Aktuális

Egybefutó dátumok, lemondott programok, időhiány és káosz ellen

Az irodai naptár

Egészen biztosan még az ókori Rómában hozták azt a törvényt, hogy ha egyszer valami történik, akkor csőstül jön mellé az összes többi esemény is. Teljesen mellékes, hogy előtte két hónapig unalom volt és magány, mert mindenki dolgozott, beteg volt vagy elutazott, rá kellett jönnöm, hogy ezerszer kényelmetlenebb, ha van mit csinálni - kivéve persze, ha osztódással is tud szaporodni az ember. Február van, négy hétvége áll előttem, és ebből kettőnek mind a két napjára összesen tizenegy program jut, de a legjobb esetben - kényelmetlenség és futkosás árán - is csak négyet tudok prezentálni ebből. Kettőt-kettőt a két hétvégére, ha megérem. Ezzel szemben a másik két hétvége unalmas lesz és egyedül töltöm majd, bámulom a plafont és dolgozni fogok zúzmarás kis szobámban hideg lábbal az ágyon.

Már elnézést, de mégis sokat kérek akkor, ha azt mondom, bárcsak minden hétvége valamennyi napjára egy program jutna, amit örömmel, élvezettel és kényelmesen teljesítik, anélkül, hogy fájdalmat okoznék annak a másik négy embernek, akinek a programját le kell mondani az idő és a tér szűkre szabottsága végett? Mert nem tudom, ki hogy van ezzel, de én szinte soha nem a kedvem szerint döntök ilyen esetekben, hanem mindig a matematika törvénye alapján: hogyan bántok meg kevesebb barátot, rokont. Igaz, a kedvem szerint nem is tudnék választani: elvégre valamennyi programtervezet egyformán vonzón hangzik. Egy Mérlegtől pedig ki a fene várhatná el, hogy… döntsön?!

Tinédzserkoromban minden hónapra jutott egy sírós szombat, amikor két buliba kellett volna mennem: az egyik Egerben, a másik Pesten, én meg persze Gyöngyösön. Hat órakor még mindig nem tudtam, melyik buszhoz menjek, mert mindkét helyen vártak. Ne kérdezzétek, hogyan keveredtem újra és újra ilyen helyzetekbe, mert fogalmam sincs. Biztos vagyok benne, hogy a groteszk humorérzékű sorson kívül az én kezem is benne van a dologban, mert az életmód kilencven százaléka a szervezésen és következetességen áll vagy bukik. Hogy a csudában lehetséges az, hogy tizenöt év alatt még mindig nem sikerült kinőnöm ezt a problémát? Igaz, fejlődtem.

A legjobb az lesz, ha összeszedem, mi lehet az oka a visszatérő gondnak, ami alaposan megnehezíti nem csak az én, de a körülöttem lévők életét is.

1. A diszkalkulia – Akkor még nem tudtam, de ma már igen, hogy létezik ilyen nehézség, és a dolog csak a legkisebb mértékben érinti a számolás képességét, a nagyobb gondot az idő- és térbeli tájékozódás számos hiányossága jelenti. Nem csak nem tudom napokhoz kötni a dátumokat és keverem a dátumban szereplő számokat, de még ráadásul az időpontok megjegyzése is gondot jelent. Nem veszem észre, hogy az a nap az a nap, amikor… már elígérkeztem valahova.

2. A nem hiánya – Még mindig nem tudok annyit és úgy nemet mondani, mint kellene, bár nyilván jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt. Először is, nagyon örülök, ha egy jóbarát, kedves ismerős vagy szeretett rokon gondol rám, és ilyenkor a programnál fontosabb a közös tevékenység öröme. Ó, mennyi mindenre mondta már igent a pillanat hevében…! És bár akkor mindig jó ötletnek tűnik, aztán persze rájövök, hogy a fene se akar bungee jumpingolni vagy logikai játékkal szenvedni, és máris kész a baj… akkor viszont már nem lehet visszatáncolni, hiába várnak amúgy szalonnasütésre is máshol, mások.

3. A spontaneitás biztonsága – Gyerekkoromban csak az olyan iskolai feladatokat élveztem igazán, amit nem lehetett megbeszélni és eltervezni, hanem azonnal, in medias res kellett produkálni magunkat. Az egyik legnagyobb tehetségem, merem állítani, a spontaneitás – impróban egyszerűen jó vagyok. Talán épp az ide kapcsolódó pozitív megerősítések miatt szoktam rá arra, hogy ösztönösen vonzódjak a spontán, légből kapott programokhoz: kerekedjünk fel éjjeli kettőkor kirándulni, pattanjunk fel a vonatra balatoni lubickolás ürügyén az egyik délután nyáron, trombitáljunk össze öt embert és menjünk sörözni délben gyomlálás helyett… A felnőttkor viszont nem arról híres, hogy túl sok spontán programot enged, éppen ezért marad a gondos szervezés hetekre előre, közben pedig a titkos vágyódás a hirtelen, ihletszerűen előbukkanó ötletek abszolút elvárás nélküli megvalósítása után.

Megoldás? Irtózom a naptártól, a kötelezőtől, ha szabad programokról van szó – pedig nincs más út, itt a naptár a tisztelet jele, nem kötél. Kénytelen leszek, úgy tűnik, hetekre előre tervezni, egyeztetni, napokat írásban lefoglalni, kihúzni – a végén pedig nemet mondani és azonnal újabb alternatívát ajánlani azoknak, akik már a foglalás után jelentkeztek. A papír a jelek szerint fontosabb, mint hinném, mivel a kimondott szó nem marad meg az agyamban, míg a tananyag különféle részeinek vizuális ábrázolására évekkel később is emlékszem. Ami nincs leírva, az számomra nem létezik – a dátumot, a napot, az órát fel kell jegyeznem szabad programok esetén épp úgy, mint amikor különféle munkákról van szó.

Jó jel, hogy hivatalos feladataimra mindig emlékszem, sosem keverem őket és nem fedik egymást – ott valamiért le se kell írnom a határidőt, a dátumot, az agyam a kötelezőt könnyebben megjegyzi mint a szabadidős tevékenységet, ami valamiért úszik, lebeg, lóg a levegőben. Hiába akarom és vágyom rá, a dátumok keverednek, a napok egybefutnak, a pillanatnyi hangulatok rám nehezednek, és a végén ott állok lemondott programok romjai között, tele lelkifurdalással és fancsali gyomorgörccsel.

Miért ilyen nehéz leküzdeni önmagunkat, amikor a tudatunk tökéletesen érzékeli, mi volna a helyes megoldás? Igen, tudom, a tudatalattival is kell foglalkozni, ha kellemetlen, zavaró szokásainkat kívánjuk megváltoztatni, de akkor is fel van adva a lecke. Igyekszem felnőni hozzá… képes vagyok rá.

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

10 hozzászólás Egybefutó dátumok, lemondott programok, időhiány és káosz ellen bejegyzéshez

  1. Halihó!

    Nyugi van, részemről a pizzasütést áttehetjük másik napra, egyébként már akartam Neked válaszolni, csak annyi minden eszembe jutott a téma kapcsán (mert ugye ez nálam is problémát jelentett, sőt még jelent is néha-sokszor), hogy arra gondoltam, én is írok egy bejegyzést. De részemről tényleg nincs gond, szóval miattam nehogy gyomorgörcsöd legyen!!! :)))

  2. Mély együttérzésemről biztosíthatlak, ugyanis nálam is ott figyel az tempus incompatibilus … Bár felém inkább kedvfüggő. Viszont a “hirtelen rámondott igen” az igazi fegyver magam ellen, ugyanis ha ilyen történik, akkor még negyven fokos lázzal is ráerőszakolom magam, hogy elmenjek a találkozóra, vagy éppen vendéget fogadjak. Legalább van valami jó a Japán mániában, elvégre is náluk az adott szó és a becsület mindennél előbbre való. (persze nálam is vannak kivételek, de amióta eszerint élek és edzem az önérzetem, azóta kevesebb a lemondott program – és láss csodát, ezek 70 százaléka tud úgy végződni, hogy hátradőlve azt mondhassam: megérte elmenni, annak ellenére, hogy a hátam közepére kívántam) Oké nálam nem sok hellyel és időponttal van a probléma, hanem egyáltalán a megjelenési szándékom együtthatója vészesen alacsony… Motiválatlanság rosszabb napjaimon :D

  3. Hátőő, az ismerős, hogy valamire igent mondok tárgyestén pedig egy porcikám sem kívánja… de amúgy meg honnan tudhassam előre egy hétre, hogy mihez lesz épp kedvem?:) (Ikrek vagyok, KÖNYÖRGÖM!)
    Hozzám akkor majd márciusban jössz. :D

  4. Hát gyerekek… gonosz vagyok, de én örülök, hogy nem vagyok egyedül a problémával! :))

  5. Úúúúristeeen, az egész fejlécet az én fikálmáyom tölti ki, ez mekkora megtiszteltetés már. Egyébként érdekes ilyen dolgokat is megtudni rólad. :) A diszkalkulia meglepett. Nem lehet, hogy azért van, hogy a szabadidős programokat kevésbé jegyzed, mert ott motoszkál valahol, hogy a többi ember sem száz százalékosan megbízható?

  6. FiRkálmány, sorry. :D Újabb vicces szót alkottam by accident.

  7. Ó, szerintem a diszkalkulia ordít rólam. Bal-jobb eltévesztése, kézmozgás összehangolása helyett egyujjas gépelés, térbeli érzékelés hiányosságai (ezért sincs többek között jogsim :D), szabályszerűségek nehéz követése (társasjáték, tánclépés stb), eltévedés bárhol, bármikor… adja magát. Amúgy megfelelő szakember fejleszthette volna ezeket a szkilleket idejében, de akkor még nem volt divat ezzel foglalkozni, most meg már mindegy. Legfeljebb húsz perccel hamarabb indulok el otthonról, ha új helyre megyek, hogy odataláljak, na bumm. :)

  8. Ne tulajdoníts túl nagy jelentőséget a diszkalkuliának! Az csak technikai hiányosság, amit számos eszköz és képességekkel ellensúlyoz. Nagyobb bajnak látom, hogy rossz matektanáraid lehettek, ezért nem ismertél meg gondolkodási és megoldási lehetőségeket. Még ezt sem késő pótolni, de érdeklődésed és képességeid még ezt is ellensúlyozzák.
    Szerintem a naptár jó eszköz, mert rögzít és fegyelmez; de nem érdemes lemondani a spontaneitásról sem. Utólag gyakran helyesnek bizonyulhat. Nyilván véleményt mondtam és elfogult vagyok, mert nem vagyok fegyelmezett és nem szeretem a kötöttségeket.

    • Amúgy nem szoktam, csak bizonyos dolgok kapcsán eszembe jut. Nagy lámpás ez a fejemben, megmagyaráz az elmúlt évtizedekből jópár dolgot. :) Igen, a szakszerű képességfejlesztés iszonyú fontos, ezért IS beszélek róla: hátha mások jobban járnak, és hamarabb kezelik a helyzetet.

  9. A bal-jobb nálam is megvan. Ilyet ritkán szoktam, de múltkor is nézem a fülest, bazi nagy L betű, hát nem bedugom a JOBB fülembe? Kizárólag azért, mert valahogy az volt bennem, hogy az az én L fülem…
    Amúgy szerintem érdemes lenne kiszűrni ezeket a gyerekeket már az elején és speckó oktatást nyújtani nekik, mert én pl. hajlamos vagyok az ideggörcsig feszülni, ha olyan helyre megyek, ahol még nem jártam és ne adj’ isten nem taxi visz oda. Tudod, amikor állsz valahol és NEM TUDOD, hogy hol vagy, pedig vannak utcanevek, vannak emberek, akiket megkérdezhetnél, de hát “a Goodle Maps-en nem így volt és nem is így nézett ki, nem akarok elkésni, nyáááááá”. lol. (mondjuk nem mindig az…)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: