Aktuális

Nyelv, csapat, perspektíva

– A francba, az egész hétvégét egy csapat némettel tölthetem, áshatom elő a fos nyelvtudásomat – sóhajtottam rezignáltan, miközben tizennégy óra kocsiút után, az éjszaka közepén felállítottuk a sátrat Hildesheimban. A társaságunk, holland barátnőnk és helyi barátai a kifeszített ponyva alatt kempingszékeken ültek és Bratwurstot ettek, mustár nélkül.

Fél óra múlva már szégyelltem magamat ezért az elhamarakodott kijelentésért, hiszen mindig is imádtam Németországot, a német zenét és a német nyelvet. Az utóbbival azonban igen távolságtartó viszonyom alakult ki az elmúlt években: a nyúlfarknyi németországi látogatások mellett egyetlen nyelvi forrásom a Zillo, Orkus, Sonic Seducer, Dark Spy és egyéb magazinok olvasgatása maradt. “Muszáj lesz megemberelni magam, elvégre tíz-tizenkét éve még beszéltem németül” – gondoltam, és reménykedtem, hogy pár óra vagy nap elteltével újra kommunikációképes leszek. És sikerült, sőt: annál jóval több is.

De kezdjük az elején. Általános harmadikban oltári szerencsém volt: némettagozatos lettem, és az öt évet sikerült ugyanazzal a remek tanárral, napi 2-3 órában levezényelni. Nyolcadik osztály elejére már nyelvvizsgám volt (hivatalos Rigó utcai, akkoriban még nem léteztek ezek a kamu-papírok, amire a gyenge nyelvérzékkel bíró dimplomázók gyúrnak). Örültem, hogy két nyelvvizsgával zsebemben a középiskolai nyelvtanulás legjavát hamar letudtam, és nem kell három tárgynál többől érettségiznem se – sok-sok időt és energiát takarít meg így az ember.

Már tizenhat éves voltam, amikor először német nyelvterületre keveredtem – mellesleg angolszász földön is tizenöt évesen jártam először – és az élmény mindent vitt. Ekkor már mindkét nyelven folyékonyan és választékosan beszéltem, szoros nemzetközi barátságokat kötöttem és angol-német szépirodalmat olvastam… az anyanyelvi környezet viszont egészen más tészta volt. Hirtelen a helyére került minden: az összes mondat, szó, kifejezés, nyelvtani szabály egyszeriben mélyebb értelmet nyert, hosszú évek munkájának létjogosultsága rajzolódott ki előttem már az első napon. Mintha a kréta sercegése, a kettes a dolgozat alján, a felelések előtti kínos csend, a lázas magolgatás a szünetekben és megyei szépkiejtési versenyekért kapott oklevél a megérkezés pillanatában átalakult volna valami sokkal személyesebbé, valóságosabbá, kézzel foghatóbbá… a papírból, a krétából és a táblázatokból egyszeriben EMBEREK lettek, akik ezen a nyelven gondolkodnak, beszélnek és élnek. Hasonló élményem más tantárggyal soha nem volt: az absztraktból konkrét, az elméletből gyakorlat lett, a mozaik összeállt és helyére került. Őrülten élveztem, hogy (szinte) mindent értek, ami körülöttem elhangzik, és megtalálom a kapcsot ezekkel a furcsa szótagokat eltérően kombináló emberekkel, akik egyébként ugyanolyan élőlények, mint mi vagyunk, csak éppen valami furcsa tréfa folytán más köntösbe burkolják gondolataikat.

Más szemüvegen át…

A német nyelv aztán feledésbe merült, bő tíz év alatt sok szó halványult el bennem. Az aktív szókincset szépen megtépázta az idő, a nyelvtan kicsit megkopott, a kiejtés alaktalan lett, mert nem volt kivel beszélni – mindez természetes, ez történik a nyelvvel, ha nem használjuk. Nem is ez az érdekes hát: inkább az a fura, ahogyan az évek során egyre tudatosabban háttérbe helyeztem a németet. A német barátaimmal – és bizony az egyik legjobb barátom is német – zömében angolul beszéltem, mert így volt kényelmes, így nem kellett gondolkozni a kikopott szavakon, a nyelvtanon, mindazon, amivel a nyelvfelejtés jár. Az angol lett egyeduralkodó idegennyelv mindennapi kommunikációmban, hiába tanultam éveken át svédül, szlovénul, hiába értettem viszonylag jól az írott német nyelvet.

Ezen a hétvégén aztán, tíz év szünet után, visszatért az elfeledett jelrendszer: nem teljes pompájában és hajdani fényében ugyan, de újra visszatért, és megmutatta, milyen szép – és főként hasznos – is tud lenni. Társaságunk szívesen szólt hozzánk angolul, de tagadhatatlan tény, hogy sokkal könnyebb idegenként egy már folyó társalgásba a beszélgetés eredeti nyelvén bekapcsolódni, mint idegen nyelven újat kezdeményezni. Tudom, hogy a nyelv (vagy akár az alkohol :)) önmagában véve nem lett volna elég ahhoz, hogy belépjünk a körbe: ehhez kellett a csoport nyitottsága, érdeklődése és az, hogy az első pillanattól fogva természetesnek vegyék, hogy ez a két hülye turista, akik fura nyelven értekeznek és az ő asztaluknál, az ő székeiken eszik az ő kajájukat, a közös baráton keresztül egyszeriben a társaság részévé váltak, még ha csak erre a hosszú hétvégére is.

Amikor Iriz úgy jellemezte a kis társaságot, hogy “wir sind eine Familie”, azt hittem, szentimentális túlzásról van szó. Másnap viszont kiderült, hogy ez a csapat tényleg meglepően jól működik, és bónuszként minket is befogadott. Történt ugyanis, hogy erőspaprikát ettem, és hülye agyammal teljesen elfelejtettem, hogy még be kell tenni a kontaktlencsét… nos, talán nem kell ecsetelnem az eset folyományát. Piros szem, égető fájdalom, egy liter könny és vaksi tapogatózás (do not try it at home). Ekkor a koncertek már javában elkezdődtek, mindenki teljes harci díszben (ez gót feszteken két-három óra szorgalmas munka eredménye, mint tudjuk) állt a sátor előtt és ment volna bulizni, én viszont vörös fejjel szenvedtem a sarokban. Hirtelen az egész társaság egy emberként sietett a segítségemre: hozták a saját, steril lencsetartódobozukat, a speciális fertőtlenítő folyadékot, a papírzsepit, az extra szappant, a csokit fájdalomdíjként, és Swen még azt is megkísérelte, hogy ő tegye a szemembe a lencsét (sikerült, de még így is fájt, ki kellett venni). A csődület majd’ egy órán át tartott, majd Niniel újrasminkelt (nem volt egyszerű), én Stefan speciális fertőtlenítődobozába tettem a “paprikás” lencsét, és tizenötödszörre is kezet mostam René szappanával (ilyenkor persze ez sem segít :P), majd kitaláltam, hogy most már tényleg induljunk, elég időt vesztegettünk erre az übergáz balesetre, ami voltaképpen a saját hülyeségem és figyelmetlenségem eredménye.


Niniel átmeneti otthonunkban

Fél órával később már vaksin, de elégedetten hallgattam – nézni nem igazán tudtam – a Mesht a teljes bandával. Kicsit fájt még a szemem, mégis elégedett voltam, hiszen valami olyasmit láttam (hmmm, tapasztaltam), ami tényleg nem mindennapos: egy csoport ritkán működik olyan jól, hogy minden tagja képes és hajlandó legyen arra, hogy saját személyes érdekeit zokszó nélkül rendelje más szükségletei mögé. Pláne akkor, ha ez a másik nem is a csoport állandó, szerves tagja, csak amolyan vendégszereplő a palettán. Mindenképpen pozitív élmény volt – mire estére rendbejött a szemem és a lencsém, már kimondottan örültem a hülye balesetnek. (A lencsén aztán, mellesleg, a VNV-koncert is tisztított egy sort, erről majd később, külön postban.)

Kezdődik a nap… Úgy megihlettek a hallottak, hogy fel is töltöttem ide a Mesh: Crash című számát, jobb oldalt már hallgathatod is

Estére persze megjött a partyhangulat is (Thomas éppen olyan válogatás cd-ket készít, mint én szoktam), éjfél fele pedig állati jókat beszélgettem a bandánk egyes tagjaival. Az egyik legérdekesebb diskurzusom Stefannal volt, aki a társaság legidősebb tagja, és csak ekkor vált számomra világossá, hogy mellesleg Swen és Luisa édesapja. :) Elég vagány: a család együtt megy M’era Lunára, megáll az ész (kár, hogy az anyuka nem jött). Iriznek tehát tényleg igaza volt, ez tényleg egy nagy família… Stefan középvezető egy építőipari cégnél, és természetesnek vette, hogy dark-goth-electro feszteken múlatja az időt a gyerekeivel, egyébként is meglepően nyitottan gondolkozik az EU-bővítésről, a határok eltörléséről és még egy sor mindennapi dologról is (amikor elmeséltem, hogy Niniel hiába kapott hivatalos, bejelentett munkát Münchenben, mégsem kapta meg a munkavállalási engedélyt 2008 elején, teljesen fel volt háborodva).


A csapat egy része, hajnalban

Ez volt az első alkalom, hogy az ötvenes korosztályhoz tartozó emberkével beszélgethettem a nyugat- és kelet-német mentalitás különbözőségeiről, és ez hihetetlenül érdekes, új élmény volt. Furcsa, hiszen a keleti perspektívát jól ismerem, de hogy hogyan látja a helyzetet ez a generáció nyugatról… ez valami olyan dolog, amiről földrajzi helyzetemből és koromból adódóan maximum másodkézből kaphattam csak információt eddig (oh yeah, és ez a téma is megérdemel egy külön postot).

Ha valaki megkérdezi, miért utazik két fiatal lány a 1300 kilométert egy buliért, mindig elmagyarázom: mert utazni jó, mert semmi sem lehet annyira izgalmas és energiatriplázó, mint amikor új helyeket, új embereket és új nézőpontokat ismer meg az ember. Ehhez képest még az a tény is mellékes részletkérdéssé sikkad, hogy az X-TRA-X helyi kirendeltségénél éppen 70-90%-os leértékelések voltak, ami istenesen megkarcsúsította a számlámat, az fix.

De megérte, már csak a sok-sok németóra miatt is. :)


Státusz-szimbólum: az eredeti X-TRA-X holmik és a legnagyobb költő, a számlanullázás nagymestere, én, akinek mobilja már pénteken kipurcant

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

4 hozzászólás Nyelv, csapat, perspektíva bejegyzéshez

  1. Szóval fasza volt? Örülök, dejódejóóó:) Miket vettél? Ronan?

  2. Bion az vót! Hú, rengeteg ruhát vettem (lásd XTRAX-os szatyor a képen, és ez csak az 1. nap eredménye…) és három táskát… Ronan még mindig nem kérte meg a kezem, nem értem… ezek szerint a csokorelkapás se siettette a dolgot, lol. :DDD

  3. LOL
    na majd detailed személyes beszámoló is kéretik

  4. Wolfgang Nielen // augusztus 23, 2008 - 23:49 // Válasz

    It’s a video wraaagh….. Lol!!
    <3<3<3<3

8 visszakövetés / visszajelzés

  1. Legkedvesebb nyári élményeim « Eszter’s site & blog
  2. Idill « Eszter’s site & blog
  3. Front 242, és ami mögötte van « Eszter’s Offtopic
  4. Apró örömök « Vergiftet – Eszter’s Offtopic
  5. Summer – the first 10 years « Vergiftet – Eszter’s Offtopic
  6. Műraszta, műélvezet és műbalhé – gyorshíreink mára « Vergiftet – Eszter's Offtopic
  7. A fesztiválok és én – ma belekóstoltam | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  8. Tantárgyak, amelyeket minden iskolában tanítani kellene | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: