Aktuális

Képviselőjelölt

Átszántottam a parkon és a postaparkon, végigfutottam a Török Ignác utcán, már késésben voltam és nehéz volt a hátizsákom, Árpi mellettem lihegett. Egyszer csak egy furcsa választási plakátra lettem figyelmes az útszéli póznán: idősebb nő, szőke parókaszerű frizurával, fekete spagettipántos csipke felsőben, mögötte modern lakásbelső. Független jelölt, asszonynéven.

– Tisztára mint valami madame a bordélyában, nagyon durva – jegyeztem meg futtában, és a telefonomra néztem, már csak másfél perc volt a busz indulásáig. Fekete, vállat és kart szabadon hagyó csipke felsőben politizálni, jó ötvenes asszonyságként.
– Pedig tutira ismered, van neki egy szellemi fogyatékos, langaléta fia, veled egyidős.
– Biztos, hogy nem ismerem, se névre, se fejre nem ismerős – de azért ahogy haladtunk előre, kíváncsiságból vetettem még egy-egy pillantást a szorosan egymás mellett elhelyezett, nemzetiszín sordísszel szegélyezett plakátokra.

És akkor hirtelen beugrott. Tényleg. Tényleg ismerem. Csak akkoriban még riadt, egérszemű, barna hajú nő volt, tiszta szappanszaggal, zaklatott arckifejezéssel és folyton csodálkozásra kerekített ajkakkal. Állandóan sietett, és volt egy párducmintás, szűk macskanadrágja, amiben kissé vastagnak tűntek a combjai, de még ezzel is olyan ártatlan, naiv benyomást keltett, hogy szinte sajnáltam. A fiával együtt nőttem fel: a szegregációellenes iskolarendszer első vadhajtása, de a gyereknek nem volt jó, hogy ő volt egyedül más. Pokolian megkínoztuk a riadt, egérszemű, barna fiúcskát – tisztára, mint az anyja, de ez akkoriban nem tűnt fel – Gyuri csak pelenkával a fején tudott elaludni, félt mindentől és mindenkitől.

Az anyuka – akkoriban még nem volt XY-né, és a fiát sem így hívták – még a nyolcadikos osztálykirándulásra is elkísérte a gyereket. Gyuri hármas tanuló volt, első látásra inkább szociális fóbiának tűnt az enyhe értelmi fogyatékosság. Gimnáziumba ment tovább, mert a fizikai állapota miatt nem tanulhatott szakmát. Jóval érettségi után tudtam meg a volt osztályfőnökömtől, hogy epilepsziás volt a fiú, de erről senki sem beszélt akkoriban. Utoljára két-három éve futottam vele össze az utcán, ugyanúgy nézett ki, mint nyolcadikban. “Szia, Gyuri!” – köszöntem rá, miután felismertem, mire ő zavartam hümmögött egy csókolomot. Azóta nem láttam.

A fiúnak több mostohaapja is volt az évek során, XY-nének ez már a sokadik asszonyneve. És akkor ott, a pesti busz előtti dagadt tömegben egyszeriben megértettem ezt az egészet: a neveket, az öltözéket és a képviselőséget is. Megértettem azt is, hogy őszinte tenni akarás feszül ebben a nőben: kétséges, TUD-e segíteni bárkin is, de hogy akar – ha másért nem, hát önmagáért – , ahhoz nem fér kétség. A nevével húzott egy vonalat, kreált magának egy új sorsot, szeretne erősnek, tettrekésznek, ugyanakkor nőiesnek mutatkozni, a pártokban nem bízik, csak magában, hiszen az évek során csak erre a testre és tudatra támaszkodhatott. Az interneten egy szót sem találtam róla, talán még a 750 (?) kopogtatócédulát sem sikerül összegyűjtenie, de bizonyára már megszokta az arculcsapásokat, bármi is történjen, azért próbálkozik… Nehéz ezt elmagyarázni, de egy pillanat töredéke alatt megértettem az egészet, hogy hogy került egy választási plakátra fekete csipketopban, ötvenes évei végén ez a nő.

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

4 hozzászólás Képviselőjelölt bejegyzéshez

  1. én inkább az “Emberi sorsok” címet adtam volna a postnak. :) De azért így is nagyon tetszett. ^^

    • Rettenetesen realista szerző(féle) vagyok, de ha egyszer megírom novellába, beleveszem a történetbe a fánk motívumot is, és akkor lehet a cím Képviselőfánk. Ebben van egy finom, de nem bántó irónia, de mivel maga a motívum kedves, azért tapintat és együttérzés is van benne. Onnan az állásfoglalás persze kimarad, a novella nem okoskodós műfaj, az olvasó önálló ember. :) Az explicit dolgokat viszont annyira nem szeretem.

  2. Huhhh, durva. Azért nem semmi… ahogy írtad is, ez is egyfajta menekülés és vágyakozással vegyes büszkeség, azért sem adja fel, de egyre mélyebbre kerül. Érdekes teremtmény az ember…

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: