Aktuális

Szabadság, pénz, élet – vigyázat, személyes!

Freedom by Wilsonz1128

Huszonkét éves voltam, a lehető legundergroundabb és függetlenebb: körbejárt a teszt, kitöltöttem szórakozásul. A dalai láma tesztje, mi a legfontosabb az életedben. A kérdőív arra biztatott, ne vessem el két heherészés között az eredményt, gondolkozzam el rajta. Volt is min: a legfontosabb a láma tesztje szerint számomra a pénz.

Ez abszurd válasznak tűnt, mert hát underground csajként kizárt dolog volt, hogy érdekelne a lóvé: öt euróval és két dollárral a zsebemben körbestoppoltam a világot, hippik foglalt házában sátoroztam a kertben, és azt ettem, amit találtam, csak hogy eljussak helyekre és átéljek élményeket. Tudtam, hogy vannak bizonyos tehetségeim, de elzárkóztam a gondolattól, hogy mindezt multik szolgálatába állítsam: nem vágytam milliós vagyonra, hírnévre vagy elismerésre, csak szabad akartam lenni.

Ma már azt mondom, tényleg fontos számomra a pénz  – bármilyen furcsa, én-idegen, énképembe nehezen integrálható tény volt ez, kénytelen-kelletlen el kellett ismernem: a “dalai lámának” mégis csak igaza volt. Ugyanakkor viszont tulajdonképpen ma értettem meg igazán – ajaj, nagy szavak, a sör… – miért is fontos, mi van a zsebemben. A válasz pedig egybevág azzal, amit, egész életemben tudatosan is éreztem: a szabadság miatt.

Ha pénzem van, jöhetek-mehetek, ehetek-ihatok, csavaroghatok és pihenhetek, adhatok és teremthetek úgy, ahogy kedvem tartja. Nem kell lélekölő, kreativitás-mentes alja munkát végeznem, amilyen például a takarítás. Pihenhetek, szórakozhatok, alkothatok, amikor csak kedvem tartja – és közben, mert ugye hedonista vagyok -, azt eszem, ami jól esik, anélkül, hogy órákat töltenék egy fülledt kis helyiségben – például – a táplálék előállításával. A pénz mindenek előtt szabadság: az a fajta szabadság, amikor csak az igazán fontos dolgokra szánsz időt, mégis kényelmesen és jó körülmények között létezel, hogy átéld és tovább add a szépséget és a valóságot.

Persze sokat szenvedtem – és szenvedek most is – amiatt, hogy ez a fajta szabadság nem elfogadott: a rendes ember kulimunkát is végez, mert az ő dolga, tiszta udvar, rendes ház; a spirituális tanok pedig azt mondják, a takarítással-főzéssel-rendrakással töltött energia a tiéd, csak akkor lehetsz otthonod ura, ha ezek az energiák is hozzád kapcsolódnak. Egyébként is, miféle ember az, aki nem mond le a szabadságról a muszáj-dolgok oltárán áldozva? Senkiházi szaralak, semmirekellő lusta illető. Pedig határozott értékrenddel rendelkezem, szenvedélyesen és kompromisszummentesen szoktam dolgozni órákon át szünet nélkül, végelgyengülésig. Nem vagyok szaralak, és lusta sem: egyszerűen viszont mindennél fontosabb számomra a szabadság, aminek fő eszköze a fizikai síkon egyértelműen a pénz. Így van, így működik a világ, még ha ez egyszerre tabu és közhely is a 21. században. Az én underground világomban persze inkább tabu, mint közhely.

Rendben, de miért fontos ennyire a szabadság? És akkor a héten rájöttem, hogy a legjobb és legrosszabb tulajdonságom a spontaneitás. Jó, mert bárhol fel tudom találni magam és őrületesen felpörget, ha idegen helyzetben fura új emberek közt hirtelen muszáj helyt állnom, ha masszív székletdarabkákból kell öt perc alatt várat építenem: és közben bizsergető izgalmat és végtelen boldogságot látok mindebben. Rossz, mert így kevésbé vagyok fogékony a környezetem lüktetésére, nehezen alkalmazkodom ahhoz, hogy más kevésbé pörög fel ilyen kontextusban: idegen és új helyzetben, ahol konkrét és kézzel fogható hétköznapi témák helyett szabályok hiánya és az elvont filozófia várja. Amikor nincs hetekkel előre megtervezett valóság, csak a pillanat, amikor BÁRMI megtörténhet.

A legszebb dolog  a világon az érzés, hogy tudod, nyugodt lehetsz, ma semmi nem fog történni: mégis bármi történhetne akár, mert ott a lehetőség, nyitva áll a kapu. Mész, elindulsz, vadászol az élményre és becserkészed azt. Aztán átéled, és kiszívod minden gyönyörét, és megszűnik az idő és a tér, egyedül az önként, szabadon vállalt kötelesség marad – bármi is legyen az -, aminek a pénznek köszönhetően bárhol és bármikor eleget tudsz tenni. Ezért kell a pénz: infrastruktúra,  szervezés, gyorsaság, kényelem az élmények megéléséhez és az örömmel vállalt kötelezettségek teljesítéséhez – amíg a transzfiguráció álom, marad a taxi és a repülő. A pénz mindehhez eszköz, de a fizikai síkon a létező legfontosabb eszköz.

