A bulvárhír és a bulvárjegyzet – ami nem derrrogál

Kikerülhetetlen, hogy a skríbler-wannabík ne fussanak bele a hírszerkesztés módszertanába, az unalomig ismételt piramis-elvbe (líd elejére a legfontosabbakat) és a híres 6W-be (who? what? where? why?, how?, when?, bár az utóbbi az online-ban nem érdekes, mert ha nem “most” történt, nem foglalkozunk vele). Asszem, ez az egész történet azonban romba dől, ha bulvárhírről van szó – és ezt sajnos senki sem tanítja meg az ifjoncoknak.

Bulvár mindig is létezett, általában még a legmértéktartóbb napilapoknak és folyóiratoknak is van könnyedebb, szórakoztató felülete – ráadásul a fiatal szerkesztő úgyis előbb fog bulvárhírt írni, mint mondjuk Kossuth-féle tárcát vagy Karinthys glosszát, tehát a forma ismerete akár ujjgyakorlat gyanánt is elkél. Éppen ezért ciki, hogy még a kommunikáció- és médiaszakosok sem tanulják a bulvárhírgyártás mikéntjét (na, nem mintha első kézből lennének infóim erről a területről, de annyi elég bőven, amit látok). Oké, nyilván mindez sznobizmusból és a sajtó különös álszentségéből fakad, ami ezt az ősi szórakoztatási formát kissé álszent módon a szakma perifériájára szorítja.

Persze lenézhetjük a bulvárt, mint a legmainstreamebb formát, de a történet végén mégis csak az áll, hogy szinte minden profi találkozik a jelenséggel, előbb vagy utóbb, közvetve vagy szemtől szemben. Így aztán praktikusabb lenne, ha szembenéznénk azzal, hogy a bulvár előtag átszabja kissé a sajtóműfajokat – ezért fölösleges kőbe vésett szabályokhoz ragaszkodnunk foggal-körömmel ezen a területen.

Mire gondolok? Én a mindennapi életben két fontos sajtóműfaj deviációjával találkozom napi szinten: egyik a bulvárhír, másik a bulvárjegyzet (az utóbbi valszeg nem létező terminus technikus, csak én találtam ki – bővebben róla később). Nézzük csak:

• 1. A bulvárhír

Persze itt is valaki-valahol-csinált-valamit-valahogyan, de míg a klasszikus hír objektív műfaj (jó-jó, azt mindenki maga dönti el, mit milyen szemszögből tálal persze), addig a bulvárhír ízét pontosan a szubjektív, már-már blogszerű tálalás adja. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb nemzetközi bulvárszájtok többsége valaha egyfős kis blog volt, és még a nagy lapok is vicceskedvű bloggereket kérnek fel manapság a könnyedebb aktualitások tálalására. Az állásfoglalás és a vélemény itt nem tilos: lepontozzuk, kicsúfoljuk, megdícsérjük, megjegyzést teszünk rá… a cikk hangvétele személyessé válhat, az csak ízt ad a dolognak és vonzza a kommenteket, olvasói leveleket.

Másik fontos különbség, hogy a bulvárhír olyan, mint a telenovella: rokonabb a fantáziával, mint a hírrel. Jó, konkrét eseményeket és tényeket jobb esetben nem ferdít el az ember, de a novellisztika szabályait követi témaválasztásban, tálalásban, a lényeges pontok kiemelésében és persze a hangvételben. A jó bulvárújság – mert ilyen is van, és ennek fontosságát kórházakban és orvosi rendelőkben látja át igazán az ember – jól választ témát és a kisrealista próza szabályait követve járja azt körül. Például: választunk egy érdekes celebet vagy egy fontos emberi történetet, és izgalmas, szórakoztató módon körüljárjuk azt, kiemelve és háttérbe szorítva bizonyos részeket, kellő tudatossággal és rálátással. A híreket is valahogy így kell elképzelni a műfajon belül, akár 400 karakteres, akár 40 ezer karakteres anyagról van szó.

• 2. A bulvárjegyzet

Ezt a megnevezést eddig csak magamban használtam, valószínűleg nem létezik a valóságban. Akkor nyúlok ehhez az eszközhöz, ha van egy aktuális, óriási érdeklődésre számot tartó hír, amihez én – vagy az általam képviselt orgánum – már nem tud mit hozzátenni, de jó lenne még pörgetni a témát, lehetőleg új szemszögből. Nincs új infó, saját kutatás/anyag, viszont a téma már szinte önálló életet él, ellentétes érzelmeket váltva ki az emberekből. Ilyenkor megvizsgáljuk a jelenség összes próját és kontráját, találunk egy új szemszöget (ez egyébként nem mindig könnyű) és írunk egy frappáns kis jegyzetet a témában. Jó példa erre a még viszonylag friss (eredetileg erre a blogra írt) Liptai Claudia-sztori, ami különös módon olvassottabb cikk volt, mint a Playboy-képeket tartalmazó anyag, 24 órán belül 30 ezer kattintást hozott – dacára annak, hogy új infót nem tartalmazott, maximum friss megközelítésben láttatta a dolgokat.

A bulvárjegyzet abban különbözik a klasszikus jegyzettől, hogy mindenképpen aktuális és népszerű témát boncolgat, tehát abszolút mainstream trendet lovagol meg, és pont hátrányából (=nincs új infó) kovácsol előnyt (=új szemszöget keres). Jellegében, hangvételében a bulvárhírhez hasonló, picit a novellisztikával kacsint össze, annak túlzásaival és sajátos téma-kiemelésével. A magam részéről egyelőre főként muszájból élek az eszközzel, de voltaképpen hasznos és kellemes dologról van szó… tehát még lehetek elhivatott bulvárjegyzet-szerző is, ki tudja. :-)

Ami mindkét sztoriban közös, az a provokatív címválasztás, ami némely esetben már etikai kérdéseket feszeget, lásd korábban.

Nem derogál ilyesmivel foglalkozni, de a szakmai boldogsághoz természetesen hozzátartozik a változatos, vitamindús táplálkozás is: mélyinterjúk, esszék, elemzések, tárcák és bármi, ami érdekes és jól esik.