A bulvárhír és a bulvárjegyzet – ami nem derrrogál
Kikerülhetetlen, hogy a skríbler-wannabík ne fussanak bele a hírszerkesztés módszertanába, az unalomig ismételt piramis-elvbe (líd elejére a legfontosabbakat) és a híres 6W-be (who? what? where? why?, how?, when?, bár az utóbbi az online-ban nem érdekes, mert ha nem “most” történt, nem foglalkozunk vele). Asszem, ez az egész történet azonban romba dől, ha bulvárhírről van szó – és ezt sajnos senki sem tanítja meg az ifjoncoknak.

Mikor jegyzeteltél utoljára kézzel?
Bulvár mindig is létezett, általában még a legmértéktartóbb napilapoknak és folyóiratoknak is van könnyedebb, szórakoztató felülete – ráadásul a fiatal szerkesztő úgyis előbb fog bulvárhírt írni, mint mondjuk Kossuth-féle tárcát vagy Karinthys glosszát, tehát a forma ismerete akár ujjgyakorlat gyanánt is elkél. Éppen ezért ciki, hogy még a kommunikáció- és médiaszakosok sem tanulják a bulvárhírgyártás mikéntjét (na, nem mintha első kézből lennének infóim erről a területről, de annyi elég bőven, amit látok). Oké, nyilván mindez sznobizmusból és a sajtó különös álszentségéből fakad, ami ezt az ősi szórakoztatási formát kissé álszent módon a szakma perifériájára szorítja.
Persze lenézhetjük a bulvárt, mint a legmainstreamebb formát, de a történet végén mégis csak az áll, hogy szinte minden profi találkozik a jelenséggel, előbb vagy utóbb, közvetve vagy szemtől szemben. Így aztán praktikusabb lenne, ha szembenéznénk azzal, hogy a bulvár előtag átszabja kissé a sajtóműfajokat – ezért fölösleges kőbe vésett szabályokhoz ragaszkodnunk foggal-körömmel ezen a területen.
Mire gondolok? Én a mindennapi életben két fontos sajtóműfaj deviációjával találkozom napi szinten: egyik a bulvárhír, másik a bulvárjegyzet (az utóbbi valszeg nem létező terminus technikus, csak én találtam ki – bővebben róla később). Nézzük csak:
- 1. A bulvárhír
Persze itt is valaki-valahol-csinált-valamit-valahogyan, de míg a klasszikus hír objektív műfaj (jó-jó, azt mindenki maga dönti el, mit milyen szemszögből tálal persze), addig a bulvárhír ízét pontosan a szubjektív, már-már blogszerű tálalás adja. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb nemzetközi bulvárszájtok többsége valaha egyfős kis blog volt, és még a nagy lapok is vicceskedvű bloggereket kérnek fel manapság a könnyedebb aktualitások tálalására. Az állásfoglalás és a vélemény itt nem tilos: lepontozzuk, kicsúfoljuk, megdícsérjük, megjegyzést teszünk rá… a cikk hangvétele személyessé válhat, az csak ízt ad a dolognak és vonzza a kommenteket, olvasói leveleket.
Másik fontos különbség, hogy a bulvárhír olyan, mint a telenovella: rokonabb a fantáziával, mint a hírrel. Jó, konkrét eseményeket és tényeket jobb esetben nem ferdít el az ember, de a novellisztika szabályait követi témaválasztásban, tálalásban, a lényeges pontok kiemelésében és persze a hangvételben. A jó bulvárújság – mert ilyen is van, és ennek fontosságát kórházakban és orvosi rendelőkben látja át igazán az ember – jól választ témát és a kisrealista próza szabályait követve járja azt körül. Például: választunk egy érdekes celebet vagy egy fontos emberi történetet, és izgalmas, szórakoztató módon körüljárjuk azt, kiemelve és háttérbe szorítva bizonyos részeket, kellő tudatossággal és rálátással. A híreket is valahogy így kell elképzelni a műfajon belül, akár 400 karakteres, akár 40 ezer karakteres anyagról van szó.
- 2. A bulvárjegyzet
Ezt a megnevezést eddig csak magamban használtam, valószínűleg nem létezik a valóságban. Akkor nyúlok ehhez az eszközhöz, ha van egy aktuális, óriási érdeklődésre számot tartó hír, amihez én – vagy az általam képviselt orgánum – már nem tud mit hozzátenni, de jó lenne még pörgetni a témát, lehetőleg új szemszögből. Nincs új infó, saját kutatás/anyag, viszont a téma már szinte önálló életet él, ellentétes érzelmeket váltva ki az emberekből. Ilyenkor megvizsgáljuk a jelenség összes próját és kontráját, találunk egy új szemszöget (ez egyébként nem mindig könnyű) és írunk egy frappáns kis jegyzetet a témában. Jó példa erre a még viszonylag friss (eredetileg erre a blogra írt) Liptai Claudia-sztori, ami különös módon olvassottabb cikk volt, mint a Playboy-képeket tartalmazó anyag, 24 órán belül 30 ezer kattintást hozott – dacára annak, hogy új infót nem tartalmazott, maximum friss megközelítésben láttatta a dolgokat.
A bulvárjegyzet abban különbözik a klasszikus jegyzettől, hogy mindenképpen aktuális és népszerű témát boncolgat, tehát abszolút mainstream trendet lovagol meg, és pont hátrányából (=nincs új infó) kovácsol előnyt (=új szemszöget keres). Jellegében, hangvételében a bulvárhírhez hasonló, picit a novellisztikával kacsint össze, annak túlzásaival és sajátos téma-kiemelésével. A magam részéről egyelőre főként muszájból élek az eszközzel, de voltaképpen hasznos és kellemes dologról van szó… tehát még lehetek elhivatott bulvárjegyzet-szerző is, ki tudja. :-)
Ami mindkét sztoriban közös, az a provokatív címválasztás, ami némely esetben már etikai kérdéseket feszeget, lásd korábban.
Nem derogál ilyesmivel foglalkozni, de a szakmai boldogsághoz természetesen hozzátartozik a változatos, vitamindús táplálkozás is: mélyinterjúk, esszék, elemzések, tárcák és bármi, ami érdekes és jól esik.
Eszter, pontos és elemző leírás ez, a címadás fontosságát esetleg még megemlíthetted volna, mert manapság a legmértékadóbb bulvárcikkek is „vasalóval verték agyon a pedofil minisztert” vagy „lerágta saját lábát a hűtőszekrénybe szorult fiú” címekkel kezdődnek, egyébként nem kattintanak rájuk. A népszerű liptais írásodra hányan találtak oda keresőből? Nálam 800%-os növekedést hozott négy napon keresztül és mivel odakattintás nélkül nem ismerhették a tartalmat (a tiédet sem) valószínűleg a cím és a keresőkifejezések hozták olvasottságodat (már amennyiben egyébként is 30e állandó olvasód van, akik egyszerre gondolták úgy, hogy azon a napon benéznek hozzád :)
Ha viszont mondjuk 2000 kattintott rád amúgy is, ez megemelte írásod értékelését a keresőben és előrébb helyezett a google-listán. És ez öngerjesztő folyamatként eszkalálódott. Liptai mellett Elena Udrea hozott nagy látogatottságot, akiről egy éve írtam. Egy nagymellű román miniszterasszony, s mikor néhány hónapja korrupció miatt Európa-szerte híressé vált, nagyon megszaporodtak a keresőtalálatok nevére.
Ilyen egyszerű ez, csak a jövőbe kell látni. :)
Botrány Gyurcsány temetésén. Feloszlott a Hamburgers együttes! Kómában vált el Toller László. Helikopterrel szökött meg a börtönből Kolompár Orbán! Barok Eszter a nyuszis magazinban :)
Ó, hát a címadásról külön volt cikk pár napja. :) Az egy külön téma. “A szerkesztőóriás megcsinálta a Bill Kaulitzot” – most lerttem épp kész ezzel a Tokio Foteles köccsert alázó cikkel.
Címadás: Persze, hiszen hozzá is szóltam, azonban a cím az alfa és omega. Se veled, se nélküled nem megy :)
Egyébként mennyi idő megírni egy ilyen terjedelmű postot?
Megnézed, hogy Liptai hány százaléka jött keresőből? Érdekelne, főleg, hogy az az egy nap hozta az összlátogatottságod 30%-át. Andy Warhol-féle 15 percesek vagyunk eszerint, hiába váltjuk a világot bölcsebbnél-bölcsebb gondolatainkkal, kenyeret mégis egy festett nunájú celeb hoz.
Leszünk együtt öngyilkosok? :)
Biztos kapnánk egy főcímet, hehe.
Hmm, hát általában egy post megvan 25-30 perc alatt, néha-néha egy óra. Ez kb. 40 perc volt, asszem: maga az alapvetés 30 perc alatt megvolt, aztán 10 percet szántam átlinkelésre és az elgépelések kijavítására, képkeresésre, ilyesmik.
Liptais történet itteni, blogos látogatottsága se volt rossz, hozzám a keresőből jöttek főként a népek, úgy 600-an. Az nem jelentős (itt a blogon “Mester Eszter pornótanárnő” az ütőkártyám, februárban 2000 embert hozott, azóta még mindig feltűnik a top napi keresőszavak között, a WP SEO-ja kurvajó). Szóval itt nem volt annyira menő Claudia néni, viszont amikor feltettem a Neonra, az szakított: megnéztem webauditon, 27 százalék érkezett eddig keresőből. Amúgy aznap lett bekövetve a hírkeresős megjelenés (ki tudja, nem vmi pakisztáni bérkattintócég hozott-e tehát sutyiba’ 20 ezret :D), és onnan jött a többség, pár ezren a Blikk-es RSS dobozból, utána meg három szájt még linkelte a cuccot, ami még ma is hoz napi párszáz olvasót (meg ugye az átlinkelés emeli a rangsort a gugliban).
Ez amúgy érdekes statisztika, az én mezei blogomon tutira nem lenne ilyen a keresős arány: no de ezért fizetnek egy vödör pénzt a SEO-szakembereknek a multik, hiába (és még nincs féléves a szájt, tehát később az arány csak jobb lehet). Szóval, akárhogy is vesszük, LIPTAI EGY SIKERTÖRTÉNET, IMÁDOM. :D
Az öngyiloklás jó terv, bár kicsit imós, meg aztán a lóvét azért a főcímért már nem mi kapnánk. :)
Kihagytam az elején: jópofa az illusztráció, magában rejti a fekete-fehér újságnyomásra való célzás, a “Mert tiétek a hatalom”-féle korabeli újságíró kalapcímkét.
2006. körül az UPC indított egy reklámjátékot, abban keveredett ez az egyszerűsített grafika és a film noir történet/színezés.
http://www.upcity.hu/index.php?menu_send_command=7