Aktuális

Natascha Kampusch szerint marhaság az egész Stockholm-szindróma dolog

Szeptember első hetében jelent meg a könyv

Ritkán írok itt az olvasmányélményeimről, mert egyrészt mostanában főleg klasszikusokat szoktam olvasni (rájöttem, milyen gáz, hogy 13 éves koromig számítottam csak művelt embernek, ezért aztán buzgón igyekszem pótolni a kihagyott éveket), másrészt pedig a friss művek csak későn jutnak el hozzám... Most azonban Szonja szerzett egy példányt a Natascha Kampusch-könyvből, amiről szűk egy hónapja cikkeznek a lapok, és megosztotta velem a mokány kis Penguin-kiadványt. Tegnap végeztem ki, muszáj írni róla egy kicsit.

A "3096 Days" amolyan önéletrajz, amiben a tíz éves korától tizennyolc és fél éves koráig sötét betonpincében fogvatartott híres osztrák lány elmeséli megpróbáltatásai történetét. Jól emlékszem az eltűnt kislányról szóló hírekre a kilencvenes évek végén, és megvan az is, amikor 2006 augusztusában először hírt adtak arról, hogy előkerült a közben nagykorúvá érett Natascha. Akkoriban a közvéleményt az érdekelte leginkább, mennyire maradt ép pszichésen a borzalmas körülmények között felnőtt "áldozat", képes lesz-e valaha normális életet élni, mindenekelőtt pedig miért mond olyat, hogy furcsán érzi magát elrablója nélkül: mi okozhatja azt a bizarr, beteges kötődést, ami a pszichopata Wolfgang Priklopilhoz fűzi.

Bár tény, hogy Natascha a rabság alatt rengeteget olvasott (már amikor a kegyetlen, kontroll-mániás emberrabló fényt juttatott az öt négyzetméteres, két és fél méterrel a föld alatt kialakított betonbunkerbe), látszik, hogy az elmúlt négy évben a pszichológusok sem voltak tétlenek. Natascha mindent tud a szűk helyen, mostoha körülmények között fogvatartottak pszichológiájáról: a fény, a napsugár, az emberi kommunikáció, az éntudat, az élelem megvonásának fizikai és mentális hatásairól, a testi fenyítés és a lelki terror által okozott fals percepcióról, és úgy általában az összes létező egó-védelmi mechanizmusról, amiről pszichológia órán tanul az ember. Részletesen és meglepő mélységben esik szó ezekről a dolgokról, ami sokat elmond az extrém körülmények közötti élet minőségváltozásairól. Személyes, mélyebb önfeltárást igénylő vallomások, betekintés egy őrült eszköztárába – mégis, elképesztő tudatossággal és objektivitással összegyűjtve a gondolatokat.

A ház kívülről teljesen normálisnak tűnt

Sodró lendületű, feszültséggel teli jelenetek is szép számmal akadnak a könyvben, hiszen az hatodik-hetedik év után Priklopil néhány havonta a házon kívül hurcolta magával Nataschát, amikor a távolban idegen emberek tűntek fel, néha egy-egy “jó napot” is elhangzott olykor… megrázó gondolat, hogy az emberrabló állig felfegyverkezve tömeggyilkossággal fenyegetőzött ilyenkor, Natascha Kampusch pedig soha nem érezte úgy, hogy lehetősége – vagy egyáltalán joga – lenne segítséget kérni. Drámai pillanatok, amelyekben hatóságok dilettantizmusa és a külvilág közönye többször is tükröződik. Ne feledjük, a 10 éves kislány elrablásának voltak szemtanúi, a fehér teherautó alapján sikerült Priklopilt is azonosítani, otthonában még házkutatás is volt 1998-ban… Natascha pedig 2004 és 2006 között többször is járt nyilvános helyen, emberek között…

Natascha Kampusch azt mondja, csak a romantikus lányregényekben és a brazil szappanoperákban léteznek angyalian jó és ördögien rossz teremtmények, a valóságban azonban semmi sem fekete vagy fehér, hanem millió egyéb apró árnyalatból áll össze. Wolfgang Priklopil sem volt gonosz szörnyszülött: bűnöző volt, pszichésen sérült, hibát követett el, szörnyűségeket művelt. Ugyanakkor viszont volt egy emberi oldala, mint mindnyájunknak: tökéletességre törekedett, precíz volt, hagyománytisztelő, imádta az anyját, csodálatos ajándékokkal ünnepelte a szülinapokat és a karácsonyokat, komoly kockázatot vállalt, hogy mosolyt csaljon rabszolgája arcára, amikor hat-hét év után magával vitte őt útjaira. Legbelül semmi mást nem akart ez a brutális Jekyll-Hyde, mint hogy valaki feltétel nélkül szeresse és elfogadja.

Wolfgang Priklopil, a 10 éves Natascha és a pince mélye

Erőszakkal persze nem tudta elérni ezt, Natascha viszont tudatosan törekedett arra, hogy ne gyűlölje az emberrablót. “A gyűlölet nem neki árt, hanem nekem. Egyrészt, mert egyelőre itt kell vele élnem és alárendelt helyzetben vagyok, másrészt pedig azért, mert a gyűlölet megbetegít, frusztrálttá és boldogtalanná tesz. Nem kell szeretni, nem kell gyűlölni: el kell fogadni, hogy most ez van, ki kell bírni, túl kell élni” – írta Natascha, és különféle stratégiákat fejlesztett ki a túlélése érdekében.

Az ember úgy működik, hogy extrém körülmények között alkalmazkodik környezetéhez – a gyerekeknek ez még könnyebben megy, mint a felnőtteknek. Egy pszichopata beteg fantáziájának maximálisan kiszolgáltatva élni nyolc és fél éven át abszolút kimeríti az “extrém körülmények” jelentését, és Natascha természetesen végig tisztában volt a helyzet szürreális mivoltjával. Mégis tudta, hogy az egyetlen esély a túlélésre, ha alkalmazkodik a helyzethez, minden tiltás és szankció ellenére pedig igyekszik önmaga maradni eközben.

Voltak apró hatalmi játékok, amikben nem engedelmeskedett soha Priklopil parancsainak: nem volt hajlandó mesternek, úrnak, istennek szólítani, és nem térdelt soha elé, hiába kényszerítette őt erre kegyetlen módszerekkel az emberrabló. Natascha állítja, hogy Priklopil nem törte meg, hiába próbálta megölni magát többször is a 3096 nap alatt reménytelenségében. Bármennyire is abszurdan hangzik, egy testi-lelki szenvedésekkel teli rabságban, ahol nincs esély a szabadulásra, az öngyilkosság az egyetlen szabad döntés. Az életösztön viszont minden esetben erősebb volt a halálvágynál.

Negyvenkét kiló volt, amikor szabadult

A társadalom persze szeretné szívtelen, tajtékzó szörnyetegként látni Wolfgang Priklopilt, és elvárják áldozatától, hogy szenvedélyesen gyűlölje őt. Miért? Natascha szerint azért, mert a rosszt, a gonoszt jobb magunkon kívül, egy távoli dimenzióba helyezni, messziről gyűlölni, akár egy emberi környezetből kivetett sejtet: elfeledve, hogy a világon több millió gyerek és nő él zsarnok mellett, és képtelenek kiszakadni a családon belüli erőszak ördögi köréből, hiába nem áll betonajtó az útjukban.

Ha azt mondjuk, Hitler nem szerethette a gyerekeket és Sztálin nem lehetett gyengéd az állatokkal, úgy érezzük, mi egészen más, jobb emberek vagyunk ezeknél a szörnyeknél, akiket kivet magából a társadalom. Amikor valaki elismeri elrablója pozitív személyiségjegyeit és saját túlélése érdekében elcsitítja indulatait, akkor a közvélekedés szerint sérült, beteg emberré vált, még neve is van a pszichés zavarnak: Stockholm-szindróma. “Bűnöző volt, kegyetlen volt, elrabolta a fiatalságomat, de akkor is ő volt az egyetlen ember, akivel nyolc és fél éven át naponta beszéltem” – fejti Natascha, aki megkönnyebbült, amikor Priklopil a vonat alá vetette magát.

Sokan nem értették azt sem, miért csapott le a házra, ahol rabságban élt: egyszerűen nem akarta, hogy valami perverz megvegye és Priklopil múzeumot csináljon belőle, másrészt a házat ő gondozta, építgette, szépítette, így aztán 3096 nap alatt az otthonává vált. Önálló akart lenni és felnőttként egyedül élni – ki hibáztatná ezért azok után, hogy nyolc és fél éven át az alapvető létfunkcióit sem ő maga szabályozta? Nincs jogunk ítélkezni felette, túlélőképessége és lelki ereje inkább csodálatraméltó. A könyv pedig nagyon érdekes és tanulságos: pszichológiai és szociológiai szempontból is…

Reklámok
Eszter névjegye (853 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

9 hozzászólás Natascha Kampusch szerint marhaság az egész Stockholm-szindróma dolog bejegyzéshez

  1. Hú…köszönöm..ez aztán egy mélyenszántó írás….És nagyon együtt “rezgek” mindazzal, amit ezzel “megosztani” kívántál… :)

  2. Már akkor is tudtam, hogy el akarom olvasni, amikor Szonja írt róla valamit facebookon… Most már méginkább…

  3. Elolvastam a könyvet, ezt az értékelést írtam róla:

    Nagyon érdekes volt. Sokat mond az emberrabló és fogvatartottja viszonyáról, de talán annál is többet mond Natascha és az anyja viszonyáról. Natascha úgy véli, azért volt talán könnyebb alkalmazkodnia hozzá, hogy Wolfgang Priklopil (nomen est omen, a “priklopil” szláv szó, azt jelenti, lefed, ráborít) rácsukta a pinceajtót, és mindenben dirigált neki, hiszen gyerek volt, akinek mindent megszabtak az életében. Az is döbbenetes, hogy a boldogtalan gyerekkorú Natascha rendszeresen bepisilt, ami azonnal abbamaradt, mikor elrabolták. Natascha elutasítja a Stockholm-szindróma létét, s vannak racionális érvei (nem gyűlölheted azt az embert, akitől az életed függ), de azt is mondja: ezzel az erővel sok gyereket Stockholm-szindrómásnak lehetne tartani, hiszen szeretik a szüleiket, akiktől pedig sokszor csak rossz szavakat kapnak. Meglepő az is, mennyire úgy érzi, 18 évesen, “felnőttként” minden más lesz, és ahogy betölti a 18-at, tényleg kezd is másképp viselkedni, s végül elszánja magát, hogy megszökik. Ez a világlátás, a gyerekség-felnőttség mibenléte talán még érdekesebb része a könyvnek, mint az, hogyan sikerült túlélnie a 3096 napos fogságot…

  4. Nehéz megmagyarázni, miért pisilt be gyerekkorában (én úgy emlékszem, iskolaelőkészítőben meg elsőben, tehát 10 évesen már nem), rabságban viszont egyszer sem. Talán azért, mert korábban folyton a megfeleléskényszerrel és önmaga elfogadtatásával küzdött, a fogságban pedig “örült, hogy élt”, ergó nem szorongott? Biztos van valami magyarázata a dolognak. A bűvös 18-as számot én úgy értékelem, hogy éveken át ezt a hitet erősítette magában, tehát mire eljött az idő, valóban készen állt rá: ez olyan, mint amikor az agykontrollos úgy szokik le a cigiről, hogy 30 napig programozza, hogy nem kívánja majd a bagót, és a 30. napon tényleg nincs kedve rágyújtani többé. Nos, Natascha ugyanezt tette a 18. szülinapjával… A legsokkolóbb viszont a rendőrség dilettantizmusa meg a környezet közönye volt számomra… orwelli képek…

  5. A könyvet nem olvastam, de sokat hallottam róla. Elemzéseitek kapcsán azt hiszem én is elolvasom!

  6. Kutliar Maria // november 21, 2010 - 19:50 // Válasz

    Emlékszem, mikor kiszabadult ez a szegény kislány, a tévében egy tökfej, valami “szakember”hahhaha…, talán nyomozó volt? (nem emlékszem) arról beszélt, hogy ez az egész elrablósdi csak kamu, mert miazhogy az utcára is kivitte a tettes a kislányt, mégsem szökött el.
    Megveszem a könyvet, pedig nem vagyok bulvárkedvelő, de ha Natashának 1 forinttal is segíthetek ezzel, akkor jó. Semennyi pénzzel nem lehet megváltani azt a 8 és fél évet, úgy gondolom.

  7. elolvastam az internet 1998-2006 huha 8és fél éve .
    majdnem sirtam amikor elkedtem 1-2-3 rész videoban .
    sikerült túlélnie a 3096 napos fogságot… de cserencse volt hogy nem öngyilkos Natascha . ez nagyon szeretem és érdekes nagyon.

    udv boros janos 1986.07.13

  8. “Natascha elutasítja a Stockholm-szindróma létét, s vannak racionális érvei (nem gyűlölheted azt az embert, akitől az életed függ)”

    vagyis ez a Stockholm-szindróma

  9. Hát iggen ….. Olvastam a könyvet 4-szer is . Ezt az úgynevezett életet nem élném , de ez nem választás kérdése volt a részéről . Megrázó volt az egész , de hogy most a szobát , vagyis a pincebörtönt láthatom , nagyon felkavar . ….

9 visszakövetés / visszajelzés

  1. Tényleg megerőszakolták Natascha Kampusch-t? « tempty's blog
  2. Megölhetjük magunkat azzal, hogy meg “akarunk” halni? | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  3. Végre itt az üdítő keresőszó-analízis | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  4. Buli van: harmadik születésnapját ünnepli a blog | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  5. Itthon elkészíthető p*** és hatalmas mellek magyar nőkön jiddisül – itt vannak a friss keresőszavak | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  6. Napi first world problem: minden, amit SOHA nem akartál tudni a hajamról | Eszter's Offtopic
  7. Ötévesek lettünk | Eszter's Offtopic
  8. A 2014-es blogév – számok, titkok a legnépszerűbbtől a legkedvesebbig | Eszter's Offtopic
  9. Gyertya azokért, akikről nem tudunk, nem beszélünk – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: