régebbiek

vvtv

This tag is associated with 17 posts

A napfelkelte előtti legsötétebb óra

Vörös volt az égalja naplementekor, fújt a szél egész éjjel. Beköszöntött az az igazi, csípős ősz, ami lerágja a fák leveleit és pasztellszín szoborrá dermeszti a legtöbb virágot. Különleges élmény volt séta közben a Suffert hallgatni, és közben végig azon gondolkoztam, hogyan is örökíthetném meg a pillanatot. Végül összeraktam egy kis sorozatot a fotókkal, a … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Buli buli hátán

A görög nyaralás és a VNV Nation-show után sem ért véget a bulisorozat, úgyhogy igazán izgalmasan teltek az elmúlt hetek. Az alábbi kisvideó – a Vaddisznó Vágatlanul Televízió adása – kerek születésnapom történetét regéli el röviden. Fogadjátok szeretettel!    

Jelentés a szőlőtőkék alól

Az elveszett posztot egyelőre még nem volt időm és erőm rekonstruálni, készítettem viszont egy kis egyveleget koraőszi képeimből (amik röviddel azelőtt készültek, hogy a Pink Floyd High Hopes című dalára ejtettem pár nyárbúcsúztató könnycseppet: a High Hopes ugyanis teljesen olyan, mint a Gyöngyösi-tóhoz vezető “67-os út” nyáron, még olyan magányos fasziluett is van mellette, mint … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Búcsú az Édentől

Vissza 2000-be – ez is lehetne a mottója akár a Garden of Eden szombati tíz éves szülinapi bulijának. Igaz, tíz éve 1999 volt, nekem viszont fennállásuk első évéből nincsenek emlékeim, csak 2000-ben ismertem meg őket. Akkoriban persze mindannyian tíz kilóval kevesebbek voltunk, mint most, hja kérem, változnak az idők. A két műfajidegen előzenekarról szerencsésen lemaradtam, … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Visszavonhatatlanul tavasz

Végre. Ez a nap is eljött.

Tavaszi szél vizet áraszt – a cipőmbe

A tegnapi kirándulás rémálmaimban se jöjjön vissza… Pedig a csodálatos kék ég és a szikrázó napsütés csupa jót ígért… Az első pofon az volt, hogy Sástón egy darab büfé nem volt nyitva, holott pokolian éhesen-szomjason érkeztünk a közkedvelt üdülőhelyre. Fel nem fogom, miért nem gondolnak télen a síelőkre, amikor egy köpetre van Kékes, ez a … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Időkapszula

Ha igazán elengedem a fantáziámat, be kell látnom, hogy legszívesebben nem moziba járnék, könyvet olvasnék vagy kirándulnék, hanem kicsiny, tömör időkapszulákat vennék magamhoz, valahányszor kikapcsolódásra vágyom. Szeretem, ha kicsi és tömör dolgokban mutatkozik meg a világ. A fotókat is ezért szeretem albumba vagy vlogba rendezni: tessék, ilyen volt a világ február 24-én a Mátra-hegység lábánál, ahogyan … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Gyöngyösi túra-teamünk jelentkezik

A VVTV mai adásában kedves nézőink egy Gyöngyös-környéki túra-válogatást láthatnak, amelyet egy mindeddig publikálatlan Kisduda Árpád-demó kísér. Miután némelyek örömére, többségünk bánatára visszatért a tél kíméletlenebbik fele, a Vaddisznó Vágatlanul Televízió különkiadással köszönti a havat. A gyöngyösi Deli-tó, a nagyrédei kis és nagy tó, a Szent Anna-kápolna és tó valamint a mátrafüredi turistaút mutatja az elmúlt … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Zárjegykoktél, Eger-expressz és a többi: tartozásunk múlt hétről

Leghűségesebb olvasóim Bálint-napi ajándéka: a Szonja-Vaddi akták legfrissebb fejezete, a múlt szerdai live stream dokumentálásának körülményei. Elsősorban azoknak ajánlom, akiket ingerelnek ötvenflekkes bejegyzéseim és nem várnak spielbergi fortélyokat vagy tarantinói csavarokat vizuálcsemegézés közben…   Egyébként fel nem fogom, miért, de a Windows Movie Maker mindig elkövet valami bosszantó mellényúlást, amellett, hogy átlag hat percenként lefagy. Enjoy!

A livestream megkezdődik!

Kedves nézőink, hallgatóink, látóink! Történelmi pillanatoknak lehetnek tanúi, itt és most, csak velünk, csak ma: a gyöngyösi székhelyű Vaddi-Szonj reunion kisebb problémtól hátráltatva indult, végül azonban igazi csúcstalálkozóvá szélesedett ki. Maradjanak velünk, kövessék élőben az eseméyeket! 14.28 -Azért csak most jelentkezünk, mert Szonja Eger-expresszre ült délelőtt, így már megjárta Egert (Kerecsend létezéséről eddig nem is … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Vizuálárt, de nagyon

Keddünk különleges alkotómunka jegyében telt: a múltkori lomtalanítás legértékesebb darabjait dolgoztuk fel kreatív formában. Niniel már fél háromkor értem jött kocsival, hogy a világ végén fekvő bútorboltban megaméretű faroslemezt szerezzünk be. A hobbiboltban és a tapétaboltban megvettük a többi kelléket, aztán belefogtunk az alkotásba, ami egészen éjjeli kettőig tartott. Az eredmény: montázs 1981-től napjainkig, melyen … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Karácsony Gyöngyösön

A Vaddisznó Vágatlaul TV újra jelentkezik, ezúttal csendes ünnepi kiadással, haha. Bemutatkozik a vadonatúj gyöngyösi milliomosnegyed és az ünnepi díszekbe öltözött belváros (utóbbi kommentár nélkül, bár lenne valami klassz ingyenes program, amivel zenét folyathatok alá). Három részes videó, közepén gyermeteg poénnal (folytatás itt és itt) Itthon vagyok, s ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor…

Front 242, és ami mögötte van

A szombati Front 242-buli a kezdeti nehézségek és parák ellenére is remekül sikerült: szuper interjú, zseniális koncert, hangulatos afterparty és heveny alkoholmérgezés. Ez a hétvégi mérleg. Fél négyre beszéltük meg a találkozót a Sportmaxba, de akkortájt még csak a szervezők és a catering-es lányok voltak ott (nem baj, legalább nekik is bemutatkoztam, és kimentem kajálni … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Ha Rihanna gót lenne… és a többi cover

Ki az az elvetemült, aki szombat reggel fél tízkor már a Keletinél várja a Kerepesi felé tartó 24-es villamost a zuhogó esőben? Hát mi: Zsófi és Emke, vagyis a Black Nail Cabaret, és persze én… az operatőr. /*nemröhög*/ A tegnapi délelőtt klipforgatással telt, két helyszínen is alkottunk. A korábban már bemutatott Umbrella című számhoz készült vizuális … Egy kattintás a folytatáshoz… »

Hazatérés

A VVTV (Vaddi Vágatlanul Televízió) ezúttal Gyöngyösről jelentkezik…

Rovatok

Ha először jársz itt, pár fontos poszt:

dal dal dal

Kredit

Minden fotó a saját munkám, kivéve, ha más forrás van feltüntetve (és ha a szerző ismeretlen - írj nekem, ha a fotódat látod az oldalamon, és szeretnéd, hogy feltüntessem a forrást vagy levegyem a képet). Szabadon idézhetitek és vihetitek el a cikkeit és a fotóit, de a forrást mindig tüntessétek fel, linkkel együtt. Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd!

Olvasóim

  • 601,281 ember ért velem mindenben egyet.
Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 238 követőhöz