Ez amolyan aprólíra, se nem vers, se nem próza… a műfaj saját beteg agyam szüleménye: lépcső. Kicsit haiku, kicsit képvers. Mostantól ide fogom gyűjteni a lépcsőimet.

Gondolat

Néma volt a véna
Fagyottan hullottak alá a szavak
Fényt fakasztott fájdalmában, ahogyan tovahaladt.

Utoljára

Kis kék köpenyben fürdött a fényben, kopaszon
Negyvenöt kiló volt és epret vittünk neki, februárban
Másnap üres volt az ágya, bontatlan zacskó eper a polcon

Szerelem

Szelíd lány volt, éjjel arról álmodott,
hogy Ő majd a gondolataiba szeret bele nagyon
“Nyilván csak gumival hajlandó” – gondolta a srác, és tovaballagott.

Jéghideg

Korcsolyapálya volt a lelke
Esténként éleskék fémkarmok táncoltak felette
Aztán egy halott hajnalon léket vágott kékje a mélybe.

Közöny

Hosszú sor vége keskeny, dohszagú folyosón
A múlt törékeny képe most valóságdarabba ütközött
A félelem hajdani ösvényén közöny kúszott hát végbélnyílásomba

Sárgán

Viaszbábu feküdt a fekete kör közepén
Csókolta csend, szemét zárták idegen kezek
Nem is így horda a haját soha! – sikoltotta az özvegy

Törés

Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent
Nekem el kell hagyni, mert meg kell élni valamiből
Sohasem lehetek boldog, amíg zsebembe két kulcscsomó süllyed.

Nehogy már benned maradjon a véleményed, ember! Kilépés a válaszból

Enter your comment here...

Fill in your details below or click an icon to log in:

Email (szükséges) (Address never made public)

Név (szükséges)

Weboldal

You are commenting using your WordPress.com account. ( Log Out / Módosítás )

You are commenting using your Twitter account. ( Log Out / Módosítás )

You are commenting using your Facebook account. ( Log Out / Módosítás )

Mégse

Kapcsolódás: %s

Notify me of follow-up comments via email.

Kérek emailen értesítést az új bejegyzésekről.