Akárhogy is legyen, sajnos muszáj finomítanom a formán: nem vagyok jó barát emiatt. Nem tudok hetekre előre tervezni, szeszélyes vagyok és túl nagy a szabadságigényem, a vágyam az egyedüllétre. A pillanat számít, hogy érezzem a szabadságot. Mivel rugalmas vagyok, a szomorú bezárkózásból könnyen lesz boldog kiáradás, ha a megfelelő kontextus adott – ami jó. De nem jó, hogy nem értem azokat, akik nem rendelkeznek ezzel a rugalmassággal. Ésszel tudom, hogy ettől még kiváló emberek és remek barátok, de a viselkedésüket nem értem… és tudat alatt is frusztrálnak, lehúznak ők.

Itt van például a barátnőm, aki kedves, barátságos, vidám természet, de nem túl spontán, és lássuk be, összességében véve inkább kudarckerülő, mint sikerorientált. Nem mondhatod neki este hétkor, hogy fél óra múlva találkozzunk, és együnk-igyunk-filozofáljunk reggelig, mert szabadnapján is olyat intézne reggel nyolckor, amire délben is ráérne – a szigorú szabályok fontosabbak számára a pillanat megélésénél. Nem eszik semmi finomat, mert csak délután ötig fogyaszt olyan ennivalót, ami olcsó és saját készítésű, friss és forró, és nincs benne hagyma, hús, jalapeno paprika vagy bármi olyan, amit gyerekkorában nem evett otthon, így aztán nem tudsz egy jóízűt zabálni vele. Nem iszik szeszt – ami a legkevesebb gond, bár nyilván zavaró (hogy ülsz be bárhova olyan emberrel, aki nem iszik-eszik csak les téged közben???); és savanyú, ha nem a számára fontos két-három témát pörgetjük végig századszor újra és újra, hanem új élmények érik és új embereket kell megismernie. Nem látja a gyönyört a természetben, a szép épületekben és a filozófiában, inkább a személyére direktebb módon ható közvetlen ingerenciákat részesíti előnyben: más emberek viszonyulása hozzá és a számára fontos pár dologhoz, anélkül, hogy elvonatkoztatna és messzebbre látna.

Józan ésszel tudom, hogy ezek a barátaim remek emberek, és semmivel sem rosszabbak azoknál, akik át tudják adni magukat azoknak az elvont, spontán gyönyörnek, amit a szabadság adhat csak, mégis bosszant és ingerel az, hogy ők sokszor szűk látókörűek és életük görcsösen épül egy-két fő téma köré. Még csak blogokat sem olvasnak, ami  rettenetesen furcsa, mert nem keresik a válaszokat a kérdésekre…nem próbálnak más fejével gondolkozni. A tőlük legtávolabb álló más fejjel. Nincs rá igényük. Bármennyire is nyitottnak hiszem magam, ezt nehéz mélységében megértenem. Nem vagyok annyira nyitott, mint hittem.

Hogy lehet úgy élni, hogy nem érdekli az embert minden, ami új, ami más, ami furcsa, ami idegen? Hogy lehet nem kíváncsinak lenni mindenre, ami távol áll az általunk ismerttől, hogy lehet megállni, hogy ne vadásszunk az élményre és küzdjünk a szabadságért? Azért a szabadságért, amit a mindennél fontosabb és előrébb való spirituális igényen túl csak a fizikai bőség vihet előre? Hogy lehet másmilyennek lenni?

Racionális szinten persze ismerem az összes választ, mégsem érzem és értem a szorongó, szükségtelen szabályok között vergődő, egy-két fő motívum köré szerveződő életeket. Ezért mondom, hogy talán nem vagyok jó barát. Mert értem őket, és mégsem értem némelyiküket. És ezért durvábban reagálok, mint kéne. Nem vagyok elég türelmes és toleráns, bármennyire is énképem része, hogy az vagyok.

Szerdán megmentett Marcsi. Elmaradt egy program, amit akkor komolyabb vesztességként éltem meg, mint amilyen valójában volt: egyrészt nagyon akartam, másrészt tudtam, hogy hosszú ideig – bármennyire is akarom – nem nyílik lehetőség rá, de ami még ennél is fontosabb: tíz nap után (!) a kritikus negyvennyolcadik órája voltam Pesten… és klausztrofóbiám volt. Annyira szétestem, hogy este háromnegyed hétkor egyedül ültem az irodában, és nem volt kedvem hazamenni, “mert minek, nem az az én otthonom”… az érzés, ami idegen tőlem, mert a lényeg, hogy egyedül lehessek és feltöltődhessek, a kis vacak dolgaimmal, szabadon. Pest-fóbiában szenvedtem: egyébként hozzá vagyok szokva a természet hiányához, a zömében csúnya épületekhez és a tömeghez, de tíz nap kiesés után a negyvennyolcadik órában, szerdán úgy éreztem, bezártak egy kis spájzba kenyér és víz nélkül öt napra, és csak három dolog menthet meg: egy barát, egy sör és némi zöld. Persze pont akkor senki sem ért rá, így a Facebookon is közzétettem a bánatot, és kiderült, hogy a fenti három dologra Marcsi is nyitott. És fél óra múlva együtt ültünk a fák alatt, egy korsó sör kíséretében, pedig azelőtt még soha nem találkoztunk. Csak olvastuk egymást. Végeredményben most is ezt tettük, csak élőben.

Természetes érzés volt, adta magát a dolog, még ha a nagy melegben a második sör után be is csiccsantottam, és a kettős fronthatás miatt ajtót döngető enyhe fejfájás déltől éjfélig elkísért. Miután a hely bezárt, elsétáltunk az éjjelnappaliig, ami zárva volt (figyelem, “a zárva tartó éjjelnappali” a huszonegyedik század oximoronja!), majd egy benzinkútba ütköztünk, ahol a kamerák miatt nem mert sört adni a faszi (ez olyan pesti dolog, szesztilalom tizenegy után, az ember megszokja Gyöngyösön, hogy bármikor kiugorhatsz bármelyik éjjelnappaliba egy kis cefréért az éjszaka közepén), úgyhogy egy lepukkant restiben szerzett némi piát Marcsi ékesszólásával, amíg én guggolva brunyáltam a késdobáló vécéjében. A vicc az, hogy a piát a végén meg sem ittuk, mert Marcsi erkélyén kajáltunk-dumáltunk hajnali négyig (amit mi egynek hittünk), így aztán maradt a taxi. Igen, ez is része annak, hogy pénz kell a szabadsághoz: kevés az időd, mozdulnod kell, és nem vált még a fősodor részévé a térugrás. Megint fecsegek. Szóval igen, nagyon örülök, hogy Marcsival megismerkedtem és találkoztam… mert nagyon jókedvében volt az Istenke, vagy akinek-aminek nevezzük, amikor őt teremtette. És ő is élményvadász, sikerorientált és kalandkereső.

A lényeg? Rájöttem arra, hogy ha már alkatilag spontán vagyok, sokkal nyitottabbnak kell lennem a gyakorlatban is. És nem csak az én tudatos világnézetemet illetően – hanem akkor is, ha mások ösztönvilágáról van szó. Nem csak a szavak szintjén, hanem a ténylegesen, értve és megfigyelve őket, bármennyire is idegen számomra az attitűd és a motiváció.

Elvégre biztosan lehet kaland és élményvadászat nélkül is élni – csak az én világomban nem érdemes.

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

13 hozzászólás Szabadság, pénz, élet – vigyázat, személyes! bejegyzéshez

  1. Comment helyett megírtam a saját verziómat. :-)

  2. :)

    egésznagyrészt egyetértek és átérzem a dolgot. Egyébként én is kapható vagyok hétköznap 5 után általában spontán dolgokra nem is értem miért nem láttam hogy társat keresel hozzá. Na majd egyszer máskor. (Bár én valahogy mindig akkor hívlak amikor más városokban vagyunk…)

  3. Drukker nem lehet spontán, mert hónapokkal előre meccsek szerint tervez ;) De két meccs között én is szeretném a spontán sessionöket… Egyszer gyere el Pozsonyba. Komolyan.

  4. Nahát, nem is tudtam, hogy Te is ugyanolyan szabadság-éhes vagy, mint én. :D Csak sajnos az én életem ritkán engedi a spontaneitást, ezért jobban is szeretem megszervezni a dolgaimat előre. :) Meg veled ellentétben, én sosem voltam lázadó, inkább elhatárolódó. :P még mostanság is szívesen vonulok vissza a saját fantázia világomba, minthogy feleslegesen próbáljam meggyőzni a másikat, nincs igaza.
    A pénz pedig tényleg fontos, hogy megvalósítsd belőle a vágyaid és az álmaid. :) Bár néha úgy érzem, sokkal egyszerűbb lenne, levedleni ezt a nevetséges ember gúnyát és hagyni, hogy a lélek szabadon szárnyalhasson… Na, de egyszer úgyis meghalunk, nem igaz? :)

    • Hát majd akkor, ha máskor nem. :)

      Meggyőzni próbálni én sem szoktam senkit, max ha nagyon elkap a ha fontos témában, nyomom a sódert. :)

  5. Ezt múltkor elfelejtettem linkelni :o) :

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Jó bor és tiszta akkordok: a Nemzetközi Gitárfesztivál zárónapja | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. A legjobb barátom | Tollam-Papírom

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: