Aktuális

Diákmunka, részmunkaidős megoldások, távmunka és a többiek – alkalmazotti és vállalkozói létünk rákfenéi

Mindenki folyton azon sír, hogy azért olyan magasak az adóterhek, mert kevés ember tart el sokat, nem dolgozik elég honfitársunk legális keretek között - vagy úgy egyáltalán, mivel a segélyek és a minimálbér között nem elég motiváló a szakadék. Nem vagyok gazdasági és pénzügyi szakember, ezért előre bocsátom, kocsmagazdaságtan következik.

A háttér és az okok szomorúak

Míg Amerikában az adócsaló a nemzet ellensége, nálunk az a hős, aki a legtöbb pénzt tudja keresni feketén. "Én azoknak nem adok" - mondja a magyar, gondol az egyházra, a törökre, az osztrákra, a szovjetre vagy éppen az aktuális kormányra. Míg a világ szerencsésebb államaiban bűnöző az, akire "rászáll az APEH", nálunk szerencsétlen áldozat: és ez voltaképpen érthető is, hiszen egy kisvállalkozóra bevételétől függetlenül óriási adóteher hárul, ami mellett csoda, ha rezsire marad elég pénze - így aztán világos, hogy nem hasonlíthatjuk a helyzetet a szabad amerikai vállalkozói közeghez, amiben bárki szerencsét próbálhat és csak a jövedelme után adózik, arányos mértékben. Mindennek fényében az sem meglepő, hogy nem alakult ki tömegével nagy és erős hazai szolgáltatószféra, hanem a gigantikus multik adnak a magyarok többségének munkahelyet. Amíg mindez nem változik, addig fölösleges protekcionizmussal fenyegetni a külföldi cégeket, hiszen nincsenek még olyan magyar óriások, akik a helyükre állhatnának munkát adva és szolgáltatást nyújtva a népnek.

Értem én, hogy más országokban kedvezőbb körülmények alakították a felállást, míg nálunk két elvesztett világháború és negyven év diktatúra fojtotta el csírájában a lehetőségeket a piacon. Az viszont egyáltalán nem világos, hogy az elmúlt bő húsz évben miért nem tett egyik kormány sem igazán azért, hogy legalább többen kerülhessenek a foglalkoztatottak soraiba (vállalkozóként és alkalmazottként egyaránt, kalkulálva azzal, hogy az előbbi potenciálisan munkaadóvá is válhat idővel), s ha az adórendszer nem is változik – az egy következő lépés lehetne – legalább több ember között oszlanak el a terhek. Furcsa, de mintha Magyarországon kizárólag a 18 éven felüli, 65 éven aluli, főállású, heti legalább 40 órában, fix munkahelyen tevékenykedő ember lenne képes hasznot hajtani az államkasszába. Ez pedig, megérthetjük, igen kevés embert jelent a teljes népességhez képest.

A lehetőségek nem csak pénzfüggőek

Emlékszem, először az MDF programjában (hol vannak már azóta!) találkoztam a részmunkaidős foglalkoztatottság fontosságának taglalásával. Mostanában hallani, hogy végre a FIDESZ is nézegeti és számba veszi a lehetőségeket: nem tudjuk, mikor válik gyakorlattá az új rendszer, de Sóbri Jóska a kocsmában és én már sokat gondolkoztam rajta, hogyan lehetne hatékony módon szélesíteni a legális keretek között foglalkoztatottak számát. Íme néhány gondolat:

  • Diákmunka

Jelenleg Magyarországon nincs igazi diákmunka: az alacsony órabéres rabszolgameló 16 éves kortól különféle diákszövetkezeteken keresztül a kizsákmányolás egyik formájának nevezhető inkább. A téma régi kedvencem, rengeteget olvastam és írtam már magáról a jelenségről és arról, hogy egész Európában Magyarországon kerül a foglalkoztatottak közé a legtöbb nulla munkatapasztalattal rendelkező frissen végzett fiatal. Tekintve, hogy egyúttal nálunk is a legmagasabb a diplomások aránya, könnyű kitalálni, hogy elsősorban huszonnégy-huszonöt éves fiatalokról van szó, akik aztán évekig ingyen- vagy olcsómunkásként tevékenykedhetnek a tapasztalatgyűjtés szent zászlaja alatt, kitolva ezzel egészen a harmincas éveik elejéig az önálló élet megkezdését.

A diákmunka-közvetítők állandó, bárki számára elérhető melói, a borítékolás, a szórólapozás, az iratfűzés, a fénymásolás, az újságkihordás (és ezzel nagyjából be is zárul a kör) az egyetemisták helyett elsősorban a legkisebbekhez kellene, hogy szóljanak, akik még csak ismerkednének a munka világával heti pár órában, mellé pedig zsebpénzt gyűjtenének. 16-18 éves kortól viszont jöhetnének a klasszikus munkakörökhöz inkább hasonlító, szakmai jellegű munkák, hagyományos részmunkaidős állások: bolti eladás szombat-vasárnap délelőttönként, esti kisegítés egy bárban, irodai munka, adminisztratív feladatok és a többi, szakmaibb jellegű meló – akár a tantrendbe építve, kreditért, hiszen a “piacképesség” kurzus fontosabb az elméletnél. Ma azonban a diákok a munkaerőpiac vesztesei, mivel a munkanélküliségnek és a válságnak köszönhetően tapasztalt emberek dolgoznak a számukra leginkább megfelelő területeken kevés pénzért, vagy frissen végzett – már nem diák – gyakornokok töltik be ezeket a helyeket, fizetés nélkül vagy képletes bérért és a tapasztalatért cserébe.

Meggyőződésem viszont, hogy a diákoknak helyet kellene szorítani a munkaerőpiacon, már csak azért is, mert
a, így időben megszereznék a megfelelő tapasztalatokat, ami két-három hónap iskolai gyakorlattal nem kiváltható;
b, a munkáltató is olcsóbban megúszná, mert adókedvezményben részesülne;
c, a fiatal, főállású dolgozók nem szenvednének óriási hátrányt, amiért frissen végzett ingyenmunkásokat állíthatnak a helyükre, ami – még ha nem is rúgják ki őket -, alaposan lenyomja az ő fizetéseiket is;
d, a frissen végzett ingyenmunkások így nem ingyenmunkások lennének, hanem már szakmai tapasztalattal – de mindenképpen komoly munkatapasztalattal – rendelkező fiatal főállásúak. Mindez pedig egy új, fizetőképes réteget generálna, akik képesek visszafizetni diákhitelüket, új hitelt felvenni lakásra, autóra, közben pedig csengetni a lovettát a közös adókasszába, mindannyiunk örömére és javára.

  • Részmunkaidős megoldások

Amikor diákmunkásként gyárban dolgoztam, megfigyeltem, hogy a cég tele van kamu-diákmunkásokkal, akik hamis iskolalátogatási igazolással negyven-ötven évesen tevékenykednek “diákként”. Mért? Mert életük, családjuk, egészségi állapotuk, céljaik nem tesznek lehetővé egy szigorú napi nyolcórás, háromműszakos munkarendet, részmunkaidős foglalkoztatásra azonban nincs lehetőség. Egy férfi például hetente háromszor orvoshoz hordta a kislányát, ezért nem vállalhatott másképpen melót – maradt tehát a hamis iskolalátogatási igazolás a helyi főiskoláról (bevett szokás ez).

Mondhatnánk, hogy ez egyedi eset, de a kisgyerekes szülők – főleg friss anyukák – számára igenis fontos, hogy ne napi 8-10 órában kelljen tevékenykedniük. Sokan nem tudnak vagy nem akarnak három évet otthon maradni a kisgyerekkel, már akkor óriási segítség lenne a részmunkaidős foglalkoztatottság… de ez később is ugyanígy van. Így az anyukák nem esnének ki teljes a pörgésből, nem veszítenének piacképes tudásukból és frissességükből, nem maradnának teljesen jövedelem nélkül (a segély egy fél babakocsira sem elég, ugye), építhetnék kapcsolataikat, ugyanakkor a gyerek sem a bölcsődében, óvodában, nagymamánál, bébisintérnél cseperedne iskolás koráig. Pszichésen is jót tenne a dolog, hiszen tanultuk pszichológiából, hogy a kisgyerekes, alacsony jövedelmű nők bezártsága depresszióhoz vezethet.

  • Távmunka

Itt el is érkeztünk a másik fontos dologhoz, ami nálunk szintén gyerekcipőben jár. Bár az alacsony percdíjas, cégen belül ingyenes telefonok, az internet, az e-mail, a fax, a Skype és a többi technikai feltétel ma már bárki és mindenki számára adott, a cégek mégis páni félelemmel ragaszkodnak a teljes munkafolyamat elméleti kontrolljához (azért elméleti, mert lássuk be: a felsővezető természetesen közös légtér esetén sem ül alkalmazottja nyakára, hogy figyelemmel kísérje annak lépéseit… sokszor még csak nem is ismerik egymást). Akkor is, ha ez óriási költségekhez és “fenntarthatatlansághoz” vezet: a Greenpeace szerint egy átlagos gigairoda egy napi működése ötven hektár őserdő kiirtását jelentheti. Ettől persze jobban fáj a cégnek a bérleti díj és a rezsi, ugye. Mégis, az értelmetlen kontroll-függőséget csak a törvényi szabályozás szüntetheti meg, esetleg adókedvezménnyel megspékelve.

Amellett, hogy a technikai feltételek a 21. században adottak az önálló, helyhez nem kötött munkavégzésre, van egy másik dolog is, ami szükségessé teszi/tenné a távmunka intézményének hivatalos bevezetését: mint tudjuk, olyan országban élünk, ahol az állampolgárok 75 százalékának el kell hagynia szülőhelyét, ha nem akar munkanélküliként tengődni. Az állam számára óriási problémát jelent a munkanélküliség miatt elnéptelenedő falvak problematikája, ebből fakadóan pedig a mezőgazdaság gyors hanyatlása. Persze nem csak a falvakban nincs munka, a városokban, sőt a megyeszékhelyeken is siralmas a helyzet, kétfelé húznak tehát az emberek: a nyugatiak Ausztriába, a többiek Budapestre, mert ott a nagy számok és a vízfejűség törvénye alapján 2csak akad valami”. Nincs még egy ilyen ország Európában, tehát a távmunka már csak azért is fontos lenne. És akkor még nem beszéltünk az infrastruktúra hiányairól, a rossz és törölt vonatjáratokról, a buszgondokról, a járatritkulásokról, az irreális emelésekről. Igen, az 50 ezer forintos havi bérletről van szó – csoda, ha virágzó biznisz a 90 százalékos kedvezményt adó hamis diákigazolvány-üzlet? Mindez a feketegazdaságnak kedvez.

  • Nyugdíjasok, munkanélküliek és csökkentett munkaképességűek foglalkoztatása

Vannak kedvezmények, programok, előnyös adómegoldások és a többi, de még mindig nem elég motiváló erő mindez ahhoz, hogy érdemes legyen nyitni az igencsak háttérbe szorult réteg felé. Tudom, hogy a felsoroltakat nem lehet egy kalap alá venni, a rokonság mindössze annyi, hogy mindannyian a háttérbe szorult rétegek közé tartoznak, holott rengeteg potenciális lehetőség rejlik bennük.

A nyugdíjasok tapasztalt, rutinos, zömében független szakemberek, ám a fiatalság-kultusz és a tény, hogy ötven fölött elméletileg nehezebb bekapcsolódni a forever learning-bizniszbe, háttérbe szorította őket. Pedig a nyugdíjasok komoly fogyasztói réteget képviselnek (igaz, a reklámok szerint csak műfogsort és vizeletfelitató betétet vásárolnak), és még komolyabbak lennének, ha lenne miből fogyasztaniuk. Nyugdíjból ez ma nehéz, ezért sokkal szélesebb lehetőséget kellene biztosítani a korosztály számára a munkaerőpiacon.

A munkanélküliek egyelőre nem kapnak többet minimálbérért dolgozó állampolgárként, mintha csak segélyek érkeznének a számlájukra. Tanúsíthatom, hogy a munkanélküli segély és a jövedelemkiesési biztosítási összeg, ami egy éven át jár, másfélszerese lett volna a jelenlegi fizetésemnek, holott nem épp minimálbérről van szó azért. Egyébként is, évről évre csökkenek a bérek, az infláció nő, így aztán a kevés munkahelyet adó települések minimálbérért munkát vállaló lakosai nem érzik úgy, hogy feltétlenül szaggatni kellene magukat a munkáért. Itt a lehetőség a részmunkaidős foglalkoztatásban és a távmunkában rejlik.

A csökkentett munkaképességűek többsége ma Magyarországon fizikai állapota és a munkáltató szemléletmódja miatt sem jut álláshoz. Az előbbi a mobilitást nehezíti, az utóbbi a képességeket, szaktudást, rutint és motivációt nem becsüli – sokkal komolyabb adókedvezményre lenne tehát szükség, ami a segélyek és rokkantnyugdíjak kiesésével megteremthető lenne. Mindenkinek megéri, ha a mozgássérült vagy vak ember hagyományos vagy alternatív munkaszerződés keretében (lásd fentebb) dolgozik, hiszen ő ezzel szolgáltat, termel, adót fizet, nem segélyeket kap, hanem adójával hozzátesz ezekhez, kivéve részét a fogyasztói társadalom körforgásából –  nem is beszélve a pozitív pszichés hatásokról, ami az egyén mellett az egész társadalomra kihat hosszútávon.

A jövő… hát izé, homályos

A leírtak egy része pénzügyi kérdés, mégis azt hiszem, főként paradigmaváltásról van itt szó… ami talán nehezebb, mint a financiális átstrukturálás. Hallunk néha érdekes és fontos kezdeményezésekről, de aztán megtörik valahol a szál vagy éppen csak mikro-közösségekre korlátozódik a rendszer. Valamiért azonban a foglalkoztatottsággal kapcsolatos reformok sora késik, stagnál. Oké, valahogy el kell kezdeni… de nem lehetne már most?

Reklámok
Eszter névjegye (883 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

6 hozzászólás Diákmunka, részmunkaidős megoldások, távmunka és a többiek – alkalmazotti és vállalkozói létünk rákfenéi bejegyzéshez

  1. Én dolgoztam egyszer egy cégnél, ahol egészen jól működött a távmunka. Időnként be kellett ugyan jönni a munkahelyre, de az utazást és az ilyenkor szükséges szállást fizette a cég. Hamar fel is vásárolta egy másik cég, egybeolvadás, blablabla és az új vezetőség szerint “nem működhet a távmunka”, megszüntették ezt a lehetőséget. Előtte kb 10-12 évig működött, de nekik nem tetszett és inkább megszüntették. Felfoghatatlan :S

    És a részmunkaidő… nekem nagy álmom lett volna a részmunkaidő, de mindenki közölte, hogy ébredjek fel. Ha találok is nagy nehezen, semmire nem megyek vele. Sem karrierben, sem fizetésben, és a munkaidő sem lesz sose fix :S Pedig én úgy szerettem volna részmunkaidős lenni, hogy mellette taníthassak is és kiélhessem ilyen vágyaimat.

    Szívás az egész, és egyre kevésbé tudok optimista lenni :(

    • “Sem karrierben, sem fizetésben, és a munkaidő sem lesz sose fix” – pedig lehetne, nagyon könnyen. Mondjuk van egy középvezető az én szakmámban, aki kb. 300-600 ezret keres (cégtől és felelősségtől függően). Fogja magát, elmegy szülni. Mi történik? Hiába a szép fizetés, mivel kötelezően EKHÓs minden médiamunkás, természetesen minimálbérre kapja a GYESt és a GYEDet, ami az éhendögléssel egyenlő (tehát “büntetés”). A legtöbb cégnél az a policy, hogy amíg fix állása van és GYESt, GYEDet kaphat, nem szabad külsősként foglalkoztatni, tehát nem tud számlára bedolgozni, amire pedig egy egy-három éves gyerek mellett pedig ráérne otthon, és a lelkének, pénztárcájának is jót tenne. Ezzel szemben ha a részmunkaidő működne, napi 4 órát simán tudna vállalni, főként távmunkában, otthonról, de egy idő után az irodából is: ezzel még mindig kapna 150-300 ezer Ft-ot, irányítaná a 2-3 embert, aki alatta van, nem szakadna el a közösségtől, nem maradna le az aktuális trendekben a az adott területen stb. És azért nem mindegy, hogy 150 ezret kap vagy mondjuk 30-at, ami a konkrét segély… Oké, ők a középvezetők voltak, de mondjuk egy átlagbér fele is több a segélynél, még mindig. Szóval nem értem, ezt miért nem teszi lehetővé és támogatja a törvény, mindjárt nem fogyna annyira a magyar. Állítom, ez nem is pénzkérdés elsősorban, hanem szemlélet, hiszen a GYES-t, GYEDet fizetni ÉS ÚJ EMBERT felvenni csak drágább mulatság, mint amit leírtam…

  2. A munka, mint olyan (és tessék karóba húzni) utoljára a csúnya kommunizmus során volt megbecsülve (báris nálunk Szerbiában). A régi öregek mindig eképp csattannak fel, amikor a munkanélküliségről esik szó: “annak idején csak az nem dolgozott aki nem akart!” – most meg a lakosság döntő többsége munkanélküli. Nálunk igazság szerint a magánosítás folyamata (amely normáliséknál gyorsan zajlik le) ragadt be, mint valami vacak számítógépes program, és kezdett örök körforgásba, már vagy tíz éve.
    Végtére is Európa keleti fele mindig is szenvedett azon irányvonalak meghonosításában, amelyek nyugaton (általában) sikerrel működtek.
    Únió ide vagy oda, lássuk be nincs mézzel folyó kánaán a kék sárga zászló alatt sem, sem semmi.
    A munkarendszerek melyeket említettél, mind nagyon praktikusak és esélyt adnak a perifériákon élők számára is az aktív munkára, akár részmunkaidőben is, mert miért is ne. A távmunka pedig (sok hasznos hatása mellett: közlekedési dugók megszűnése , környezetszennyezés visszaszorulása, migrációs és elnéptelenedési gondok enyhülése) egy csoda, hisze minek bemenni cikket írni egy neoncsöves , rideg irodába, mikor otthon, megfelelő inspiráció mellett sokkal jobbat is írhat az egyszeri ember. És ez igaz az adminisztratív munkák közel 80 százalékára.
    A diákmunka pedig, ahogy írtad is, egy nagyon jó kapaszkodó és oktató jellegű rendszer, mert mit ér a koponyába gyömöszölt sok tudás gyakorlat nélkül?
    A nagy kérdés továbbra is az, hogy ha jobb, akkor miért nem?
    Durcis nem a válasz?
    Vagy éppen egyértelmű: valakinek megéri a régi rendszer?
    És egyébként is, mit csinálnak a törvényhozók a parlamentben Facebook-ozáson, meg újságolvasáson kívül?

    • Gondolkoztam ezen, de nem jöttem rá, kinek éri meg a régi rendszer. Egyszerűen azt látom, hogy csak arról van szó, hogy a szemlélet nem képes lépést tartani az információs társadalom rohadt gyors fejlődésével. Tíz éve még nem volt általános a szupergyors internet, a nullapercdíjas mobil akár kevésemberes cégek dolgozói számára is, a kapcsolattartás és a kontroll nem volt egyértelmű. Azóta már az – de a személet nem alakult át ilyen gyorsan.

      Igen, a kreatív szakmákban szinte *mindenki* hatékonyabb otthon, hiszen maga dönt a körülményeiről, idejéről, ami az inspiráció javára dolgozik, ami a kreatív szakmák alapja. Egyébként én figyelem magam, és mindig többet dolgozom, amikor itthon tevékenykedem – “darabra”, de órára is. Mégsem tűnik annyinak… Hát igen, van pár bejegyzésem erről. :) Mindenesetre a lényeg annyi, hogy az állam gyerekként kezel minket, és így a munkáltatók is. Oké, de így hogyan működjön felnőttként a társadalom, felnőtt felelősségekkel???

  3. Mint szociálpolitika szakos, ráadásul foglalkoztatáspolitika szakirányos, nagy érdeklődéssel olvastam amiket írtál.
    Az olyan rugalmas megoldásokat, mint a részmunkaidőt, a távmunkát és a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását nekünk az egyetemen is hangsúlyozzák, mint fontos és előremozdítandó kezdeményezéseket. Állandóan látunk olyan statisztikákat, ahol Magyarország néhány nyugatabbi országhoz képest a béka segge alatt van ezekben a vonatkozásokban. Azzal is beletaláltál, hogy a segélyeknek nem arra kellene ösztönözniük, hogy minél tovább otthon lehessen lenni, hanem lehetne például folyamatosan csökkenő összeg. Külön érdekes a gyermekes anyák helyzete – nemrégiben hallottam egy előadást arról, hogy sokan nem is csak a hiányzó lehetőségek miatt nem mennek vissza nálunk dolgozni, hanem még a mentalitás is az valamennyire, hogy a gyerek 3 éves kora előtt, de igazán még utána sem tesz jót a gyereknek, ha az anyja ismét dolgozik. Meg egyre nehezebb visszamennie a hosszú távollét után… Állítólag mikor 1967-ben bevezették a GYES-t, akkor ezt sokan adománynak tekintették, mert a munka lett volna természetes. Ma meg alapvető követelmény az állam felé, hogy a nőnek legyen lehetősége otthon maradni a gyereke mellett 3 évig. Ettől függetlenül egészen biztos, hogy lenne igény a részmunkaidőre és a távmunkára és tényleg baromi fontos lenne hogy ezek a lehetőségek szélesebb körben elérhetővé váljanak. Kis közösségekben tényleg vannak jó kezdeményezések, ahol a munkahely vezetősége is hajlik a kommunikációra, bevonja a dolgozókat a döntéshozásba, de sajnos ez még messze nem általános.
    A diákmunkáról mondjuk nemigen szoktunk hallani az egyetemen, de személyes tapasztalataim alapján abszolút egyet kell hogy értsek veled. Én is végeztem annak idején rabszolgamunkát: szórólapozást, borítékolást, leltározást, meg különböző monoton adminisztratív munkákat, sőt még recepciós is voltam. Még az origos gépelős munka volt a legeslegjobb és legérdekesebb dolog amit csináltam, dehát azért is csak 500Ft-ot kaptam alkalmanként, legalábbis amíg diákmunkaszövetkezeten keresztül ment a dolog, hiszen egy-egy órára kellett csak odamennem, és ennyi volt az órabér.
    Ez tényleg csak középiskola alatt fogadható el mint zsebpénzkiegészítés, utána a borítékolás/leltározás típusú munkákat inkább megalázónak érzi az ember.
    És itt vagyok, fél év múlva végzek, és gyakorlatilag csak homályos elképzelésem van róla, hogy a végzettségemmel ugyan mit lehetne kezdeni. Alapszakon nulla gyakorlatunk volt, itt mesterszakon az utolsó félévben lesz 4 hét… Úgy érzem, egyedül a társadalomtudományos kutatásokhoz konyítok valamit, mert azt kellett néha csinálnom, de gyakorlatilag úgyis a munkahelyen tanulja csak meg az ember amit majd csinálni kell, az egyetem elméleti tudást ad, közben munkalehetőséget, gyakorlatszerzési lehetőséget nemigen. Persze biztosan nem minden szakon ennyire siralmas a helyzet, de azért nem egy embertől hallottam már:/

    • Ez nagyon hasznos feedback volt, köszi.

      Ami az ország összes egyetemére, főiskolájára igaz minden bizonnyal, az az elméleti tudás, pedig ez nem kellene, hogy így legyen. A tanárokat átképezni nehéz, de lehetnének plusz gyakorlati órák, meg fix órás munka kötelező kreditekért. A munkáltatók adókedvezményt kapnának a hallgató foglalkoztatására, a hallgatók pénzt és tapasztalatot, és mindez a képzés kötelező része lenne, mint mondjuk a tanárképzésben a gyakorló tanítás (persze 20-30 óra semmi még így is!).

      De Hoffmann Rózsa… ő, kérem, azt hiszi, azért jár valaki 10 évig egyetemre, mert nem bírja elvégezni a szakot. Dehogy, csókolom, Rózsa néni: azért, mert a diákigazolvány 90 százalékos utazási kedvezményt ád, és 80 ezer Ft-os kezdőbérnél nem mindegy, hogy a havi bérlet Pestre/megyeszékhelyre 50 ezer Ft vagy csak 5 ezer. Ha ez nem tetszik, akkor tessék munkalehetőséget csinálni a városokban és a falvakban, nem csak Pesten és a megyeszékhelyekben, vagy olcsóbbá tenni az utazást – esetleg jöhet a távmunkarendszer bevezetése hivatalosan, adókedvezménnyel. Hahaha. Amikor 110 ezer Ft-ot kerestem kezdőként, én sem tudtam ebből 60-at albérletre vagy 50-et Volán-bérletre szánni, maradt a diákigazolványos megoldás, amíg csak találtam tanegységet, ami miatt be tudok iratkozni… utána meg a svindli, persze. De az már másik történet… ez egy virágzó bűnhálózat, amit a muszáj éltet.

6 visszakövetés / visszajelzés

  1. Buli van: harmadik születésnapját ünnepli a blog | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  2. Hiába biztatnak, ne hagyd ott az állásod még ma – avagy vállalkozónak lenni, Magyarországon | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  3. Hiába biztatnak, ne hagyd ott az állásod még ma – avagy vállalkozónak lenni, Magyarországon « HR Blog Budapest
  4. Akit kerestél, már nem lakik itt | Vergiftet – Eszter's Offtopic
  5. Tantárgyak, amelyeket minden iskolában tanítani kellene | Eszter's Offtopic
  6. Népnyúzások, vallásszabadság, oktatás-nevelés: hová tart a politika? « Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: