Az interneten a minőség a legkevésbé alkalmas forgalomgenerálásra?

Nem foglalkozom marketinggel, de teljesen véletlenül belefutottam egy régebbi, ám igen érdekes cikkbe, midőn épp egy gerillamarketinggel kapcsolatos kérdésemre igyekeztem gyors választ találni. Igazából semmi új a nap alatt: szép kerek, értő szemekkel összeállított összefoglalója egy olyan témának, amit a kelleténél sajnos jobban ismerek - a kommentek viszont elgondolkoztattak. Ott sem találunk spanyolviasz 2.0-t, de olyan jól esik most erről írni... Nem, nem a jó öreg Origóról (bár a cikket és főként a hozzászólásokat érdemes elolvasni), inkább csak a forgalomgenerálás és a presztízs viszonyáról, az online-ról, a printről meg persze rólam.

“Az interneten a minőség a legkevésbé alkalmas forgalomgenerálásra”?

Tehát gondolatébresztőnek adott egy pár hónapos poszt by Onlinemarketing.blog.hu, amiben arról esik szó, miért – és mióta – temetik szakmai körökben a Zorigót. Miután ottan töltött víg éveim alatt láttam ezt-azt – aminek általában a tizedét se hiszi el az, aki soha nem dolgozott ott – nagy meglepetés nem ért sem a cikk, sem pedig a hozzászólások* olvasása közben. Többször belefutottam viszont abba az okfejtésbe, ami nekem is régóta témám (nem, nem fogok social mediaról fecsegni, nyugalom), így aztán jöjjön, aminek jönnie kell: alkalmas-e az online média – természetéből fakadóan, portáltól, cégtől és célcsoporttól függetlenül – a minőségi tartalmak előállítására? Vagy éppen nem is elsősorban az alkalmasság a kérdés, hanem a funkció?

Marr 2009.10.28. 12:19:38
Az Origo nem azért lehet okafogyott, mert annyira rohadt sok a magyar tartalom, hanem mert a magyar tartalomból nem annyira érdekli a netezőket az átlagnál hajszállal igényesebb szöveg.

Picit artikuláltabban ugyanez:

stikasz_1 2009.10.28. 12:13:11
Az Origo meg igyekezett elmenni egy minőségibb stílus felé mozdulni, hosszabb, alaposabb cikkekkel, blogba beböfögött ökörségek címlapra emelése helyett egy elvileg neves emberek által fémjelzett véleményrovattal, de néha úgy érzem, a mai internetben a minőség az, ami a legkevésbé alkalmas forgalomgenerálásra. Presztízscélból okés, ha van sok felesleges pénz. Ha nincs?…

És igen, ott a pont, 10/10, ezen a kérdésen pörög mindenki 2010-ben. A témáról már én is többször értekeztem – oké, inkább maszturbálás volt – és azt hiszem, magát a problémát minden kartárs érzi. A sznobizmustól elrugaszkodva, egyáltalán nem a szórakoztató branchekkel, azon belül is a bulvár térhódításával van probléma, hanem inkább azzal, hogy IGÉNYES SAJÁT TARTALMAT előállítani BÁRMILYEN műfajban és felületen őrült költséges dolog, s mint olyan, egyre kevesebb pénzt tud és akar rászánni a büdzséből egy kereskedelmi céllal létrejött csoportosulás. Ebből a szempontból teljesen irreleváns, hogy tudományos, irodalmi, közéleti vagy bulvár tartalmakról van-e szó, hiszen a saját szerkesztő(k) által előállított, utánajárást, elemző attitűdöt, kutatómunkát etc. igénylő IGÉNYES TARTALMAK nem alkalmasak az instant és nagy számokban mérhető forgalomgenerálásra, főleg nem elérhető áron. Pont. Pont?!

Az online-ban minden betű kiadás/bevétel mérlege real-time mérhető

Az online világban jelentkező hatalmas konfliktust pontosan az online jelleg sajátos természete okozza: itt ugyanis azonnal, real time, precízen, az összes részletre kiterjedően kimutatható minden. Pontosan, percről percre tudjuk, mit és mennyi ideig olvasott a kedves látogató, honnan jött, hova ment, mit látott, hol lépett be és hol lépett ki… és komment formájában naponta több ezer “olvasói levelet” is kap az ember. Ráadásul ezek a trendek – célcsoporttól függően ugyan, de – őrületesen gyorsan változnak, az ingerküszöb pedig az újgenerációs – 6-16 éves – netezőkkel együtt nő, nő, nő… Érthető tehát, hogy ha egy pénzcsináló tudja, mi “csinálja a pénzt”, az lesz a célja, hogy ezzel az eszközzel a kezében még több bevételt generáljon, természetesen a kiadások csökkentésével. Röviden: az, amit Stikasszal presztízskérdésnek hívunk, az online-ban egyre kevésbé játszik. Játszik még, de épp csak annyira, amennyire az oldalon töltött idő és a célcsoport összetétele fontos a hirdetőfelületek pontos tarifájának belövésekor – de ezek hosszútávú célok és másodlagos szempontok, semmi esetre sem a mindennapok fő irányelve a presztízs.

A print nem instant leves, jobban ráérnek főzni

A print ezzel szemben még egy sokkal nyugisabb terület. Egyrészt azért, mert természetesen az újság lapjai nincsenek webauditra, google analyticsre vagy gemiusra kötve (aminek köszönhetően betűre pontosan lebontható a haszon), hanem azért is, mert az írott sajtó nem instant műfaj. Még a napilapok is a “tegnapi hírekkel” operálnak, így aztán a print számára az egyetlen létező út a jövőben a hosszabb, elemző anyagok készítése. Az online percre pontosan, real time tolja az infót (vagy az annak látszó tárgyat: fő az RSS-cím, ne feledjük, sokszor csak kattintás után derül ki, mi van a zsákbamacskában), a print pedig – másnapra, a következő hétre, hónapra vagy negyedévre – kibontja, megnézi, megrázza, elemzi, utánajár – egyszerűen nincs más út.

Most akkor mit észlel a különbségből az egyszeri médiamunkás?

Nagyon sokáig állítottam, hogy nincs külön online újságírás, egyszerűen csak bizonyos tartalomszerkesztési elvek vannak, amik online- vagy print-specifikusak, az pedig teljesen mellékes, milyen felületen jut el az olvasóhoz az anyag. Mostanában viszont egyre határozottabban látom, hogy az online másmilyen biznisz, mint a print: gyors, multifunkciós, azonnal reagáló, ügyesen szelektáló, marketinges vénával megáldott, gátlástalan (jó és rossz értelemben egyaránt) attitűdöt igényel, míg a printhez illő habitus elemzőbb, témaválasztásban szabadabb, szakmai szempontból tanulhatóbb, dolgozói időbeosztást figyelembe véve lazább (természetesen minél ritkábban jelenik meg a médium, annál lazább… a napilap még egészen hektikus, és főként a technika – nyomda, lapzárta, határidő – miatt közelít az online állandó készenlétet igénylő őrületéhez). Egyértelmű, hogy a két eltérő habitust igénylő területhez szükséges alapszkillek összeérnek: nyilván íráskészségre, témaérzékenységre, rugalmasságra, kommunikációs képességekre stb. szükség van online és print médiamunkásként is.

…és én meg skizó vagyok

Dolgoztam már print felületről érkezőkkel, csöppentem már print szerkesztőségbe többéves online tapasztalattal – szóval ha nem is mindenre kiterjedően, de azért már látom a két biznisz sajátosságait. Tankönyvet lehetne írni az “átutazók” klasszikus hibáiból – és ez teljesen természetes, elvégre a jelenlegi médiaképzések nem igazán készítik fel a kommunikátorokat arra, ami 2010-ben (ronda szóval élve) “piacképessé” teszi őket, igazán átütő tapasztalatot pedig soha nem a tankönyv, hanem mindig a saját élmény ad. És itt jön az a pont, amikor kicsit skizofrénnek érzem magam: szeretek pörögni, sok mindent csinálni egyszerre, többféle posztot betölteni párhuzamosan, jolly jokernek lenni, éjszaka hírt feltenni… és forgalmat generálni, a forgalomgenerálás minden létező eszközével, szeretem látni az azonnali eredményeket és annak megfelelően tudatosan építeni a stratégiát… élvezem ezt az egészet. A másik énem viszont legszívesebben a, csak írna (nem operatőrködne, fotózna, riporterkedne, vágna, tanácsadózna, moderálna etc.); b, csak a kreatív, oldschool értelemben vett szakmai munkában venne részt (fordítson a fordító, marketingezzen a marketinges, moderáljon a webmester); c, mennyiség helyett pedig csak a minőségre koncentrálna. Lehet, hogy halálra unnám magam, de éppen ezért vagyok skizofrén. Meg persze azért, mert a bulvárt is nagyon élvezem meg az underground kultúrát is…

---

*jajaj, ezen a ponton csak nem bírom ki, muszáj vagyok idemásolni egy releváns, bár teljes poszt szempontjából abszolút offtopic kommentet:

travis 2009.10.28. 11:13:50 Dolgoztam náluk. Úgy tűnik, pont idejében jöttem el. Ami a tapasztalatom volt belülről nézve: teljes koncepciótlanság, dilettantizmus, piaci trendek béna koppintása, belső csoportok egymással szkanderozása fejlesztés helyett.

Tudom, az lenne elegáns, ha nem fűznék hozzá kommentárt, de hát… ki lehet azt bírni?! Ki, na.