Aktuális

Tényleg: miért akar mindenki pszichológus lenni?

Nem csak Woody Allen neurotikus

Miért akar mindenki pszichológus lenni? - teszi fel a bennem is régóta bujkáló kérdést a hvg.hu. Valóban: a tanácsadó rovatunkba minden héten legalább tíz tini ír, aki lélekbúvárként szeretne elhelyezkedni a nagybetűs életben. Honnan jön ez a rengeteg pszichodoki-aspiráns? Választ a kérdésre azonban a cikk sem ad: megtudjuk, hogy a pszichológusok sokat tanulnak, keveset keresnek, ráadásul a szakmai megbecsültség is alacsony. Akkor mégis... miért? Ahogyan a világ változik, úgy kapnak új testet a tiniálmok is. A friss kutatások egytől egyig arról számolnak be, hogy míg az ötvenes-hatvanas években születettek a világot akarták megváltani tinédzserként, addig az X-generáció tagjai hírnévre vágynak: ők azok, akik beköltöznek a Való Villába pusztán "az élményért", anélkül, hogy a 40 milliós nyereményért küzdenének. Mi a helyzet a legfiatalabbakkal? Nos, a statisztika szerint az Y-generációt elsősorban a pénz érdekli. Ők nem akarnak forradalmat kikiáltani és életet menteni, nem vágynak országos népszerűségre és tizenöt perc hírnévre sem: ehelyett inkább a magas bevétel, valamint azzal járó státusz és kényelem mozgatja őket.

Ehhez képest talán ellentmondásosnak tűnik a tény, hogy még soha nem volt olyan népszerű a pszichológia szak, mint az elmúlt években – a folyamat már jó ideje tart, már tíz évvel ezelőtt is többszörös túljelentkezésről beszélhettünk. A felvételi pokoli nehéz, az Atkinson-könyv rendkívül vastag, a képzés méregdrága, a tanulási folyamat évtizedekig tart, az előrejutás lassú, a munka testileg és lelkileg egyaránt megerőltető, a bérezés pedig finoman szólva is alacsony. Nincs itt semmilyen ellentmondás, kérem szépen: egy olyan kontextusban, ahol a pénz került a dobogó legfelső fokára, mindig feléled egy tömeg, akik a lélek dolgai felé fordulnak. A nyugati kultúrában pedig a pszichológia a spiritualitás egyetlen tudományosan elfogadott útja: sehol máshol nem tesznek kötelezővé 500 óra önismereti foglalkozást, mély és komplex belső elemzést, léleklétrát a teljesség felé… kizárólag a pszichológia-szak marad, ha a húson túl akarjuk megérteni magunkat és a világot.

Nehéz megmondani, jó-e ez az út: egyfelől világos, hogy nincs szükség annyi pszichológusra, ahányan erre a pályára vágynak, másrészt viszont talán a törtetés közepette befelé forduló újgenerációs réteg átsegítheti társadalmunkat az értékválság időszakán. Mégis, újra és újra eszembe jut: nem lenne talán sokkal könnyebb, ha a mentálhigiénia már a kezdetek kezdetén fontosabb szerepet kapna életünkben? Ha önismereti tréningek és pályaválasztási orientációt segítő foglalkozások már az általános iskola első évétől lennének, egészen érettségiig? Önmagunk elől nem menekülhetünk, és minden egyéb csak azután jön, hogy már tudjuk, mi kik vagyunk…

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

10 hozzászólás Tényleg: miért akar mindenki pszichológus lenni? bejegyzéshez

  1. A klasszikus tudományok mellett olyan ismereteket és módszereket is kellene már általános iskolás kortól tanítani, hogy mit együnk, hogyan vásároljunk, kezeljük a pénzünk, éljünk, tervezzünk, gondolkodjunk. Így ugyanis előbb-utóbb, többé vagy kevésbé hülyét csinálnak belőlünk. Vagy magunk magunkból.

    • Anno nálunk a gimiben az egy évvel felettünk járóknál megpróbálták a kölyköket 13 évesen arra nevelni, hogy ne dugjanak felelőtlenül fűvel-fával meg egyéb ilyen dolgokra “Családi életre nevelés” tárgycímmel.
      Fél év után abbamaradt, gondolom mert rájöttek, hogy
      a, 13 évesek esetében a 90es évek végén talán kicsit mélyen mentek a témába
      b, már akkor is dívott a Bravo-IM mánia, és a kölykök alaposan kiműveltek voltak
      c, a tanárok féltek beszélni a témáról úgy ahogy azt kellett volna, csak kerülgették amolyan porzó-bibe hasonlatszerűen.
      Mivel más és más családból jön minden gyerek, ez azért nehéz kérdés – mármint a mindennapi “praktikák” megtanítása, mert nekem 13 évesen volt olyan osztálytársam, aki életében még tojást nem tört fel és pl. az olyanok mint én, akik rá voltak kényszerülve, hogy többféle ételt el tudjanak készíteni ennyi idősen, vagy akár ha anyuka kinn hagy egy cetlit, akkor felelősségteljesen bevásároljanak róla.
      És azok, akinek köze nem volt hozzá, azok rendszeresen kiröhögték a rákényszerülteket. Inkább ezt kellene valahogy javítani, hogy ne legyenek ilyen mély társadalmi ellentétek, nem feltétlen mondjuk magyar-cigány közt, hanem magyar-magyar közt sem.
      No meg az önértékelést, önelfogadást. Mert lassan kikészít, hogy minden 13 körüli lányismerősöm ugyanolyan tükörbe vakuzó, seggkitolós, minden szögből felfelé néző képeket csinál magáról tömegével. Mert ha nem, hát nincs az osztályban presztizse, ő lesz a sarokba űzött szürke senki.

  2. Szerintem ebben sokszor az is benne van / lehet, hogy a tinik nem ismerik igazán egy-egy szakma “hétköznapjait”, illetve hogy mi van mögötte, ugyanakkor – a fenti pszichológusos példánál maradva – vonzónak tűnhet az önálló, viszonylag kötetlen munka lehetősége.

    Kedvencem ilyen szempontból az “én-HR-es-szeretnék-lenni-mert-szeretek-emberekkel-foglalkozni” jelenség is.

  3. Valószínűleg ha a mentálhigiénia szerves részét képezné az emberek életének már gyerekkoruktól fogva, nem fogalmazódna meg annyi pályát választó fiatal fejében, hogy pszichológus akarjon lenni, viszont ahhoz, hogy ez létrejöjjön, több évtizednek kell eltelni a mostani társadalomban (itt Keleten). Úgy tűnik tehát, hogy a belső értékválság megoldásának legkönnyebb módja a fiatalok saját logikája szerint az, hogy pszichológussá váljanak és így oldják meg saját lelki krízisüket. Az, hogy ez nem a megfelelő megoldás csak később, megfelelő (élet)tapasztalat után fog csak körvonalazódni az egyénben…Megjegyzem csendben, hogy sajnos. Viszont, ahogy Csernus is sokszor hangoztatja, ez a mostani generációs krízis az előző generációnak a sara, hiszen a szüleinknek is nagyrészt alacsony az érzelmi intelligenciája és mi ezt a viselkedésmódot, befelé fordulást, elfutást a problémáktól egy az egyben lemásoljuk és ezzel és tökéletesen egyetértek. Kiegyensúlyozott példát látva egész gyermekkorunkban segített volna számunkra is integrálni a megfelelő viselkedésmódokat és ezzel fokozatosan kifejleszteni a megfelelő érzelmi intelligenciát.

  4. Azon kívül, hogy hibásak a mai gyerekek, a mai felnőttek meg egy csomó minden másra rá lehet ezt mondani, a közöny az ami még igen nagy szerepet játszik. A legyintések, a nemtörődömség. Azt mondják a tinik értékválságban vannak. És ennyi. Ez mindig elhangzik. És legyintenek. Példát továbbra sem adnak becsülendő értékekről, mert az nagyon megterhelő. Mind szülői részről, mint tanári részről. A gyereket nem az iskolába kerülve kell elkezdeni nevelni, nem a tanár dolga lenne, illetve nem csak. Azonban a tanár sem tud ezzel mit kezdeni, még ha próbálkozik is, belefásul a 100. beszólás után. Persze nem minden gyerek érdektelen, de ott meg több a hangoskodó.
    Mondok egy példát. A nagyfiam nagycsoportos óvodás. Van a csoportjába egy igen agresszív kisfiú, akinek mindennap elmondják minimum tízszer, hogy mennyire rossz kisgyerek vagy és hogy te ezt meg azt nem tudsz megcsinálni (tényleg agresszív gyerek, és nem úgy viselkedik ahogy kell, megérdemli-e a folyamatos lenézést? 5 éves). Előfordult már, hogy lerombolta a kisfiam várát, aki emiatt szomorkodott ugye, megmondta óvónéninek Az óvónéni azt mondta a fiamnak, hogy amikor elfordul az a kisfiú akkor rombold le te is azt, amit ő épített. El lehet ezen gondolkozni. Mire számítsak én, aki nem a bosszúállásra neveli a gyereket (persze azért tudja megvédeni magát) és mit várjunk attól a gyerektől, akit állandóan szekíroznak? Akire rámondják, hogy szar vagy az szarrá is válik.
    Ezt láttam az iskolában is. Iskolai szociális munka témakörben a mentális gondozásról írtam a szakdolgozatom. Első lesz az én fiam is idén. Igyekszem együttműködni a tanárokkal, az igazgatónővel, kisebb-nagyobb sikerrel. Alkalmazni nem fog senki, ha meg ingyen csinálom akkor hülyének néznek (a jogkör hiányáról nem is beszélve) – persze valójában egyik sem érdekel. Lehet elfogultnak nevezni, mert a saját gyerekem kapcsán kezdem gardírozni ilyen szinten a dolgokat, de legalább megkérdőjelezhetetlen okom van az “ottlétre” és senki sem mondhatja, hogy mit keresek én ott.

    • Ezen eltűnődtem ma délelőtt. Mostanában a virtuális térben nagyon sok otthonoktató szülővel találkozom, és kezdem megérteni a szempontjaikat (én persze több okból sem csinálnám, hiszem most, mikor még nincs aktualitása). Lehet választani Waldorf-óvodát, vallási sulit, Zsolnay-módszert meg miegyebet, de a lényeg az, hogy a pedagógusok egyéni szemléletmódján múlik minden, ami az iskola dolga. Azon, hogy konkrétan az az óvónő hogyan gondolkozik, viselkedik, milyen példát mutat, akihez a gyereked kerül. Az ő értékrendje mennyiben tér el a tiédtől… mert hiszen nem vonhatod kétségbe a gyerek előtt az érte felelős felnőtt igazát, különben elbizonytalanodik és nem hallgat rá. Nagyon nehéz. Régebben, amikor egy adott zárt, homogén közösség (nagyszülők, sógorok, tesók szülők mellett) nevelték a kicsi gyerekeket, ezek a kérdések (lásd: reakció a támadásra, bosszú) nem voltak annyira napirenden. Biztos felmerültek, mert a mama vérmérséklete más lehet, mint a dédié… de eleve a közös nyelv, közös vallás és a többi egyértelműbb irányt szabott, fix szabályokkal. Most minden viszonylagos… ami árnyalja a képet.

      Amiről viszont írtál az az, hogy otthon kezdődik a nevelés, mindegy, mi jön utána (óvoda-iskola vagy otthonoktatás, ugye). És ezt sokan elfelejtik, mondván “majd az iskolában megtanulja”, “azért van az óvoda, hogy ezt megtanítsa a gyereknek”. Nem jó hozzáállás…

      • Ezzel egyet értek, de pont azt mondom, hogy a szülő “fáradt”, túlterhelt, meg amúgy sem érdekli hozzáállás rendelkezik. És jó, ha van, aki nem. Azonban ha 10 szülőből csak 4 (vagy kevesebb) ilyen az nem biztos, hogy elég az “üdvösséghez”, mivelhogy a 10 gyerek közül is csak 4 (vagy kevesebb) lesz ilyen hozzáállással és nem biztos, hogy az a 4 gyerek mind erős akaratú (ha már csak az egyikőjük gyengébb jellem és enged, mert azt akarja, hogy befogadják oda a norma tisztasága).
        DE igazából ez mind mindegy – egy szinten, mert jó ezen elálmélkodni, elgondolkozni, a gyakorlat ne ad időt gondolkozásra (legalábbis nem túl sokat).
        A sokszínűségnek örülök, de nagyon haszontalannak tartom valamilyen szinten. Nagyon jó, hogy ennyi módszer van, de részemről sok esetben túlzó és felesleges (de ebbe most nem mennék bele én sem tudom igazán megfogalmazni).
        Azt otthoni neveléssel sem értek egyet. Eldugni a gyereket a világ elől? Úgy gondolom, hogy minden romlottsága ellenére ez nem hasznos egy gyermeknek sem.

  5. Nagyon érdekes téma, mert ha valóban igaz az Y generáció anyagiasság felé fordulása, akkor az egy részről nagyon szomorú, hosszú távon megnehezíti pont az egyén helyes önértékelését – ezzel szemben üdítőnek tartom a pszichológia iránti “keresletet”, mert az általad megfogalmazott pozitív irányba indulást sejteti. Fontosabb a belső mint a külső, vagy az időszakos sikerek.
    Kicsit talán második woodstock-nak is felfogható, hisz a háború áztatta térképen egyre több embert érint a “miért” kérdése, amikor a anyagiasság által vezérelt és motivált háborúk árnyékában kénytelenek vagyunk rájönni: semmi szükség a viszályra és békében több a lehetőség. Ennek fő komponense saját magunk belső megismerése, majd az egymásra való fokozott odafigyelés. Pozitív fejlemény, reméljük kitart! :D

    • Mert mit lát a gyerek? Adósság, számlatartozás (elég ha csak később van befizetve mindig minden), hitel. Ebből nem nehéz egy anyagiaskodó embernek felnőni.
      A béke. Úgy gondolom, hogy ezt az egyszerű emberek látják csak. A hatalmon lévő embereknek nem érdeke elesni a hozamtól, a profittól ésatöbbitől. Nem érdeke egy békés világ, mert az nem jó befektetés. Akkor jó, ha óriási áruforgalom van (élelmiszer, technikai cuccok és a fegyver ki ne maradjon). Tehát lehet az én vagy Te érdeked a béke, az “óriások” nem erre törekszenek. Csak nézz meg egy valóságsót – nem inkább ne nézd meg, scak olvasd el amiket Eszter írt – amelyben az állandó vita és konfliktus a menő. Ezzel ösztönzik a nézőket arra, hogy ez az élet: veszekedjél, kúrjál, hazudj, legyél kétszínű. (…)
      Elnézést az intermezzóért

  6. Adósságrendező hitel és Emese, utána jöhet Szandika egy ukrán kiskorúakat futtató éjjeli klubb rúdján pörögve online streamelve, és ha ennyi sem elég, akkor még mindig át lehet kapcsolni az országház élő közvetítésére, ahol sajnos nincs kiszavazó show…
    Tudom na, csak oly jó illúzióban élni, hogy a világ alapvetően jó :(

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Végre írtam a vonzás törvényéről, és ahogyan (nem) működik | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: