Aktuális

Miért nem jó huszonkilenc évesnek lenni ma Magyarországon?

"Huszonkilenc éves leszek idén, és még nincs semmim" - mondja egy régi barátnőm. "Se lakásom, se autóm, se munkahelyem, se párkapcsolatom. Folyamatosan görcsölök és parázok, hogy egy nagy nulla vagyok és semmire se viszem az életben. Emiatt nem tudok odafigyelni a munkámra, nem elégszem meg a száznegyvenezres fizetéssel, folyton azon jár az agyam, hogyan pótolhatnám mindazt, amit már el kellett volna érnem, meg kellett volna tennem. Mert huszonkét évesen még remek dolog a száznegyvenezres fizetés, de a harminchoz közel az ember már többre vágyik, mint hogy nullára kijöjjön minden hónap végén, zéró megtakarítással..."

És valóban. Mintha ez generációs betegség volna manapság: íme, itt egy csapat fiatal, akik huszonöt éves koruk táján még egyetemre járnak és a szüleiknél laknak, számos esetben fogalmuk sincs, mit akarnak az élettől és még saját magukat sem ismerik, nem még a vállalkozói létforma vagy a hazai corporate culture alapszabályait. Világjelenségről van szó, a nagy nemzetközi karrierportálok újra és újra elmondják, hogy ma már az számít ritkaságnak, ha valaki huszonkét éves korában tudatosan tervezi az életét és mer lépni, kockáztatni a munkaerőpiac útvesztőjében is. Az átlagos huszonöt éves fiatal keresi magát, egyáltalán nem függetlenedett még a szülői háztól (és legfőképpen kasszától), nem él tartós párkapcsolatban, egyetemre jár és pályakezdőnek számít, ami a bértáblázatot illeti.

Huszonnyolc-harminc éves kora körül aztán elkezd pánikolni: lesz valaha annyi pénze, hogy hitelt vehessen fel lakásra, autóra? Fog valaha többet keresni, mint amennyiből nullára kijön hónap végén? Lesz lehetősége komolyabb projektekben, szakmai feladatokban részt venni, esetleg önálló vállalkozást indítani, netán megvalósítani az álmait? Lesz valaha férje-felesége, gyerekei? Tudja majd támogatni a szüleit, ha azok már túl idősek lesznek a munkához? Fel fog vajon nőni egy napon anyagilag, szakmailag, lelkileg, pszichésen? És akkor ezek a későhúszas jóemberek elkezdenek kapkodni, szorongani, rettegni, jönnek az önértékelési problémák, a fóbiák, depressziók és minden, ami belefér.

Közben a társadalom mindent megtesz azért, hogy minél nehezebb legyen a harc: az iskolában ritka, hogy alapvető életvezetési, pénzkezelési, pályaválasztási képzést kapjon az ember; a cégek általában nem hosszútávra terveznek, hanem olcsó – a válság óta lehetőleg ingyenes – munkaerőt keresnek, ami alaposan lenyomja az “entry level” körből kilépő, 3-5 éves szakmai múlttal rendelkező fiatalok piaci árát (rosszabb esetben az elhelyezkedési esélyeiket is); a lakáshitel a 250 nettó alatti bérből élők számára nem opció; Budapesten kívül szinte lehetetlen munkát találni, így a fiatalok többsége bérleménybe kényszerül vagy ingázik; a munkáltatók megdöbbentően magas hányada feketén vagy minimálbérre bejelentve dolgoztat, míg a csekély összegű GYES-GYED csak három év munkaviszony után jár; családalapítás után a nők jelentős része számára pedig lehetetlen a korábbi munkahelyre való visszatérés. A lelki-mentális tényezők és a mostoha szociális viszonyok szerencsétlen kapcsolásában vajon mégis hogyan éljen felelősségteljes felnőtt életet az a huszonnyolc-harminc éves emberke, aki még ott tart, hogy örül, ha kólára is futja a pizzája mellé, közben pedig tudja, hogy bármikor lecserélheti a munkáltató egy – vagy két – gyakornokra, aki ingyen is elvégzik a munkáját egy éven át, majd jöhet a következő széria gazdaságos munkaerő…???

Tegyük hozzá, az entry level is őrületes kemény dió, a huszonkét éveseknek sincs könnyebb dolguk, mint a huszonkilenceseknek. Sőt: öt-hat éve legalább még nem kellett egy évig ingyen dolgozni azért, hogy felvegyék egy munkahelyre az embert fix bérrel, és a túlképzett háromdiplomás pályázó is ritkább jelenség volt (még soha nem jelentkeztek annyian a felsőoktatásba, mint a válság második évében, ha nincs munkahely, képzi magát az ember inkább). Már sokszor leírtam, mennyire bánom, hogy nem érettségi után, egyetem mellett vágtam a fejszémet az online médiába: akkoriban még nem képeztek minden bokorban kommunikátort (és nem akart minden félanalfabéta a “médiában dolgozni”, kivéve persze a Big Bráner szereplőgárdáját), ráadásul tűzközelből nézhettem volna végig az egész webkettő-mizéria (ki)alakulását. Igen, azok a kortársak, akik tíz éve kezdték az ipart, már mind tapasztalt, megbecsült közép- és felsővezetők: a most indulóknak lényegesen rögösebb lesz az útja idáig. Oké, persze nekem nem célom a vezetői poszt, egyszerűen “csak” sokoldalú, tapasztalt “szaktekintély” szeretnék lenni… mint egyébként a nők többsége Magyarországon, szemben a pasikkal, akik zömében vezetői pozícióra vágynak. Mégis, még soha nem volt olyan nehéz előre lépni, mint 2010-ben.

Sírjunk? Ne, alapvetően ugyanis hiszek abban, hogy a határozott célok, a kemény munka és a türelem minden korban és az összes létező pályán előbb-utóbb meghozza gyümölcsét, így aztán optimista vagyok, és a huszonkét-huszonkilenc éves barátaimat, ismerőseimet is csak biztatni tudom: kitartás, lesz ez még jobb is, még ebben az életben… csak most nagyon nehéz.

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Miért nem jó huszonkilenc évesnek lenni ma Magyarországon? bejegyzéshez

  1. ez mennyire igaz…köszönöm, nagyon tanulságos

  2. Huhh…én már 20 évesen is ilyeneken rágódok, annak ellenére hogy ennyi idősen inkább fesztiválozgatni meg hepajkodni kéne, de mivel ezt az anyagi helyzet(ünk) nem teszi lehetővé, már most agyalhatok azon, hogy fogok majd egyszer a saját lábamra állni. De remélem hogy ezzel legalább megspórolom magamnak azt, hogy minden egyszerre üssön be és csak kapkodjam a fejem…

    Szeretem amiket írsz, és az utolsó bekezdéseddel nagyon egyetértek, remélem igazunk lesz. :)

  3. Kedves Eszter! Ez szerintem mind nézőpont kérdése, igazság szerint aki pánikol az azért teszi, mert hasonlítgat , másokat magához és fordítva. A mai anyagias világban, ahol egy valamelyest jólfizető munka megbecsülendő, már nehezebb méhecske rendszer szerint keresgélni a legjobb alternatívát – nem lehetetlen, de nem könnyű feladni a biztosnak látszót – a mi generációnk ezt szerintem többszörösen is megtanulta, sajnos a saját bőrén.
    Mindig akkor kezdek én is szorongani, mikor látom magam mellett a többi hasonló korút, akik szinte leköröznek munka, családi viszonyok, emberi kapcsolatok, pénz , társadalmi státusz tekintetében. Sikeresek… sikeresebbek, mint Én… és itt a csattanó, hogy nem az elvárásaink magunkkal szemben egyre csak nőnek. Persze azt ritkán gondoljuk végig, hogy “mások” azért tartanak ott, mert a véletlenek éppen úgy játszottak közre, vagy éppen anyuka és apuka befolyásos baráti köre avatkozott közbe a “sikeresnek” kikiáltott fiatalok karrierjébe.
    A valóban megszerzett tudás és nem a kapcsolatok által “kialkudott” látszatmunka a fontos. Fiatalon talán igazságtalannak érzi minden korosztály, De ahogy az idő halad, a mai kesergők fognak feljebb kerülni, persze, csak ha kitartanak és nem omlanak össze. Mindenkinek eljön a saját ideje, amikor jól megy a szekere… ezeket az időket meg kell becsülni és meg kell tanulni kamatoztatni őket. :D
    Én is csak azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy nem keseredjenek el, lesz ez még jobb is, csak más nézőpontból kell a dolgokat megfigyelni és akkor jó lesz … idővel persze… :D

    • Értem, mire gondolsz, viszont itt azt hiszem, nem az a fő gond, hogy a sok mindent elért kortársakhoz és kartársakhoz hasonlítgatjuk magunkat (akiket rövidtávon lehetetlen utolérni sem egzisztenciálisan, sem tudásban), hanem inkább az a baj, hogy van egy alapvető emberi élettartam, ami a végtelenségig nem kitolható (igaz, valamennyire nyilván a tudomány-technika fejlődésével igen), az alapvető dolgok – fizikai, lelki – megvalósítása viszont már jó ideje nem áll összhangban ezzel a komplex társadalmi kerettörténet miatt. Ezért fogy a népesség, jön a sok fiatalkori pszichés baj és stresszbetegség, hal meg a szülő mire a gyereke egyetemre megy és jön a kapuzárási pánik már 45 évesen, amikor még alig nyílt ki a kapu… hadd ne soroljam, mert épp hívnak. És ez nem csak a fizetésről szól… de legyünk optimisták. <3

  4. na és mit tehet ebben a helyzetben az ember?:D

  5. Huszonnégy-öt évesen se könyebb a helyzet. A pályakezdő örül, ha egy remek lehetőséget ígérő munkát talál, aztán kiderül, hogy az adott cégnek sokkal egyszerűbb mindösszesen fél évre alkalmaznia az illetőt, utána utcára dobja, mondván “egyéni vállalkozóként nagy lehetőségek várnak” és vagy nem. Nincs felelősség, nincs kockázat. De a nyereség természetesen a cég zsebében landol. Na így próbáljon valaki minimum egy évet lehúzni egy helyen! :D Kész kabaré. De én már mondtam anyáméknak is, nem pályakezdő vagyok, hanem munkanélküli, és kövi hónaptól veszem fel a segélyt! :P persze a helyzet korán sem olyan reménytelen, mint amilyen kilátástalannak tűnik. De épp elég ahhoz, hogy az ember kedvét elvegyék. A 2 hét családi kényszernyaralás a Balatonnál pedig még rátett egy lapáttal. A szept-i francia gazdasági nyelvvizsgáról már ne is beszéljünk.
    Lényegében azt vettem észre, hogy mindenki menekül. Ki így, ki úgy. Van, aki a tanulásra hivatkozva, van aki a munkába temetkezve, mások az alkoholtól és a kábszertől várnak megváltást. Miért? Tényleg ennyire reményvesztett és kilátástalan lenne az élet? És azon kevesek, akik úgymond elégedettek, tényleg csak egy illúziót kergetnek, és azt sem látják, amit valójában néznek?

    • Azt hiszem, 42 évesnek se jó lenni, vagy 55-nek. Elég pocsék a helyzet, de csak kifelé haladunk már a válságból. De mi lett a melóval, amit múltkor mondtál, hogy kezdesz majd nemsokára (nem akarom kiírni a cég nevét)? Tény, hogy 2008-ban és 2009-ben többen tanulnak tovább, mint valaha, mert nincs meló vagy csak gagyi fizetést adnak mellé…

      • Hát nem kezdek. Nem írtam alá a szerződést, mert kiderült, mindösszesen fél évre tudnának alkalmazni, ráadásul nem is az a cég, hanem a talpnyaló fejvadászcége, aki csupán munkaerőt kölcsönöz az említett multinak. 6 hónap után kidobnak az utcára ezzel a dumával: “légy egyéni vállalkozó” és a multi nevében köss üzleteket. aham, egyéni vállalkozó. Persze, és miből? A frankó fizu amit ígértek, valójában bruttó 100 ezer. Na ebből menjen el valaki egyéni vállalkozónak. :D Ennél már akkor is többet keresnék, ha kiállnék a sarokra, ráadásul még adóznom se kell utána. pff… vagy elmegyek gondolásnak Velencébe, és egyéni tarifával olyan szép pénzeket lehet keresni! :D 30 perc 100 euró? A hülyének is megéri! :DD
        Mondjuk a pénz csak egy dolog, engem jobban idegesít ez a féléves munkaidő. Mert normál esetben, még ha csak ugródeszkának is használja az ember az első munkahelyét, azért min. 1 évet illik lehúzni, bármilyen szar is a meló, mert kell a tapasztalat. De így? Nem véletlen, hogy olyan nagy a fluktuáció. Nem az emberek hagyják ott a melót, hanem őket rakják az utcára. És bevallom őszintén, én nem vagyok annyira talpraesett, hogy ügynökként melózzak. És elegem van már az olyan cégekből, aki sunyi módon b*sznak bejelenteni az alkalmazottaikat, fizetni utánuk az adót, hozzájárulni az étkeztetéshez vagy az utazáshoz.

        • Ú, ezt az átbaltázást – még jó, hogy időben kiderült. Azannnnyyyukkat! Egyébként már hat hónap alatt is sokat lehet tanulni (persze nem ilyen áron) igaz, az egy év csak jobb. Az meg olyan abszurd, hogy a pénzügyi szférában hallom a legtöbbször, hogy nem akarják bejelenteni a munkaerőt, és cafeteria sincs… ez milyen már! Jó hogy már nem a HR-esekkel csinálják ezt!

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Miért jó a válság?* | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. Miért nem alapít családot több fiatal… amíg fiatal? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: