Aktuális

Mindenkinek megfelelni?!

Kislány koromban volt egy lány, akit ki nem állhattam. Persze több ilyen is volt, de Timit történetesen azért utáltam, mert mindig, mindenkinek más arcát mutatta. A pasizós-bulizós lányoknak azt mondta, ő már nem csak a nyelves csókon, de a durva pettingen is rég túl van, a vallásos, hittanra járó osztálytársak előtt pedig arról beszélt, milyen fontos számára a szüzesség és a hűség. A rossztanulók előtt eljátszotta, hogy soha egyetlen dolgozatra sem készül, a stréberek körében pedig azzal vágott fel, hány órát töltött a könyv fölött karácsonyi szünetben. Nem értettem Timit: miért akar mindig másnak tűnni, mint ami?

A baráti körünkben persze hamar elterjedt, hogy Timi “kétszínű” – így mondtuk, ezt a kifejezést használtuk, mert ezzel a szóval volt a legegyszerűbb leírni, hogyan is viselkedik közösségben ez a barna hajú, barna szemű, nagyszájú lány. Csak később gondoltam bele: milyen érdekes is a nyelv, hogy a “kétszínű” negatív, a “sokszínű” azonban pozitív jelző. Én például a mai napig sokszínűnek tartom magam – éppen ezért könnyen megértem és elfogadom más emberek teljesen eltérő álláspontját, és számtalanszor kerültem már kellemetlen helyzetbe pusztán azért, mert két egymással cívódó ismerősömnek is őszintén, tiszta szívemből igazat adtam a vitában – de nem hiszem, hogy emiatt kétszínű lennék. Vajon Timi valóban kétszínű volt?

Nehéz megmondani, mi rejlik az ilyesfajta viselkedés hátterében. Pubertás korban valahol természetes, hogy az ember görcsösen és kétségbeesetten próbál beilleszkedni és megfelelni, bármi áron… később azonban már kimondottan veszélyes, ha válogatás nélkül azonosulunk a felszínen eszmékkel, nézetekkel, véleményekkel és szerepekkel. Mégis, a felnőtt világban is gyakran találom szemben magam a mindenkinek más arcát mutató emberekkel, akik akkor is gond nélkül mást mondanak, mint amit gondolnak, ha ehhez látszólag semmilyen érdekük nem fűződik.

Érdek? Eltekintve az egyértelmű előnyökhöz – pénzhez, pozícióhoz, sikerhez – vezető helyzetektől, a többség sokszor tudat alatt, saját maga számára is észrevétlen és megmagyarázhatatlan módon vesz fel álarcot. Mindannyian szerepet játszunk, más arcunkat mutatjuk olykor otthon, a baráti körben, a suliban-munkában és a szerelmünk oldalán: abszurd lenne, ha egy állásinterjún például ugyanúgy viselkednénk, mint mondjuk a csajokkal egy parkban sörözős szombat éjjelen. A szerepjátszás tehát az emberi lét természetes velejárója: akkor mégis hol a határ? Mikor és mitől lesz valaki kétszínű, hiteltelen, álarcok mögött rejtőzködő ember?

Elmerengtem kicsit az okokon a jelenség mögött…

  • A stabil énkép hiánya

Az önismeret mindennek az alapja, ha nem ismered saját értékeidet és hiányosságaidat, nem fogod megtalálni a helyedet a világban, hiába teszel meg mindent a sikerért. Megismerni magunkat persze nem éppen egyszerű dolog, hiszen szubjektív érzések, megélésék és környezetünkből ellesett minták alakítják azt a szavakkal nehezen behatárolható masszát, amit Freud bácsi egónak hívott. Mégis megéri időt és energiát fektetni a projektbe: megfelelő önismeret és önelfogadás nélkül ugyanis másoktól sem várhatjuk, hogy megértsenek és elfogadjanak bennünket. Ki, ha nem én, és mikor, ha nem most?!

  • A szilárd értékrend hiánya

Az értékrend összetett dolog, ugyanúgy része mindaz, amit megtapasztalásaink révén gondolunk és amit családunktól örökítettünk át, környezetünkből lestünk el. Ha hosszú évek keresése után sem rendelkezünk stabil énképpel és szilárd értékrenddel, bárki könnyen kimozdíthat bennünket az állóvízből, megingathatja hitünket, újraírhatja világnézetünket… annyiszor, ahányszor csak kedve tartja. A gaz csábítók, a dörzsölt szektavezérek, az illegális drogokkal üzérkedő dealerek és a nagypofájú maffiózók könnyen meggyőzik az ingatag világképű delikvenseket, hiszen könnyű őket átformálni, elvégre képlékenyek. Akinek nincs stabil értékrendje felnőtt korára, másoktól várja majd a pozitív visszacsatolást, a megerősítést… tehát azt, hogy motivációit igazolják, őt pedig elfogadják és szeressék, és szükség esetén mögé álljanak. Az ilyen ember bármire képes, hogy a közösség elismerje: akár hazudni is kész, és észre sem veszi. Már csak azért sem, mert minden bizonnyal önmagának is füllent: megindokolja – racionalizálja – mit miért mond és tesz, csak hogy jobb színben – és ne két színben – tűnjön fel maga előtt.

Oké, mindez szép és jó, de mégis mit lehet tenni? Beszélni róla egyszerű, cselekedni nehezebb, de nem reménytelen vállalkozás: ha magunkon észleljük, hogy mindenki számára görcsösen meg akarunk felelni akár saját elveink feladása árán is, tegyünk meg mindent, hogy többet tudjunk meg magunkról és a szeretethiány, belső bizonytalanság okáról. Mindenek előtt pedig elengedhetetlen, hogy megértsük: nem lehetünk mindenki számára egyformán rokonszenvesek, nem kell mindenkivel egyet értenünk és egy hullámhosszon lennünk ahhoz, hogy elfogadjanak minket. Különbözni és vitatkozni jó, mindenkinek megfelelni pedig lehetetlen – és nem is cél. Nyitottak, udvariasak és alkalmazkodók lehetünk, és az sem tragédia, ha a véleményünk olykor változik, hiszen folyamatosan tanulunk és tapasztalunk, nem gondolkozhatunk mindenről ugyanúgy, mint óvodás korunkban. Ha azonban tudjuk, kik és mik vagyunk, milyen irányba haladunk és mire vágyunk, akkor sokkal könnyebb lesz felvállalni ezt bármilyen körülmények között – akkor is, ha ez egyeseknek egyáltalán nincs az ínyére…

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

3 hozzászólás Mindenkinek megfelelni?! bejegyzéshez

  1. LOL, ezt belinkelem a most készülő posztban, nagyon teccik.

  2. Engem a pletykák szerint pont azért nem választottak meg az AIESEC-ben soha komolyabb pozícióra, mert már túl stabil az önképem és nem lehet befolyásolni :P

  3. Az ilyen postok után mindig elgondolkozom, vajon én milyen vagyok, és ugye megfelelően határozott de megfelelően rugalmas is? Az eredmény általában hogy nincs velem baj. Van amikor toleránsabb vagyok a külvilággal szemben és képes vagyok akár hetekig jópofizni emberekkel abban a reményben hogy egyszercsak találok valamit ami tényleg érdekel és közös bennünk, van amikor ránézek valakire és tudom hogy soha nem fogok tudni úgy beszélni vele hogy ne akarjam durván lerázni magamról függetlenül attól mennyire sok hasonló témánk lenne. Van amikor körülnézek és örülök hogy a város közepén a sok érdekes és valamilyen szinten egyedi ember közt vagyok, és van amikor csak a birkacsordát látom és legszívesebben kifeküdnék valami füves dombra és csak nézném ahogy mennek a felhők, teljesen egyedül valami zenei aláfestéssel. Sok témában nincs kialakult álláspontom mert minden oldalon meggyőző érvek vannak, ilyen pl az istenkérdés, nem tudom határozottan kijelenteni hogy szerintem van vagy nincs, mert nincs elég információm ahhoz hogy ezt eldönthessem.
    De úgy érzem, all in all én oké vagyok. :)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: