Aktuális

Krisztusban kedves testvéreim

Krisztusban kedves testvéreim, a vasárnap reggel a régi-régi vasárnapokat hívja emlékezetembe, amikor rémesen korán kellett kelnem, hogy átsétáljak a szemben lévő Szent Bertalan templomba a diákmisére, amelynek a végén kis füzetbe pecsételtek a ministránsok, igazolván, hogy részt vettem az istentiszteleten. Ez az elsőáldozáshoz volt szükséges.

A gyöngyösi Szent Bertalan templom, photo by me

Krisztusban kedves testvéreim, mit szépítsük, megesett, hogy ellógtam a “lelki szükségletet”, és csak a pecsételésre kerültem elő, vagy a hajnalok hajnalán már újsággal a kezében vécén csörgő apámat küldtem le a dunyha alól pecsétet szerezni, hogy a többi szülővel a parókia felől settenkedjen be a kisebb-nagyobb bárányok sorába. Szemfényvesztés ez, drága barátaim, de már apám apja is így lopózott pecsétért minden bizonnyal a maga idejében, mert hát melyik gyerek fog felkelni reggel fél 8-kor vasárnap, ugye. Nekem még a hét többi napján is alig-alig sikerült…

Krisztusban kedves testvéreim, a szentmise rettenetesen unalmas volt, de azért tisztességgel tudtam kívülről minden szavát. Percenként tűrtem fel a kabát ujját, hogy “idő van-e már”, és a szemem könnybe lábadt a maró hidegtől. A templomban mindig fagyos volt a légkör, nyilván a magas beltér miatt. Az 1370-es években kialakított mennyezeten egy szentet nyúztak, meglehetősen gazdag grafikus ábrázolásban, jól látszódtak a szerencsétlen mártír szabadjára vált izmai a karján, meg a kénköves láng a kéjesen vigyorgó ördög mögött.

Itt már igyekeztem áhítatos fejet vágni – photo by apu

Krisztusban kedves testvéreim, unalmas és hosszú volt a beszéd, az egyetlen izgalom az elsőáldozás előtti gyónáskor ért, amikor is hetekig listáztam a bűneimet, és tövig rágtam minden körmeimet, hogy vajon mit szól majd a pap bácsi hozzájuk? Bevallottam az ellógott szentmiséket is, és páni félelemben reszkettem, mi van, ha olyan atyát fogok ki, aki rögtön a pokolra kárhoztat tíz évem minden bűnéért, és még csak esélyem sem lesz az üdvözülésemért korteskedni!? Ha azt vesszük alapul, hogy még radírból készült pecsétmásolót is gyártottunk Faragó Petivel, amit imakönyvbe ragasztható, szenteket ábrázoló matricákért cserébe árultunk (nagy, szűz piacot találtunk meg ezzel a szolgáltatással), minden esélyem meg volt a mardosó, vérvörös lángnyalábokra.

Krisztusban kedves testvéreim, meg egyébként is, szorított, feszült a gyomrom, mi van, ha izgalmamban bakit bakira halmozok, vagy akár csak egyszer is elrontom a szöveget? Jól bemagoltam a körítést, de az ember azért csak fél közönség elé kiállni egy szavalattal, pláne ha még személyes vallomást is csatolunk hozzá, sötét bűnlajstrom formájában… De az atya, akit pont nem ismertem, csak annyit mondott ott a fülke sötétjében fél órás monológomra, hogy tíz miatyánk, tíz üdvözlégy és öt hiszekegy (meg még valamit latinul), és ezzel le volt tudva porszemnyi létezésem minden mocska, szennye, beleértve a hamis pecsételőt és az illegális szentképbizniszt is.

Krisztusban kedves testvéreim, így szólította meg a nyájat mindig a pásztor, és én soha nem értettem, mit is jelenthet ez. Krisztusban, – hosszú szünet – kedves testvéreim, így mondta mindig, minden atya, és én arra tippeltem, a megváltó neve előtt is mondhatnak valamit, csak azt elharapják, a szó elvész a nagy beltérben, a bőrtelenre nyúzott szent alatt. Csak évekkel később értettem meg, hogy hittársait hívja így, akik szintén Isten fiát látják Krisztusban, de ebből a bonyolult teológiai okfejtésből csak a “Krisztusban” szócska maradt meg. Jóval később gondoltam először arra is, hogy ez a megszólítás voltaképpen rút kirekesztés, elvégre mi van azokkal a kedves testvérekkel, akik nem látnak genetikai rokonságot a Jóisten és Jézus Krisztus között? Vagy ők már nem is testvérek, nem is Isten gyermekei? Persze, ők valószínűleg nem járnak reggel nyolcas szentmisékre vasárnaponként, tehát nyilván nem érzik hiányát annak, hogy megszólítva legyenek. Mi több, simán nem is tudják, hogy nincsenek megszólítva a Katolikus Anyaszentegyház által. Ha nem tudod, nem fáj – meg amúgy is, miért fájna, ha nekik nincs szükségük pecsétekhez jutni a kis füzetkében ahhoz, hogy “ne hunyjon ki a lélek, ha a test kihunyt”?

Az Urbán templom – ennek is behallatszik a harangja – photo by me

Krisztusban kedves testvéreim, mondta a pap, és én közben néztem a zsoltárokat a kis fehér imakönyvben: az első öt lapon matricák, néhány szűzmáriás levonó az egyik crédóba is belecsúszott. “Isten gyermekei vagyunk”, ez volt a címe az imakönyvnek, és tényleg, gondoltam később, ha egyszer Jézus és mi is Isten gyermekei vagyunk, akkor vajon miért csak ő a megváltó, mi meg nem? “Mindenkinek megvan a maga keresztje”,  mondta otthon mindig anyám, akkor meg mégis, mi a különbség? Mondtam is Berci atyának hittanórán, de ő lehurrogott, hogy ez istentelen beszéd, csak a sátán hiszi magát istennek, én pedig nem értettem az ellentmondást.

Krisztusban kedves testvéreim, a misét mindig úgy zárta a pap, hogy magas hangon, kenetteljesen égbe tartott kézzel eldalolta: “a szentmise véget ért, menjetek békével”, amire nekünk, a nyájnak, kórusban azt kellett énekelnünk, hogy “Iiiiistennek leeeeegyen hálaaa!”. Én ezt a magam részéről készséggel meg is tettem mindig, hiszen ez volt az első mondat, amit értettem, és egyet is értettem vele maradéktalanul, elvégre az első perctől fogva buzgón imádkoztam, hogy fogja rövidre az atya, és imáim előbb-utóbb mindig meghallgattattak, elvégre a szentmise egyszer csak valóban véget ért, Istennek legyen hála.  Az örömöt és a hálát tehát értettem, de az meglepett, hogy mindenki ilyen őszintén beismeri, hogy csak erre várt reggel nyolc óta.

Krisztusban kedves testvéreim, azért csak volt igazság és őszinteség azokban a régi-régi vasárnap reggelekben, és ez néha eszembe jut, amikor vasárnap hajnalban fáradtan botorkálok haza valahonnan, vagy hunyorogva, mezítláb szaladok ki a vécére két REM-szakasz között, és közben a környező templomok harangjai kórusban hívják  istentiszteletre a fiatal, korán kelő, de még mély álomban szendergő birk bárányokat.

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

13 hozzászólás Krisztusban kedves testvéreim bejegyzéshez

  1. Engem általános iskola harmadik osztályában rúgtak ki hittanról, a tananyag helyett az érdekelt, hogy az apácák élnek-e nemi életet… aztán meg elsőáldozás előtt egy hónappal kitették a szűrömet.

  2. apáca… hmm, van benne potenciál mit mondjak :-P
    A vasárnapi miséket én is utáltam – nekünk volt 8kor, azt meg ha valaki elaludta, akkor mehetett 10kor is… engem nem zavart volna ha abszolút nem kell menni. Igazság szerint képmutatónak találtam mindig is a hitoktatás azon mivoltát, hogy már 9-10 éves korban a 10 parancsolatot tanultuk és a hatodik parancsolatot csak úgy elnyeltük és amikor meg mertük kérdezni, hogy mit jelent az, hogy paráználkodni, mindig ki lettünk térdeltetve. Na de hogy tartsunk be egy parancsolatot, hogy ha nem is tudjuk mit nem szabad csinálnunk?…

  3. :D Református berkekben csak vasárnap 10-kor kezdődik az észosztás. Habár én is túl lettem a konfirmáláson, 4 évig szigorúan immunis módon, viszont nagyon olcsón nyaraltam református táborban (ekkor ábrándultam ki végleg, rájöttem, hogy humbukk az egész istenhivősdi, csak attól függ minden, hogy én mit akarok elérni és megteszek-e érte mindent).

    A következő kihívás az lesz, ha netalán az elkövetkezendő 10 évben összeakadok valami olyan pasival., aki templomi esküvőt akar – merthogy abban sem hiszek:P

    • “csak attól függ minden, hogy én mit akarok elérni és megteszek-e érte mindent”. Ez így igaz, de szerintem ez egyáltalán nem összeegyeztethetlen a hittel, még ha állítják is egyesek. Ismered a mondást: “Isten nem veszi át a terheket, hanem erösíti a vállakat.” (Félre ne értsd, eszem ágában sincs itt téríteni…)

  4. Aranyos volt nagyon ez a poszt, bennem is egy csomó emléket felébresztett! Pedig én még csak meg sem vagyok keresztelve, ennek ellenére önszorgalomból – és mert a barátnőim is jártak az általánosban – jártam hittanra, és néha misére is elvetődtem. Nekem is volt Szentmisenaplóm – azt hiszem, így hívták a könyvecskét, de szerencsére nem kellett vasárnap reggel misére mennem, mert a kis faluba, ahol felnőttem, csak délutánra ért oda a pap. Ettől függetlenül, én akkor sem szoktam részt venni az istentiszteleten, de ez nem volt baj, mivel külsős bárányka voltam, és a lúdtalpas, kerekfejű atya annak is örült, hogy érdeklődöm a vallás iránt. Az „Istennek legyen hála” rész nekem is a kedvencem volt, és először elröhögtem magam rajta, hogy hogyhogy mindenki beismeri, hogy alig várta, hogy vége legyen… Velem együtt persze. Ettől függetlenül szerettem a templomban lenni – nekünk ott volt a hittan, ami nyáron tök jó volt, mert hűvös volt – szerettem a dalokat, a történeteket, az oldalhajóban álló, kék ruhás, kedves mosolyú Máriát, a képeket, és középen a hosszú szőnyeget, amin harminc darab bukfencet lehetett egyfolytában megcsinálni nekünk, gyerekeknek, amíg a pap meg nem érkezett. Szerencsére sosem vette észre… A gyóntatófülkében szellemet próbáltunk idézni – nem jött össze, de mi azt hittük, igen, és nagyon megijedtünk, pedig csak egy sáska tévedt be a fafülkébe. Az oltár mögött ásatásokba kezdtünk, mert a falubeli legendák szerint onnan egy egyenes, földalatti út vezetett a temetőbe, amely még a középkorban készült. Mondanom sem kell a feltárások sem jártak sikerrel, mert a plébános ezt már észrevette, és jól lehordott bennünket. Szóval van egy csomó élményem a templommal és a vallással kapcsolatban, de mint látható, nem a lényeg maradt meg bennem. Ami nem csoda, mert nem sokat értettem az egészből. A „ne paráználkodj-t” úgy tanultam meg, hogy „ne garázdálkodj” mert annak volt értelme számomra – a plébános kijavított, és még elmondta, hogy a paráználkodás az a házasságtörés – s ezzel meg is elégedtem. Végül aztán nem lett belőlem buzgó keresztény – sőt semmilyen keresztény sem, mert nem keresztelkedtem meg.
    Azokat a társaimat sajnáltam, akiknek kötelező volt hittanra meg misére járni, sokszor nem is a szüleik, hanem a nagyszüleik miatt. „Öreganyádtól kaptál biciklit/Barbie-babát/sportcipőt stb. húsvétra, most tessék annyit megtenni, hogy eljársz a hittanra! Tudod, mennyire várja, hogy elsőáldozó legyél!” –elég sok ilyet hallottak az osztálytársaim a szüleiktől. Így aztán a vallásos nevelés nem igazán fogott rajtuk, ami nem is csoda…

  5. Érdekes, hogy pont most posztoltad ezt az írást, én most kerültem először kapcsolatba az egyházzal… Nem mondhatnám, hogy meg akarok térni, de a legjobb barátnőm esküszik és én leszek a tanúja… és ehhez bizony meg kell keresztelkednem, úgyhogy most “felnőtt hittanra” kell járni. Hát szürreális. :D Csak rá ne jöjjenek, miket gondolok magamban az órákon :D. Viccet félretéve, azért azt meg kell hagyni, hogy akikkel én ott találkoztam, tényleg jó emberek.

  6. ezt most nagyon jól esett :]
    most apukám örömteli arcát láttam magam előtt, amikor nagyot sóhajtva “beismer”. istennek legyen hááááááááááááááááááááááááááááááála. régen anya ezért csúnyán nézett rá, én meg kuncogtam. kinőttük. anya már nem néz csúnyán, kezdi érteni. én meg belenőttem a kuncogásból a sóhajtásba.
    azóta meg az utolsó bekezdésedben osztozom.

  7. Fúú hát én 3 éve voltam elsőáldozó a Szent Bertalan templomban és apummal mindig az esti misére mentünk. És nálunk is pecsét vagy autogramm osztás volt a kedves pap bácsiktól. Nagyon megmaradt bennem, hogy apummal ültünk a padba télen és hát majd meg haltam abba a hidegbe és amilyen észlény voltam nem vittem kesztyűt erre fogtam és a hátsóm alá betettem a kezemet apum rám néz, vigyorog és hát ez már a mise vége felé volt és ugye a pap “A szent mise vééget éért. Menjetek bééékéveeel” Erre apum beszól így ilyen közép hangerővel “Hála legyen Istennek” na hát gondolj bele körülöttünk nemtudom hány öreganyó ült és elég fura fejjel néztek az én drága apámra

  8. épp a gugliban keresgéltem hogy mi is volt apát úr neve (én is a fiatalkori emlékeimet szerettem volna kiegészíteni ezzel – nem tudom kinek van meg a “csütörtökön city disco lesz”prédikáció:) és így jutottam a cikkedhez, és annyira tetszett, hogy bár nem szoktam kommentelni de most megteszem:) szóval gratula érte, köszi, nagyon jól szórakoztam!

  9. Azért nagyon nagy gáz, hogy ennyi maradt meg, egy gúnyos fröcsögés Isten ellen, őszintén sajnállak. Én is utáltam a kötelező miséket, mindig meglógtam, ha csak lehetett, de az, hogy a birkásítás ellen lázadtam, nem jelenti azt, hogy a lényeget nem értem. Isten létezik, és nem ő találta ki a katolikus egyházat a gépies szertartásaival. Aki ezt nem látja be, maga sem jobb az általa leszólt birkáknál.

