Emlékeztek még, hogyan ismertétek meg és szereztétek be mindennapi hallgatnivalótokat gyerekkorotokban? A kazetta és a ceruza hiteles krónikája következik, mai hétköznapjaink tükrében. Ó jaj, a sok titok és izgalom…
Nincs sok dolog, ami kevésbé foglalkoztatna, mint Dopeman Bazmegje. Mióta viszont a rendőrségtől az ügy az ügyészséghez került a múlt héten, elkerülhetetlenül kirajzolódott előttem az igazi kérdés: meddig tart a szólásszabadság, és hol kezdődik a nemzeti jelképek gyalázása és az uszítás? Kezdjük ott, hogy Dopeman Bazmeg című opusza azt a felelősségvállalásra képtelen attitűdöt tükrözi, amit … Tovább a folytatás olvasásához
Vannak helyzetek, amikor nincs szükség mélyebb filozófiára, bőven elég annyi, hogy I just wanna be a fuckin’ warmachine. Tudományos tény, hogy a zeneterápia jótékony hatással van szervezetünkre. S ahogyan Mozart vagy Beethoven meggyógyíthat bennünket, úgy némi magányos denszelés a brutálisabb fajtából is segít feloldani a mindennapi stresszt. A muzikális frusztráció-oldásnak a következő alapszabályai vannak: 1. … Tovább a folytatás olvasásához
Vörös volt az égalja naplementekor, fújt a szél egész éjjel. Beköszöntött az az igazi, csípős ősz, ami lerágja a fák leveleit és pasztellszín szoborrá dermeszti a legtöbb virágot. Különleges élmény volt séta közben a Suffert hallgatni, és közben végig azon gondolkoztam, hogyan is örökíthetném meg a pillanatot. Végül összeraktam egy kis sorozatot a fotókkal, a … Tovább a folytatás olvasásához
Újabb reneszánsz buliba sikerült belecsúsznom: ezúttal a Siroki Vár Napja című ingyenes rendezvény keretében, amely – minő meglepő – a siroki vár lábánál zajlott. Imádom a várfesztiválokat! Július első hetében a Kisnánai Várjátékok során is akkorát táncoltam a Hollóének muzsikájára, hogy nyolc helyi purdé kért tőlem autogramot utána. Kicsit be is paráztam, hogy már az … Tovább a folytatás olvasásához
Régen született már itt rendhagyó zenekritika, pedig azok a posztjaim a legnépszerűbbek. Ám hiába, nem terem minden fán olyan “remekmű”, amilyen például Tóth Lüszi “I Feel Happy” című opusza vagy a már-már legendává vált Szecsődi Karcsi-féle “Hányszor mondjam”, aminek dudorászásáért az irodában audiovizuális környezetszennyezés címén különdíjat számolunk fel az óvatlan dallamtapadás ártatlan áldozatainak. Young G, … Tovább a folytatás olvasásához
Megvolt az év koncertje is, mostanában igazán elkényeztetnek az égiek. (Na jó, egy Clan of Xymox-bulit még el tudtam volna viselni, de már megint elmarad – pedig illene személyesen gratulálni a klán új tagjához, Ronny és Mojca porontyához, aki a héten, a Mérleg jegyének első napján született.) Életem tizedik VNV Nation-bulija, de úgy látszik, sosem … Tovább a folytatás olvasásához
Múlt hónapban, ahogy kijöttek az új VNV Nation album egyperces promói, rögtön beleszerettem három-négy számba – pedig nem vártam csodát, mégis rongyosra hallgattam őket. A Gratitude minden kétséget kizáróan a nyár mantrája himnusza lett. Tizenhatodikán jelent meg az Automatic, de mivel a napot egy csapat turistával összezárva töltöttem egy buszon, csak a másnap délelőtti érkezés … Tovább a folytatás olvasásához
“Miután a szervezők nem tudták időben teljesíteni a Tankcsapda azon igényét, miszerint több milliós fellépési díjukat előre (koncert előtt) átutalják, a zenekar lemondta a fellépést. Minden erőfeszítésünk ellenére tehát sajnos nem lesz Csapda koncert a fesztiválon, elnézést kérünk a rajongóktól” – olvastam pár perce a Mifeszt nevű ifjúsági fesztivál oldalán. Ez igazából nem lepett meg … Tovább a folytatás olvasásához
Negyven körüli, szelíd arcú, fekete ruhás muzsikusok voltak, a fűben ült előttük két-három tucat ember – titkos szeánsz a beavatottak részére, éjjeli kettőkor. Mély, zengő hangon, angolul mutatkozott be az énekes, from Temesvár, tette hozzá. Szép volt tőle, hogy így mondta. Keresztbe tett lábakkal ültem a hegedűs elé, figyeltem az arcokat a kisszínpad körül, az … Tovább a folytatás olvasásához
Túl vagyunk az év legalternatívabb napján a Hangraforgó klub Bejglivége fesztiválja keretében, ami annyira alter volt, hogy véletlenül megtekintettem a Kungfu Panda című mozifilm gigantikus óriásplakátját is, mert azt hittem, a 90-es évek gyöngyösi szórólap-kiállításának szerves része. Volt betakamerás dokufilm a múlt ezred gyöngyösi gettóvilágából, portugál bárdal forralt bor mellé, kortárs versek megzenésítve és Victoria … Tovább a folytatás olvasásához
Nem értek egyet azokkal a báránylelkű esztétákkal és különféle vallások bigott hívőivel, akik azt állítják, hogy a művészetben csakis a szép és a jó, a tiszta és a nemes jeleníthető meg, s ha ellenpontként fel is tűnik a gonosz, mindenképpen a világosságnak kell a végén felülkerekednie. Nemrég egy keresztény blogban olvastam, hogy a gyerekeket távol … Tovább a folytatás olvasásához
Tényleg semmi kedvem sincs egy egyébként kétségkívül jó képességű 15 éves lányt egrecíroztatni, de a Megasztár 4-ből megismert Tóth Lüszi – pardon Lucienne – első videóklipje mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Hülye szóvicc, de mintha Lucifer keze lenne a dologban… meg valaki másé. Sanyarú év ez a magyar mainstream vizuál-világában, mert hiszen hiába … Tovább a folytatás olvasásához
Ha már itt a blogon folyamatosan figyelemmel kísérhető volt a Black Nail Cabaret életútja, logikus, hogy egy ilyen fontos mérföldkőnél sem maradok kussban: most hétvégén, október 30-án 21 órától lesz a zenekar első élő fellépése a Gyárban a Soroksári út 160. alatt. Az alapfelállás – Emke és Soffy – kiegészül a két live memberrel, nevezetesen … Tovább a folytatás olvasásához
A Black Nail Cabaret teljes videóját megnézheted itt, és persze tudsz szavazni is – tedd meg mielőbb!
Ti mondtátok