saját munkám, kivéve, ha más forrás van feltüntetve (és ha a szerző ismeretlen - írj nekem, ha a fotódat látod az oldalamon, és szeretnéd, hogy feltüntessem a forrást vagy levegyem a képet). Szabadon idézhetitek és vihetitek el a cikkeit és a fotóit, de a forrást mindig tüntessétek fel, linkkel együtt. Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd!

Olvasóim

  • 466,379 ember ért velem mindenben egyet.
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 817 other followers