Aktuális

“Becsajoztam, most már törlöm a lánybarátokat”

A minap egy kedves barátnőmmel arról az embertípusról beszélgettünk, aki barátjának tart ugyan téged, ám amint bepasizott/becsajozott, másodpercek alatt tökéletesen felszívódik az életedből (értsd: online és offline formában egyaránt), és bizonyos esetekben szinte szándékosan kerülni kezd, mint a pestisest. Első körben leszögeztem, hogy oké, tökéletesen értem én, hogy az ember csekély szabadidejének legjavát igyekszik a kedvessel tölteni, így az intenzív családi élet, a munka, a hobbi, a testmozgás, a bűvös egyedüllét és önmagunkra szánt idő mellett a mezei spanok a szerelem kiteljesedésével egészen a toplista alsó tartományáig csúsznak. De mégis csak furcsa, amikor egy kedves, régi barátnő minden programjavaslatot másfél éven át elhárít, vagy egy lelkizős fajtájú hímhaver még az MSN-ről is töröl (nem mintha nem irtóznék minden létező chatfelülettől, de azért mégis, a gesztus a fontos). Mélyebb lelki befordulást persze nem eredményez mindez, hiszen nem ezektől az emberektől vártam sosem a lelki üdvösség felé vezető út megvilágítását, így aztán most nem is annyira a konkrét esetek, mint inkább maga a jelenség érdekel.

Szóban forgó barátnőm bólintott, mint aki jól ismeri a forgatókönyvet, aztán így szólt: “Igen, ez akkor szokott lenni, amikor nincs már szükségük a másikra. Amíg egyedül vagy rossz kapcsolatban éltek, nem volt kivel építeni magukat. Az új szerelemmel rögtön kaptak egy legjobb barátot, egy fantasztikus szeretőt, egy tökéletes társat, így aztán már nincs szükségük több szereplőre, hely sincsen már az életükben vagy a szívükben.” A barátnő azt is hozzátette, hogy elsősorban a pasik hajlamosak ezt a vonalat követni, hiszen ők valamiért – nyilván anatómiai adottságaik folytán – szinte mindig várnak valami barátságon túlmutató titokzatos valamit (szexet, flörtöt, izgalmat, játékot, feszültséget, férfiú önbizalmuk megerősítését, vizuális gyönyört) a nőbarátoktól, akár tudat alatt is. A nőknél ez a faktor nem ilyen erős, hiszen ők zömében inkább lelki oldalról közelítenek, éppen ezért a párkapcsolat nyitánya nem jelenti minden esetben a barátságok halálát: lelkizni mindig kell ugyanis.

Tökéletesen megértettem mindezt, mégis elgondolkoztam: én soha nem így láttam a dolgokat. Persze, a barátságnak – mint minden emberi kapcsolatnak – van egy önző dimenziója, amit én is megélek bizonyos szinten: hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontos az energia, amit ilyenkor átad és felvesz az ember. Viszont én sosem úgy gondoltam a barátokra, hogy szükségem van vagy nincs rájuk, hanem egyszerűen a személyiségüket kedveltem meg, azt, amilyenek ők és ahogyan működnek. Számomra abszurd azt mondani, hogy holnaptól nem érdekel Nagy Zsófi vagy töröltem Kiss Jóskát MSN-ről, mert megtaláltam a Nagy Ő, tehát ezentúl megkapom mindazt Noszály Sanyitól, amit eddig több forrásból kellett beszereznem.  Abszurd… és kicsit üres.

Ezzel együtt nem vagyok elég jó barát, mert túl elfoglalt vagyok, aminek ellensúlyozására rengeteg egyedüllétre van szükségem, mindent állandóan halasztgatok, ráadásul mint az előző posztban említettem, az elmúlt egy-két évben bulizni sem igazán esett jól elmenni (egy-két jobban sikerült partytól meg zártkörű házipiálástól eltekintve persze). Nem vagyok tehát jó kapcsolattartó, és emiatt állandó lelkiismeretfurdalás gyötör. Hiányoznak a barátok, de felnőttkorban sokkal nehezebb összejönni kicsit dumálni, mint diákként volt (pláne, ha kétlaki az ember). Mindenki őrületesen sokat dolgozik (változatos és extrém időpontokban), sokunknak ott van a párkapcsolatunk, némelyeknél bónuszként család és gyerek, esetleg több tucat kilométernyi távolság… a képlet pedig a végére olyan nehéz lesz, hogy nem egyszer hetekig tart összehozni egy görbe délutánt. Pedig tudom, hogy a barátságot ápolni kell, vigyázni rá és gondozni, vágyom is rá, lépéseket is teszek olykor, mégis ez sokszor csak fejben történik meg nálam. Gondolok rátok, újra és újra eszembe juttok, de a végén mégsem marad több, mint a Facebook – mert onnan legalább senkit sem töröltem.

Minden ember, aki valaha, valamiért fontos szerepet játszott az életemben, öröklakást kapott a szívem valamelyik zugában. Nem minden esetben jár persze kötődéssel és a konstans kapcsolattartás igényével ez a rezidencia, de mindenképpen fontos a tudat, hogy ezek az emberek valamikor, valahol ott voltak, vannak, lesznek nekem – ilyen szempontból nincs idő, nem számít, melyik dimenzióban történt mindez. A barátnők, barátok, haverok, szerelmek nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk – és ez független attól, milyen éppen a kapcsolati státuszunk. Legalábbis számomra.

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

9 hozzászólás “Becsajoztam, most már törlöm a lánybarátokat” bejegyzéshez

  1. Az utolsó bekezdés minden szavával teljesen egyetértek – én is pont így érzek azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiknek valamiért megkedveltem a személyiségét.
    És az nagyon szomorú tud lenni, amikor valaki csak úgy továbblép rajtad, mert már egy ideje nem találkoztatok, és a buszon is inkább elfordul, úgy tesz mintha nem is vett volna észre.

    Ami a párkapcsolat és barátságok egymás melletti megférését illeti, ismerek olyanokat, akik annyira nem igénylik a társaságot és a gyakori szórakozást a párkapcsolat mellett, de azok leginkább olyan emberek, akik már a kapcsolat előtt is inkább maguknak valók voltak, és kevés embert engedtek igazán közel.

    Az viszont, hogy mindenkit elfelejtsünk, csak mert lett valakink, számomra is teljesen érthetetlen, és nyilván megkérdőjelezi, hogy akkor az a barátság már előtte is mennyire volt vajon fontos a másiknak. Azonkívül mennyire lehet izgalmas egy olyan partner, akivel nem lehet társaságba menni vagy másokkal is találkozni? Szerintem sem elég egy ember, az örömöt meg kell osztani másokkal is, sokfélék vagyunk, és valóban, sok lelkizésre van szükség.

    • Na igen, a fejelfordítós fajta külön tirpák, ott már nem a kapcsolat minőségével van a gond, hanem nyilvánvalóan neki vannak problémái önmagával. Ma én is összefutottam egy sráccal, akivel pár éve egy ideig együtt dolgoztam (illetve egymást váltottuk két műszakban), azt hittem, köszönni fog, de úgy csinált, mintha nem látna. Mivel soha nem volt konfliktusunk, nem értettem, ez miért volt jó neki, épp mindketten rohantunk valahova, tehát úgyse kellett volna leállni udvariassági traccspartira. De egy hellóvazze azért a minimum lenne. Egyébként ez a nemköszönünkarandomismerősnek valami új divat lehet, mert két ilyen emberkét is ismerek. Egy-két alkalomra még rámondja az ember, hogy figyelmetlen és nem lát téged, de az ötödiknél… ááá. :D Mindenesetre külön durva, amikor ezt olyan valaki teszi, akivel még jóban is voltatok…

  2. …Szerintem nem csak a “becsajozósok” vagy “befaszizósok” törlik a kapcsolatrendszerüket, hanem ha új “barát” érkezik , a régiektől megvonja az ember a szeretet-kötését… Azoknál az embertípusoknál fordul ez elő, akik “valamiért” tartják a barátjaikat, és ha megjelenik egy új “energiaforrás” automatikusan lecsatlakoznak a régiről…
    A “nem tudok egyformán szeretni” magyarázata mögé bújnak

    Nekem nincsenek fizikai baráti kapcsolataim, mert nem vagyok “evilági”, nincs közös témám, nem járok bulizni, nem érdekelnek a hétköznapok nyűgjei…Viszont sok -az interneten megismert- rezgéstársam van, akikkel hasonlóképp létezünk, és megosztjuk egymás között a tapasztalatainkat, akkor, amikor nekünk jó…tehát most 4:05-van ki ér rá egy kávé mellett beszélgetni?
    Az internet sok rosszat hozott az életbe, de jót is…. ÉS a jó oldalát megragadva olyan régi barátságokat tudtunk megőrizni- ha másban nem hát egy lélekölelésben- amelyeket biztosan szétszakított volna az idő és a távolság….

    • Én igazából nem teszek különbséget a “fizikai” barátok és a neten megismertek között, és tény, hogy a földrajzilag közel lakó barátokkal is szívesen kommunikálok levél vagy blogbejegyzés formájában online, úgy, hogy mindenki kényelmesen a fenekén maradhasson. De ez a “kell, mert szükségem van rá” attitűd eléggé idegen számomra…

  3. hogy ez mennyire jó írás… még sehol nem olvastam ilyen jól leírva ezt…:o *.*

  4. Szépen fogalmazod meg a gondolataidat és azérzéseidet. De ez nem új.
    Egyébként “nem kell mindig kaviár.”
    (Ez egy a 70-es években ment menő filmsorozat címe volt. Akkoriban egyszerre csak egy ilyen mehetett a tévében és szinte mindenki nézte. Na és arra gondolok, hogy nem érdemes minden időnket egyetlen személylel töltenünk, még ha ő a legfontosabb is. Ugyanúgy, ahogy nem szabad minden pénzünket egyetelen befektetésben tartanunk. Bár szerintem állandóan ettől eltérően cselekszünk.)

  5. Tetszik a téma, húsbavágó kérdéseket érint! Kapcsolataimra rányomja bélyegét rendesen a rohanó világ és egy-két felejthetetlen barátomnak én is csak a szívemben tudok helyet szorítani. Kíváncsi vagyok, hogy aggastyán koromra kivel fogok bridzsezni járni, nagyszüleimnek sokkal több idejük volt kapcsolatokat ápolni.

    A hátat fordító emberekkel kapcsoatban kétfajta esetet tapasztaltam. Van, akinél szomorúan konstatálom, hogy nincs időnk egymásra és fájó érzések mellett megpróbálom barátként megtartani emlékeimben, probalok valamit nyitva hagyni, hogy kesobb visszatalálhassunk egymashoz. Mások pedig amilyen gyorsan elfelejtenek engem, én is ugyanolyan gyorsan elfelejtem őket. Egyvalami vigasztalhat – mindkét esetben rajtam múlik, hogy miként élem meg az elszigetelődést.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: