Aktuális

Muzik-kütyü történelem avagy nekrológ egy szertartás temetésére

Kis kütyüm

Kis kütyüm 2008-ban

Istenem, hol vannak már azok az idők, amikor 60 perces kazira két kedvenc számot vettem fel a rádióból és azt hallgattam oda-vissza nonstop első kis műanyag walkmanemen, amin ha a középső gombot benyomtam, a másik három a szélrózsa minden irányába repült?? 1992 végén, egy soproni kirándulás bécsi állomásán hisztiztem ki magamnak a kis pirosajtós szörnyeteget, és akkor még évekig álom maradt az oda-visszajátszós készülék! Hogy örültem aztán, amikor 1996-ban beköltözött otthonomba az új családtag, életem első “átkapcsolhatós” Panasonic walkmenje, és onnantól fogva nem kellett folyton forgatni a kazettát. Emlékszem, a lengyel piacon árulták a hamis kiadványokat, amik fél hanggal magasabban és gyorsabban szóltak az eredeti stúdióalbumoknál, ma sem értem miért.

1997 más szempontból is fontos állomás volt muzik-kütyü előéletemben, akkor vettem ugyanis első cd-met (Pink Floyd: The Division Bell, amit akkor még nem tudtam értékelni, csak a High Hopes című szám érdekelt, amit azóta is mesterműnek tartok). Baromi nagy dolognak tűnt, és azok voltak az igazán menő együttesek, akiknek műveit kompakt diszken is piacra dobták. Az első discmanemet aztán Amerikában vettem – ez nagyon arcul hangzik, de nem űrtúrista voltam az Újvilágban, csak amolyan csóró, mezei ösztöndíjas. Hetvennégy dollárba került, ami azért is számított komoly befektetésnek, mert egész hónapban száz rongyból éltem. A készülék nóném volt és rengeteget zabált, így hamarosan minden pénzem ceruzaelemre ment – hol voltak még akkor az újratölthető elemek, kérem szépen

Amerikában láttam először mp3-lejátszót is tíz évvel ezelőtt, baromi nagy volt és kurva drága, és nem értettem, hogy kerül bele a zene, ezért nem is foglalkoztatott a dolog. Ekkoriban ismerkedtem az internettel, Netscape Navigatorral és Mac-kel, hotmail postafiókom volt először (ha 1996-os iskolai próbálkozásomat nem vesszük, de az előre legyártott sulis címeket még nem tudtam mire használni, plusz szörfölni se volt nagyon érdemes, alig voltak weblapok, pláne magyarok). Csak a fiúk izgultak a mIRC-re, és az emeleten visítozó lányokkal cseteltek, ha nagy ritkán beszabadultak a gépterembe. Zene-letöltés? Az internet akkoriban elérhetetlen elefántcsonttorony volt számomra, és még sokáig az is maradt.

2000-re már koca-netező voltam, és hekker-havertől kapott kóddal csatlakoztam a világhálóra, telefonon keresztül, apám óriási patáliát rendezett, ha telefonálni akart. Szégyellem bevallani, de egészen 2005 júliusáig betárcsázós nettel nyomultam… Akkor már töltögettem le számokat hébe-hóba, csak éppen évszázadokig tartott a dolog.

Nyolc-tíz évvel ezelőtt, ha fülalávalót hallottam egy buliban, elpirultam az örömtől, és két út állt előttem: megkérdeztem a szelektort, mi volt ez; esetleg – sznobabb közegben, ahol illik mindent ismerni – reménykedve vártam, hogy legközelebb újra felbukkanjon a kérdéses dal és örülhessek megint (mivel buliban a lehető legritkábban érteni kristálytisztán, mit ordít a kolléga, eleve a második opció lehetett életképes csupán). Ezt a fázist követte aztán a “keresés” időszaka, amikor az ember lánya nonstop reménykedik, hogy végre előkerül a nóta. A keresést felváltó harmadik felvonás végül arról szólt, hogy a rejtélyes mű mibenlétéről végre lehullott a lepel és sűrű rewindok közepette rongyosra hallgattuk azt – persze szigorúan kazettán.

Nagy áttörést jelentett az első, 16 ezer Ft-os, 16x sebességgel futó LG cd-íróm, ami hosszú ideig legjobb virtuális barátomként funkcionált ebben a rohadt cybervilágban. 2001-02 táján nagykerből hordam százassával a nyersanyagot, és “megszerezhetetlen” audió cd-ket cserélgettem nemzetközi szinten (ez még a Magyar Posta totális szétesése előtt történt). Ezekben az időkben folyton égett a Nero, összegyűlt ezerötszáz “kópiacédém”, amiket azóta se tudok hova tenni, viszont elsőosztályúan hangszigetelik a falat a szomszédság kíváncsi fülei elől. Ez már az abudancia kora volt, többet spajzoltam, mint amennyit ténylegesen élvezni tudtam volna.

A szélessávval aztán percek alatt eldurvult a helyzet. Hogy megy ma a “zeneszerzés”? A mindennapi hallgatnivaló beszerzésének fázisai 2008-ban:
1. Meghallom a nótát Myspace-en, esetleg egy buliban (utóbbi esetben nem kérdezősködöm, a Gugliban szöveg alapján rákeresek).
2. Letöltöm cirka tizenöt másodperc alatt.
3. Repeat-en hallgatom pár órán át Winamp-on. Ha nagy szerelem, gyorsan rákeresek a pontos szövegére is.
4. Ha érdekel esetleg az előadó, vagy elfelejtem, mi is megy éppen, egyszerűen a jobb sarok piros felkiáltójelére sétálok az egérrel, és a Last FM máris megsúg minden részletet az előadóról és a számról (és a hasonló zenékről, és a hasonló zenét hallgató közönségről, és… még azt is, amit nem akarok tudni).

Mindez nagyon szép és jó, és főleg kényelmes… de azért néha eszembe jut az a gyomormelegítő izgalom, amikor csak vártam, vártam titokban egy buliban, hogy jöjjön végre “az a szám”, és aztán diszkréten megőrültem arra a pár percre. Olyan volt ez a várakozás, mint amikor titkod van, amit senki más nem tud, de te már igen… és aztán a bizonyság öröme minden kétséget feloldott a közös tánc alatt. Megesett, hogy egy hónapban csak egyszer hallottad a számot, és nem óránként tizenkétszer, mégis micsoda öröm, micsoda boldogság és titok lengte körül az egész auráját…!

Ez azért néha hiányzik…

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Muzik-kütyü történelem avagy nekrológ egy szertartás temetésére bejegyzéshez

  1. Háigen. És akkor mi még a bakleitkorszakhoz kicsit fiatalok vagyunk LOL

  2. Na ja, az lenne még kemény… :))) Egyébként van pár bakeltitem, szerves részét képezik a fali dekorációnak.

  3. Khhmm, vagyis volt pár bakelited, de galádul pont azt selejtezted ki:)))

    Én körülbelül sem tudnám belőni, hogy mikor kaphattam az első walkmanem, de arra emlékszem, hogy zöld színű volt, durva téglalap alakja, és remekül működött a később leszakadó ajtaja nélkül is, csak nem nagyon lehetett mozgatni, mert a kazetta könnyen kiesett:) Az oda-vissza játszós Panasonicot már valamikor gimnáziumi éveim során sikerült beújítani, de azt már nem sokat használtam, mert 96-97 körül megkaptam első discman-emet, ami ugyanúgy zabálta az elemet, mint a Tiéd:) Az is egy érdekes szerzet volt, mozgatni ugyanis nem lehetett, mivel még nem volt benne a rázkódásvédelmi mechanizmus, így alapfeladatát (sétálés közbeni CD hallgatás) sem tudta maradéktalanul ellátni.
    Első CD-m 1995-ből származik, és a Ladánybene 27: Van még a világon… c. albumát takarja:) Hogy miért pont ez, ne kérdezd:)
    Első otthoni internet hozzáférésem 1996 nyarán lett meg, kemény 28,8 kbps modemmel nyomtam:) Vicces dolog összehasonlítani, hogy a jelenlegi sávszélességem, mintegy 711-szerese ennek a jó 12 évvel ezelőttinek:) Szélessávű, “állandó” internetem, Budapestre költözésem után, 2001-ben lett, kemény 256 kbps-el:)
    Valóban, én is sokkal jobban tudtam egy-egy dalt, vagy albumot értékelni a hősidőkben, amikor még nem 2 gombnyomás volt beszerezni/meghallgatni. Mi a nővéremmel a rádiós kívánságműsorokat (később, a videókorszakban az MTV-t) lestük, beélesített magnóval, hogy cirka pár napi várakozás után felvehessük az áhított dalokat:) De persze az is nagy élmény volt, amikor egy buliban megszólalt aktuális imádatom tárgya.

  4. Nyugi, a bakelitek már akkor működésképtelenek voltak, amikor megkaptam őket, csak hippiként ez azért nem érdekelt, mert úgyse volt lemezjátszóm. Csak az illúzió meg a nosztalgia miatt őriztem őket. Joan Baez, Aretha Franklin… de már nem szóltak 1994-ben se!

    1996 nyarán internet otthon! Woah! Én akkor LÁTTAM először netet, a suliiban… nagyon egzotikus volt. Akkor született első sulis email-címem, kurvahosszú volt és nem bírtam megjegyezni (rendszergazda csinálta mindenkek). Mire elkezdtem használni, feltöltötték és ezért engem letiltottak. Vicces, aszittem, soha többet nem lehet mail-címem. :DDDD

  5. Hűű, pedig de jó zenék lehettek:) Egye fene, ha működésképtelenek voltak, akkor megbocsátom a leselejtezésüket:)
    Nekem konkrétan előbb volt otthon internetem, mint a suliban, ha jól emlékszem, ott csak ősztől kötötték be az akkor csodaszámba menő bérelt vonalat:) Viszont már előtte is ismerkedtem vele finoman, kb. havonta egyszer bejártam apukám munkahelyére, szóval már volt némi fogalmam hova kell beírni az URL-t:) Viszont ez a szokásom a későbbiekben is megmaradt, mert az otthoni percdíjas Matávos nettel elég nehézkes volt azokat az mp3-akat begyűjteni, amire épp fájt a fogam, ott pedig már 128 kbps-os ISDN volt!:)
    Az első e-mail címem így természetesen Matávos volt, majd később Axelerora módosult, de vagy 10 évig megvolt.

  6. És ha már eddig eljutottam, az is hozzátartozik eme történethez, hogy hiába volt már ’96 nyarán e-mail címem, az első levélkémet csak 1997 január 28-án küldtem el (máig őrzöm), mivel egész egyszerűen korábban nem tudtam egyelen címet sem, ez pedig komoly akadálynak bizonyult:)

  7. Elképesztő, hogy te az ősnetesek közé tartoztál… Úristen, ’96-ban ímélcím, bazzz…. Különben jó sokáig én se tudtam senkinek se levelet küldeni, mert ugye másnak nem volt címe… és ez még ’98-ban is probléma volt a baráti körömmel. Hú, mp3, akkoriban… azt se tudtam, mi az. :D

  8. Ősnetes?:) Erre még nem is gondoltam:) De az előbb írtad, hogy Neked is volt már mailcímed ’96-ban, csak nem használtad. Látod, írhattál volna pl. nekem:)
    Valószínűleg az mp3-azást is ’96-ban kezdtem, de egy jó ideig még csak a saját CD-imről készítettek voltak, az első, amit a netről töltöttem le, már ’97-ben lehetett:) Az első mp3-as CD-m (ez is megvan még természetesen) ’97 júniusból való, de többnyire csak a CD-imről elkészített kedvenc számaim vannak rajta.

  9. Én akkoriban még nem is hallottam a netről, tök érdekes, amiker írtok…

  10. A nagyon sznobok – pl. azok az indexes fórumozük, akik már 1999-ben… :) – mindig azt a dumát gördítik, h annó milyen szűk kör netezett, az milyen elit és bensőséges volt, hú meg ha. Sz’al ennek te is része voltál :DDDDD.

    Viszont emlékszem azokra a szupergagyi magyar weblapokra 1997/98-ból. :)

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Ez még jó lesz valamire, avagy Dugó Dani kalandjai « Eszter’s Offtopic
  2. Némi retro: zenemánia a 90-es években és napjainkban | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: