A legközhelyesebb interjúkérdések

Jó pár éve esett meg egy kedves – egyébként lelkes amatőr – ismerősömmel, hogy vidám hangulatú interjút készített egy külföldi fesztiválon a távoli földről érkezett underground zenekarral, majd fél óra után, az utolsó kérdések valamelyikénél véletlenül kiderült, hogy a csapatnak nem is jelent meg mostanában albuma, tagcsere sem volt az utóbbi időben, ráadásul nem perceken belül lépnek színpadra, hanem délután kettőkor játszottak szegények a tűző napon. Lassan megvilágosodott ekkor a kolléga előtt, hogy rossz öltözőbe küldte őket a rendező, azt pedig a jóisten tudja csak, kikkel csinált épp interjút… Rémálom, de fél óra után ciki is lett volna feltenni a kérdés: “bocs, de ti most ki a francok vagytok?”, így aztán az interjú örökre a feldolgozatlan akták közé került.

fotó: Last Question by Gnato

Akkoriban én még csak iskolai lapot szerkesztettem, de rengeteget röhögtem a bizarr faux pas-n: hogy a francba tudsz annyira paneles kérdéseket feltenni, hogy még csak a gyanú árnyéka sem vetődik fel rögtön az elején? Egyáltalán: létezik olyan, hogy nem készülsz fel alaposan az alanyból, bárki is legyen az? Természetesen azt az elvet vallom, hogy ha a beszélgetés x ideig tart, a felkészülési idő 5x – de a valóság ettől olykor sokkal kegyetlenebb. Amíg csak szerelemből interjúztam, könnyű volt tartani magam a fenti elvekhez (és még húsz egyéb másikhoz), idővel aztán sajnos kiderült, hogy az élet forgatókönyve bizony nem mindig alkalmazkodik a toronymagas szakmai elvárásokhoz.

A médiamunka során sajnos néha megesik, hogy egy számodra vadidegen színtér fesztiválján készülsz egy beszélgetésre a press-sátor csigalassú gépén, amikor belép a vezér és gy szól: “Hgtougjwskh lemondta az összes interjút, viszont Ffftőcdtékg tud fogadni téged”. Persze, mivel kemény vagy és profi (mondogatod magadnak), meg egyébként is imádod a váratlan helyzetek gerjesztette adrenalin örvényét a véredben, csak annyit kérdezel erre szemrebbenés nélkül: “mikor?”, azt is csak a miheztartás végett, nehogy két sör és egy feles között lemaradj bármiről is. A válasz azonban extrém esetben brutális: “Most, bekísérlek”.

Ilyenkor aztán tényleg nincs mit tenni, jó képet kell vágni a dologhoz, akkor is, ha az illető nevét nem jegyezted meg, és az öltözőben egy feketére ivott arcú kokós alkoholista vetkőztet meztelenre a szemeivel. Beszélgetni mindig lehet, márpedig ideális esetben az interjú nem kérdések és válaszok szigorúan strukturált áradata, hanem oldott hangulatú, gondolatébresztő beszélgetés. Az öt kérdés-öt válasz kohézió nélküli tálalása, még ha érdekes kérdésekről is van szó, az én olvasatomban ez kisszínes vagy körkérdés, nem interjú – ettől még persze lehet szórakoztató, csak más műfajról van szó. Ha pedig élőszóban ez nem jön össze, akkor az írott sajtó esetében mindig ott van a szerkesztés lehetősége. Egy profi szerkesztő a csapongó, széteső struktúrát a tartalom és jellegzetes szófordulatok megtartásával némi munkával élvezhető olvasmánnyá varázsolhatja – itt válik külön a szakmai munka és a lelkes amatőr okos kérdései egy-egy érdekes emberhez.

Persze nem érdemes sznobnak lenni, a körkérdésre is szükség van, de én az interjút szeretem jobban. Az is tény, hogy bármelyikről is legyen szó, a paneles kérdéseket senki sem kerülheti el… már csak azért sem, mert némelyikre a válasz tényleg érdekes lehet. Gond inkább akkor van, ha KIZÁRÓLAG közhelyes sablonkérdésekből áll a diskurzus, ráadásul a szerkesztés is hagy kívánnivalót maga után. Manapság már bárki publikálhat, ezért persze rengeteg paneles munkával találkozunk: most a leggyakoribb sablonokat gyűjtöttem össze. Nem csalás, nem ámítás: születnek interjúk, amelyek csak az alábbi általánosságokból épülnek fel.

“Szakmai”

• Volt egy kis időtök szétnézni itt nálunk Budapesten?
• Mit jelent a zenekar neve/film címe? (Ember, nézz utána, és tedd egy keretesbe, ne rabold az időt!)
• Mit gondoltok, az új album folytatása lesz a réginek, vagy egészen új vonalat hoz majd?
• Szerintetek milyen stílusú zenét játszotok, ha muszáj választani? (“Nem szeretjük a címkézést, egyszerűen azt játsszuk, ami a szívünkből jön…”)
• Mik a terveitek a jövőre nézve?
• Hol látod magad húsz év múlva?
• Kik hallgatják a zenéteket, milyenek a rajongók?
• Mi hatott a lemezre?
• Hogyan látod a szakma/színtér/zenekar/sorozat etc. jövőjét?
• Kik a példaképeid?
• Van lehetősége egy magyar művésznek külföldi sikereket elérni?
• Mit gondolsz az internetes jelenlét fontosságáról és a lemezpiac jövőjéről?

Bulvár

• Több is van köztetek munkakapcsolatnál?
• Mit szóltok a magyar lányokhoz és az őrült rajongókhoz?
• A párod nem szokott féltékenykedni a szerelmes levelek és színpadra repülő bugyik/plüssmackók miatt?
• Annyi dalod szól a szerelemről, voltál már igazán szerelmes?
• Na és mondjátok, mikorra tervezitek a gyermekáldást?
• Mennyire változtatta meg az életedet a paparazzók állandó jelenléte és a folytonos médiafigyelem?
• Hogyan viseli a család, hogy alig lát téged?
• Minek köszönheted tökéletes alakodat/deltás izmaidat?
• Van most valaki az életedben? Ha lenne, elmondanád? (főként mozgóképnél népszerű kérdés, a reakció sokat elárul…)
• Elégedett vagy a testeddel?
• Szóba jöhetnek nálad az egyéjszakás kalandok?
• És te, a gyönyörű díva, valóban szakadt tréningruhás háziasszony vagy otthon? (“Nem bazmeg, talpig profi sminkben takarítok!”)

Kimaradt valami? A lista folyamatosan bővül…