Miért jó a válság?
Nézzük azt a bright side-ot...
Always look at the bright side of life – félni egyáltalán nem jó. A recesszió valóban nem kizárólag könnyből és tragédiából áll, bár a hátrányokat könnyedén sorolja bárki: sok vállalkozás megszűnése, a drasztikus méreteket öltött munkanélküliség, a létbizonytalanság, a hirdetési piac válsága, a frankhitelesek szörnyű nehézségei, a szélsőségek megerősödése, a bűnbakkreálás, az országelhagyók számának növekvése… Nem könnyű ma kilépni a nagybetűs életbe, az egyszer biztos.
Persze minden relatív, még a válság is. Pont a pénzhiány miatt járnak jól azok, akik közterületen hirdetnek: a Stadionoknál tavaly még májusban is találtam újévi koncertre invitáló plakátot, erősítvén a Mága-brandet (tessék, ő is harmincas, fiatal). Nyilván senki nem volt, aki megvette volna ugyanazt a hirdetési felületet, eltávolítani pedig költségesebb lett volna, mint a szerződés lejártakor lemeszelni a reklámot. Szóval most sírás, kesergés és félelem helyett inkább összegyűjtöttem az okokat, amiért mi, húszasok és harmincasok is örülhetünk egy icipicit a recessziónak.
Sokoldalúvá és multifunkcióssá válhatunk, hála a széles körben szerzett tapasztalatoknak.
A válságnak köszönhetően rengeteg munkahely megszűnt, szinte mindenhol alaposan megnyirbálták a költségvetést. Általános tendencia, hogy csökkent a forgalom, ezért egy-egy munkakör már nem képes eltartani egy embert. Számos pozícióra tehát nem vesznek fel külön alkalmazottat, hanem inkább egy multifunkciós embert keresnek, aki képes és hajlandó az adott szakterületen belül több feladatot is ellátni. A könyvelő már nem csak könyvel, hanem logisztikai feladatokat lát el, tartja a kapcsolatot az ügyfelekkel, intézi az átutalásokat a cégen belül… minden területen egyre nagyobb az igény a sokoldalú, multifunkciós emberekre. Nekünk, huszonéveseknek nagyon fontos lehetőség ez arra, hogy belelássunk komplett munkafolyamatokba, kipróbáljuk magunkat több területen, tapasztaljunk és bővítsük szakértelmünk listáját. Mindez természetesen alkalmazottként és vállalkozóként egyaránt jól jön később.
Többen képzik magukat, mint valaha.
Az elmúlt két évben, 2009-ben és 2010-ben megdöbbentő mértéket öltött a felsőoktatásba jelentkezők száma – ez önmagában nem feltétlenül jó hír, az viszont már az, hogy összességében véve valamennyi létező képzési forma iránt is megnőtt a kereslet. “Ha nincs munkahely, addig is fejlesszük magunkat” – mondhatja sok fiatal, amikor kitöltik a jelentkezési lapokat. Pozitív hozadék, hogy a diplomások is választanak OKJ-s szakképzéseket, az érettségizettek és a szakmunkások is beneveznek egy-egy két-hároméves képzésre a későbbi lehetőségek reményében. A képzés önmagában véve nem garancia a munkaerőpiaci érvényesülésre, viszont lényegesen jobbak az esélyeink, ha több lábon állunk, és ott a nyitottság a fejlődésre.
A kényszer meghozza a kreativitást és a bátorságot.
Igen, kreatívabbak és bevállalósak is leszünk: akinek megszűnt a munkahelye, talán saját vállalkozással próbálkozik, amit azelőtt a biztonság illúziója miatt nem mert megtenni. Az üzleti vénával megáldott mázlisták figyelni kezdik, milyen hiánypótló szolgáltatásokra van szükség az átrendeződött piacokon: például jó biznisz talán közösségi médiakezelést és keresőoptimalizálást árulni ott, ahol a hagyományos hirdetési felületeket a Facebook és a Twitter váltotta fel.
Nagyon sok cég előre menekül.
Tény, hogy az elmúlt két évben nem kevés cég és hozzájuk kapcsolódó termék, szolgáltatás szűnt meg. Meglepő viszont, hogy nagyon sokan az “előre menekülést” választották. A médiacégek árbevétele csökkent, a nyomtatott lapok közül sok lehúzta a redőnyt a hirdetési piac válsága miatt – de szinte minden hazai kiadó (nem csak a nagyok!) megerősítette online portfólióját. Előre menekülnek, pedig szinte hihetetlen, mennyi ingyenes print lap és online felület született és újult meg az utóbbi időben.
A válság kedvez az innovációnak… és a(z energia) takarékosságnak.
Minden területen szükség van költségcsökkentő és hatékonyságnövelő eszközökre és módszerekre, ezért az innováció és az ökonómiai lábnyom csökkentése fontosabbá vált, mint valaha. Ez két nagyon fontos dolog, ami válság utáni életünkre (reméljük, megérjük) is pozitívan hat. Nézzük először az innovációt: az élelmiszeriparban például óriási téma a csomagolás kérdése, hiszen naponta százezrek halnak éhen, míg a világ másik felén sok száz tonna élelmiszer romlik meg szennyező metángázt kibocsátva magából. Az, hogy a táplálék minimális vesztességgel messzire juthasson el, fontossá vált, ezért többen dolgoznak új megoldásokon, mint eddig bármikor. Közben az élelmiszer-protekcionizmus erősödik, többen választanak helyit, mint azelőtt (szerencsés esetben, Magyarországon azért vannak gondok), ami szintén fontos környezetvédelmi szempontból (állítólag az a jó, ha olyat eszünk főként ami 100 kilométeres körzetünkben megterem). Összességében véve spórolunk a termékekkel és magával az energiával, aminek kellemes mellékhatása, hogy az ökológia lábnyomunk is kisebb lesz. Bónuszként 2009/10-ben rengeteg cég tette le a voksot a fenntarthatóság mellett.
Nem mondom tehát, hogy bontsunk pezsgőt, ha beüt a krah, viszont egyre inkább látom, hogy a válság mindig arra nevel minket, hogy mi az, ami hiányzik, mire van – és nincs – szükség. Ez pedig nem feltétlenül rossz dolog: sőt…
*kérem szépen, ne tessenek leütni teniszütővel rögtön, maximum a cikk elolvasása után.
Eszter's Offtopic 
én most csak magánban angoltanítok, eredetileg félgőzzel terveztem, mert egy csomó más dolog van folyamatban, de állandóan jelentkeznek órára és sokszor nem tudok ellenállni. Szóval én is megerősítem a növekvő tanulási szándékot. Pláne, hogy sokan a nyelvek tudásában látják a kiutat. Én nem bánom ;)
Érdekes, erre nem is gondoltam pont most… már ezer éve nem tanítok. De tény, hogy most sokkal többen jelentkezhetnek nyelvórákra, mint azelőtt. Ez jó, mert nyelvtudás tekintetében azért eléggé hátul állunk a listán (Európában konkrétan csak a britek vannak mögöttünk, de ők megtehetik :)).
És ráadásul több olyan, aki régebben nem is gondolt a nyelvtanulásra. Régebben mindig akadt 1-2 40 fölötti, aki nulláról kezdi, most pedig ők vannak többségben. Vagy nulláról, vagy ezer éve nem tanultak, de most megint szeretnének. Nem csak nálam van így, hanem több volt csoporttársamnál is megszaporodtak a nulláról kezdők, akik nem csak a diplomához szükséges rosszat látják a nyelvvizsgában :)
A válság tagadása bűn? Válságtagadó vagyok.
Minden negatívuma és a jajgatások ellenére én is inkább előre nézni szoktam, mind egy helyben “ríni”… és azon kattogni, hogy MINDMEGHALUNK…
Világszemléleti kérdés, hogy válságos időkben miként “működünk”. Azt pl. megfigyeltem magamon, hogy sokkal jobb az íráskészségem a jéghideg szobában, sállal a nyakamon, sapkával a fejemen és éhesen sokkal kreatívabb vagyok – persze kajálás után, amúgy is van egy fiziológiás pangás….
A nyelvtanulás és más, új készségek fejlesztése fontos, hogy jobban “el tudjuk adni magunkat” majd a munkaerőpiacon, ha megint felerősödik a kereslet – és megfogalmaztad a jelszót – multifunkcionális munkaerőre, akik sok mindenhez értenek. *saját példa, hogy munkakörömben bolti eladó, rakodó, takarító, könyvelő, marketinges, beszállítókkal és vásárlókkal diskuráló emberke vagyok. Mindezt a számítógépes tudásom tette lehetővé…
A “jó pap holtig tanul” szellemében pedig megyek és nézek egy kis english sorozatot felirat nélkül :)
1. A mostani válságban a pénzügyi vagyon fele eltűnt, ami rálértéken akkora érték, mint amennyi az 1929-1933-as válságban. Ez bizony kevesebb költés, kevesebb jövedelem, kevesebb munkahely, kisebb biztonság. Szinte mindenkinek.
2. A világ válság nélkül is folyton változik és az jár jól, aki igazodik a változásokhoz. (Még inkább aki csinálja azokat.)
3. Sajnos kevesebbeknek telik nyelvtanulásra is és az óradíjak is lefelé mennek.
4. Bárki rájöhet, hogy nyelvtudás nélkül nehezebb érvényesülni. (Csányi Sándor is 45 éves kora körül tanult meg angolul.) Na és most már csak egy világnyelv van, míg 25 éve még több ácsingózó volt erre a szerepre.(Egy németül és angolul tudó magyar fizikus nem tudott oroszul és franciául tudó, azonos szakterületen mozgó bolgár kollégájával szót váltani egy kongresszuson.)