Aktuális

Visszatértek a színek

Annyira vártam már… és aztán eljött, tizenkilenc tizenötös naplementével, huszonnégy fokkal, sok-sok napsütéssel és persze azokkal a színekkel, amiket a szürkésfehér novemberben szinte teljesen elfelejt az ember. A Szent Anna-tó után a két Nagyréde közelében fekvő tónál is visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz. Szinte minden percet sajnálok, amit nem a szabadban töltök.
Üdvözlünk mindenkit a Megyében! - integetett Vaddi a Fancsalkúti-tó partján

Üdvözlünk mindenkit a Megyében! – integetett Vaddi a Fancsalkúti-tó partján

Izomláz nélkül húztam ki a tegnapi, közel huszonöt kilométeres túrát, ami a Gyöngyös-Nagyréde útvonalat és a falu közelében fekvő két, egymástól másfél-két kilométerre húzódó tavat is érintette. Nagyréde hét-nyolc kilométerre fekhet Gyöngyöstől, ugyanazon a műúton kell menni sokáig, ami az ezerszer emlegetett, legendás gyöngyösi Deli-tóhoz is viszi a népet. S bár semmilyen jelzésből nem derül ki, a kisebb, Gyöngyöshöz közelebb fekvő tó a Fancsalkúti-tó, a nagyobb, ettől kb. másfél kilométerre lévő víztározó pedig a Hó-tó (elég hülye név egy tónak, gyűlölöm a telet ugyebár). A kis tónál visszafogott forgalom várt minket, nyugodtan fogyaszthattuk el az elemózsiát, a Hó-tó viszont zsúfolásig telt fürdőnadrágos horgászokkal, piknikező családokkal! Ennek ellenére utóbbi helyen kiválót napoztam háttal a zöld pázsiton fekve, majd besétáltunk Nagyréde Citybe. Természetesen pont 17.36-kor értünk a buszmegállóba, ahonnan csak Gyöngyösre mennek buszok, oda se túl gyakran… ami azért érdekes, mert ugye – ahogy lenni szokott – 17.34-kor ment el az utolsó járat, és a következőre 18.54-ig kellett volna várni. Így aztán a helyi COOP-ban történő gyors “tankolást” követően, kis kerülővel gyalog indultunk vissza. Furcsa, hogy még izomlázam sincs, de a legfurább, hogy visszafelé harmincöt-negyvenfős nyúlcsapatot láttunk a szántóföldön, akikről messziről azt hittük, őzikék (városi parasztok vagyunk, hiába). Még soha nem láttam nyuszit szabadon ekkora társaságban.

Ma este sor kerül az évadnyitó csurdításra, már készítem a helyet a szalonnának, addig is vizuális csemege, másnéven eyecandy következik.

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: