A Legfelsőbb Anyaítélő Bizottság eldönti, ki mikor, hogyan szülhet?
A kis jövevény mamáját is faggatják?
Az ember néha már azt hinné, létezik valahol egy Legfelsőbb Anyaítélő Bizottság, ami komplex és átfogó vizsgafeladatok segítségével felméri, ki jogosult arra, hogy anya legyen (igaz, néha azért ők is mellé faragnak, amikor például ideális kontextusból érkező, megfelelő korú, foglalkozású, családi állapotú és nemi orientációjú anyuka darabolja fel, dobja a kukába, veri agyon a gyerekét, vagy tökéletesnek vélt apuci molesztálja, zaklatja, terrorizálja, nyomorítja meg a porontyot). Péterfy Bori például kap egy kettest, mert 42 múlt, Fehér Anna nem is jöhet vizsgázni, mert idén lesz 53, Lily Allen pedig túl szeleburdi és hisztis, meg is érdemli tehát, hogy elvetélt, akárcsak Amanda Holden, aki a hetedik hónapban veszítette el kisbabáját – neki például az a bűne, hogy túl karrierista és törtető, most majd talán magába száll egy kicsit két brit megasztár zsűrizése között. Még leírni is fáj ezt a sok sületlenséget, pedig megtette rajtam kívül több ezer ember, akik ráadásul velem ellentétben még komolyan is gondolták mindezt. Ők már aztán csak tudják, pláne, hogy soha nem váltottak egy mondatot sem az érintettekkel. Meg egyébként is.
Biztos vagyok abban, hogy mindenki, aki a másik ember élete fölött ítélkezik, valójában tele van komplexusokkal és bizonytalansággal. Józan ésszel jól tudom, hogy bármiről is legyen szó, a társadalom adott rétegének tükre nem torzításoktól mentes kép, ezért mások véleménye helyett a saját és szeretteink lelki békéje és fizikai biztonsága kerüljön mindig az első helyre. Tudom, hogy nincs ember, aki rajtunk kívül tudhatná, kik vagyunk és mire lehetünk képesek – és sokszor még nekünk sincs fogalmunk minderről. Mégis. Mégis felháborít, bosszant és fáj, hogy az előítéletek éppen azon az életterületen a legerősebbek, ahol (talán egyedülálló módon) pontosan a feltétel nélküli szeretetnek kellene mindent felülírnia. Mert hol máshol létezhet feltétel nélküli szeretet, mint a mindannyiunk számára legelemibb, legmélyebb, legmeghatározóbb anya-gyerek kapcsolatban, ami életünk alfája és omegája? Hol máshol van az a pont, ahol a világ összes létező teremtménye összekapcsolódik, mert mindannyiunkat apa nemzett és anya szült, és mindannyian – a rovaroktól az elefántokig – az életadás misztériumával tudjuk a legtisztább formában tovább vinni mindazt, ami a miénk?
Bő két hónapja már, hogy az itt is ismertetett és nagy port kavart levelezgetés keretében egy hajdani barát, távoli családtag voltaképpen a pofámba vágta, hogy én például nem vagyok igazi nőanyag és szerető anyának való, mert szerinte én kvázi karrierista-pénzhajhász-deviáns-partyanimál vagyok. Úgy. Milyen alapon mond ő ilyet, amikor kb. 12 éve nem beszéltünk bizalmasan, és évente kétszer találkozunk családi eseményeken? Mi jogosítja őt arra, hogy megmondja, én milyen vagyok? Ja, hogy ő hord magassarkút és balettcipőt, én meg a sportcipőt, bakancsot szeretem. Formázza-szárítja a frizuráját, én meg nem foglalkozom ilyesmivel – mi több, még műrasztát is fonok be néha. Ötvenféle ételt tud elkészíteni, én meg csak négyet. Tizennégy-húsz éves kora között szétitta-baszta a világot, ma pedig már bottal sem lehet kiverni a tévé elől, míg én szeretek kirándulni, a természetben lenni, és két-három havonta nagyobb társaságba megyek. Ő introvertált, flegmatikus, én meg szangvinikus vagyok – az extrovertáltban nem lennék biztos. Számítanak ezek a dolgok? Nem.
A jó szülő az én olvasatomban gondoskodó, figyelmes, toleráns, szeretetteljes, de semmi esetre sem áldozza fel az életét és nem dolgozza halálra magát. Fegyelmezett, ezért határozott kereteket állít fel és tudatosan mutat egy értékrendet, de meghagyja a kis utódoknak a döntés szabadságát, az erőszak pedig nemhogy fizikai, de lelki szinten sem merül fel. Ha egy szülőnek áldozat otthon maradni a gyerekkel hároméves koráig, akkor minden bizonnyal nem kész a szülői szerepre: ez nem áldozat, hanem ajándék (ettől függetlenül az idő még az ő számlájára dolgozhat). Ezen felül viszont teljesen mindegy, ki hány éves, mennyit keres, hányan ismerik a nevét, hogyan hordja a haját, mit kedvel a szexben, milyen ártalmatlan kedves időtöltéseknek hódol – ezektől a dolgoktól ugyanis még soha senki nem lett jobb vagy rosszabb anya… vagy akár ember. Mégis miből gondolja a Legfelsőbb Anyaítélő Bizottság, hogy eldöntheti, ki milyen motivációból, mennyire megalapozott kontextusban alapít családot vagy éppen dönt a gyerektelenség mellett?
Eszter's Offtopic 
A fő, hogy az ember tudja, neki miért és hogyan lesz a jó. Ha nagyon szerencsés, akkor a megfelelő időben lesz mellette egy megfelelő ember, akinek szülhet, és akkor a meggyőződései szerint nevelheti a gyerekét. Vannak nyilván univerzális igazságok (nem bántjuk pl. a gyerkőcöt, nem hanyagoljuk el), de rengeteg dologban van választási lehetőség.
Szóval lehet, hogy én nem 52-53 évesen akarnék szülni, vagy akkor már nem vállalnám be, de Fehér Annának hajrá, egészséges gyereket kívánok neki.
Nos, én már Péterfy Borin is meglepődtem, hogy nem siette el a dolgot, de nagyon megdöbbentett az a rengeteg indulat és gyűlölködés, ami az ország közvéleményéből kiszakadt. És ez tényleg független attól, hogy én személy szerint mit tennék hasonló helyzetben. Eleve bármi miatt ennyit gyűlölködni hogy lehet (100 kommentből 80 durván sértő, személyeskedő, alázó), pláne egy ilyen komplex, bensőséges, személyes dolog kapcsán, mint a családalapítás, gyermekáldás.
Körülbelül egy hete bukkantam én is egy főcímre a témával kapcsolatban. Egyrészről bátornak tartom, amiért ilyen érett korban is hajlandó gyermeket vállalni, egész biztos sokat próbálkoztak és fontos nekik. De, (és akkor tessék besorolni a gonoszok közé) egy rakás olyan kérdés is felmerül, amelyeket puszta jó szándékból nem lehet az asztal alá seperni, például, hogy ha minden jól is sül el a kockázatok ellenére a gyermek mire betölti a 18-at (kvázi nagykorú), addigra az anya eléri a hetvenet! Egyértelmű, hogy a szülők kora okán számítani lehet arra is, hogy valamelyik meghal időközben (annyi nyavalya van a világon és egyre fiatalabb korban jelentkeznek már), még mielőtt önellátóvá válna (én 24 évesen is anyám nyakán lógok mert a fizetésem nem elég egy saját lakás kifinanszírozására), annak milyen következményei lennének? Talán túl aggodalmaskodó vagyok, talán túl szőrszálhasogató és túl előrelátó, számító….
*pl. az Index hozzászólásaiban is, akármennyire is puritán és sértő a megfogalmazás, ha jobban leszűrjük, akad ott is pár értelmes komment, ami az enyémhez hasonló aggályokat vet fel az időskori gyermekvállalással kapcsolatban.
Itt talán nem is a arról van szó, hogy a társadalom és az “Anyaítélő Bizottság” határozná meg, hogy mitől jó anya a jó anya… az inkább minőségi mint mennyiségi (pl. a éveinek számára való teintettel) kérdés és nem is kötődik a életkorhoz ez a jelző. Itt az anyatermészet és a női test viszonyáról van szó (hisz van aki már ilyen korban klimaxba kerül) és arról és hogy milyen kockázati tényezők játszanak majd szerepet az utód életében, miután világra jött….
Well, tényleg nem akarom ezt a posztot az érett korú színésznő esetére kihegyezni, mert ő csak egy gondolatot indított el bennem, akárcsak a Daily Mail-olvasók kommentjei Lily Allen és Amanda Holden esetére. Tény, hogy vannak reális kockázatok a különféle, átlagostól eltérő esetben (márpedig 53 évesen szülni statisztikailag semmi esetre sem átlagos), de nem mindegy, ki milyen hangnemben, szándékkal terjeszti ezeket elő. aZ ÍTÉLKEZÉS ÉS A GYŰLÖLKÖDÉS MÉRGEZŐ, NEm csak arra, akit a szavak sújtanak. Persze, én is meglepődöm a különféle sajátos eseteken, de azért jó egészséget kívánok hozzá az érintetteknek.
Most kezdek visszatérni a “blogvilágba”, és így értesültem erről az egészről Temptynél és itt Eszternél is.
Már Temptynél is leírtam, de gondoltam itt is elmondom amit gondolok.
Felháborítónak tartom, hogy ebbe bárki beleszól, és egyetértek Eszterrel.
Mi több, tessék, én vagyok itt az élő példa arra, hogy az idős szülők gyermekének mennyire jó vagy rossz. Az apukám 56 éves volt amikor születtem. 6 hete veszítettem el, 23 vagyok. Nagyon rossz, de ettől még nevetséges lenne azt gondolni, hogy nekem egy fiatalabb apával bármitől jobb lett volna. Ez nem lényeges. Volt 23 csodálatos évem vele, amit semmire sem cserélnék el. Az a szeretet és bölcsesség amit átadott, nem hasonlítható össze más indokokkal. Neki 56 évesen alakult úgy az élete, hogy gyermeke született, és szerintem jó, hogy úgy alakult…
Honnan van joga megmondani bárkinek, hogy Fehér Anna gyereke majd nem ezt fogja érezni… A világ elég undorító tud lenni. Nem tudják az emberek, hogy mit kezdjenek jó dolgukban.
Ismerek én is több olyan férfit, aki ötven-hatvan között lett apa (újra, vagy először). És? Megfiatalította a gyermekáldás, jobban kezdett figyelni magára, és óriási türelemmel és bölcsességgel nevelte a porontyot. Ráadásul sajnos az életkor nem garancia az egészségre és a szerencsére, ha így lenne, nem halna meg senki 90 év alatt. Örülök, hogy leírtad a személyes tapasztalatodat!
1 Szonja a gyermek valószínű 18 éves korára félárva lesz, de ez még mindig jobb mint ha nem is létezne.
2 Aki felnőtt korára bírónak képzeli magát annak miért kell a véleményére adni? (fórumozók 80%?!)
3 Akira kéne a gyerek mert különben fölöslegesen fizetek a nyugdíjpénztárba.
(nem érdekel honnan jön csak minél jobban iskoláztassák, értelmes legyen, és majd fizesse a nyugdíjamat) Itt már 2011-ben nem -csak- a minőség számít hanem a mennyiség is, mert az én korosztályom jó ha -ha így folytatódik- kb 90 évesen fog nyugdíjba menni! Kérlek gondolkozzál felelősségteljesebben.
elírtam nem Szonja
…szeretnék hozzászólni…de valahogy úgy érzem jobb ha nem…
Szerintem ez magánügy… Ebben a világban már az is csoda, hogy valaki egyáltalán akar szülni, hogy miért vállal babát idősebb korában, talán mert vágyik az anyaságra…
Joga van hozzá, a felelősségével bizonyára jobban tisztában van mint bármely huszonéves, és nem ő az első és nem is az utolsó aki 50 felett szül..
ekkora port kavarni egy ember döntéséből azért mert közszereplő…hehe… bezzeg abból nem kavarnak port, hogy a sötétkékek még 60 évesen is odavágnak kettőt, ki ne fogyjon az állomány.. :)
Legyen Annának egészsége és boldogsága , és tuti, hogy ő nem dobja fel a talpát 60 évesen mert lesz miért élnie,ellentéteben azokkal, akiknek semmi örömük nincs az életben, hacsak nem az, hogy azt keresik, hogy lehet fájdalmat generálni mások életébe…
Így van!
Ahogy tapasztaltam, az internetes kommentelők zöme főleg a nagyobb oldalakon, a legtöbb dologhoz agresszív mindentudással viszonyul – bármiről is legyen szó, mindig úgy osztják az észt, hülyézik le a posztolót, vagy a cikk íróját, mintha ők mindenhez értenének, és az ő életük tökéletes lenne. Nem csak az anyaság témájában van ez így, hanem úgy általában bármiben.
Véleményem szerint, ahogy Tücsök is írta, teljesen magánügy, hogy ki mikor vállal gyereket. Ő fogja felnevelni, neki kell eltartania, az ő gondja lesz, tehát a kérdésben neki kell döntenie. Tény, hogy sokan ezt a döntés előtt nem gondolják át, és én személy szerint, elnézve a gyerekeket, úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan nő szül, akinek rohadtul nem kéne. Változatosak az okok, ez lehet lelki, anyagi, egyéb, de túl sok olyan elhanyagolt, lelkileg már kiskorában megnyomorított gyereket látok, akinek bizony jobb lett volna meg sem születni. Durva leírni, de ezt gondolom.
Ennek ellenére még mindig az a legjobb, ha minden nő maga dönt ebben a kérdésben, jól vagy rosszul – az ő élete. Lehet, hogy a gyerekét is elcseszi vele, de ez van, ilyen az élet. Mert külsős szemmel valóban nem lehet egyértelműen megmondani, hogy kiből lesz jó anya. Ha látod a 19 éves, szegény családból jövő, rendkívül alacsony intelligenciájú, felelőtlen tanítványodat, aki a nyolc hónapos terhesen is napi két csomag cigit szív, iszik, és végül koraszül, mert a pasija féltékenységből egy veszekedés során úgyszólván kirugdossa belőle a gyereket, akkor nyilván nem túl sanszos, hogy abból a gyerekből felnőve egy egészséges, boldog személyiség válik majd. De esély mindig van, az emberek változhatnak, beleszólásod meg nincs, max. magadban gondolhatsz, amit akarsz.
Lehet persze máshogy is hozzáálni, de ez science-fiction. Érdekes dolgoról olvastam Raana Raas alias Görgely Etalka Csodaidők című, szerintem nagyon jó sci-fi regényében. Az egyik általa leírt társadalomban a gyerekvállalás “nem jog, hanem lehetőség” – azaz nem vállallhatnak gyereket az alacsony érzelmi intelligenciával rendelkezők, az értelmi fogyatékosok és a bűnözők. Ez a társadalom azonban rendelkezik olyan szintű tudással és olyan módszerekkel, amellyel szinte tökéletesen belelátni az emberekbe, és valóban biztosra meg lehet mondani, hogy ki az, aki nem alkalmas arra, hogy gyereket neveljen. Ilyen módszerünk azonban nekünk nincs, és nem is hinném, hogy valaha lesz, így marad a teljes demokrácia, annak minden hibájával és előnyével. Nem tökéletes a rendszer, de jobbat még tényleg nem találtak ki.
Engem ledöbbent ez a hisztéria. Eddig is voltak, akik későn, akár “nagyon” későn szültek nagyon várt gyereket, és általában nem az ő utódaik lettek szerencsétlenek, elhanyagoltak, deviánsak.
Susan Sarandon pl. 41 évesen szülte az első, 47 évesen a harmadik gyerekét, mind egészséges, elégedett fiatal. 1993-ban 47 évesen szülni semmivel nem lehetett kisebb “botrány”, mint most 52 évesen, akkor ugyanis a 30 feletti kismamákat is öregnek tekintették, nemhogy a 35-40 éveseket, akik most már nem számítanak ritkaságnak.
Az is érdekes, hágy önjelölt genetikus van a fórumokon, akik nagy szakértelemmel kifejtik, mennyire nem alkalmas egy idősebb nő teste, petesejtje a terhességre, milyen kockázatokat rejt a dolog. Sajnos, nem találom azt a pár hete olvasott anyagot, mely az egyik orvosi honlapon jelent meg, és érdemes lenne a botcsinálta genetikusok figyelmébe ajánlani. A cikkben arról írtak, hogy két ugyanolyan korú nő genetikai örökítő anyaga között akkora különbség lehet életképesség, egészség szempontjából, mintha 15-20 év lenne köztük. Azaz, az idősebb anya életkora legfeljebb csámcsogásra jó a csámcsogni vágyóknak, laikusként valójában nem ítélhetik meg, mennyire felelősségteljesen vállalkozott a terhességre az általuk “szakértő módon” felelősségre vont nő.
Köszönet a kommentekért, kedves mindenki!