Mi leszek, ha nagy leszek?

Játszani hívott Marcsi, némi késéssel el is készítem a házi feladatot. A fogalmazás címe: "Mi lennél, ha nagy lennél?" Előttem a papír és a toll, de csak nem akarnak gyűlni a sorok. Nos, nehéz helyzetben a zsűri, mert igazából az lettem, amit nyolcévesen elterveztem és beírtam mindenki emlékkönyvébe, és nem is szívesen dolgoznék más területen - ez azonban egy rendkívül rövid és unalmas poszt lenne, ezért eleresztem kicsit a fantáziámat.

A főcél mellett persze az elmúlt két évtizedben más fantáziaképek is felderengtek elmémben, ezek közül választanék most néhányat.

• Zenész, művész

Álom: Gyerekkoromban sajnáltam, hogy nincs zenei tehetségem, mert máig szentül hiszem, hogy a zenével sokkal több mindent ki lehet fejezni, mint a szavakkal. Elképzeltem, hogy zseniális és egyedi művész vagyok, járom a világot és megváltoztatom az emberek életét színpadi produkciómmal. Százezrek kapcsolódnak kreatív energiáimhoz, én pedig át tudom adni magam a határok nélküli alkotás gyönyörének. A zenét nem lehet félreérteni, legrosszabb esetben nem fogadja be a fül – tehát feloldódhatok valamiben, ami sokkal nagyobb nálam, közben pedig kapcsolódom a teljes emberiséghez is.

Valóság: Valójában a zene, csakúgy mint a legtöbb művészet olyasfajta szubjektív élmény, aminek terjesztése és értékesítése egy sor rajtunk kívülálló, meghatározhatatlan tényező függvénye. Létezik slágertan és showbiznisz-ismeret, amit kitanulhatunk, de soha nincs garancia a megélhetésre: én pedig stabilitásra vágyom, azért az eseteges pénzforrások soha nem vonzottak. Lehetsz milliárdos, de éhen is halhatsz művészként – láttam épp elég példát, amikor a hírnév tragédiát hozott vagy a sikertelenség küldte a padlóra a művészt.

• Haditudósító, nemzetközi gigatévé – CNN, ABC – lótifuti főmunkatársa, oknyomozó újságíró

Álom: Ott lenni, megnézni, feldolgozni, megmutatni, átadni – többször is eljátszadoztam a gondolattal, milyen izgalmas lehet OTT LENNI AHOL A DOLGOK TÖRTÉNNEK, ráadásul az erkölcsi győzelem biztos tudatában, hogy mindezt az emberiségért teszem.

Valóság: Egyrészt elborzaszt a vér és az erőszak, így nem biztos, hogy lelkileg épen ki tudnék jönni egy-egy éles szituációból. Másrészt a háborúról, természeti katasztrófáról és egy egyéb rázós helyzetekről tudósító munkatárs a helyszínen mindenki ellensége: amolyan magzatburokban hintázó kéjturista, aki tőkét épít ártatlan emberek nyomorából. Végül pedig, a legnyomósabb indok, amiért nem a BBC-nél vagyok épp gyakornok és egyetlen mexikói drogkartellbe sem épültem még be: egyszerűen nem az a karakter vagyok, aki szereti, ha arcába rohan az élet. Szeretek csak úgy “lenni”, elszöszölni a kis dolgaimmal a zárt ajtó mögött, és egyáltalán nincs ínyemre a publicitás és a stresszfűtött élet. Ez a munkakör ugyanis nem elsősorban az újságírásról, hanem a szervezésről, menedzseri feladatokról és egyfajta elvont misszióról szól, amivel nem tudok azonosulni.

• Embermentő önkéntes Afrikában, humanista ellenállási szervezet aktív tagja

Álom: Amikor óvodásként és kisiskolásként először hallottam a történelem különféle nagy népirtásairól, újra és újra eljátszottam a babáimmal, hogy bátor és erős ellenálló vagyok, aki megmenti az ártatlan lakosságot az elnyomó, gyilkos túlerő embertelenségeitől. Volt idő, amikor kimondottan dühített, hogy nem születtem olyan történelmi kontextusba, ami azonnal lehetővé tenné, hogy megmentőként lépjek színre – akár életem árán is.

Valóság: Aztán felnőttem. Még mindig humanista vagyok, de már tudom, hogy már az is nagy dolog, ha az ember az alapdolgok szintjén ki tud állni fajtársai mellett. Ráadásul semmi olyasmihez nem értek, amivel hasznossá tudnám tenni magam egy tűzvész pusztította afrikai menekülttáborban – ezért inkább marad a képletes örökbefogadás (egy kislány, Peruból), az 1 százalék megfelelő helyre juttatása és a kisebb pénzadományok humanitárius szervezeteknek (Baptisták és Vöröskereszt).

• A természet gyermeke egy kis erdei házban a hegy tetején, tóval a kertben, szőlőtökékkel és búzafölddel a völgyben…, aki bevételeire független kreatívként tesz szert

Álom: A felsoroltak közül ez az, ami természetesen a hosszútávú célom. Szeretnék a Mátrában, a kedvenc helyeim valamelyikéhez közel egy szép házat, kerttel, tóval, paradicsomi környezetben, ahol kreatív szabadúszóként és nem konkrét kiadóhoz kötött íróként alkothatok – ugyanakkor kevesebb, mint egy órányi útra a főváros, ha épp dolgom van vagy nyüzsgésre vágyom. Pest belvárosában egy minigarzon is az enyém, amit hol kiadok, hol használok – attól függően, mire van épp szükség. (Remélhetőleg lesz egy lányom/fiam/mindkettő, akinek majd jól jön később egyetemi tanulmányai során a kéró: én egy vödör pénzt költök albérletre.)

Valóság: Reméljük, összejön. Az előző tíz év terveit többé-kevésbé hoztam, a következő tíz év a fentiek megvalósítása köré épül majd – indul, ha betöltöm a harmincat.

Fontos, hogy a gyerekkori fantáziák még az útkereséshez tartoztak, utána pedig jó ideig nem vettem a fáradságot, hogy megismerjem magam, és feltérképezzem, mit is akarok. Fontos számomra a szabadság, a stabilitás, a harmónia, a szépség és a nyugalom, ugyanakkor a kreativitást, spontaneitást és a szellemi kihívást igénylő feladatok kötnek le leginkább.

Most pedig átadom a stafétabotot mindenkinek, aki szeret játszani: mi lennél, ha nagy lennél? És legfőképpen: mi leszel?