      • meggyőződött // december 30, 2015 - 00:59 // Válasz

        Kedves Eszter!
        Remélem, jó helyre címezem, de ha nem kérem javítani! A képmutató fröcsögésből, még jó, ha ennyi is megmaradt. Én állítólag görög katolikus voltam, de sokáig azt sem tudtam, hogy mit is takar. Nem is igazán bántam, bánom, mert a mai látásommal minden vallás és felekezet, egyház, csak silány másolata az eredeti Krisztuskövetésnek.
        Kicsi gyerekorom óta irtóztam a templomoktól, a papoktól és a Bibliától is. Kivertem a hisztit, ha nekem ilyen helyre kellett menjek. Nem is igazán vittek, hála Istennek. Pedig nagy templomba járók voltak a nagyszüleim. A szüleim annyira nem, de amíg a nagyszülők éltek ők is jártak.
        No, de ahogy nőttem, egyre jobban megláttam, az Isteni gondviselést az életembe.
        Igaz sok mindenen átmentem, mire eljutottam oda, ahol most vagyok, de ennél csodálatosabbat nem is kérhettem volna. Valahogy én is úgy jártam, mint Saul, akiből Pál apostol lett.
        A hit szó számomra egy főnév volt, ami egy élettelen szó, viszont, ha az Ógörögben megnézem mit is jelent, rögtön érthető, élő és cselekvő ige.
        G4102 πίστις (pisztisz)
        1) bizalom
        2) meggyőződés, bizonyosság; bizonyíték
        3) hit
        4) hűség
        5) megbízhatóság
        6) hitelesség; hitel
        7) ígéret; biztosíték, kezesség; szerződés
        8) megbízás; rábízott holmi, letét
        9) oltalom; fennhatóság
        Tehát meggyőződésből fakadóan, hűséggel és bizalommal Istennek engedelmeskedni. És a nehézségeink által, olyan meggyőződésre tudunk jutni, ami bizalmat és hűséget fog alkotni bennünk, és ez olyan, hogy senki és semmi nem tudja felülírni.
        No, ez az, az igazi hit!
        Sajnos annyira elferdítették már az egész Bibliát, hogy ha valaki az Ógörög és Óhéber fordítások nélkül olvassa, akkor nagy katyvaszba csöppen, ami összezavarja az olvasót és a kedve is elmegy tőle. Nem véletlenül Revideálják folyton. Viszont, ha ezzel együtt olvassa és vizsgálja valaki, akkor kibontakozik maga a csoda, ami jól el van rejtve, az Atyánk intelligenciájából fakadóan.
        Ugyanis, ha maga az Atya nem vonz, akkor hiába minden. És papolhat a pap, a lelkész, a prédikátor, az evangélista, akár a pápa is. Ha pedig, nincs béreabeli lelkülete az embernek, hogy igenis utána nézzen a dolgoknak, hogy tényleg, biztos úgy van, ahogy mondják, akkor meg van vezetve.
        Van egy kedvenc mondásom: Hinni a templomba kell, de ott sem muszáj. :)
        Pedig már az Ószövetségben kijelentette az Atyánk, hogy: Jer. 8:8 Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és nálunk van az ÚR törvénye! Íme, bizony hazugsággá tette ezt az írástudók hazug tolla!
        És a dolog érdekessége, hogy erre külön iskolát kellett létrehozni.
        Tiszta röhej az egész és egyben szomorú is!

12 visszakövetés / visszajelzés

  1. Kedves szélsőjobbos, radikális tizenöt éves! « Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. Blogszületésnap az elmúlt két év legjeivel « Eszter's Offtopic
  3. Divat, vallás… meg hozzá a nő* | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  4. Enyészet hava ON | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  5. Néhány gondolat, ami kiveri a biztosítékot a bigott keresztényeknél « Eszter's Offtopic
  6. a gyehenna tüze | csak az olvassa
  7. Katolikus kalandjaim « Eszter's Offtopic
  8. Döcögős gasztro-orgazmusok a konyhapulton « Eszter's Offtopic
  9. A valódi okok, amelyek XVI. Benedek pápa lemondásának a hátterében állnak « Eszter's Offtopic
  10. Kérdések és válaszok, a dobozon túlról – interjú az Eszter’s Offtopic szerzőjével | Eszter's Offtopic
  11. Credo | Eszter's Offtopic
  12. Könnyű nekik… | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: